Szolnok Megyei Néplap, 1967. május (18. évfolyam, 102-125. szám)

1967-05-28 / 124. szám

1067. május 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 21 AZ AEROFLOT SZÁRNYAIN Irta: N. Bikov, a Szovjetunió polgári repülésügyi miniszterhelyettese ' A Szovjetunióban, amely­nek területe több mint 22 millió négyzetkilométer, a légiközlekedés féjlesztésének hallatlan jelentősége van. Míg az Egyesült Államok­ban a leghosszabb konti­nentális légiútvonal a New York—San Francisco, 4565 kilométer, addig a Szovjet­unióban a Leningrad—Vla­gyivosztok légiót 7960 kilo­méter, a moszkva—kam- csatkai Petropavlovszk vo­nal 8840 kilométer. A leg­hosszabb interkontinentális útvonal, amelyet elsőnek szovjet polgári repülők tet­tek meg — a Szovjetunió—• Nyugat-Afrika — 25 000 ki­lométer — és a Szovjetunió —Antarktisz — 26 423 kilo­méter­A légi közlekedés a szov­jet hatalom éveiben hatal­mas utat tett meg. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom után a szovjet köztár­saság a cári Oroszországtól nagyon szerény légiközleke­dési örökséghez jutott. Ab­ban az időben igen kevés repülőgép volt, azok is fő­képpen elavult, első világ- háborús francia és angol típusú gépek voltak. Napi 220 000 ufas 1923-ban egy ósdi, töré­keny repülőgép szállt fel Moszkvában, hogy elindul­jon Nyizsnyij-Novgorod ba, a mai Gorkijba. Biz volt a Szovjetunió első légijárata, amely mindössze 420 kilo­métert tett meg. Az út hat óráig tartott. Egy év alatt 229 utas vette igénybe a Moszkva—Nyizsnyij-Nov- gorod-i repülőjáratot. Ma az Aeroflot gépei naponta 220 000 utast emelnek x le­vegőbe. A légiközlekedés azóta óriásit fejlődött. A szovjet repülőgépek ezrei repülnek éjjel és nappal, télen és nyá­ron az öt óceán térségei fö­lött, az Északi-sarktól a Fe­kete-tengerig. A távoli Északon, Szibé­riában, a Távol-Keleten, Ja- kutiában, a Sarkvidéken és más messzi tájakon, ahol kevés az út és a vasút ki- rálólag légiúton bonyolítják le az utas- és a teherfor­galmat, repülőgép szállítja a postát. A Szovjetunióban ma 2500 légiútvonal van, amely az ország több mint 3000 városát köti össze. Ha a Szovjetunió összes belföldi légiútvonalát egy egyenes vonalnak képzeljük el, ak­kor valóban kozmikus tá­volságot — 500 ezer kilomé­tert kapunk. Évről évre bővülnek a Szovjetunió nemzetközi lé­gikapcsolatai. Aeroflot jel­zésű repülőgépek ma mar a világ 40 országában, többek között Kubában, Kanadában. Finnországban, Dániában, Franciaországban. Angliá­ban, Szudánban, Maliban, Indiában, Irakban és termé­szetesen a szocialista orszá­gokban szállnak Le. A kö­zeljövőben megindulnak a rendszeres légijáratok az Egyesült Államokba és Ja­pánba. A világ légiszállítá­sainak mintegy húsz száza­lékát az Aeroflot gépet bo­nyolítják le. Korára nézve a Szovjet­unió légitársasága elmarad a legtöbb külföldi repülő- társaságtól, de nagyon gyor­san fejlődik. A második világháború befejezése után az Aeroflot nagyon rövid idő alatt át­tért az elavult géptípusok­ról a korszerű gépekre, a TU—104, a TU—114, az IL— 18, a TU—124, az AN—10 és a közismert repülőgép konst­ruktőrök, Tupoljev, Iljusin, Antonov — által szerkesz­tett más géptípusokra. A Szovjetunió a lökhajtá- sos utasszállító gépek elin­dításával két évvel előzte meg a világ repülőtársasá­gait. A közeli években a Szov­jetunió polgári repülői új — IL—62, és TU—134 típu­sú reaktív repülőgépeket kapnak. Megindulnak a TU —154-esek is. Ez a gép 160 —220 utast szállíthat. Érde­kességük, hogy a hajtómű­vek a gépek hátsó részére kerülnek s ezzel csökken a zaj, a rázkódás és más za­varó hatás. A szovjet konstruktőrök most a hangsebességnél gyorsabb TU—144 repülő­gép típuson dolgoznak. En­nek a gépnek az utazó se­bessége óránként 2500 kilo­méter lesz. Fedélzetén 120 utas utazhat kényelmesen. A gép leszállás nélkül 6500 kilométert repül. A gépek forgalomba állításával a Moszkvából Habarovszkba repülő utas a 7000 kilométe­res távolságot alig három óra alatt teheti meg, Pá­rizsba vagy Londonba pe­dig fele annyi idő alatt ér el, mint korábban. Az opti­mális repülési magasság 20 000 méter lesz. A Párizsban bemutatott AN—22-es típusú gép 80 tonna teherbírású. Másképp- 720 utast szállíthat, vagyis pontosan annyit, .mint egy 15 kocsiból álló expressz vo­nat. Kisebb távolságok meg­tételére lesz alkalmas a há­rom reaktív motorral ellá­tott Jak—40. Ez a gép nem szilárd burkolatú repülőtér- , ről is felszállhat, felernelke- - déséhez 700 méteres nekifu- ' tás elegendő. A Jak—40 24 1 utast szállíthat. Uzembehe- [ lyezik a kényelmes MI—2, '< MI—8, KA—26. MI—10 ti- ■ pusú helikoptereket. S ' mindezt azért, hogy 1970 ' végére 75 millió utast szál- j líthassanak. , A legnagyobb kényelem Az újabb, korszerűbb és ' kényelmesebb repülőgépek 1 üzembehelyezésével párhu- ] zamosan az Aeroflot igyek- 1 szik a legnagyobb Kényelmet ' biztosítani utasainak. Épül- • nek a korszerű száll ódával ellátott repülőterek. Az Ae­roflot a minimumra akarja csökkenteni az utazással kapcsolatos formaságokra szükséges időt. Bevezetik, hogy az utasok közvetlenül a repülőgépnél válthatnak jegyet, adhatják fel, vagy kaphatják meg csomagjai­kat. A szovjet polgári repü­lésnél tapasztalt pilóták dolgoznak, akik 5—7 millió km-t repültek baleset nél­kül. Minden pilóta, akire korszerű utasszállító gépet bíznak, először éveken át hagyományos gépeken re­pül és csak azután ismerke­dik meg az újabb konstruk­ciójú repülőgépekkel. A szovjet polgári repülők közül több mint 200-an kap­ták meg a ázovjetunió Hő­se, illetve a Szocialista Munka Hőse kitüntetést A vekker kíméletle­nül csörömpölt. A férfi kicsit bosz- szúsan nyújtózko­dott: nyakon ra­gadta a nekivadult masinát, egyetlen mozdu­lattal torkára forrasztotta a hangot, a,ztán csak úgy a sötétben lelépett a reka- miéról és a csizmanadrág­ja után nyúlt. Bement a fürdőszobába, megmosako­dott, aztán hogy a még al­vó kisgyereket föl ne éb­ressze, lábujjhegyen kióva­kodott a konyhába. A lámpa korareggeli, hu-r nyorgó, morcos fényt hin­tett az asztalon meg a tűzhelyen tornyosuló mo- satlan edények garmadá­jára. Az abroszon tegnapi száraz kenyérhéj, morzsa, üres, olajosán csillogó szardíniásdoboz, fonnyadt uborka, laposra facsart citromhéj, és le nem törölt citromlétől lilás-zöldre szí- neződött pengéjű, fanyelű kés árválkodott — Micsoda szemétdomb! — mormogta a férfi és szá­ja szögletében mély, keserű ránc jelent meg. — Persze a mosogatás nincs ínyére a feleségének, minden reg­gel új edényt vesz elő a tejnek, a szennyes meg csak szaporodik; A kora reggel tömör szürke színe lassan megfa­kult egyre világosabb lett. A ház még csendes volt. Az órájára nézett. Hat óra. Valahol a hátsó lakásban, Kedrovéknál ajtó csapó­dott s a fáskamra felől a véletlenül bezárt macs­ka dühös nyávogása hal­latszott: majd a vaskapu­ban megcsikordult a ne­héz kulcs, aztán újra csend lett Cigarettát vett elő. Rá­gyújtott. A hosszan kifújt füst az ablaknak ütődött, eleinte gomolyogva, majd egyre jobban nyújtózkod­va elillant a nyitvahagyott kis szellőzőablakon át. Az utcán kocsi zörgött. A koránkelő öregasszonyok áruval megrakott kosarait vitte a piacra, — Valahogy nem jól mennek a dolgok. Azelőtt más volt, egészen más. — Leverte a hamut cigaret­tájáról és mélyet szippan­tott. — Az életük furcsán kihűlt, olyan lett, akár csak ez a mosatlan edé­nyekkel zsúfolt, barátság­talan kicsi konyha. Az­előtt nem ilyen volt Irina, a fflesége. Törődött vele, a gyerekkel, a háztartással, de egy Idő óta mindent el­hanyagolt, csak a vállát rándítja, lebiggyeszti a szá­ját. ■ Igaz, hogy amióta a tanácshoz került a kultu­rális osztályra, több a mun­kája. hiszen mindenütt akad, bőven tennivaló, de mégis. Az a biztos erős szál, amely összekötötte őket, mintha megpattant volna. Üjabb cigarettára gyúj­tott Agyában egymás után bukkantak fel az elmúlt hónapok eseményei, ame­lyek kellemetlen, bántó, fá­jó kis tüskéikkel újra föl­ingerelték. A külföldi út nyá­ron egyedül, a kései, gyak­ran éjféli hazajárkálások, az önálló színházba, klub­ba járás, az otthoni dolgok elhanyagolása, a szombat­vasárnapi kirándulás a ve­zetőséggel, amikor két napig étel nélkül marad­tak otthon a kisgyerekkel, mert Irina nem főzött meg előre. És a vidéki kultúr- előadás, amikor későn jött haza, éjfélkor, mondván, hogy defektet kapott a ko­csi, és másnap kiderült, hogy már este nyolckor otthon voltak. ..Nemtörő­dömség, a szeretet hiánya” — gondolta a fiatal férfi és összeborzongott, mintha fázna. Lassan kivilágosodott. — Már a harmadik cigaret­tát szívta. Tekintete ko­moran, kicsit bizonytala­nul és sególytkérően me­redt előre. Érezte, hogy te­hetetlen és tanácstalan, szorongó érzés vett rajta erőt, mint nem is olyan ré­gen az iskolában a tábla előtt, amikor nem tudott megoldani valamilyen fel­adatot. — Váljunk el? — döb­bent bele a kérdés: Ml A hangsebességnél is gyorsabban lesz a kisgyerekkel? Csak ő látná a kárát, pedig ő semmiről sem tehet. Meg kell próbálni szépszóval, nyugodat, türelemmel. — Igen, így kell tenni Ez az egyedüli helyes út Megkönnyebbült a gon­dolattól, a bizakodó öröm átjárta, mint valami erős tüzes ital jótékony melege. Bízott benne, hogy miden jóra fordul, mert szereti, mindannak ellenére, ami történt, most is nagyon szereti Irinát. A konyhaszekrényből ke­nyeret vett elő. Levágott egy darab szalonnát. a kamrában az üveg aljáról előhalászott egy kövér ko­vászos uborkát, az egészet szalvétába csavarta és a táskájába tette. Aztán a tűzhelyhez ment, kiszedte a hamut, begyúj­lenni! — A férfi hangján érződött, hogy lassan el­veszti a türelmét, de még tartja magát — Unalmas ez az egész! — vetette oda az asszony csak úgy félvállról és ci­garettára gyújtott — Csak ez az átkozott makacsság ne volna ben­ned! — csattant fel a férfi türelmét vesztve öklével a levegőbe sújtott. — De, ha egyszer elfogy a türel­mem, nagyon ráfizetsz, én véget vetek ennek a nyo­morult, semmilyen életnek! A tornác ablaküvege megkoccant. — Itt az öregasszony, hozd be a tejet — biccen­tett az ablak felé a férfi és táskája után nyúlt. Irina kinyitotta a kony­haszekrény alsó ajtaját és asszonyon. Aztán hirtelen megsajnálta. — Ott a vizeskancsó a tál mögött. Az asszony, mint a zuha­nó a kötélért, kapott az üvegkancsó után. — Legalább öblítsd le hideg vízzel — suttogta a férfi fojtottam — A kis­gyerek egészen összekente. Siess! A vénasszony, az indu­latos szavakat hallva, még a nagy sietségről is elfeled­kezve, kandi szemmel bá­mult befelé az ablakon. Irina sietve, gyorsan mosta az üveget. A kan­oson végigsiklott a csapból kizuhogó vízsugár, s ami­kor eljött a csaptól, a lámpafényben ezerszínben ragyogtak föl az üveg­edény oldalán remegő ap­G. BONDARENKO: Vizes­kancsó tott és a leütött zománcú lábosban vizet tett föl me­legedni. A tűz lassan, pis­lákolva égett, a nedves gyújtós sziszegve könnye­zett. — Még itt vagy? — kér­dezte a fiatalasszony, ahogy a konyhába lépett. Szem­pilláján még ott ült az álom. szorosan összefogott pongyolája vállán parányi tollpihe billegett. — Csak hétre megyek — mondta Igor és várakozóan nézett Irinára. De Irina nem szólt, csak nagyott ásított, aztán a tü­kör elé állt és a piros ny­lon kefével a haját kezdte gondosan fésülgetni. Azért néha elmosogat­hatnál — szólalt meg a férfi, kicsit szemrehányó hangon. — Örökösen csak azt fú­jod, te is nyugodtan meg­csinálhatod! — vágott visz- sza az asszony. — Mindent én csináljak? — Persze a klubban ül­dögélni könnyebb.-. — A régi lemez. — Értsd meg, ez nem mehet tovább! Olyan a la­kás, mint a szemétdomb, nem főzöl, nem mosogatsz, elmászkálsz, későn jársz haza, — és hazudsz! — mondta a férfi elfojtott in­dulattal. — Persze mindenben én vagyok a hibás! — kapta föl hirtelen a vállát az asszony és a kefét az ab­lakra dobta. — De hogy te durváskodsz, goromba pok­róc vagy. káromkodsz, tü­relmetlen vagy a gyerek­kel, ez persze semmi! — Igaz, — mondta a fél- fi, mintha egy kő hullott volna ki a szájából és lát­szott, hogy kegyetlenül bir­kózik indulatával, próbál higgadt, nyugodt maradni. — De hát mit akarsz tu­lajdonképpen? — Tudod egyáltalán? Vagy neked tetszik hogy anyának hol ez hol az súgja oda a bolt­ban, itt meg amott láttak és persze a tanácselnök­kel?! Azelőtt egészen más voltál! Én nem tudom mi, tán a dicsőség szállt a fe­jedbe, a kényelmes jólét vette el az eszedet?! — Ugyan, hagyd az os­tobaságokat! Különben is unom már ezeket a cirku­szokat. Ha nem tudod meg­érteni, hogy az ember el van foglalva, ezer hivatali gondja-baja van, akkor mit magyarázzam. — Nekem is van dol­gom, több mint neked, mégis időben itthon tudok keresgélni kezdte a tejes­lábast. Egyre idegesebben tur­kált a csörömpölő serpe­nyők, fedők, apró edények között. Az ablak újra meg- zörrent. — Jöjjön már kedves az­zal az edénnyel, mert siet­nék, — türelmetlenkedett Szomova, a tejesasszony. — Rögtön, csak egy lá­bast kerítek — mondta ide­gesen a fiatalasszony és a ró vízcseppek. Meg se tö­rülte, csak úgy hamarjá­ban kifordult vele a tor­nácra, hogy minél előbb túladjon a kíváncsi, plety­kafészek asszonyon. A hirtelen fordulástói, vagy talán a víztől, a kan­csó hirtelen kicsúszott a kezéből és hangos Katta­nással ezer darabra tőrt a tornác kőkockáin. Irina egyetlen hangot sem tudott kipréselni a torkán. Csak állt kicsit görnyed ten, tehetetlenül; szeméből nagy kövér könny, cseppek gördültek ki s fu­tottak végig elsápadt or­cáján. A szobában — tatán a zajtól — hangosan főiaírt a kisgyerek. Az asszony, ahogy meghallotta a gye­reksírást. öklét a szeméhez kapta és befutott a szo­bába. — Nahh! — szakadt ki a nehéz elkeseredett sóhaj Igor melléből, aztán akta­táskája után nyúlt és ki­lépett a konyhából. A verandán egy pilla­natra megtorpant, íekinte­kamrába sietett. — Üres kézzel tért vissza. — A kis piros fazekat nem láttad? — kérdezte zavartan a férjétőL — Ott van, csupa kosz — bökött az edényhalom tetején kuporgó fazékra Igor és szeme dühösen szúrt Irina felé. A fiatalasszony föltépte a konyhaszekrény minden ajtaját, remegő kézzel, kapkodva turkált a zörgő tányérok, edények között, de hiába. Sehol sem akadt egyet­len akkora tiszta edény, amibe a liter tej belefért volna. — Gyalázat! — ropogtat­ta a szót a férfi a foga között. — Lesül a bőr a pofámról! Tessék! Vidd ki a lavórt, vagy a virágvá­zát, hátha nagyobb lesz a dicsőség! — Szavai ke­gyetlen erővel vágtak vé­gig a tehetetlenül kapkodó te a kövön szerteszét heve­rő, tompán csillogó üveg­cserepekre tévedt. Ahogy nézte a villogó tűhegyes, borotvaélű szilánkokat, hir­telen az jutott eszébe, hogy az ő fiatal életük ia ilyen gyorsan ilyen várat­lanul hull talán szét apró darabokra, ha nem vi­gyáznak. — Este menj el a gye­rekért, mert nekem veze­tőségi ülésem van, — szólt be halkan a nyitott szoba­ajtón a feleségének, aztán a talpa alatt sikoltva csi- korduló üvegcserepeken ke­resztül gyors léptekkel el­indult az utcaajtó felé, ügyet se vetve az,ijedtség­től száját tátő, riadtan pislogó meghökkent öreg­asszonyra. Fordította: Raáb György

Next

/
Thumbnails
Contents