Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1967-04-09 / 83. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. április 9. í a világpolitikában Az ENSZ-haderő ügye — King állásfoglalása — Királyi államcsíny Görögországban — Szófiai szerződés —■ Szabaddemokraták vitája — Kairói „kis csúcs" Beszélni, vagy mondani Is valamit Antikor Moszkvában nyilvánosságra hozták a szovjet kormány emlékiratát az ENSZnaJapokmány felülvizsgálására irányuló nyugati propagandahadjá- rat kérdésében, a békét védelmező erők egyik fontos akcióját ismerte meg a világ. Hosszú ideje — lényegében már a kudarcot vallott koreai agresszió, azaz az amerikai támadás ENSZ-lobogóval való álcázása, majd fokozott erővel a kongói imperialista beavatkozási kísérlet óta — beszélnek arról az amerikaiak és szövetségeseik, hogy „meg kell változtatni az ENSZ-alapokmánynak azt a részét, amely az ENSZ-haderők felhasználására vonatkozik”. Magyarán: azt akarják elérni, hogy ENSZ-lobogós fegyveres erőket — a Biztonsági Tanács megkerülésével, a közgyűlésben kierőszakolt mechanikus szavazattöbbséggel — indíthassanak útnak. A Szovjetunió világos, határozott és bőven indokolt emlékiratban ítéli el ezt a próbálkozást, hangoztatva, hogy e kérdésben is döntő fontosságú a Biztonsági Tanács állandó tagjai egyhangúságának az alapokmányban leszögezett kötelező elve, mert — így szól az emlékirat: „ez biztos szavatolása annak, hogy az ENSZ nevében ne használjanak fel fegyveres erőket valamely állam vagy államcsoport szűk körű érdekében.’’ Méltóságteljes és komoly szavakkal figyelmeztet a szovjet kormány, hogy a kérdés fontosásga aligha becsülhető le, hiszen attól „jelentős mértékben függ magának az Egyesült Nemzetek Szervezetének sorsa” Ha Hí a béke és világszervezet. holnapja a fő téma, a béke és egy nagyhatalom holnapjának felelősségteljes mérlegelése a főgondolat abban a nyilatkozatban és beszédben, melyben Martin Luther King, az amerikai néger polgárjogi mozgalom No- bel-díjas vezetője a hét derekán — politikai pályáján először! — egyértelműen elítélte az USA vietnami háborúját. Igen nagyjelentőségű King fellépése, mert az amerikai néger tízmilliók nevében először hangzik el az agresszió megszüntetésének követelése King öt pontba foglalt javaslata nemcsak a bombázások azonnali megszüntetését követeli, hanem azt is szükségesnek látja, hogy az USA jelöljön meg időpontot csapatainak a genfi ^jyezmény szerinti kivonására Vietnamból. A néger vezető kimondotta a legfontosabbat is: a háború elsősorban a négereket és szegényeket sújtja az USA- ban. A fellépés hatását ma még aligha lehet lemérni; mégis, mint új vonást kell figyelnünk ezután a háborúellenes tiltakozómozgalom sokféle erejének most- mór nyilvános akcióegységét a színes milliók egyenjogúságot követelő mozgalmával. Akcióegységröl szólva a hét eseményei között meg kell emlékeznünk Humphrey amerikai alelnök nyugateurópai körútjáról is — bár itt éppen a széthúzó erők ú j raková csői ásának szándéka a jellemző momentum. Rómában tüntetők sora, Bonnban mosolygó külügyminiszter, de nem is titkolt rosszallás az atom- sorompó-egyezmény terve miatt, Londonban meg 334 vezető angol. értelmiséginek a Times-bon közölt nyilatkozata („Nagy-Bri- tannia határolja el magát az amerikaiak vietnami bomba-politikájától!”) fogadta az USA egykor „liberálisnak” tekintett alel- nökét, aki most mint a vietnami amerikai gyilkosságok védőügyvédje vesztette el egykori nimbusza maradékát Európában. földrészünkön maradva, a hét eseményei között nagy érdeklődést keltett a görög kormányválság. A múltidő itt kissé csalóka, mert bár Kanedlopulosz, a nemzeti radikális párt vezetője megalakította kormányát, a válságról jelenidőben kell beszélni. A há- romszáztagű görög parlamentben az új kormányelnök pártjának 99 mandátuma van és már az új kabinet születése napján kiderült: a centrum unió, amelyet Papandreu volt miniszterelnök vezet, a radikálisok kormánya ellen foglal állást 122 képviselőjével. A baloldal, az EDA természetesen ellenzékben van s a „centrum-dissz: - densek”, az úgynevezett liberális demokraták szintén Kanellopulosz kormánya ellen foglaltak állást. Papandreu nyíltan államcsínynek nevezte a királyi megbízást a nyilvánvalóan kisebbségi kormány megalakítására s ezúttal fiával teljes egyetértésben hirdet ellenállást az erőszaknak. Természetesen a tüntetések sorozatáról érkeznek hírek. Ha nem is haladó erőként, mindenesetre a józan felismerés, a reális helyzetfelmérés erejeként kell egy másik európai eseménysor elindítóiról szólni. Nem kormányszinten, megcsalt nem is parlamenti szinten indult az az erjedés, amely a Német Szövetségi Köztársaságban figyelemreméltó vitákban csúcsosodik ki: az ellenzékben levő szabad demokrata párt néhány vezetőjének új szemléletmód felé irányuló kísérlete a német kérdésben. Elsősorban Rubin képviselőnek, a párt kincstárnokának a bonni dogmákkal szakító cikkéről kell megemlékezni: a képviselő az NDK állami létének elismerését, és mindenekelőtt a bonni állam által magának vindikált „csak mi képviselhetjük egyedül a németeket”. — elv feladását javasolta, a héten a tézisek fölötti vita odáig jutott, hogy a párt kongresz- szusán határozott frontok alakultak ki. Egyelőre a konzervatív, a Rubin-féle gondolatokkal szembehelyezkedő erők kerekedtek felül. Ám maga a vita ténye jelentős dolog, kezdete a felismerések szélesebb körű terjedésének. Bonntói nyugatra, Franciaországban a hét fontos eseménye az új parlament összeülése volt: az első órák is (elnök, alei- nök, bizottságok, titkárok választása) a gaulleista befolyás gyengülését, a baloldal erejét tükrözik s azt a tényt, hogy a baloldali szövetség és a kommunisták képviselőcsoportjainak már meg is alakult állandó közös delegációja eredményes munkát tud majd végezni ; összehangolt tevékenységük tovább erősíti majd a baloldal kilátásait. A kormányalakítással — amint az várható volt — De Gaulle ismét Pompidout bízta mpg S a% európai korképet a héten aligha zárhatnánk méltóbban, mint annak az eseménynek fontosságát hangsúlyozva, hogy a Szófiában tárgyaló leg- magasabbszintű lengyel párt- és kormányküldöttség aláírta Bulgária és Lengyelország új, 20 évre szóló barátsági, együttműködési és kö’csönös segély- nyújtási szerződését Ez a tavasz a szocialista közösség országainak vezetői közötti testvéri és baráti szellemű tárgyalások egész sorát hozta — közöttük a lengyel és a bolgár állami és pártvezetők tanácskozásai is a közös célt, az európai béke és biztonság megerősítését és ennek egyik alapfeltételét, a szocialista országok testvéri kapcsolatainak megszilárdítását szolgálták”. résül a hét egyik kiemelkedő eseményének említésével zárjuk a vázlatos felsorolást: a kairói csúcsértekezlet hírével. Nasszer elnök vendégeként az afrikai kontinens legaktuálisabb problémáit vitatta meg Bumedien algériai, Nyerere tanzániai, Ould Daddah mauritániai elnök és — Sekou Touré guineai elnök képviseletében — Leon Mákká nemzetgyűlési elnök. Tehát Afrika leghaladóbb országainak képviselői foglalkoztak a kontinens problémáival, közöttük az Afrikai Egység Szervezete megerősí tésének kérdéseivel Humphrey Brüsszelben Humphrey amerikai alel- Qök szombaton délben Párizsból európai kőrútjának utolsió állomására, Brüsz- szelfoe érkezett. Humphrey hétfőn reggelig marad a belga fővárosban, tárgyal a belga vezetőkkel, valamint a közös piac bizottságának képviselőivel. Humphrey párizsi távozása a már teljesen megszokott módon zajlott le: az Orly repülőtéren erős rendőrkészültség tartóztatta fel a többszáz főnyi tömeget, míg a vendég gépéhez vonult A tömeg „amerikaiak, menjetek haza!”, Gyilkosok” kiáltással búcsúztatta Humphrey! Az alelnök elutazása előtt kijelentette, hogy De Gaulle francia elnökkel folytatott megbeszélése „baráti, őszinte és gyümölcsözd” volt ATHEN Rendőrséget vetettek be az észak-gorögországi Szalonnában a tüntető diákok ellen. Huszonhatan sebesültek meg, ketten közülük súlyosan. A diákok amiatt tiltakoztak, hogy a hatóságok letartóztatták 21 illegális tevékenységgel vádolt társukat MADRID Villaverdeben, Madrid egyik külvárosában pénteken háromezer munkás tüntetett — tiltakozásul amiatt, hogy a rendőség letartóztatta Mar ceti no Ca- macho-t. az illegális szak- szervezet egyik vezetőjét A tüntetők egy Den követelték, hogy bocsássák szabadon azt a húsz munkatársukat, akiket egy illegálisnak minősített összejövetel alkal- mával tartóztattak le. BECS Az európai repülés történetében példa nélkül álló eset fordult elő pénteken Ausztriában. A bécsi repülőtéren felszállt a lengyel légitársaság IL—18-as kü- löngépe, majd néhány pere múlva ismét leszállt — négy hajtóműve közül csak három működött Az ok: az IL—18-as seregély-rajba került. A madártetemek megbénították a motorok munkáját TOKIG Takeo Miki japán külügyminiszter szombaton újságíróknak kijelentette, hogy Indonézia elfogadta a hatvanmillió dolláros új japán kölcsönt A fizetendő kamat nagyságát további tárgyalásokon döntik eL ATHEN A görög kormány betiltotta az április 16-ra tervezett hagyományos Marathon—Athén-i békemenetet. A döntést azzal indokolták, hogy „politikai eseményekkel terhes időszakban a rendőrség számára nehézségeket okozna az útvonal ellenőrzése. Jánoshida és Vidéke Körzeti Fmsz 100 db 50—60 kg közötti súlyú süt dót rámáról ! Bejelentés írásban — vagy telefonon. Telefonszám: 2. (Folytatás az 1. oldalról.) den témánál lehetséges. — Egészségügyi előadásoknál is lehet például utalni arra, hogy kórházaink, rendelőintézeteink mennyit fejlődtek stb. S a mai életre való utalás nemcsak lehetséges, hanem el is várható az előadóktól. Az ismeretterjesztés ugyanis arra irányul, hogy kellő képzettségű, korszerűen gondolkozó embereket neveljen. S a korszerűség a szocialista életforma igenlését Is jelenti. Az imént említettek is utalnak arra, hogy nem is olyan egyszerű, egyik pillanatról a másikra lebonyolítható az ismeretterjesztési munka. Pedig az említetteken tail is sok mindenre kell — pontosabban szólva néhol csak kellene — ügyelni. így például a hallgatók képzettségére, hogy azok megértsék az előadót Szolnokon például a világegyetemről tartott előadást az egyik jóhírű szakember. Nagy BRÜSSZEL Marko Nikezics jugoszláv külügyminiszter szombaton befejezte háromnapos belgiumi látogatását és Brüsszelből repülőgépen Párizsba utazott MOSZKVA Vlagyimir Vinogradov volt tokiói szovjet nagykövetet külügyminiszterhelyettessé nevezték ki. BONN Schröder nyugatnémet hadügyminisztert Washingtonban pénteken megegyezett amerikai kollegájával, McNamarával, hogy később döntenek csak arról, milyen mértékben csökkentik a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai csapatok létszámát BÚMA Edward Ochab lengyel államfő szombaton befejezte olaszországi látogatásának hivatalos részét és a három napig tartó állami szántű tárgyalások után magánjellegű körútra indul Olaszországban. DELHI Gyakorlatilag elvetették a hivatalosan előterjesztett teljes listát az indiai parlament kangreszuspárti képviselői a párt parlamenti csoportja vezető testületének megválasztása során. Az esemény azért figyelemre méltó, mert a párton belül is tükrözi az Indiában végbemenő belső erjedést Építőipari gyakorlattal rendelkező irodavezetőt felveszünk szolnoki építésvezetőségünkre. Jelentkezni írásban vagy személyesen Közúti üzemi Vállalat Debrecen, Barna u. 3—5. — Munkaügy. tárgyi tudásról tett tanú- bizonyságot, de olyan kifejezéseket használt (and- roméda köd, gallakszi* rendszer stb.), amilyeneket nem ismert a hallgatók többsége. Ezért nem is érhette el a kívánt hatást A LTALÁNOS tapasztala lat szerint az embereket az elvont téma kevésbé érdekli. mint az őket foglalkoztató dolgokról tartott előadás. A következő művelődési évad terveinek összeállításánál ezt is figyelembe kellene venni. Egyszóval van még bőven javítani való az ismeretterjesztési munkán. Haszna azonban így is vitathatatlan, az előadók fáradozása egészében véve elismerésre méltó, — hát ha még a meglévő hibákat is sikerülne kijavítani. Akkor inkább elmondhatnám mint most: nemcsak beszélünk, hanem mondunk is valamit. Ügy, hogy abból érteni is lehessen ... Simon Béla Szíria - Izrael A szíriai—izraeli határon az 1956 óta legsúlyosabb összetűzés után. amelyben mindkét részről nehéz tüzér* ség, harckocsik és vadászrepülőgépek is részt vettek, a helyzet igen feszült Az ENSZ fegyverszüneti bizottságának közbelépésére pénteken a koraesti órákban. nyolcórás csata után a fegyverek elhallgattak ugyan, de diplomáciai téren a küzdelem tovább folyik. Izrael ENSZ küldöttsége pénteken este a Biztonsági Tanácsnál panaszt emelt Szíria ellen, azt állítva, hogy április 2-án és 3-án szíriai területről elsőnek nyitottak tüzet Izrael irányában és a pénteki incidenst is Szíria robbantotta ki. Az izraeli küldöttség ugyanakkor közölte, hogy nem kérte a Biztonsági Tanács összehívását a határ - incidens ügyében. Repülőgép- katasztzóla A nyugati hírügynökségek jelentése szerint szombaton reggel a dél-koreai légierő egyik C—46 típusú szállítógépe pedig kiderítetlen okokból lezuhant Szöul külvárosában. Az alacsonyan repülő gép egy templomtoronyba ütközött, majd a sűrű esőben egy faházakkal borított térségre zuhant A repülőgépen utazó tizenkét dél-koreai katona életét vesztette, de igen sokan haltak meg az összerombolt épületeikben is. 2000 fm kerítés drótfonat 50x50x125 cm méretben, 50 db NM—400 juhetetőrács abrakoló tálcával raktári készletünkből azonnali szállítással megvásárolható. Kísérleti Gazdaság Karcag-TUalmas EM. Fejér megye) Al'ami Építőipart Vállalat azonnali belépésre teli esz: ács. tetőfedő, asztalom szak- munkásokat, segédmunkásokat. kubikosokat Bérezés teljesítmény alapján. Szállást, étkezést biztosítunk! Napi háromszori ét kezest 9.20 Ft ellenében. Jogosultak részére az építőiparra meghatározott felemelt különélés! pótlekot fizetünk és 24 munka pap ledolgozása után hazautazási költséget lén- ] tünk. Amennyiben a lelentkezör.ek egy évnél tem régebbi tudővizsgálati lelete van. hozza magavai Jelentkezés: Székestenérvár. Adv Endre u. 13. i Munkaügyi Osztály. í i _________________J S zolnok Megyei Építőipari és Javító Vállalat felhívja a közületek, vállalak*, illetve magánlakások cserépkályha tulajdonosait, hogy használatukba lévő CSEREPKALYHAK atrakasat, JAVITASAT, TISZTÍTÁSÁT f. év II. negyedévben igényeljék meg, mert a következő negyedévekben a munka torlódása miatt ezen munkák elvégzésének határidejét bizksítam nem tudjuk. »NDENFELÖL | Gárdos Miklós