Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1967-04-16 / 89. szám
n SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. április 16. B orzasztó, hogy éppen pénteken csinálták ezt a cécót, amikor még a televízióban sincs adás. Rudi ugyan megígérte, hogy egy óra alatt lezavarják az egészet, de már kilne óra is elmúlt és még mindig nincsenek sehol. Na, jó. Hát kezdtek mondjuk háromnegyed hatkor, húsz perc a referátum s volt három, egyenként tízperces felszólalás, a szavazás két perc, a zárszó, ha nagyon elnyújtják tíz perc. akkor is legkésőbb nyolcra itt lehettek volna. Rudi jól tudja, hogy semmivel sem idegesítheti fel jobban, mintha az efféle összeröffenések után elmegy a kocsmába és ott az éppen összeverődött népséggel oda-vissza kéregetik egymásnak a féldeciket. Hívjon vendéget Itthon igyanak, egyenek, az egészen más. Rudi bohém fiú volt valaha. Igaz. egészen fiatal kölyök volt, amikor a köz- igazgatási területre helyezték. Akkor szerelték le a katonáéktól. Törzsőrmester volt és párttag. Odatették Kalaházára tanácstitkárnak csak azért, mert rendes, értelmes, jó elvtárs. De tönkre is tette volna a karrierjét, ha nincs szerencséje. Ott, Kalaházán, nehezebb volt. A kis, fiatal tanács- titkárt sok lányos háznál számontartották. — Sokan meg akarták fogni. Egy községi vezető a családban nem árt A fél falu felzúdult amikor elterjedt a pletyka, hogy Hadas Rudi az asztalos özvegyének udvarol. Hát még amikor kiderült: nemcsak meleg vacsorát akar az özvegyasz- szonytól, amiben még nincsen semmi kivetnivaló, hanem el is akarja venni. Alig tűzték ki az esküvő időpontját mentek ám a névtelen levelek a járáshoz: tűrhetetlen állapot hogy Hadas Rudolf tanács- titkár erkölcstelen életmódot él. Jankó elvtárs vizsgálta ki az ügyet. Becsületére legyen mondva: hamar átlátott a szitán. — El kell maguknak költözni. Nem azért, mert Maga, Hadas elvtárs hibát követett el. Erről nincs szó. Csak, mert vannak csaták, amelyeket fölösleges megvívni. Menjenek egy új környezetbe, ahol már így, együtt ismerik meg magukat. Hadasné számára a legfájóbb volt: Rudi még csak novemberben töltötte be a harminckettőt, ő pedig már harmincöt lesz márciusban. Március tizedikén, Ildikó napján, azért is keresztelték Ildikónak. Mindenki azt mondja, hogy szép neve van, de ő mégsem szereti. Mert, ha valaki a nevén szólítja, neki rögtön az elközelgő harmincötödik születésnap jut eszébe. Mintha rákiáltanának: Hallod!? Múlik az idő! Az a két és fél év korkülönbség eleinte nem bántotta ennyire. Sőt, még örült is, hogy anyáskodhat Rudi fölött s ezt a gondoskodást a férfi is jónéven vette. De az utóbbi években kicsit megbillent ez a harmónia. Lehet, hogy a hízás miatt? Hadasné most nyolcvan kiló, s ebből majdnem tizet az utóbbi két esztendőben szedett fel. Pedig azt sem lehet mondani, hogy henyél. — Mint bérelszámoló dolgozik a termelőszövetkezet irodájában s itthon is ő végzi el a napi munkát. Egy héten kétszer átjön a szomszédból Kanalas Ter- ka. ö csinálja meg a mosást, vasalást, nagytakarítást, de ennyi igazán megjár egy dolgozó nőnek. Autó zúgott el az ablak előtt. Azaz hogy nem is autó. csak Trabant. Az állomásfőnöké. Hadasné fejét erős vérhullám öntötte el. A főnök felesége nagyrészt azért vétette meg az urával ezt a Trabantot, hogy őt bosszantsa. Mert nagy vitájuk volt két évvel ezelőtt. Arról, hogy ki az első asszony a faluban. — Mert az a hitvány, kóró- alakú főnökné el akarta hódítani tőle ezt a címet. Csak azért, mert ő régi, úri családból származik és kisasszonynak született. — Azt mondta, hogy a jómodort akkor kell kezdeni tanulni, amikor még gőgi- csél a baba. Hát látszik, milyen az ó modora! Nyílt a kapu és megkocogtatták az ablakot. Hadasné gyorsan a bimm- bammos órára pillantott: háromnegyed tíz volt. Kint, a ház előtt egyedül állt Rudi. Érdekes, hogy egyedül jött, s mintha gorombábban kopogtatott volna, mint szokott. Hadasné kicsit elhízott alakjához képest, fürgén és nyugtalanul As ötvenes évek vége és a hatvanas évek eleje izgalmas, sok új kezdeményezés rakétáját begyújtó pillanat irodalmunkban. Az ellenforradalmat követő eszmei harcok, konfliktusok ekkorra már megoldódtak, vagy legalább is elvesztették uralkodó jelentőségüket szellemi életünkben. így a kor irodalma e nehéz, gyötrel- mes időszak után egyre mohóbban vetette rá magát az új kérdésekre. Fürkésző, tágranyílt szemmel néztek körül íróink a hazai társadalomban és a nagyvilágban, s tekintettek be az emberek leikébe. Hírül adták felfedezéseiket, s feltárták azokat a problémáikat is, melyek már a szocialista építés fejlettebb fokára, magasabb szintjére jellemzőek. Élénk heves polémiák robbantak ki, melyeknek örvénylése ledöntötte a különböző tudományágak és művészetek közti válaszfalakat. Üj írónemzedék jelent meg. Sok addig vívódó hallgató író talált magára. Az előző években is tevékeny szerepet játszó erők új utakat törtek a ma életének és valóságának korszerű ábrázolásához. szaladt, hogy kinyissa ax üvegveranda ajtaját. — Elhúzódott a gyűlés? — Láthatod. — Éhes vagy? — Majd később. — Töltsék? — Az jó lesz. — Na, beszélj már! Valami kellemetlenséged volt? — így is mondhatnánk. — Na, szólj már! Ne idegesíts! — Nem jelöltek tanácstagnak. Kibuktattak. — Rudi, Te részeg vagy! — Bár az lennék. — Ez viccnek is rossz. Hogy-hogy nem jelöltek? — Leszavaztak. Tóth Gyuri, az erdész lett a jelölt. — Kinek jutott ez eszébe? — Többen is felszólaltak. Először Akác Mari, tőletek, a termelőszövetkezetből. A baromfi-telepről. — Aztán többen csatlakoztak. — Jankó elvtárs nem volt ott? — De ott volt. Nem tudta megfordítani a hangulatot. — Mégis, mit mondtak? Loptál? Csaltál? — Hagyjuk ezt Ildi — intette le fásultan a férfi. Sietség nélkül töltött magának egy pohárka pálinkát. s még kicsit meg is forgatta, mielőtt kiitta, mintha mosná a poharat. — Most, mi lesz? — kérdezte az asszony, akire lassan átragadt a férje hangulata. — Nem halunk éhen. Ne félj. Van szakmám is. Ka- tonáéknál megtanultam a motorszerelést. — Jankó elvtárs mit mondott? — Lehetséges, hogy elvisznek egy másik faluba. Még megbeszélik. Holnap délután kijön. Azt ígérte. — De hát ez akkor is szégyen. — Csakugyan szégyen. — Elmúltak már azok az idők. amikor csak úgy, szeszélyből pálcát lehetett tömi valaki fölött. — Hagyjuk ezt, Ildikó. Fáradt vagyok. Feküdjünk le. — Nem értelek Rudi. Nem voltál te soha ilyen nyím-nyám. Nagyon megbántottak? Csak nem volt igaz, amivel megvádoltak? — Szeretném, ha mára E fellendülés kedvező feltételek közepette bontakozott ki, melyeket a párt általános- és művelődéspolitikája, társadalmunk alkotó légköre, s az olvasók mai irodalmunk iránt növekvő érdeklődése teremtett meg. Ezekben az években születtek meg azok az új művészi törekvések, melyek napjainkban is meghatározzák irodalmunk arculatát. Emeljük ki közülük a legfontosabbakat: társadalmi* nemzeti, forradalmi utunk és küzdelmeink áttekintésének igénye; a több mint másfél-két évtizedes munkánk és harcaink nyomán kialakult új valóság közéleti és emberi vonásainak felfedezése; az egyén a személyiség helyzetének rögzítése, belső világának, tudati, etikai konfliktusainak megismerése és feltárása. A közösségi és emberi továbbfejlődés lehetőségeinek és módjainak keresése pedig a szocializmuson belüli új és régi harcára, a múltból ittmaradt, továbbélő, vagy már alakot öltő káros hagyományokra irányították az írók figyelmét. A két világ eszmei viasko- dásával összefüggő jelenségek is az érdeklődés előbefejeznénk ezt a témát. Mondtam már, hogy fáradt vagyok. — Már ne is haragudj, de ezzel nem hallgattatsz ed. így nem tudnám lehunyni a szemem egész éjszaka. Jogom van megtudni, mivel támadtak! — Engem nem támadtak — mondta Hadas csendesen, és balarcában, a szája sarka körül rán gatódzni kezdtek az izmok. Hadasné már-már hajlott arra, hogy abbahagyja a faggatódzást, de piszkálta a kíváncsiság és a jó feleségről alkotott fogalmak szerint is sürgősen meg kellett osztani férjével a problémát. — Ha tovább kéreted magad, mostmár komolyan megsértődök. — Hát jó — állt fel Hadas és sétálgatni kezdett. — Én, nem akartam ma beszélni veled. Féltem, hogy ma esetleg indulatos leszek. Igazságtalan. Az a helyzet, hogy nem is any- nyira engem utálnak, hanem. Téged. Ahogy mondták: nálunk az asszony viseli a kalapot. Te kormányozod a falut. — Ki volt az az aljas? — Teljesen mindegy. — Többen is felszólaltak. — És, Te tűrted, hogy sértegessenek? — Mit csanáltam volna? Már nem is jelentkeztek, csak álltak fel egymás után. — A főnökné keze van ebben. Ki kellene vizsgálni. — Nem bántottak. Egy ujjal se nyúltak hozzám. A házat se gyújtják ránk. Joguk van azt jelölni, aki nekik legjobban megfelel. — Te talán egyetértesz velük? — Csak elgondolkoztam. Hadasné rámeredt a férjére. Már nem érdekelte, amit mondott a falu s az sem, mi lesz a jövő, költöznek-e vagy maradnak. Leborult a rekamiéra és nagy mellét rázta a zokogás. Fuldokolva panaszolta: — Rudi, Te már nem szeretsz engem ... Érzem, már nem szeretsz! Vénasz- szony vagyok... Tudom! Kívánta, várta, hogy a férje mellé üljön, simogassa, megvigasztalja. terébe kerültek. A már teljesen vagy jórészt a mi társadalmunkban felnőtt nemzedékek színrelépése felkeltette az érdeklődést a fiatalok élete, magatartása, az idősebbekhez fűződő kapcsolatai iránt. Erőteljesen kutatni kezdték az ember létének, helyzetének kérdéseit, sorsának távlatait a modem technika és tudomány által létrehozott új környezetben. A tájékozódás és érdeklődés sok értékes, nem egyszer élénk polé- máikat kirobbantó műveket hozott létre. Megemlítünk néhányat, kiemelve legfőbb jellemző vonásukat is. Darvas József „Részeg eső”, Illyés Gyula „Ebéd a kastélyban”, Lengyel József, „Igéző”, Sánta Ferenc „Húsz óra” — számvetés a forradalmi fejlődés problémáival és eredményeivel a mai cselekvő ember, a forradalmár nézőpontjából. Fejes Endre „Rozsdatemető”, Kolozsvári Grandpierre Emil „Párbeszéd a sorssal”, Somogyi Tóth Sándor „Próféta voltál szívem” és más művek a társadalmi fejlődésből kihulló, kimaradó rétegek belső világát mutat* SOLYMÁR 30ZSEF: Egy csendes este Illés Lajos: HAQYOMANY ÉS ESZMÉNY ( jegyzetek a mai magyar prózáról j I ihar Béla t Táltos a gyermekkorból A koranyári reggelen, ahogy a kapunkon kiléptem, mint látomás a fényességben, ott rúgkapált szemben velem egy hátasló, a kicsiny táltos, odakötve gyeplőszárral a karcsú, lombos akácfához. Ezüst tűzzel villant a zabla, aranylott a nyalka nyereg ... Csak egyszer ülhetnék, én rajta de nem lehet, de vem lehet — intett szívem, és mohón néztem az utcánkba betért csodát, a habfehér, zászlós sörénnyel táncoló gyöngyös paripát. Fölrezzentem. Jött a gazdája, a 'kert felől egy idegen, a csizmaszárban kurta pálca, no, ücskös — szólt — megengedeti, ha kedved tartja, pattanj rája, fordult egy kört, ám ügyesen... — s a lábam már kengyelbe vágva, kapaszkodtam, nyújtva kezem, fölfelé, föl, s küzdésem láttán lendített fürgén a legény, és fenn voltam a táltos hátán, fent a világnak tetején, alattam tátongott a mélység, vállamra röppent most a nap. fejem fölött forgott a kék ég, zengtek az érdes; sugarak. Királyfi lettem és e percben, a varázslattól szabadult, és sorra elmaradt mögöttem, a gyermekkor, a fák, a múlt. Elég! Állj! — hangzott a parancsszó — Hé, lefelé te..., s egy marok megragadta a tajtékos ló kantárfékjét, s elvágtatott vad irammal a parti rétnek, a nyeregben ringó legény, s mint aki szép álomból ébredt, álltam az utca közepén, sóvárogva és elbűvölten, bensőmben mégis fájdalom; a ló felbukkant még a völgyben, majd eltűnt a domboldalon. Mikor láthatlak újra? Holnap? Holnapután vagy semmikor? Az évtizedek egyre múlnak, az idő útján száll a por. Egyszer tudom, hogy eljő értém, tüzkoszorút hord homloka, száguld velem a messziségbe, s nem térek már vissza soha? ják be. Tudatos törekvést figyelhetünk meg a jelenkor békés építőmunkája hőseinek megrajzolására, közösségi és egyéni problémáinak megragadására, korszerű ember-eszmények megteremtésére számos író munkásságában (pl. Galambos Lajos „Megszállottak”, Galgóczi Erzsébet „Félúton” Fekete Gyula „Az orvos halála” stb.). Mai prózánk minden vonulatát e cikk keretében nem tekintjük át, s ezért, kiemeljük az egyik legfontosabbat; a nemzeti önvizs- gáló-számvető művek mai problematikáját. Ez a törekvés nagyon fontos, történelmileg és társadalmilag jelentős műveket hozott létre, s nemcsak irodalmi, hanem közösségi szempontból is fontos további fejlődésének jellege és távlata. Szabó György, az Üj írás februári számában megjelent színvonalas, elgondolkoztató tanulmányában („Merre tart a magyar próza?”) e törekvés jegyében született művek egy részéhez kapcsolja például az új írój magatartás, az intellektuális, oknyomozó szemléletű, filozófikus-irónikus látásmód megszületését irodalmunkban. Ez az önvizsgáló számvető irányzat kialakulásának idején — ezt fontos látnunk! — az elmúlt kéLhárom évtized áttekintésére, leglényegesebb történelmi, emberi próbatételeinek bemutatására vállalkozott. As egyes korszakokat bemutató művek tó, erőteljes és kérlelhetetlen kritikai hévvel — sorsproblémákra, nemzeti, közösségi kérdésekre kerestek választ Ezt látjuk több, a fasizmus világát felidéző regényben is, elsősorban Cseres Tibor munkáiban, s a felszabadulás korát ábrázoló írásokban. Az elmúlt évek termésében ezt a törekvést néhány fontos és figyelemre méltó mű folytatja és erősíti. Gáli István „Csapda” című regénye új szférát fedez fel és hódít meg: a politikus ember világát. A munkások sorsát, útját egy belőlük kiemelkedő vezető, az elmúlt két évtized munkáspolitikusának szemszögéből ábrázolja. Űj, nagy lehetőségekre mutatnak rá a különböző nemzedéki számvetések is. Dobozy Imre a 40—50 év közti generáció sorsát, közösségi, nemzeti felelősségtudatának, történelmi tapasztalatainak küzdelmes kialakulását tárja fel készülő regényében. A „Kedd, szerda, csütörtök” című műve, mely a Hor- thy-rendszer végóráiban a katonaszökevények, s más, magukat mentő emberek öntudatosodását, közösségi, hazafiúi felelősségérzetének felébredését mutatja be hitelesen és pszichológiai elmélyültséggei — e nagy vállalkozás közvetlen előzményéül is felfogható. Hasonló igényt jelez Molnár Zoltán és Fekete GyuUi regényciklusa is. Amint látjuk, az egykor történelmi távlatú, mai kiindulás, érdeklődés továbbra is jelen van irodalmunkban, sőt tovább szélesedik, s új, értékes műveket érlel. Mégis, ha a termés egészét tekintjük át, fél kell figyelnünk arra, hogy egyre inkább a fasizmus kora kerül előtérbe. Egész csoport mű született meg* köztük igényes, széf tmm
