Szolnok Megyei Néplap, 1967. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
1967-04-09 / 83. szám
i. ápcitte a tEouiOK Mfiona n«tup II „Világszép Róza" Ha azzal kezdjük: százötven esztendeje, 1817 április 8-án született Benke Judit színésznő, nem figyel fel a kedves olvasó. De ha azt mondjuk: 150 éve látta meg a napvilágot Laborfalvi Róza, a magyar szín. háztörténet egyik legnagyobb tragikája, művészetéhez méltó kegyelettel emlékezünk rá. A két név egy és ugyanazon személyé. Édesapja, Laborfalvi Benke József székely nemes ember létére 1804. február 11-én színésznek állt be Kolozsvárról országjárásra induló társulathoz. Mint színész, első felléptekor csúfosan megbukott. Ekkor gyalog elment Bécs- be. Nappal másolással foglalkozott, esténként pedig lelkesen támogatta a színházakat. Nyolc hónapot töltött a császárvárosban, majd felkészülten indult vissza Kolozsvárra, ahol újból színi pályára lépett. 1815-ben búcsút mondott a színipályának, s Miskolcon tanár lett Második házasságából született Judit leánya, a későbbi nagy tragi ka, Jókai hitvese. Judit korán elárulta színészi tehetségét, s 1833-ban színpadra lépett Budán, Komlóssy Ferenc színtársulatánál. Művészi ideálja Déryné, Széppataky Róza volt, s ezért, tiszteletből és Ideálja iránti nagyrabecsüléséből változtatta nevét előnevének és a Róza- névnek házasításával, táborfalvi Rózára. A társulatnál játszott abban az időben az országszert* hírneves Kán tómé. Diadalmas sikereit közelről figyelhette meg Laborfalvi Róza, aki eleinte csak kis szerepeket játszott 25 forint fizetés mellett. Rövidesen útnak indult a színitársulat Budáról. Székesfehérvárra tartottak. Kántoráé nem vállalta a turnét. A bátor színigazgató a népszerű tragi ka szerepét a „világszép Rózának” adta ét, ki megérdemelten vívta aki a művészetrajongó székesfehérváriak elisme- reset» ü Budán és Pesten Mire visszatért Budára, ünnepelt színésznő volt Első kiemelkedő alakítása a „Rolla halála” című színműben Elvira szerepe. A Nemzeti Színház megnyitásakor mint tragika lépett a pesti közönség elé 1837. augusztus 22-én. A i,Blizár”-ban Antónia szerepében hatalmas sikert aratott. Déryné naplójában a nagy színésznőnek kijáró elismeréssel emlékezik meg róla. Szerepelt operában is, a korabeli szokásnak megfelelően, bár különösebben Iskolázott énekhangja nem volt. Az első magyar operát, Ruzitska József Béla futása című alkotását 1838. április 21-én mutatták be Pesten, minden különösebb ünnepiesség nélkül. Semmi jele sem látszott annak, hogy az első eredeti magyar dalmű — bár sem zeneszerzője, sem szövegírója nem volt magyar —, került a főváros színházában a magyar kézönség elé. A gyönyörű alakú, nemesen egyszerű mozdulatú, csodálatosan zengő hangú tragika sikerei tetőpontján, 1848-ban nőül ment a nála nyolc évvel idősebb Jókaihoz. akit megható féltéssel és asszony! szeretettel követett a bujdosásban is. Házasságuk alapjában véve boldog volt, bár Jókai sokat szenvedett feleségének szigorúsága és váratlanul kirobbanó féltékenységei miatt. Ilii Á bujdosó Jókai is bujdosni volt kénytelen. Világos után. A hosszú Úttól kimerülve és megtörtén egy borsod megyei kis faluba, Tardonára vetődött el, ahol súlyos betegségbe esett. Amikor egészen magához tért, Pestről az a hír érkezett el hozzá, hogy minden veszély nélkül hazatérhet. Am a szegény bujdosó-; ruhája — a zord téli időhöz mérten —, nem volt épp, a legki- fogástalanabb állapotban. Laborfalvy Róza szomorúan nézett a férjére; — Hogy indulsz el a uagy útra, Móric, betegeit, * ilyen ruhában? Gyalog is kell mennünk, s nézd. milyen lyuk van a csizmádon? Befolyik rajta a via! Jókai a maga keserű humorával felelte: — Ne törődj vek, kedvesem! Itt a másik oldalon is van egy épp aUkora lyuk,óval elmúlt éjfél, de még egyikőjük sem hunyta le a szemét. Fojtó volt a meleg. Forgolódtak, szuszogtak, gyűrték maguk alatt a lepedőt, és nem tudtak aludni — Ki kellene nyitni az ablakot — mondta az ember nehezen szuszogva. Kint tiszta volt az égbolt és magas. Mintha a csillagok is meleget árasztanának magukból, fényesen ragyogták be a fülledt éjszakát. Morgott a kutya. — Jöhetne már — dttay- nyögte az ember. — Jöhetne — hegyis sá az asszony. — Semmi baja nem lenne, ha nem maradna utolsónak. — Újra fészkelődön, oldaláról hasra feküdt. aztán a hátára, majd vissza az oldalára megint. — Jöhetne már... — Majd jön! Aludj! — felelte rá az asszony. — Nekem mondod, de te se alszol. Hogy aludjak, be nem tudok? Később erősen ugatott a kutya. — Kinézhetnél — szólt az asszony. — Így aztán csakugyan nem lehet aludni! Még ha te se hagysz. A kutya futkosott le-fel az udvaron, csaholt, morgott, hosszan vonyított néha. — A bür hüljön rád! — mondta az ember forgoló- dás közben, és a hideg falnak támasztotta hátát. — Majd meglásd — így az asszony — kár hogy nem néztél ki. Nagyon a tyúkól körül hallom én azt a kutyát. A múltkor is így volt, amikor ellopták a csirkéket Akkor is szóltam. — Van már azóta lakat az ólon! — Számít is az! — A múltkor is felversz. Nézzek ki! Kimegyek, lesek ide is oda is, hogy ki viszi hát a csirkét. Vitte azt a nyavalya. Sündisznót kergetett a kutya! Biztosan azt kerget most is! Mindjárt hajnal, aztán még le sem hunytam a szemem. A kutya újra a tornácon futkosott, morgott, ahogy csapódott az utcai kisajtó. — Ideje már — horkan- totta az ember — kitáncolhatta már mostanra a lelkét is. Megjött a fiú. Bálban volt. Ez volt az első bál, Azon meg majd — kifolyik... Hl A színműíró Laborfal vy Róza 1859- ben visszavonult a színpadtól. Egyszer Jókai baráti társaságában színműírói küzdelmeiről beszélt. Hogyan kopogtatott be a színháznál első darabjaivaL Azután hozzátette: — Voltaképpen nem is lelkesített akkor, hogy színműveket írjak, hanem szerepeket Szép, hatásos szerepeket a feleségemnek. A tantiém szép dolog, de a világ összes színpadi jövedelmével nem lehet megvásárolni azt a boldogságot amit akkor éreztem, amikor gondolataimat Laborfal vy Róza tolmácsolta. Néha hetekig úgy éreztük, rn-nth* ünnepnapokat étién.*. •—a. a. \ V: amibe elengedte apta-any. ja. Megesett azelőtt is, hogy esténként ei-elment bámészkodni a bálba, de mindig idejére hniaparan- csoita ax ívja. Most szombaton először ment el azzal, ha már befizet, marad ameddig tart. — Hadd maradjoc. — hagyta zá ax anyja. az ember. Szombaton a fiú borbély nál járt Megnyíratkozott. Egész idő alatt, amig nyírta a borbély, feszengett; hogy mondja meg: borot- válkoani is afcax. Hazafelé VÉCH ANTAL» I menet egyre ax áttét Siam, gáttá. — Észre se rr salt T — mondta otthon. — Mát? — Hogy levágattam! — és tenyerével az arcát simogatta. — Ráértél volna mégt.. A bálhoz pénzt kapott; egy ötvenest — Nem azért adtam, hogy mind elköltsd! Csak akkor adj, ha kell Másnak meg ne fizess! Az anyja még odacsúsztatott neki egy húszast. Ügy észrevétlenül. Ahogy megjött a fiú, betette maga után az ajtót, egy csomóra rakta le a ruháját, nem is gyújtott villanyt — Maguk még nem alusznak? Izzadt testével végignyúlt az ágyon, és lábával az ágy végébe nyomta s takarót. Az anyja észrevette. — Takarózz csak be! Megizzadtál, még megférni! Forgolódtak. Nem aludt senkt Néhány évvel ezelőtt országoshírű íróval beszélgettünk a nem hivatásos művészeti mozgalom kérdéseiről. Ismertségét nyomatékkai említem, nehogy azt gondolja valaki: mondanivalóját sértődöttség sugallta. Az volt a véleménye, hogy az öntevékeny művészeti mozgalom fejlődése nem egyenletes, éppen az irodalom, a gondolatok és érzelmek leghatékonyabb művészi formálója szorult háttérbe. Szerte az országban kórusok, tánccsoportok és színjátszó együttesek dolgoztak! többkevesebb eredménnyel. — Ugyanakkor a TIT-előadá- soktól eltekintve, a tíz-, a talán százezreket szóra- koetató-művelő apparátus — Kánt te Ilyen meteg van? — kérdezte a fiát. — Ilyen — felelte — és fordult egyet, mintha mutatná, hogy aludni akar. — Aztán mennyit kötöttél? — ült M az ember az ágyon. A fiú morgott, arinfln aludna, — Kgr tízest. __ t ett egy ideig, majd teecáZtt ax ágyról. Aztán csak ágy mezítláb kiment — Hát te hova mégy? — mordult iá as apja — EH \ Mzajőtt és Ú9»a ágy tett, aludna Aa ürípik ”*"**■» Horkan tojtak, szuszogtak, forgolódtak egyre. Talán «1 te szenderedtek már, amikor megint tesráUt s fiú as ágyvűL ittasa kérdezték, tan me». — Ifit ittatok? — szőtt rá ax apja, ahogy visszajött. — Mtt ihat ax cnabsr agy tízesből? Sört! — Aháf — dünnyögte aa apja Meg ti virradt már, amílrnr TfíCHllt U a fiú. Ahogy kilépett, aa apja megint felült az ágyon. — Kai — szőtt ax asz- saooy felé. — Nekem mondja, hogy egy tízest ivott mag. Hát hol vsa aa a kocsma, ahol egy tízesért annyi sört adnak, hogy háromszor kelljen kimenni utána? Csak legyen reggel, majd megszámol tatom én! Az asszony nem szók semmit Feküdt moccanás nélkül Az ember el sem aludt, várta, leste a reggelt, hogy majd megszámol tatja a fiút De szigorúan! Ügy, hogy megemleget!! Kirakatja az asztalra a fiúval a megmaradt pénzét És miféle intelmeket mond majd neki. Megleckézteti, így kell, mert másképp hamar elkanászosodik ebben a korban. Tudja magáról. .. Az asszony ez alatt egyre azon töprengett miként tudna negyven forintot becsúsztatni a fiú zsebébe, hogy ne venné észre az apja. Csak a fiú aludt mélyen és nyugodtan. Azt álmodta, hogy pénzt szed ki a zsebéből, rakja az asztalra, az apja meg csóválja a fejét és ámul programjában nem kapott kellő súlyt az irodalom. Könyvankét, — ritkábban munkás-író találkozó: ez volt minden, ami a kultúr- házakban, otthonokban, üzemi és falusi klubokban irodalom-népszerűsítés címén történt. A működő csoportok közül csak a színjátszók munkája kerülhetett volna kapcsolatba az irodalommal. A Népművelési Intézet szakmai vezetése, s a KISZ kiadványaiban megjelenő műsoranyag kedvező változást indított el a műsor- politikában. Ennek ellenére megállapíthatjuk: az öntevékeny művészeti munka jelentősebb, széles körre kiterjeszthető formájának— az irodalmi színpad bizonyult Az idézett fró kérdésére: — „mit lehetne csinálni, hogy a művészeti csoportok is száLesítésk az irodalom publicitását?" — választ adott a fejlődés. Életrehívott és rövid k!ő alatt megszilárdított egy mozgalmat amely a sokat emlegetett, s bizony nehezen alakadó irodalmi közvélemény kisebb-nagyobb központjait teremti meg országszerte. , A színpadok a közönség újirányú és megnövekedett igényeinek köszönhetik sikereiket, de magnk is újabb igényeket ébresztenek és segítenek tudatossá vélni. Munkájuk az irodalom tömeghatása szempontjából alig túlbecsülhető. Éppen azokat a rétegeket kapcsolják az irodalmi közműveltség áramába, amelyekhez eddig nem, vagy csak alig jutott el a szép vers. a jó próza. Közismert, hogy az új könyvek iránti érdeklődés felkeltésére legalkalmasabbak maguk a művek. Semmiféle propaganda nem kelhet versenyre az irodalmi színpadok élő és köa- vetlen szövegtolmácsolásával. Sok irodalmi est és matiné eredményessége mérhető már azon iá, hogy a bemutatott írók, költők kötetei gyorsabban fogynak. Az új magyar próza mindinkább megáll a lábán, ám a versnek — különösen a még kevésbé ismert költőknek — szükségük van a színpadok visszhangteremtő közreműködésére. Amíg a vers papina nyomott néma betű — sokan idegenkednek tőle, de szívesen hallgatják és meg is szeretik, min* hotúnos A színpadok ennélfogva megsokszorozhatják az élő magyar költészet hatósugarát, újabb tíz- és tízezrek szórakoztató-nevelő élményévé tehetik a legigényesebb lírát. Amit ezért eddig tettek — nem kevés, de nem is elég. A szocialista költészet legjobb, népszerűsítésre legméltóbb darabjai még nem mindig és nem mindenütt szerepelnek megfelelő súllyal a készülő műsorokban. Az Irodalmi Színpad — perspektíváját tekintve — a munkás- és paraszthallgatók iskolán kívüli esztétikai nevelésének hatékony formája, s népművelő feladatát csak a nemzeti irodalom és a világirodalom klasszikusain építve oldhatja meg. Nem volna azonban helyes, ha szem elől tévesztenék, hogy a klasszikusok megismerésének is egyik célja éppen a születő új művészet iránti fogékonyság erősítése. Nem teljesíti megfelelően hivatását az az együttes, amely nem juttatja megfelelő arányokban szóba* etí; as új művészetek I A színpadok aépmOveiS munkája nemcsak a közönségre hat. — Minden együttes a kollektív kulturális munka műhelye. A jő közösség szakkör is, amelynek tagjai kutatnak, keresik a készülő műsorokba ülő verseket, elbeszéléseket, a a legjobb dramaturgiai megoldásokat. A látókört tágító, ízlésfejlesztő stúdiómunka irodalomértő és szerető közönséget nevei, olyan olvasókat érlel. akBc valóban hasznos tanácsokkal, észrevételekkel segíthetik az ívéi munkát is. Az egyOttesektfil színvonalat követelni helyes, túlzott követelményeket támasztani azonban nem hasznos. Ax előbbi lendületet ad éa bátorít, utóbbi bizonytalanná les* és letör. Hibátlan szereplést nem csak a kezdő, hanem a gyakorlott, tapasztalt, öntevékeny előadót® sem várhatunk. Nem is as a mozgalom célja, hogy versenyre keljen a hivatásos 5zavalókkal. Feladata az ízlésnevelés, as irodalmi és általában művésel élmények iránti érdeklődés és igény ébresztése, közreműködő és haügatŐk látókörének szélesítése. — Mindennek pedig egyes Inkább megfelel. AZ IRODALOM NÉPSZERŰSÍTŐI Bokros László: TANTTLMAMT