Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. március M Tanúk és nyilasok Vallomások a zuglói tömeggyilkosok bűnügyében A fővárosi bíróság nagy tárgyalótermében napok óta folynak a tanúkihallgatások a tömeggyilkos zuglói nyilasok bűnügyében. A hallgatóság — amely a vádlottak kihallgatásakor gyakran megfeledkezett arról, hogy gyilkosokkal szemben érzett felháborodását, gyűlöletét, és megvetését egy-egy önkéntelen felkiáltással, méltatlankodó megjegyzéssel sem fejezheti ki — most szokatlanul csendes. Dermed ten hallgatják azokat az embereket. akik a teremőr szólítására egymás után állnak a mikrofon elé, hogy felidézzék 23 évvel ezelőtti, szörnyű emlékeiket. Azokat a napokat, amikor a meggyötört és megalázott áldozataik tehetetlen és kiszolgáltatott prédái voltak a bűnügy 19 vádlottjának és társaiknak, \lku öt életért Az egyik tanú magas, barázdált arcú, idősebb férfi: tömött, sűrű haja erősen őszül. Mérnök. 1944 decemberében feleségével, gyerekével és két idősebb rokonával egy zuglói házban bujkált. A menekülést, az életbenmaradás reményét azok a hamis igazolványok Jelentették, melyeket az üldözött ember barátaitól kapott — Egy éjjel — kezdi vallomását — ránktörték az ajtót. Négy fegyveres ember rontott a szobába. Nyilasok voltak. Razzia — mondta a vezetőjük. — Mutassa a papírjait!... Meg- • mutattam. — Ezek nem valódiak — üvöltött. Tudtam, bogy elvesztünk. Egyetlen esély maradt, ha meg tudom győzni, hogy téved, igazolványaink valódiak, nem azok vagyunk akiket keres... Érvelésére, magyarázkodására a nyilas oda sem figyelt, hiszen nem az érvek érdekelték. A mérnök ekkor megkísérelte az utolsó lehetőséget: tudta, hogy a zöldinges csőcselék nemcsak vérre szomjazik, hanem aranyra, ékszerre, pénzre is. Félrehívta a vezetőt és amíg a többiek a székben terpeszkedtek, a másik szobában megkezdődött a halálos vásár: alku öt életért. A mérnök mindenét odaadta: pénzét, ékszereit, majd levette óráját is. Amikor kiléptek a szobából, az egyik nyilas éppen töltött pisztolyával bökdöste az egyéves kisgyerek haját. — A vádlottak között felismer valakit akkori látogatói közül? — kérdezi a tanácselnök? — Igen, — mondja halkan a tanú: Kálmán László. Ö ott volt. — Álljon fel Kálmán! így történt? — Igen. Illetve, nem... Azaz... Szívósan bizonygatja, hogy ő ugyan ott volt, de ez csak véletlen, mint ,,nemzetőrt” hívtak magukkal a nyilasok, rá csak azért volt szükség, „hogy az igazoltatás törvényes legyen...” Elhallgat, konok gyűlölettel nézi a tanút. A férj Dachauban meghalt. Az illegális kommunista párt egyik mártírja. Richt- mann Sándor, azt a feladatot kapta, hogy Magyarország náci megszállása után fegyverek elrejtésére alkalmas helyet keressen. Richt- mann talált is megfelelő helyiséget, a zuglói textiliá- na szövőgyár elhagyott részén. Az illegális kommunistát az üzem nácielienes főmérnöke, Verschätz Emil segítette, majd amikor a párt illegális nyomdáját új helyre kellett telepíteni, a gépeket Verschätz szolgálati lakásába vitték. A nyomdát az ugyancsak illegális kommunista Rákosi Endre és felesége kezelte. Több hónapig dolgoztak: ezer és ezer röplappal buzdították ellenállásra a budapestieket a náci megszállók ellen. A nyomda működéséről később tudomást szerzett a Gestapo és a nyilaskeresztes párt főkerületét bízta meg a kommunista nyomda felszámolásával. A főkerület pedig a zuglói nyilas pártszervezeteket utasította. 1944. október 4-én a zuglói nyilas pártszolgálatosok körülvették a gyárat, majd becsengettek Verse- hitz lakásába. Richtmann gyanútlanul ajtót nyitott, azt hitte: Rákosi Endre felesége jön, akit ebben az időben vártak haza. Amikor meglátta a küszöbön álló nyilasokat, becsapta az ajtót, a pártszolgálatosok lövöldözni kezdtek, majd betörtek a la. kásba. Richtmann ekkor már halálos sebet kapott, Rákosi Endrét és Verschitz Emilt a nyilasok magukkal hurcolták. Verschitz feleségét most tanúként kihallgatta a bíróság. Az asszony elmondta, hogy 1944 november 5*én, tehát a nyomda elleni nyilas támadást követő napon, feljött vidékről meglátogatni a férjét A lakásban nyilasok várták, őt is elhurcolták. Kihallgatták, vallatták, majd szembesítették férjével és Rákosi Endrével. — A férjemet — mondja halkan az asszony — ekkor már annyira megkínozták, hogy az első percekben meg sem ismertem. Csupa vér volt az arca, csak amikor a pulóverét láttam, akkor tudtam, hogy ő az.., Engem később elengedtek a nyilasok, de a férjemet elvitték, Dachauban halt meg... Nem így volt... Nem tudom... Nem emlékszem Csaknem valamennyi tanúvallomás percekbe sűrített Dr. Ama. Huszonhárom év távlatából is elevenen ható, megrázó élmény, hiszen azokat a szörnyűségeket, melyekről a tanúk, — akik mindezt átélték — vallanak, sem a múlt, sem a jövő nem feledtetheti el. Egy-egy monoton, halk, vagy nemritkán könnyekbe fulladó visszaemlékezés egyaránt felkavarja a tanúkat és a hallgatóságot, — csak a vádlottakat nem. Egy-két társuktól eltekintve, akik talán számításból (az őszinte, töredelmes beismerő vallomást a bíróság enyhítő körülményként érté. ktíi), talán lelkiismeretük könnyítésére hajlandók szembenézni bűntetteikkel, a többség közönyösen üldögél, s ha róluk vallanak a tanúk, megátalkodottan tagadnak. Mindent tagadnak. Kröszl, az egykori kerületvezető, kihallgatásakor társait, — akikkel együtt fősz- ' togatta, kínozta és gyilkolta számtalan áldozatát — sem akarta felismerni. A tanúkat sem. „Nem tudom.. „ Nem így volt;., Nem emlékszem...” jóformán csak- ezt hallani a tanúkihallgatások során a vádlottak és tanúk szembesítésekor Kröszltől és társaitól. De mind több a bizonyíték és mind több tanú mondja szemükbe elévülhetetlen és megbocsáthatatlan bűntetteiket b. L — MÉG a kötelező téli sorseprési munkákat végzik a kéményseprő vállalat dolgozói, de már megkezdték az égetést és aknaszedést is. Áprilisban az egész megyében megkezdik a lakóházak kéményeinek kötelező, ötévenként sorrakerü- lő füsttömörségi vizsgálatát — A HAZAFIAS Népfront budapesti bizottsága és a KISZ budapesti bizottsága felkéri az 1942- ben a Petőfi-szobornál rendezett tüntetés résztvevőit hogy a március 15-1 ünnepségen vegyenek részt. Gyülekezés részükre március 15-én 9.30 órakor a Pesti Barnabás utcában. — DÍSZES emléklapot készített a KISZ kisújszállási bizottsága, amelyet a szavazás alkalmával nyújtanak át az először választó fiataloknak, egyben meghívják őket a városi ifjúsági nagygyűlésre, amelyet március 21-én rendeznek. — JÁRÁSI szavalóversenyt rendeznek és bemutatják az 196S. december 1- én meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett anyagok legjobbjait március 19- én a tiszafüredi művelődési otthonban. — HÁZHELY céljára H- vánja kiosztani a kunhegyest községi tanács a jelenlegi vásárteret, Így 1968- ban Kunhegyesen már nem tartanak országos vásárt LOTTO A lottó jubileumi sorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: I, 8, S3, 71, 89 O mennyit loiro? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 10. játékhéten öt találatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 50 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után egyenként 75 437 forint. Három találatot 4871 fogadó ért el, nyereményük a nyereménjrilleték levonása után egyenként 387 forint Két találatot 136 423 fogadó ért el, nyereményük egyenként 17 forint. Az adatok tájékoztató jellegűek. Április Lén indul a SZOT tüzelő-akciója Csak az alvó utasokat nézte A különböző bűncselekményekért már többször büntetett Balogh Gyula mátészalkai lakos legutóbb Szolnok környékén ütötte fel tanyáját az egyik vonaton. Az Űjszász felé haladó személyvonat kocsijaiban járkálva észrevette, hogy az egyik fülkében csak egy utas van. Melléje telepedett, s mikor meglátta, hogy utitársa el- szenderült, a mellette lévő aktatáskából kiemelt 2200 forintot. Tettének elkövetése után átment egy másik kocsiba. Közben a kárvallott felébredt és észrevette, hogy hiányzik a pénze. Szólt a kalauznak, akivel együtt kart a ni kezdték a korábban mellette ülő férfit, — Balogh látva, hogy a sértett a kalauzzal közeledik, közönyös léptekkel kiment a kocsi végébe és a WC- be lépve bezárta az ajtót. A kalauz azonban nem volt rest, felszólította, hogy jöjjön ki. A tolvaj, hogy önmagát leplezze, a zsebében tartott pénzcsomót a WC- be dobta, amely ezáltal kiesett a vonatból. Így azután már nyugodtan lépett ki és nézett a kalauz szemébe. Ugyanez a férfi korábban. a Keleti-pályaudvaron lopott el egy sport- szatyrot a szintén alvó utas feje fölül. Balogh Gyulát a szolnoki rendőrség őrizetbe vette és vádemeléssel átadja az ügyészségnek. A SZOT tüzelőutalványok beváltását a tüzelőkereskedelem — szokás szerint — április 1-én kezdi meg. Az idén a SZOT tüzelőakcióban 1,4 millió utalványt adnak ki összesen 850 millió forint értékben, s ez mintegy 230 000— 240 000 vagon tüzelőanyagnak felel meg. A tavalyinál százezerrel több nyugdíjas kaphat utalványt. Az akcióban körülbelül minden harmadik dolgozónak jut kedvezményes utalvány. A tavalyi gyakorlatnak megfelelően 600 forintos egységes szén és brikett utalványokat bocsátanak ki. A 880,50 forintos utalványokra tűzifa és koksz vásárolható. Míg a nyugdíjasok szén és brikett utalványának az ára 504 forint. A tavalyival szemben kedvezmény, hogy a 600 forintos utalványokra a készlettől függően fát, illetve kokszot is adnak azoknak, akik ehhez megfelelő igazolólappal rendelkeznek. A tájékoztatás szerint a kedvezményes utalványokra is teljes a tüzelőválaszték, s a vevők a mindenkori készletektől függően vásárolhatnak hazai és külföldi szenet, hazai és német brikettet. A nyugdíjasoknak még azzal is kedveznek, hogy a korábbi júniusi és a tavalyi májusi kezdés helyett már április 1-től beválthatják utalványaikat — ISMÉT Szolnokon rendezik meg május elején az országos vízügyi újító kiállítást. Ezzel a Középti- szavidéki Vízügyi Igazgatóság újítóinak kiemelkedő munkáját ismerik el. Szolnokon alakult meg különben az országban elsőnek a vízügyi újítók klubja. IllllilllllllllllllllillUUllllllllUlilllllllllllllllliilllltlüllllll1 A Nap kél: 6.04 h-kor, nyug: 17.44 likőr. A Hold kél: 6.49 likőr, nyugszik: 19.04 h-kor. időjárás jelentés Várható időjárás: Felhőátvonulások. többfelé, elsősorban nyugaton átfutó eső, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt, időnként élénk, néhány helyen megerősödő délnyugati, nyugati szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között — ELKÉSZÜLT a vízmű Kuncsorbán. Az új létesítményt mélyfúrású kút táplálja. A kút és a vízmű együttes építési költsége közel egymillió forint A lakosság nagyértékű társadalmi munkával segítette elkészülését Március 12 Vasárnap Gergely i»nnnmuMuiuiuuj|; V álasstási gyűlések ma Jászfényszaru, művelődési otthon, 15 óra, Breczki Lajos; Jászf elsőszen tgyörgy, mozihelyiség, 9.30 óra, Vékes Sándor; Jászfelsőszentgyőrgy, Kerekudvar, 9.30 óra. Németh Miklós. — A MEGYEI társadalombiztosítási bizottság gondoskodik arról, hogy az üzemekben megfelelő legyen a társadalombiztosítási és egészségügyi propaganda. Tavaly 39 üzemben készítettek beszámolót, melynek feladata a társadalombiztosítási szolgáltatások ismertetése, elemzése volt — VESZÉLYESSÉ válható tűz keletkezett csütörtökön Pórteleken Micseí Pálék tanyáján. A kéményből kipattanó szikra meggyújtotta az istálló nádtetejét A tűz alkalmával Micsei Pálné elsőfokú égési sérüléseket szenvedett. A tetőtüzet a jászberényi parancsnokságról kivonult tűzoltók fékezték meg. — HETES névadóünnepséget rendeznek ma munkatársaik gyermekéinek a törökszentmiklósi mezőgépgyár dolgozói. Az üzemi KISZ és szakszervezet ezúttal negyedszer szervez ilyen kedves ünnepséget, s a maiakkal együtt már huszonkét apróság névadásának ünnepélyességéről gondoskodtak. A márciusi és áprilisi bérfizetések rendje A március 27-i, az április 4-i és a május 1-i munkaszüneti napokra való tekintettel a pénzügyminiszter a SZOT-tal egyetértésben szabályozta a márciusi és áprilisi bérfizetések időpontját A március 24-én és 25- én esedékes béreket 23-án, a március 26-án és 27-én esedékes béreket 24-én fizetik ki. Az egyébként április 2-án, 3-án és 4-én járó béreket április 1-én, az április 29-i, 30-i és a május 1-i béreket április 28- án fizetik; A bérfizetés többi időpontja változatlan. Nem változik az állami építőipar március 24-i részfizetési napja sem. rr RADIÖ • TV* MOZI • SZÍNHÁZ MOZI: ■ S z o 1 n o K ; Vörös Csillag: A hóhér, matiné: Ki volt dr. Sorge?, hétfő: Intim megvilágításban, Tisza: Autót loptam, hétfő: Vasárnap 6 órakor, — MÁV: Utánam gazfickók. Jászberény : Lehel: Pipák, matiné: Magas fal. hétfő: Betyárok. — Karcag: Déryné: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, matiné: Max Linder társaságában, hétfő: Néma barikád, — MEDOSZ: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, hétfő: Egy asszony járt itt. Kisújszállás: Ady: Elet a kastélyban, matiné : A halál ösvényein, hétfő: Robin Hood új kalanjdai, — Kúnhegyes: Szabadság: A tökéletes bűntény, Rákóczi hadnagya (KISZ előadás), hétfő: Nem szoktam hazudni. Kun- szentmárton: Körös: Hölgyek és urak, Éljen a Köztársaság (délután), hétfő: A kisasszonyok később Jönnek. Mezőtúr: Béke: Házasság olasz módra. Bátor emberek (délutáni), hétfő: Vérrel megpecsételve, Dózsa: Intim megvilágításban, — matiné: Kötélen, hétfő: Csipkerózsika, Szabadság: Utószezon, hétfő: Utánam gazfickók! Tiszafüred: Tisza: Elmaradt vallomás, matiné: Egyiptomi történet, hétfő: A Mona Lisa tolvaja, Rákóczi hadnagya (KISZ előadás). Törökszentmiklósi Dózsa: Betyárok, matiné: Riói kaland, hétfő: Pipák. Túrkeve: Vörös Csillag: Büdösvíz, matiné: A pásztor- ' király, hétfő: Utószezon. SZÍNHÁZI A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7- kor: Hogy látva lássanak. TBLEVtZIO: BUDAPEST 8.55: Iskola-tv. — 9.40: Támadás a király ellen. — 10.00: Üdvözlet barátainktól. —10.45: Rajzfilm gyerekeknek. — 11.00: Ki miben tudós? — 14.23: A fotómodell. — 14.30: Csipogó 001. — 15.00: Vizek, halak, embereit. — 15.30: n. Fedett- nályás európai atlétikai játékok. — 17.00: A Magyar Hirdető műsor*. — 17.19: Kukkantó. — 17.50: Poly V. — 18.20: Napló. — 18.25: A tv könyvesboltjában. — 19.25: Ivanhoe X. rész. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Választ az ország. — 20.45: Stúdió Unó. — *1.35: Sporthírek. — 21.45: Leopold Stokowski Budapesten. 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 9.00: A filmgyártás kulisszatitkai. — 10.00: A Nagy Október nyomdokain (gyermekműsor). — lí.30: Kamarazene. — 12.30: Slverseny. — 15.50: Nemzetközi atltéikal viadal. 18.25: Filmriport. 19.00: Tv-híradó — 19.20: Sporteredmények. — 19.50: Gólem (romantikus zenés revü). — 22.00: Mit szeretnének olvasni? BUKAREST: 7.30: Háziasszonyok műsora. 8.15: Iskolások műsora. — 9.S0: Faluműsor. 17.00: Tv-magazin. 18.30: Tv-hlradó. 18.45: Szórakoztató zene. 21.30: Telesport. 21.50: Tv-híradó. Szolnok megyei NÉPLAP: A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiaűja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20. ZO^-tS Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatalt Szolnok, L sz. Irodaház Index-szám: 25 089 Szolnok megyei Nyomdaipari vállal** Felelős vezető: Mészáros Sándor