Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
iS&t március S SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 ARANY JÁNOS esztendeje született a magyar szó és nyelv mindmáig legnagyobb művésze, Arany János, akinek költői művei Petőfi—Ady— József Attila hármas csillagképe melleit talán leginkább közelítik meg azt a demokratikus, népi magyarságeszmén yt, mely irodalmunk sok évszázados fejlődése során kialakult. Nevének csengése egyszerre idézi bennünk a népi természetesség, közvetlenség és egyszerűség költői színezetét, egyszersmind a magyar múltba forduló, azt kiaknázó nemzeti érzület magas hőfokát — a Toldi és a balladák alkotóját. Petőfi mellett, az ő nyugtalan, forradalmas, népuralmat áhító géniuszának ihletésére jutott el Arany is a nép versbe emeléséig, a János vitéz és a népdalok példájára teljesült ki a nép nemzetté emelkedésének nagyszerű poétái vállalkozása — a Toldi. Mindez a példakövetés és kapcsolódás mit se von le Arany művének eredetiségéből és jelentőségéből. A Toldi páratlan sikerének, máig nem szűnő népszerűségének titka — a benne megnyilvánuló költői tehetségen túl — abban rejlett, ami Petőfi életművének a varázsát megadta: egyetlen műben összegezte mindazt a haladó szellemiséget, amelyet a negyven- nyolcat megelőző időszak polgárosodás és nemzetiség jegyében felhalmozott. Ebben a korban alakult ki Arany sajátos költői karaktere, alkotói lelkisége, melyet később olyannyira a feladatteljesítés, kötelességvállalás, felelősségtudat, a közösséghez való hűség maradéktalan őrzése jellemzett A költészetbe emelkedést az alkotói polgárjogot Arany számára nemcsak a Kisfaludy Társaság húsz aranya, hanem Petőfi borostyánt nyújtó. szívközeibe emelő levele is jelentette, az a páratlan levél, mely a nép uralkodóvá válásának szolgálatát kötötte barátja lelkére, „...ez a század feladata” — írta a költőtárs, aki neki a XIX. század „lángosz- lop”-poéta ideálja volt — vagyis a társadalomszolgálat morális parancsa Arany számára olyan útravaló és egész életre szóló iránymutatás volt, melynek hitelét a nagy barát segesvári ön- feláldozása adta meg végérvényesen. Az örökségnek ezt a „mandátumát”, a nemzeti elhivatottságot megtagadni Világos után már nem lehetett A demokratikus nemzeteszménynek és népiesség költői programjának hatásfokát a közönséget fogva tartó szuggesztivitását Arany ritka esztétikai ereje, nyelvteremtő zsenije biztosította. Ady szavát kölcsönvéve „teljességcs'’ nagy művész volt Arany János — képei mindmáig utolérhetetlenek, a látomás fényével égetik az olvasókba mindazt, ami az alkotó lelkivilágának vágya és törekvése volt. Híres, szállóigévé vált sorai rendszerint egy-egy nagyszabású kép, gazdag árnyalatú, színváltó látvány nyelvi realizációi. „Mint, ha pásztor tűz ég őszi éjszakákon, Messziről lobogva tenger pusztaságon”, „őszbe csavarodott a természet feje, Dérré vált a harmat, hull a fák levele”, „Sűrű-setét az éj, Dühöng a déli szel”, és még sorolhatnánk sokáig, e sorok mind-mind a vizuális szemléletességnek tökéletes megnyilatkozásai, a magyar nyelv képi és ielképi tömörítő készségének, reális érzékletességé- nek gazdag leleményű kiaknázásai. A korszerűség problémája ez, amelyet Arany bírálói előszeretettel emlegetnek vele kapcsolatban — nem is minden igazság nélkül. A valóság ugyanis az, hogy Arany e népiessége, nép-nemzeti költészete a világirodalom olyan modern alkotóinak kórusában, illetve velük egyidőben valósul meg, mint Baudelaire, Verlaine, Rimbaud, Dickens és Dosztojevszkij művészete, s a Buda halála vagy a Toldi szerelme hét, illetve huszonkét évvel később keletkezett, mint például A romlás virágai. Hozzájuk képest, az egykorú magyar valóságból kiragadva — tagadhatatlanul egy előbbi fejlődési fázist képvisel az aranyjánosi életmű. Dehát éppen ez az, hogy egy költészetet az időszerű társadalmi folyamattól nem szabad elkülönítenünk1 Arany tevékenységének dereka. túlnyomó része egy elbukott forradalom némaságának és egy elvetélt ka- pitalizálódás zsibvásárénak, az osztálykompromisz- szumoknak és a dzsentrivé züllésnek korszakára esett, egy olyan népi-nemzeti tragédiának idejére, amikor a költészetnek mindenekelőtt a megtartó, nemzetfenntartó erő szerepét kellett vállalnia. „Oly korban élt” Arany e földön, amikor a költészettel szemben elsősorban „erkölcsi elvárásokkal” viseltetett a közvélemény. Amikor, hogy ennek eleget tegyen — hiszen a tudatos nemzietszol- gálat próféciáját éppen Petőfi hagyta rá! — a nemzeti múltból kellett felmutatnia az időálló, romlé- konysággal dacoló morális értékeket hiszen jelenének, vagy jövőjének sivárságában ilyet sehol nem láthatott. S ehhez járult természetesen, hogy Arany kedélye, vérmérséklete, alkata és érdeklődése szerint nem annyira az úttörő, az újat kezdeményező, hanem inkább a megtartó és kiteljesedő egyéniségek közül származott — vonzódása a kikristályosult értékek és energiák megvalósítására, és továbbhagyo- mányozására ösztönözte nagyszerű tehetségét és erkölcsi emelkedettségét. Ömaga nem volt forradalmár tehát, hanem az addigi népi-plebejus vívmányok „őrzője a strá- zsán’, de vajon az a másik, aki őt úgy szerette, ment volna-e azon a napon meghalni a „Világszabadság” piros zászlaja alá, ha nem tudja, hogy van, aki megmarad. akire hagyhatja népét? Mert nemcsak a vállalt halálnak, de a vállalt életnek is megvan a maga pátosza — kivált az olyan kataklizma után, mint amit a világosi nemzeti katasztrófa jelentett. Arany Jánosnak az a feladat jutott osztályrészül, hogy ne a való, hanem „annak égi mássa" költője legyen — ez az „égi más” tündököl elő ránkmaradt, sokezernyi, halhatatlan verssorából. Fenyő István Vf Őslények közölt a Magyar Nemzeti Múseum kiállításán A Magyar Nemzeti Múzeum őslénykiállításán vagyunk. Az itt látható, részben az élet kezdetét mutató, de egyszerűségükben is csodálatos őslények többsége akkor népesítette be és uralta a földet, amikor az ember még nem élt, vagy csak kezdetleges formájában létezett. Talán hasonlóak voltak akkor az emberi lények a vértesszöl- lősi előemberhez, a Homo sapiens paleohungaricus- hoz, akinek koponyacsont- töredékét 19G5-ben ásták ki, és most a múzeum előcsarnokában kiállították. Ötszázezer évvel ezelőtt élt ez az ősünk. Sok jellegzetességében még különbözött tőlünk, még voltak állati vonásai, kidudorodó szemöldökcsontja, erős állkapcsa, hátradűlő homloka, de már Ember volt, felegyenesedve járt és agyveleje már viszonylag fejlett volt, valamiféle szerszámot is tudott már használni elejtett zsákmánya feldarabolására, ezt bizonyítja a vele egyidőben megtalált húsfeldolgozó-helye, ahol az ehetetlen csontokat hagyta, mert odújába, vagy lakóhelyére csak a húst és a velőscsontokat vitte. A koponyatöredék formája és méretei nyomán rekonstruálták ezt az embertípust* Az ősállatok közül még éltek egyesek, amikor az ember megjelent a földön, így például az ősszarvas, a bölények egy változata, a mammut és ennek egy faja a mastodon, — utóbbiak négy-öt méter magasra is megnőttek —, és az ősember vadászta őket. Termetben még nagyobbak voltak, az ember megjelenésekor már kihalt sárkánygyíkok. Időszámításunk előtt 70—170 millió évvel ők a városok és községek kapuikra akasztották, az ellenség megbabonázására. A mammutcsont, amelyet a Tiszában találtak, állítólag Pásztón „védte” a községet az ellenséggel szembem Az élet keletkezését, fejlődését mutatják be azemAz 500 ezer évvel ezelőtt élt vértesszöllősi előember koponyatöredéke, és az ebből rekonstruált ősember feje Ö csak — Tudjam maga, mi egy nagy disznóság? — Hát például az. hogy újabban megint keményre töltik a Fecskét. — Bagatell, uram az bagatell. Látom, hogy magának halvány sejtelme sincs az igazi disznóságok mibenlétéről. — No, akkor mondok mást. Spéciéi az sem tetszik, hogy időnként csak másnapos kenyeret kapni a boltban. — Nevetnem kell a maga fantáziaszegénységén. Az az igazi disznóság, uram, hogy egyesek verébnek nézik a dolgozót. — Nocsak, nocsak. — Látom, hogy maga hitetlenkedik, ezért kénytelen vagyok konkretizálni — Na látja, ezt szeretem. — Uram. én az ősszel kaptam egy állami lakást. — És mi ebben a disznóidat Kétszobásat? — De még mennyire. Két szoba, beépített bútorok, gáz... — Hiszen akkor maga megfogta az isten lábát. — Várja meg a végét. A disznóság az, hogy ezt a lakást trehányul készítették el. — Sajnos, ilyen még néha van. Mozog a parketta? — Fel sem tudnám vésni. — Letörtek a kilincsek? — A gyerek azon szokott hintázni. Le se lehetne verni. — Talán csöpögnek a csapok? — Azok? Soha! — Akkor hát mi a baj? — Mondtam már, hogy tr ehány munkát végeztek. Az egyik ablakkeret feszül, alig lehet kinyitni, a másiknál meg ujjnyi rés van alul. Hát látja, ez az igazi disznóié« Ezért mondtam, hogy verébnek nézik a dolgozót. Egyesek azt hiszik, hogy nekünk minden jó. — Na és nem lehet megcsináltatni? — Höhő, de még mennyire lehetne, csak nem csinálják. — Talán szólt már valakinek? — Ha jaj. Felsorolni is nehéz lenne. Elmentem a múlt héten a tanácstagi fogadóórára. Elmondtam. Szóvá tettem a lakógyűlésen. Még j mindig semmi. Panaszt tettem a megyei vezetőknél, beadvánnyal fordultam az Építésügyi Minisztériumhoz, megírtam a rádiónak, a 1 tévének, az összes napilapnak és I megírtam a Nők Lapjába az Okos Katának. Teljes két napom ment rá. j — Ez bizony sok. — De még mennyire, hiszen az egész javítás tíz perces munka len- j ne azon a két ablakkereten. ( — Nono, talán valamivel több. — Uram, nekem mondja, hogy mennyi ideig tartana ez a munka? Én csak tudom? — Honnan? — Onnan, hogy épületasztalos vagyok. B. Z. voltak a föld korlátlan ural. Az őslények legnagyobb része kipusztult, de nyomaik itt maradtak. — Csontjaikból már sokszáz évvel ezelőtt Is találtak, de a tudomány akkori fejletlensége miatt a leletek eredetét megmagyarázni nem tudták. Így születtek meg a babonás hiedelmek, a valamikor élt óriásokról — a mammutok maradványait vélték óriások csontjainak — és az ősi orszar- vúak groteszk koponyáit tűzokádó sárkányok fejeinek. A középkorban élő emberek a számukra megmagyarázhatatlan csontleleteknek, varázserőt tulajdonítottak- Az őslénykiállítás falán ott függ egy megláncolt mammutfog, egy ugyancsak megláncolt mammutcombcsont. Ezeket léltetően, könnyen érthetően a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítási termet a több milliárd év előtti kezdettől napjainkig, a fejlettség mai fokáig. A tudósok, kutatók, restaurátorok munkája mind közelebb visz bennünket földünk történetének megismeréséhez. A tudósok, és tudományos munkatársaik homok és kőbányákban, vízmosásos partok lelőhelyein mentik és gyűjtik az elmúlt élet maradványait, hogy megismerjük a múltat — segítőik a restaurátorok, a helyreállítók pedig türelmes munkával, gyakran sokszáz töredékből állítják össze a leletek egyes darabjait Irta és fényképezte: Rózsa Lásató Ex az ős-szarvas időszámításunk előtt mintegy 70 ezer évvel élt Magyarországon
