Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-26 / 73. szám
MIMKRIMI Egy embernek a fivére beteg volt, gyomorfekélyben szenvedeti. Elhatározta, hogy beteg fivérét befekteti valamelyik nagy fővárosi kórházba. Egy nap meg akarja látogatni testvérét, de értesül róla, hogy az ember elpatkolt. — Hol van a holttest? — mondja ő. — A kórház halottas kamrájában. — El akarom vinni magammal, hogy otthon régi szokás szerint eltemessem. — Nem lehet — mondja az orvos, — először fel kell boncolni. — Ne faricskálják fel a fivéremet Adják nekem ki a holttestet. — Lehetetlen. Erre az ember lesben állott, megvárta az alkalmas pillanatot és éjszaka ellopta fivérét a huilakamrá- ból. Benyomta egy bérkocsiba és kihajtott vele a pályaudvarra. Valaki megváltott neki két jegyet cs 6 felszállt a holttesttel egy fülkébe. Ebben a fülkében már utazott valaki, aki éppen aludt, köpenyével eltakarta az arcát, és természetesen sejtelme sem volt, hogy vele szemben fekszik egy ember, aki a temetőbe készül. A halottat a fivér szépen elhelyezte az ülésen. A halott nekitámaszkodott a pamlagnak és a fivér támogatta, hogy le ne essék. A fivérnek azonban egyszer ki kellett mennie a fülkéből. Távollétében a halott elvesztette egyensúlyát és mivel a vonat gyakran zökkent, leesett arccal arra az emberre, aki a szemben lévő pamlagon aludt. Ez természetesen fel. ébredt és így szólt: — Mi van veled, hé! Felöntöttél a garatra? Ezt mondván a halottat visszanyomta. A halott ismét elfoglalta helyét, de néhány perc múlva megint rázuhant az utasnak a mellére. Ez most már haragudva kiáltott fel: — Mi van veled bácsikéin? Részeg vagy? És megint visszanyomta. Harmadszor is nekiesett a halott, az utas ekkor erősen a tarkójára ütött, mire a halott a két ülés közé esett. — Hé, kelj fel, csak talán nem akarod azt mondani, hogy egy pofonnal megöltelek? De a halott: halott volt. Az utas gyufát gyújtott és meglátta a halott viaszsárga arcát. Megrémült, hogy megölt egy embert. Felhúzta a vasúti fülke ablakát és a halottat kidobta az ablakon, azután visszafeküdt a helyére. köpönyegét az arcára húzta és reszketett az irtózattól, hogy megölt valakit. Most megérkezett a fivér, belépett a fülkébe és fel rázta az „alvó” embert. — Nem látta a fivéremet? — Micsoda fivért? — Ugyan, hiszen itt ült önnel szemben. — Igen? Azt mondta, ne haragudjék, de ő leszáll. És a legutóbbi állomáson elhagyta a vonatot... — íme, a történet, amit Conan Doyle, vagy Agathe Christie is megirigyelhetne, s amit a vonaton hallottam egy unatkozó útitársamtól. P. V, Gáláns locsollcodó ...Ugyanis kölni van, a szód a via pedig hiánycikke
