Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-22 / 69. szám

é ssounok meg*® néplap IMI. iBáifflui 'Jü. Emberek ezrei, gépek százai a gátakon Tájékoztató az árvízvédelem helyzetéről Tegnap a megyei párt-végrehajtó bizottságnak beszá­molt Hegedűs L.ajos, a Középtiszavid^ki Vízügyi Igaz­gatóság igazgatója az árvízvédelem helyzetéről, azokról áz intézkedésekről, melyeket az áradó Tisza védelmi vonalának erősítésére tettek. TARKA barka Sok kedves gyermekdalt, íocsolkodó versikéket, ta­vaszi mondókákat tanított meg az óvónéni nagycso­portos gyerekeivel. Egy bo- hókás nyuszi dalocskát kü­lönösen kedvelt a gyerek­sereg. Erre gondolva mondta nekik minap reg­gel az óvónéni. — No, gyerekek most az az ének következik, amit a legjobban szerettek. Tessék, kezdjétek. Negyvennyi vékony, cér­nahang zendített rá egy­szerre: „Isten véled édes, Piros­kám __” — bi­tit Igazi kutyahűségről tett tanúbizonyságot Nürnberg- ben egy drótszőrű tacskó és egy német juhászkutya. Gazdájuk. egy 23 éves pincér két hete öngyilkos lett a város egyik parkjá­ban: holttestét csak vasár, nap fedezték fel a járóke­lők. a kimerült tacskó még rátámadt a helyszínre ér­kező rendőrökre, hogy megvédje gazdáját, a má­sik kutya éhen veszett gaz­dája teteménél. ☆ A svédországi Vasteras- ban egy 28 éves asszony ötösikreknek adott életet. A szülés három hónappal idő élőtt következett be. Két kislány röviddel a szü­letés után meghalt, két kis* lány és egy fiú — eléggé ló állapotban van. Az or­vosok remélik, hogy élet­ben maradnak. ■fi Porto Allegre brazíliai város börtönigazgatója fel­sőbb hatóságoktól értesí­tést kapott, amely szerint elbocsátják állásából. A szélnek eresztett börtön­igazgató erre bosszúból távozása előtt a börtön összes rabjait szabadon bo­csátotta. A rendőrség nagy nggyel-bajjal tudta a ra­bokat összefogdosni. A fog­lyok száma azonban sza­porodott eggyel: a volt börtönigazgatóval. * Az egyik brazíliai börtön őrei valósággal megrendültek, amikor újra megpillantották cellájában azt a foglyot, alti néhány nappal korábban a falat áttörve megszökött a börtönoöl. A volt szökevény azzal magyarázta visszatéré­sét: „Ma olyan nehéz élni a lármás, rohanó, nyugtalan vi­lágban, hogy minőiért vissza­sírtam a börtön nyugalmát, csendjét és elhatároztam, hogy visszatérek”. ft ELEKTRONIKUS AGY, MINT KOCSIÖR Nagy-Eritanniában „megtá- madhatatlan” málhaszállitó kocsit mutattak be. Ajtaját csak a londoni elektronikus agy közreműködésével lehel kinyitni, ha a jármű megha­tározott helyen áll. Amennyi­ben a kocsit útközben megtá­madták. azonnal vészcsengö szólal meg az ellenőrző köz­pontban. Március elején indult el az első árhullám a Tiszán és Tokajnál tetőzött már­cius 9-én 808 centiméteres vízállással. Az Országos Vízjelzőszolgálat jelzése sze­rint a szolnoki tetőzés 800— 830 centiméter körül volt várható. Azonban a már­cius 9—12-ig tartó meleg időjárás hatására a Tisza és mellékfolyói vízgyűjtő­jén a magasabb szintek hó­rétegének olvadása követ­keztében újabb árhullám indult le a folyón, s így a második árhullám Tiszafü­red és Tiszaroff között utolérte az elsőt. A kettes árhullám hatására Szolnok térségében rohamosan meg­emelkedett a vízállás. A március 19-i előrejelzés sze­rint Szolnoknál a tetőzés már­cius 24-én várható 885— 895 centiméteres vízál­lással. Az elmúlt három hét alatt a Tisza szinte állandóan áradt és olyan magas víz­állás alakult ki, ami meg­közelíti az 1932-ben mért maximális 894 centiméte­res vízállást. A Tisza menti védvonalakon Szolnok fe­lett március 12-től, Szolnok alatt március 14-től har­madfokú készültség van. Ahogyan a helyzet sú­lyosbodott, úgy került sor újabb és újabb intézkedé­sekre: növelték a védeke­zők létszámát, a technikai és anyagi eszközök, felsze­relések mennyiségét. A védelem rendelkezésé­re több mint 17 millió forint értékű védanyag és felszerelés áll. Például 5862 tonna termés­kő, mintegy 1 500 000 rőzse- kéve, 620 000 karó, 103 000 darab árvédelmi zsák stb. A vízügyi igazgatóság jár­műveinek számát a társ Vízig.-éktől érkezett és rá­dióval felszerelt gépkocsik­kal egészítették ki. Készült­ségbe helyezték ÁKSZ osz­tagukat a veszélyeztetett helyeken, és megérkezett a Győri Vízügyi Igazgató­ság ÁKSZ osztaga is száz­harminckét fővel, segíteni Tiszaroff térségébe. Az árvíz elleni védeke­zésben jelenleg háromezer- huszonegy ember vesz részt, ám a következő napokban várhatóan mintegy négy­ezer főre lesz szükség, s Ünnepélyes úttörőtanács ülést tartottak kedden a szolnoki Bajcsy-Zsilinszky úti iskolában. Az előző na­pon titkos szavazással újra­választott tanács a Tanács- köztársaság évfordulójának napjára vendégül hívta Mészáros Istvánnét, a váro­ahol elkerülhetetlen, a polgári lakosságot is igénybe kell venni. A honvédség erőire is szá­mítanak, ahol Szükséges. A szokatlanul heves vi­harok és viharos szelek egyes részeken nagy nehéz­séget okoztak az áradás el­len védekezőknek. Így a Tiszasüly és Kőtelek kö­zötti ún. lófoki szakasz előtt keletkezett hullámverés tet­te próbára a védőket, va­lamint az Abádszalók tér­ségében — a béréi holtág öblözetében keletkezett erős hullámverés okozott nagy nehézséget A vízállás emelkedésével és tartósságával fokozato­san növekszik a szivárgó és fakadó vizek jelentke­zési hossza, illetve felülete. A vízügyi igazgatóság je­lenleg 19 helyen, ahol a helyzet Igen veszélyes, — megerősítetten védekezik, így például Tiszasülyön és a szolno­ki Kertvárosban a faka­dó vizek jelentenek ve­szélyt. A megyeszékhelyen napok óta dolgoznak a Tisza-iige- ti körtöltés megemelésén. Mintegy öt-hatezer köbmé­ter föld beépítésével a töl­tést + 950 centiméteres szintig emelik. Amennyiben Szolnoknál a Tisza tetőzése az előre jelzett időpontban bekö­vetkezik 885—895 centimé­ter közötti vízállással, úgy becsülhetően a szolnoki 800 centiméteres vízszint, mint­egy nyolcnapos apadás után következik be, tehát előre várhatóan április 1-én és az igen magas vízállás tar­tós lesz, mintegy háromhe­tes. Időtartamában megha­lad minden eddig észlelt 800 centiméter feletti szol­noki vízállást. (1919-ben 16 napig, 1932-ben 14 napig tartott a 800 centiméter fe­letti vízállás). A végrehajtó bizottság tu­domásul vette a védelmi intézkedésekről tartott tá­jékoztatót. Ügy ítélte meg a helyzetet, hogy a felkészülés, a védelmi intézkedések megfelelőek. S mindenütt meg kell ad­ni a szükséges segítséget a védekezőknek. A vitában a szolnoki Tabán további sorsa, problémája is szere­pelt, melynek megoldása nem várathat soká magára. si tanács újjáválasztott tag­ját, kerületük képviselőjét. Az iskola „Zója"’ úttörőcsa­patát patronáló fűtőház KISZ-szervezetének vezető­ségi tagjai is részt vettek a találkozón, amelyet a „Há­rom tavaszt; ünnepelünk” mozgalmi akció keretében rendeztek meg. — AZ ÉPÍTŐ-, anyag- és faipari dolgozók szakszer­vezetének megyei küldött- értekezlete ma délelőtt 9 órakor kezdi meg munkáját Szolnokon, az állami építő­ipari vállalat munkásszálló“ jóban. —Árokba fordult mtz traktorával Sz. J„ a kun- csorbái Vörös Október Tsz egyik traktorosa. Szeren­csés kimenetelű balesete előtt három deci pálinkái és egy liter bort fogyasz­tott. Olyan szerencsésen esett, hogy nem sérült meg, de a traktorban kár ke­letkezett. Ezer forint pénz- büntetésre ítélték, meg kell fizetnie a 800 forintos kárt és vezetői jogosítványát 6 hónapra bevonták. — A JÁSZBERÉNYI KISZ-tagok hétfő este fák­lyás felvonulást rendeztek, összegyűlve a város főterén, a Magyar Tanácsköztársa­ságra emlékeztek, s egyben hangot adtak az amerikaiak vietnami agressziója elleni tiltakozásuknak is. — TISZASZÖLLÖSÖN 80 ezer forint ráfordítással 800 méter villanyhálózatot épí­tenek az idén. A tiszafüredi járásban 1967-ben ebben a községben épül a legtöbb vezeték. — záröeloadasat tartja Szolnokon ma este 6 órakor a TIT előadótermé­ben a szabadegyetem csil­lagászati tagozata. Ponori T. Aurél, a budapesti üii- nia csillagvizsgáló igazgató- helyettese tart előadást „A csillagászat ígérete"■ (Am­mei. — A MEZŐTÚRI terme­lőszövetkezetek közül a Sal- lai, az Űj Élet Tsz és a Vörös Október Tsz rendel­kezik tbc-mentes szarvas- marha állománnyal. A Magyar—Mongol Barátság Tcz-ben az év második fe­lében 50 fertőzött állat he­lyett ugyanennyi negatív vemhes üszővel szaporítják a kis tanyán elhelyezett ne­gatív állományukat. — ŰJ BÚTOROKKAL rendezik be a kisújszállási házasságkötő termet. A 60 I kárpitozott széket már meg- j vásárolták mintegy 26 ezer \ forintért. Ebben a helyi- | ségben tartják a társadalmi ; ünnepségeket. Tavaly 80 névadót és 95 társadalmi es­küvőt rendeztek. — AZ AGRÁRTUDOMÁ­NYI egyesület karcagi cso­portja március 24-én a tech­nikum klubtermében tartja következő rendezvényét A szakemberek tanácskozá­sának témája az abrakfo­gyasztó állatfajok tenyészté­sének jövője. Bevezető elő­adást dr. Szító Balázs, az Országos Tervhivatal osz­tályvezető helyettese tart. További előadók dr. Bellán Gyula vezető főállatorvos, Paop Sándor és Papp’er Tibor termelőszövetkezeti főál 1 a ttenyésztők. — KERES EMIL, a kitű­nő színművész önálló elő­adó-estet tart Karcagon a Déryné művelődési házban márc>"s 24-én este 7 órakor. Az előadást a TIT karcagi szervezete rendezi. — EGYED LAJOS kőtel­ki lakos a község kisven­déglőjében tettleg bántal­mazta Csőke Istvánt. Ezért 200 forintra bírságolták. Hlivár Attila martfűi la­kosnak is 250 forintjába ke­rült az italozás, illetve az, . hogy ittasan molesztálta a j kunszentmártoni vasútállo­máson vonatra váró nőket. AUTÓSOK! Figyelem! m MOTOROSOK! Hibás kilométer óráját Bpest, XIII., Pozsonyi út 30. jótállással javítja szám alatti fiókja az Órások ktsz Vc>' ▼ <£/ — Telefon: 4 9 4—8 3 $ UTÁNVÉTTEL SZÁLLÍTUNK Hármas találkozó ll A Nap kél: 5.44 h-kor, nyugszik:). 7.59 h-kor. A Hold kék 12.58 li­kőr, nyugszik: 06 h-kor IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: Felhő­átvonulások, többfelé, fő­ként az ország északi ré­szein eső, a magasabb he­lyeken havaseső. Az élénk, helyenként erős északi szél mérséklődik. A nappali fel­melegedés kissé emelkedik. — A SZOLNOK és Vidé­ke Vendéglátóipari Vállalni az év elején újítási feladat­tervet dolgozott ki Az el­telt két ás fél hónap alatt 29 újítási javaslatot adtak be a vállalat dolgozói. Ti­zenegyet elfogdtak, s eze­kért csaknem 3500 forint dí­jat fizettek rí. — AZ ORVOS- és Egész­ségügyi Dolgozók Szak- szervezetének megyei kül­döttértekezlet« a minap ta­nácskozott. A megválasztott harmincöt tagú megyei bi­zottság elnöke ismét dr. Bene Zoltán, titkára Ma­gyar! Miklósné lett. — MEGTÖRTÉNT a szó­noki Verseghy Gimnázium irodalmi színpadának is a debreceni irodalmi színpad műsorának felvétele. A te­levízió ma este 17.50-től 18.25-ig közvetíti. Március 22 Szerda Izolda Áz üzletek ünnepi nyifvatartása kereskedelmi csoportja az üz­letek húsvéti és április 4-i nyitvatartását az alábbiak sze­rint szabályozza: Március 26, (búsvét-vasár- nap): az ügyeletes dohány- árudák kivételével minden élelmiszer- és iparcikk bolt zárva lesz. Piacot lehet tartani. Március 27, (húsvét-hétíö): Csak a vasárhap is nyitvatar- tó élelmiszerboltok 7—10 óráig, az édesség- és iUatszerboltok 7—11 óráig lesznek nyitva. — Piacot lehet tartani. Április *, (vasárnap, munka­nap) : Az élelmiszer és ipar­cikk boltok a szokásos szom­bati nyltvatartás szerint áru­sítanak. Április 3, (hétfő, pihenőnap): Csak a vasárnap is hyitvatar- tó élelmiszer és tejet árusító boltok 7—10 óráig, az ügyele­tes dohányárudák pedig a va­sárnapi nyitvatartás szerint lesznek nyitva. Piacot lehet tartani. Április 4, (kedd, munkaszü­neti nap): Minden üzlet az ügyeletes dohányárudéin kivé­telével zárva lesz. Piacot tar­tani nem lehet. VENDÉGLÁTÓIPAR A vendéglátóipari egységek az ünnepek előtt a szombati, a vasárnap-hétfő, illetve hétfő- keddi kettős ünnepeken a szo­kásos vasárnapi nyitvatartás szerint üzemelnek. A zavartalan áruellátás biz­tosítása érdekében az élelmi­szer vállalatok a kettős ünne­pi tej ellátást úgy szervezik meg, hogy az ünnep alatt nyit- vatartó boltok biztosítani tud­ják a szükséglet kielégítését. TV-nézők figyelem Két kémfilmet mutatnak be egy napon „A csendes amerikai” című harminc perces tv-íilmben ere­deti dokumentumokkal, nyu­gaton készült filmrészletekkel, sajtóanyagokkal leplezik le az Amerikai Egyesült Államok Központi Hírszerző Hivatalá­nak — a ClA-nak — az egész világra kiterjedő felforgató tevékenységét. A dokumentumok felubVen- tik a fátylat a CIA Terv -zá — vagy a világ közvéleménye előtt már „piszkos trükkól ” — Osztálya néven közismert részleg legbotrányosabb akciói­ról. Hogy csak néhányat em­lítsünk: a berlini kém alagút, a Disznó öbölben meghiúsult partraszállás. a guatemalai Arbenz-kormány megdöntése, stb. A műsort Kígyós Sándor rendezte és Korolovszky Lajos szerkesztette. Az „ítélet kémügyben” című filmben vámos Judit, a Ma­gyar Televízió rendezője az Egedy-Asbóth kémügy elítélt­jein keresztül mutatja be az amerikai hírszerzés hazánk el­leni tevékenységét. Filmjével kapcsolatban ezt mondta: — Nagyon izgalmas és tanul­ságos volt számomra ez a szo­katlan „nyomozói” munka, amely során olyan emberi cse­lekedetek indító okait kellett felderíteni, amelyek látszólag érthetetlenek az emberek e’őtt. Remélem, hogy ezt sikerült bemutatnom. A mindvégig iz­galmas filmet Pápai László szerkesztette. A két tv-film egy műsor­ban kerül bemutatásra már­cius 23-án (csütörtökön) ll.se perckor. rr RÁDIÓ • TV MÖZI • S Z ÍnIháS MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Három háború, Tisza: Hívás a 03-on. — MÁV: Lobo, a farkas. — Jászberény: Lehel: Utószezon. Karcag: Déryné: A boldog halál angyala, M£- DOSZ: Meghalni Madridban. Kisújszállás: Ady: Betyárok. Kunhegyes: Szabadság: Szere­lem a megfelelő idegennel. — Kunszentmárton: Körös: Riói kaland. Mezőtúr: Béke: Utazás a hitvesi ágy körül, Dózsa: Hajsza a gyémántokért, sza­badság: Katonalányok. Tisza­füred: Tisza: Büdösvíz. Tőrök- szentmiklós: Dózsa: Hölgyek és urak. Túrkeve: vörös Csil­lag: Láthatatlanok. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18.00—19.00 óráig Hétközben. — Zenés riport- műsor. TELEVÍZIÓ: BUDAPEST 17.00: Hírek. — 17.95: A Magyar Hirdető műsora. — 17.15: A mi őrsünk. — 17.45: Hazai tükör. — 17.50: Hazám, hazám, te mindenem. — 18 25 A polgári védelem kisfilmje. — 18.45: Ifjúsági Filmklub. — Í9.30: A Rozma­ring. — 19.50: Esti mese. ­20 00: Tv-híradő. 20.20: Négy lébésre a végtelentől (román film). — 21.55: Parabola. — 22.15: Tv-híradő — 2. kiadás. BRATISLAVA 18.40: Kicsinyek műsora. — 17.10: Gyermekműsor. — 17.40: A dlákklubok műsora. 18.25: A keletszlovákjai terü­let életéből. — 19.00: Tv-hir­Sdó. — 19.20: Vihar előtti esend. Ar 1. számú röpirat. — 19.30: Tavasz egész évben 1 — 20.10: A rőt hajú fiú. Tv-játék. BUKAREST 17.00: Legkisebbeknek: ABC. — 17.20: Iskolásoknak: Szokat­lan utazás a könyvek világá­ban. — 17.50: Hirdetések. — 17.58: Pontos idő. — 18.00: A tv esti híradója. — 18.20: Idő- járásjelentés — 18.28: Robin Hood kalandjai. — 18.50: Köl­tői est. - 19.00: Tv-ankét. — 19.43: Tv-film: 1907. — ->0.15; Vox Maris: Enescu szimfónia. 20.30: A Louvré Múzeum: Kí­sérő: Charles Boyer. — 21.30- A tv éjszakai híradója. 21.45: Műsorzárás. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő; Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház _______Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál é3 kézbe­sítőnél. Előfizetési ár 1 hó­napra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető:

Next

/
Thumbnails
Contents