Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-22 / 69. szám
Iff?, március 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 KÉTSZÁZ HOLDON VETETTEK TAVASZI ÁRPÁT A KARCAGI LENIN TSZ- BEN, — N. Zs. — As 50, évforduló tiszteletére * 9 brigád a szocialista üzem címért Kevesebb költséggel több és jobb munkát - Erősítik az újító mozgalmat — Utazás a BNY-re A jászberényi Aprítógépgyárban egyre-másra csatlakoztak a szocialista brigádok az első szocialista forradalom 50. évfordulója tiszteletére kibontakozott országos munkaversenyiiez. A fenntartási üzemben közös tanácskozáson határozta el kilenc brigád, hogy együttes erővel megküzd a szocialista munka üzeme címért. Vállalásaik azt tükrözik, megértették a partkongresszuson elhangzottakat: olyan felajánlásokat tettek, amelyeknek megvalósításával elősegítik a vállalat gazdasági eredmény élnék fokozását. A fenntartási üzem dolgozóin sok múlik, hiszen nem közömbös, hogy az egyes termelőberendezések javítására mennyi időt és pénzt fordítanak. Csak úgy biztosíthatják a termelési program zökkenőmenles teljesítését, ha a gépek javítását, felújítását tervszerűen elvégzik. A szocialista cím elnyerése érdekében vállaltak, hogy az üzem fenntartási programban szereplő javításokat a bonyolultsági időn belül végzik el, kifogástalan minőségben. A rendkívüli javítások esetében is betartják az előírt határidőt és a minőségi követelményeket. A javítások önköltségét a termelékenység fokozása révén 8 százalékkal csökkentik, kereken 100 ezer forint megtakarítást érnek el. Mindemellett az engedélyezett túlórakeretnek csak 85 százalékát veszik igénybe. A brigádok nagyon fontosnak, — kötelességüknek tartják az újító mozgalom erősítését is. Dolgozó társaik munkájának megkőny- nyítése, biztonságosabbá tétele érdekében elhatározták: az idén tizenöt újítási javaslatot nyújtanak be. Nemcsak termelési célkitűzések szerepelnek a felajánlások között. A brigádok kötelezték magukat arra is, hogy általános, szakmai és politikai ismereteiket szervezetten, rendszeresen bővítik. Gépipari technikumba heten járnak, míg gimnáziumban, marxista-leninista középiskolában is jani inak majd néhányan. Vállalták a pártoktatás keretében a gazdaságpolitikai tanfolyam ipari tagozatán huszonhatan, a munkásakadémia előadásain tízen vesznek részt az üzemből. A géplakatos, esztergályos és villanyszerelő szakmában megszervezik a rendszeres továbbképzést. A kollektívák egyember- ként támogatják munkástársaik egyéni törekvéseit is. Például Soós Lajos, Ko- hári István, Sándor László és Vass László házépítkezésénél segítenek. Erre és egyéb közösségi célokra 1200 társadalmi munkaórát ajánlottak fel. Az üzem dolgozói megtekintik a Budapesti Nemzetközi Vásárt, családtagjaik részvételével közös kirándulást szerveznek. A. sportolásból sem maradnak ki: beneveznek a házibajnokságra és megrendezik a hagyományos nősök— nőtlenek labdarúgó mérkőzését is. A szocialista brigádok nagy figyelemmel kisérték annakidején a pártkongresszus eseményeit, Határozatait. Hogy ezek a határozatok visszhangra tálaltak az Aprítógépgyárban, azt a munkások cselekvő egyetértése bizonyítja. —f—p m 99 99 Országjáró szolnoki aszlaiosok Nincs: gyalupad és fűrészpor—Van: automata gépsor és fűrészpor-brikett Maróthy Mihállyal, a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyáregységének létesítményi főmérnökével együtt néztük meg a szerelés alatt álló, a belga Danckaert cégtől vásárolt élvágó és megmunkáló gépsort, amely századmüliméter pontossággal munkálja meg a konyhabútorok alkatrészeit. Mivél a bútorlapok éleit egy másik automata műanyag szegéllyel látja el. kézi munkára, a jövőben a zárak, pántok és fogantyúk felszerelésén kívül nem lesz szükség, s természetesen gyalupadra sem. A hatalmas, ötezer négyzetméter alapterületű csarnok képe napról napra változik. A több mint 50 milliós rekonstrukció első lépcsője befejezéshez közeledik. Az ÉM Szolnok megyei állami építőipar vezetőivel március 31-ében állapodtak meg, eddig kellett volna a még szigetként ott álló villanyszerelő műhely falait is lebontani. Ez annál is fontosabb, mert a belga cég szerelője március 28-án érkezik, hogy a 2,2 millió forint értékű élvágó és megmunkáló gépsort üzembe helyezze és hat napon keresztül maximális igénybevételnek tegye ki. Könnyen megtörténhetik azonban, hogy a cég szerelője visszautazik a berendezés kipróbálása nélkül. A rendkívül precíz gépet ugyanis működés közben a bontásnál keletkező por könnyen tönkreteheti. Egy ilyen fordulat rendkívül nagy károkat okozhat, hiszen az első negyedévi kényszerű lemaradást még tovább növelheti. A legtöbb új gép még mozdulatlan, de a gyár legjobb szakmunkásai már „megmozdultak”. Dr. Szí - lassy László igazgató elmondotta, naponta tíz-tizenöt kiküldetési rendelvényt ír alá. Csongrádra, Budapestre és Győrbe utaznak a szolnoki asztalosok, hogy az ittenihez hasonló modem gépek működését tanulmányozzák és elsajátítsák. A bútorgyárban tett látogatás alatt nemcsak azt tudtuk meg, hogy a hagyományos gyalupad megy ki a divatból, hanem azt is, hogy egy modem bútorgyár udvarát nem szeny- nyezheti a fűrészpor. Ezért a hulladék gyűjtésének és felhasználásának új módszerével is foglalkoznak. Díszünneaség a magyal tanács nagytermében (Folytatás az 1. oldalról.) ményeiről az iparban és a mezőgazdaságban, majd így folytatta: — A KISZ zászlóbontása óta eltelt tíz esztendő — azzal együtt, hogy őrzi és ápolja a magyar forradalmi ifjúság minden haladó hagyományát — olyan szervezetnek bizonyult, amely valójában és minden részében a magyar ifjúságé, amelynek soraiban munkás, paraszt és értelmiségi fiatalok megtalálják helyüket, jól érzik magukat, s a szövetséggel együtt vállalják a harcot pártunk oldalán, pártunk politikájának megvalósításáért, a szocializmusért Csáki elvtárs a ma problémáiról és feladatairól szólva elmondta: a választás legfőbb jelentősége az, hogy a lakosság felhatalmazást adott a IX kongresz- szus nagyszerű célkitűzéseinek az ötéves terv előirányzatainak megváltóéi tására. — A győzelem a magyar munkásosztály számára megszületett, megvan és ezt testesíti meg" mindnyájunk általt tisztelt és szeretett hazánk, a Magyar Népköz- társaság. Fogadjuk meg Lenin elvtárs intelmét, idősebb nemzedék, középkorúak és fiatalok együtt tegyük meg mindazt, ami elvezet bennünket további és újabb győzelemhez, a szocialista forradalom győzelmének teljessé tételéhez, a fejlett szocialista társadalom felépítéséhez — fejezte be nagy tetszéssel fogadott beszédét Csáki István. Az ünnepség után baráti beszélgetésen és vacsorán jelentek meg az úttörőházban a régi idők harcosai és az ifjúsági szervezet, a KISZ alapítói. Piros szalag a koszorún Tíz óra előtt néhány perccel kezdenek összeverődni az emberek Szolnokon, a Ságvári úton. Deresfejű öregek, némelyikük büszkén tűrte ki civil felöltőjére a kitüntetést. Néhány tizenhat-tizenhét éves fiú, halk beszédjükből kivehetően ipari tanulók. Aztán a környező üzletek, az étterem, a Tünde felszolgálói. Lehettek vagy öt- venen. Két veterán koszorút hoz. Felirata: „Az MSZMP városi bizottsága a Tanácsköztársaság hőseinek dicső emlékére”. Megállnak a tábla mellett, amely a Nemzeti Szálló homlokzatán hirdeti a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének dicsőségét öreg munkásőr, a fehér bajuszos Kálmán Laci bácsi áll vigyázban a tábla másik oldalán. Az emberek leveszik a kalapjukat Hideg sincs, az évforduló napjára Szépen kisütött a barátságos márciusi napsugár. Fedetlen fővel hallgatják Agócs Mátyás városi népfront titkár rövid megemlékezését a 133 napról. Azután rákerül a koszorú az emléktábla alá erősített kampóra. Eloszlanak az ünneplők. A koszorú előtt két fejkendős néni áll meg. Elolvassák a feliratot, egyikük gyengéden kisimítja a szalagot Aztán mennek tovább. ☆ A Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján a város több más pontján is ünnepélyesen megkoszorúzták a tizen kilences és munkásmozgalmi hősök, mártírok emlékműveit és emléktábláit Negyvenen kapták meg a KISZ emlékjel vényt A megyei KISZ bizottságon bensőséges ünnepség keretében adták át kedden az emlókjelvényt annak 8 negyvenegy elvtársnak, aki 1957. február és április között tevékeny részt vállalt az ifjúsági szervezet újjáélesztésében. A „negyvenegyek” külön az erre az alkalomra alapított jelvényt és emléklapot kaptak. Az ünnepségen megjelentek a megyéi pártbizottság vezetői és Molnár György, a KISZ KB titkára. Kőhidi László, a KISZ MB első titkára a tíz évvel ezelőtti szervezőknek a következő, „második” nemzedék nevében mondott köszönetét Az ünnepségen a leendő KISZ- tagok: az úttörők is képviseltették magukat Emlékünnepség — tagfelvétellel Huszonkettőn voltak 10 évvel ezelőtt. Kedden délután egy alapszervezetben is többen jöttek össze, hogy arra az időre emlékezzenek, amikor az állami építőipari vállalatnál is megalakult a KISZ-szervezet Búzás Károly, a vállalat KlSZ-titká- ra megemlékezett 1848 és 1919 tavaszáról is, majd üdvözölte a 10 évvel ezelőtt alakított ifjúsági szervezet akkori alapító és vezetőségi tagjait, akik azóta ugyan túlhaladták a KISZ korosztályt, de változatlanul a vállalat dolgozói. A Kassai úti iskola úttörői is — akiket az építők KISZ-esei patronálnak — köszöntötték a taggyűlést. Ez alkalommal jelentették be art is, hogy a vállalatnál újjáalakul az Ifjú Gárda. Az ünnepi taggyűlés befejezéseként pedig a VIII-as főépítésvezetőségnél dolgozó, nyolctagú ifjúsági brigádot vették fel az alapszervezet tagjai sorába. Ifjúsági gyűlés a vegyiművekben A Tiszámén ti Vegyiművek KISZ bizottsága tegnap délután 4 órakor az üzem művelődési házában ifjúsági gyűlést rendezett. A mintegy kétszázötven- résztvevő között ott voltak az egészségügyi szakiskor. valamint a vegyiművekéi szerelő vállalat fiataljai is. A lelkes hangulatú ifjúsági gyűlés szónoka Verbal Lajos, a KISZ KB agitprop. osztályának vezetője volt Az ünnepségen több olyan KISZ-tag kapott emléklapot, akik tíz éve tagjai az ; ifjúsági szervezetnek. Az ■ emléklapokat, könyvjutalmakat és az asztalitenisz, illetve sakk bajnokság első helyezettéinek a kupát az üzemi KISZ bizottság titkára, Szívós Antal adta át Az irodalmi színpad rövid műsora után klubdélutánon szórakoztak a fiatalok. A as at vörös katonák útján Amerre csak elhaladt a huszonegy teherautóból, személygépkocsiból álló Karaván, egy pillanatra megálltak az emberek. Volt. aki integetett s volt, aki csodálkozva szemlélte a zászlókkal, transzparenseikkel feldíszített autókat, rajtuk a vidáman éae&lő fiatalokat Elismerés illeti a Szolnok járási KlSZ-bizottsá- got, hogy március 21-én, a nagy tavaszi ünnepen, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 48., s a KISZ megalakulásnak 10. évfordulója tiszteletére, a Forradalmi Ifjúsági Napok rendez-, vénysorozatának keretében békemenetet szervezett a ceglédi járási KlSZ-bizoti- sággal közöseit Tegnap reggel 8 órakora szolnoki Lenin Termelőszövetkezet előtt gyülekeztek a fiatalok: a jászladányiak, a vezsenyiek, a szászbere- kiek, az újszásziak, a zagy- varékasiak, a tiszajenőiek, a várkonyiak, a tószegiek és a szolnokiak. Pontosan' 9 órakor megérkezett a menet Abonyba. A községben a 4-es főútvonal mentén zászlókat tartó KlSZ-fiata- lok álltak sorfalat. A ceglédi járás fiataljai nevében Radeczki László, a járási KISZ-bizottság titkára fogadta a békemenet résztvevőit, majd a két járás zászlaját kölcsönösen feí- szalagozták. Az ünnepség a község Béke parkjában folytatódott, amelyet az abonyi községi tanács az évfordulók tiszteletére létesített A parkot s a parkban levő emlékoszlopot ezúttal adta át a községi tanács a falu fiataljainak szocialista megőrzésre. Mindazok, akik ezen az ünnepségen felszólaltak, hangsúlyozták: a két járás fiataljait összekötik, hogy nagyapáik együtt harcoltak a Tanács- köztársaság idején, együtt védelmezték a nép szabadságát Innen, Abonyból indultak a szolnoki csatába, s haladtak tovább Tisza- íöldvár felé. A békemenet résztvevői is ezt az utat járták végig a tegnapi napon. S a két járás fiataljainak barátságát példázta az ünnepségen a2 emlékoszlopon elhelyezett koszorú, s a szolnoki fiatalok által elültetett békefa. A békemenet ezután Űj- szász, Zagyvarékas, Rékó- czifalva, Rákócziújfalu és Martfű községeken át vonult Tiszaföldvárra. Útközben újabb csoportok csatlakoztak. Amerre elhaladtak, mindenütt egyenruhába öltözött úttörők köszöntötték a résztvevőket Emlékszalagot kötöttek a békemenet zászlajára, sőt Martfűn egy egész kis műsort rendeztek tiszteletükre. Tiszaföldváron a tanácsháza előtt várták a menetet a község Vezetői, a Kisülések, az úttörők, a község fiataljai. Badart László, a járási KISZ-bizottság titkára helyezte el az emlék- koszorút a jelenlegi községi sportszékház falán, amelyen emléktábla hirdeti, hogy 1919-ben, március 21- éa itt alakult meg a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete. A veteránok nevében Kádár Imre bácsi tartott megemlékezést, majd az ezt követő nagygyűlésen Sándor József, m járási pártbizottság munkatársa szólt a fiatalokhoz. Ezen a délutánon Tiszaföldváron, a kultúrházban az alapító KISZ-tagokat köszöntötték, emléklapokat adtak át számukra, s Biró Ernő, a Lenin Tsz KISZ titkára megkapta az aranykoszorús KISZ-jelvényt. Az irodalmi színpadok a művelődési házban tartottak bemutatót, s a sportpályán tábortűz mellett bált deztek a fiatalok