Szolnok Megyei Néplap, 1967. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-19 / 67. szám
.KSt ssifsjÄ ti SZOLNOK MEG'S Et NÉPLAP s RIPORTER KERESTETIK A KISZ Központi Bizottsága és a Magyar Televízió a* idén ismét megrendezi a néhány éve nagy sikert aratott „Riporter kerestetik” vetélkedőt. A versenyen résztvehet minden olyan fiatal, aki 1967-ben még nem tölti be 26. életévét és legalább érettségivel rendelkezik. A vetélkedőt a KISZ VII. Kongresszusa tiszteletére rendezik. Az idei vetélkedőt három fordulóban rendezik meg. Az első fordulóban a jelentkezéssel egyidőben beküldött, újságírói műfajban írt, a fiatalok életével, problémáival foglalkozó három ritkán gépelt oldalDisznótarra összejött a család, özvegy Návai Sán- domé családi böllérei eltalálták a hurka, kolbász ízét Csúszik rá a bar. Bred a szó tőle. A három fiú most találkozott így össze azóta. Az anya nézi őket. De jó hogy megint itthon vannak. Szegény apjuk míg élt, sokat elmondogatta nekik. — Miért nem jöttök hazat Mit csavarogtok? Számoljátok csak ki art a hízóállatot ki, amit az itthon maradtak leadnak A menyecskék rögtön besegítettek apósuknak, A János felesége mondta. — Felét visszahordja a keresetének. Aztán csak vasárnapja van itthon. A Sándor párja vele tartott — Megeszi az út a pénzt Jövet, menet a barátokkal is csak kell inni. Két konyhát tartani, ki bírja ezt? Pali somolygott ö még „szabad ember", Nem nagyon hittek se apjuknak, ee amit az itthoniak beszéltek Vasárnap éjszakánként hétfőn hajnalonként kis táskákkal felszerelve elindult a három Návai. Mentek Szapárfaluról a fegyverneki állomásra. Majd kétszáz kilométeren döcögtették magukat Együtt dolgoztak, egy brigádban. A Návai brigádban. Sándor a brigádvezető, a két testvér, meg még négy sza párfalusi a brigád. Épületbontók A vállalatnak nál nem nagyobb terjedelmű írással lehet résztven- ni. A következő „próba” saját írásának tv-szerű előadása, híranyagok kommentálása, riport levezetése, míg a harmadik fordulóban az ország nyilvánossága előtt „vizsgáznak” a legjobb riporter jelöltek. Jelentkezni április 5-ig lehet a megyei KISZ bizottságon levélben, a legfontosabb személyi adatok közlésével, egy fényképpel és a már említett (első forduló leírásakor) írással. A vetélkedő legjobbjait külföldi utazással jutalmazzák és lehefőséget biztosítanak riporteri képességeik továbbfejlesztésére. Már Szajol is közelebb van. És föld, határ, parasztemberek. Földművelők voltak ők mindnyájan. Pali még a lovak nevére is emlékszik: Csillag, Mudri. Azokkal szántogatott apja 12 hold földjén. Egy évet töltött a két testvér Szajolban. Aztán Palj leszámolt A következő közgyűlésen pedig már a Sándor felvételéről szavazott a tagság. — Na, itthon a három Návai — mondogatták utána a szapárfaluiak. Egy utcában — mind a Berényi utcában — laknak a Návaiak. A Návai unokák — Sándoréknál is, Jánosoknál is egy-egy fiú — nem szaladgálnak szombatonként a kisvasúti megállóhoz. A Návai menyecskék bátrabban vállaltak cukorrépát, kukoricát az idénre. Pali az anyjával lakik, ö a három Návai legfiata- labbja. Sándor az „öreg”, harminchat esztendejével. Palit Kunhegyesen látogattam meg. A szakmunkás- képző iskolán traktorveze- tést tanul. Jó jegyek, négyesek sorakoznak az osztálynaplóban. — Ott nem tanult szakmát? — Nem. Itthon, ahogy hazajöttem, szólt az elnök, lenne-e kedvem. IRUa iÚMa etrv €s ■ arat A szolnoki járműjavítóban nagy visszhangra talált a megmunkáló üzem dolgozóinak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére meghirdetett versenyfelhívása. Eddig 119 szocialista címért küzdő brigád ezerháromszáz munkása csatlakozott a versenyhez, tett vál. i lalást az első szocialista forradalom tiszteletre. A vállalások célja, elősegíteni a Járműjavító előtt álló termelési, gazdasági feladatok maradéktalan megvalósulását. A brigádok több tízezer társadalmi munkaórát fordítanak közcélokra. De még mennyire. Eddig is sokat motorozott. Szombatonként Szapárfalun nincs bál, Kenderesre, Fegyvernemre, Török szén tmikló'ra jár a fiatalság. Pedig azt mondja Pali, még szabadságukból is vennének ki ha a tanács, a szövetkezet ösz- szefogna egy kultúrterem építésére. Hetenként hazajön Pali Kunhegyesről. Szabó József elnök. B. Kovács János brigád vezető kérdezgetik: — Na, hogy megy aztán a tanulás? — Jól még idáig. Sándoréknál tervezget a család. Sándor állatgondozó lesz a szövetkezetben. Szereti a jószágokat Itthonra is vesznek tehenet Istállót építenek az udvarra, jól jön majd a tej haszon a konyhára. János azt mondja: — Csak már korábban szegény apámra hallgattam volna. Az öreg Návai nem érte meg. De mostanra elrendeződött a három Návai sorsa. Az elnök szerint: — Jól jártunk velük. Odaadó munkásemberek. Szereti őket a falu. Szívesen is visszafogadta. Még idegennek is jólesik látni: a három Návai fiú megint együtt van. a a Ezen a napon csak egy mondást hallok minden gátőrtől, segédőrtől, védelemvezetőtől, kétkezi munkástól, amely mintegy sláger refrénje mindig visz- szatér: „Csak szél ne legyen...” Ám az idejár, s, mintha" hallaná az embe- • reknek szinte fohászként is }‘ hangzó mondását rs kötekedni tán"adna kedvé, csak ! azért is fel' Inad a szél, s havaseső söpör végig a gáton. Metsző hideg van. Nagykörű alatt a IV/4-es gátőr- járásban is — mint mindenütt, amerre csak járunk a több mint 60 kilométeres gátszakaszon — emberek dolgoznak, erősít’k a védelmi vonalat a hullámverés ellen. Matuz János vészőr. Éjjel kezdte a szolgálatot. — Milyen magas a víz? — Kilenc méter tizenhárom centiméter. Nemcsak ez a baj, hanem a sok fakadóvíz. Amint látták, a gátőrházat is körülfogta már. — Mit tart a kezében? Mi az? — Egy pocok. Most fogtam. Vigyázni kell, mert átfúrja a gát oldalát, s a lyukon átszívárog a víz. Kőteleknél 9,19 méter a vízmagasság. Fontos István, a községi tanács vb elnöke mondja: — Ezerkétszáz hold szántót vitt el a víz Ebből háromszáz hold már be volt vetve búzával. Ráadásul olyan hirtelen jött a víz, hogy az Ady Tsz-nek hatvan szarvasmarhája az árterületen levő majorjában maradt A katonák segítettek rocsókon kihozni a jószágokat. Szerencsére egy sem pusztult ott — Még körülbelül harminc centiméteres vizet várunk, — ezt már Dinka Zoltán mondja, a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője. Egy hét óta éjjel-nappal kint van a többiekkel együtt a gáton. Csupán szemén látszik a fáradtság, s ráadásul a hideg időjárásban egy jó kiadós náthát is szerzett Óriási vihar tombolt itt minap, az úgynevezett LóA HÁROM NAVAI még üzemi étkezdéje sincs. Akkor esznek főtt ételt, ha olyan helyein dolgoznak, ahol főz valamelyik cég. Meg ha este van még kedvük kotyvasztani maguknak a szálláson, Együtt laknak. Sándor és János egy szobában. Pali mellettük. Mennek az évek, telnek az esztendők, csak az életük marad ugyanilyen. Unják. Sándorék már telket néztek Szigethalmon az asszonnyal. Az messze van. Meg az asszony nem is nagyon vágyik oda. Nő létére máris többet keres a szövetkezetben. Akárhogy is nézzük, így van. Pedig asz- szony, az otthont is ellátja, a gyereket is ő neveli. — Nálam pont így — vallotta be János. — Volt, hogy az asszony kétezret keresett, mikor én ezer- négyszázat se. Hazamenni. De hogy? Kinevették a szövetkezetét, most rajtuk nevethetnek. Itt ismeretlen emberekkel vannak körülvéve, ez nagyon rossz. Otthon meg mindenki ismerős és az még rosszabb, ha valaki oda vágná: no, a pesti emberek. Vívódtak. Aztán közbeszólt az élet. János oe- teg lett. Könnyebb munkára kellett mennie. Még két Návai maradt az eljáró brigádban. Sándor és Pál. Döcögtek haza a vonaton. Panaszkodtak az életükre. Egy ember odaszólt nekik. — Hagyják ott. Jöjjenek hozzánk, jobb dolguk lesz. — Ki maga? A «zajod Vörös Csepel amrttr Mertéle ZSUZSI DOLG Öltek egymással szemben. Zsuzsi tollal a kezében. Kérdéseit az öreg gyerekes csacsogásnak vette. De mesélt szívesen — keserű megnyugvással: — Nem is én ragaszkodtam hozzá, az élet kapaszkodott belém... Nem szégyelltem, hogy házasságon kívül születtem, csak a terhét éreztem nagyon. Tudtam, az anyámnak is faj, hogy sosem érünk egymáshoz közel. Nem okoltam. A frontra is úgy mentem az első világháborúban, hogy legalább változik a hányatottságom. Tizennyolc éves voltam. Egyik tavaszon, emlékszem, húsvét napja volt, fegyverszünetet tartottunk. Kiültünk a lövészárok szélére, mi is, ők is. S néhány óra után már kezetíog- tunk, ölelkeztünk az >rosz katonákkal. Akkor gondoltam először arra, mennyien lehetnek közöttük hozzam hasonlóan sorsüldözötlfck. Ez a találkozás elég is volt ahhoz, hogy kedvem kerekedjék orosz fogságba esni. Sikerült. Elvittek egy Kaukázusi kőszénbányába, engem, a cipészsegédet. Kétszáz magyar volt már ott és rengeteg más nemzetiségű. Az októberi forradalom kitörésének a hírét mi olt a bányaigazgatótól tudtuk meg. ö panaszolta, hogy Péterváron járt é* ott rongyos emberek igazoltatták. Ilikor act elmesél Ui ceglédi magyar forradalmár — Hörömpő János — azt mondta: „ez lesz az igazi forradalom és figyeljétek meg, ide is hamarosan elér”. Ezután már naponta változtak az események. Az orosz munkások Tompa bácsi is szervezkedtek és decemberben már az ottani bányászok is fegyvert fogtak. Magyarok hárman kaptunk. Napokon belül mi is beálltunk a vörös csapatok oldalára. Fél évig narcol- tam Rosztov és Canciri környékén, a proletárforradalom katonái között. Pedig csak sejtettem, m t jelent az orosz munkások újongása, öröme egy egy győzelem során. Már velük tudtam érezni, érte item tMffviából hfwrv ml u történhet, amikor egy sebesülés után beteg is lettem. A tífusz hosszú időre „leszerelt”. A forradalom győzelme után úgy voltam hogy ha már harcoltam is mellette, megfigyelem, mivé alakul. Itthon nem volt hová sietnem, ott meg egy ember egy ember volt. A sok-sok küzdelem, a sok elmúlás láttán megtanultuk egymást igazán becsülni. Ott a sok között én is egy egész embernek számítottam. Visz- szamentem a bányába és 1920-tól 30'ig újból ott dolgoztam. Tíz év után szántam rá magam, hogy az egy hónapi jutalomszabadságom idejére hazautazzak. El is jöttem, de Szobnál már vártak a csendőrök. Az egy hónapom a kivizsgálásra ment. A Markó utcai fogházban. Aztán is örökké zaklattak, figyeltek. Megnősültem, de feleségemnek is hozzá kellett szoknia, hogy én a nagyobb városokba nem utazhattam, vasárokba nem mehettem mind a felszabadulásig. Ha innen Tiszakürtről elmozdultam, mindjárt figyeltek, hová lettem. Mire ismét visszamentem, eltelt 34 év, 408 hónap. 1964-ben nagyon készültem újból látni azt a vidéket Elmentem a régi bányásztai óba. s mostani KraamnrHrtMi Er. a látofokánál. Egyméteres hullámok csaptait fel, elborítva a gát koronáját is. Százkét ember egykilométeres szakaszon állta a sarat a vihar kellős közepén. Tízen fogtak egy csáklyát, úgy szorították a rőzsetutajt a gáthoz, nehogy elsodorja a víz. És az orkán fölött ők győzedelmeskedtek. Tizenkét kilométer szelességben hullámzik itt piszkosan, sárgán a folyó. Erejét mutatják azok a hatalmas fatörzsek, melyeket magával sodor. Egy villanykarón telefon. Az életet jelenti most és ez nem túlzás. Ezzel a telefonnal, ha netán szükség Lenne rá, pillanatok alatt riasztani lehet a falvak lakosságát, menteni. A védelemnél dolgozó égjük munkás meséli, míg rágyújt egy cigarettára: — Valamikor 1940-ben volt itt ilyen nagy a víz. Emlékszem, még a trágyát is kihordtuk a gátra. A harangok meg egész nap szóltak, összepakolt máraz egész falu, hogy meneküljön. Most éppen olyan időjárás van, mint akkor volt. — Csakhogy most más ám a műszaki felkészültség, mint akkor volt, komám — szól közbe egy másik ember. Igen. Most újabb módszerekkel kísérleteznek a hathatósabb védekezés érdekében. Ezen a szakaszon például terméskövekkel nehezítik a rőzsekévéket. £gy nehezebben bír vele a víz. Tegnap 40 vagon kővel megrakott uszályt vontattak ide, s rakták ki a partra annak tartalmát a védelmi munkálatokhoz. Tiszasülynél a templom körzetében alakult ki veszélyes helyzet A meder a gáttól 20 méterre van, s a gát tövében mindjárt házak, családi otthonok, s a falu temploma. Fakadóvíz jelentkezik most a kertek végében. Itt kőgát védi a falut, de ahol gyöngébb a burkolat, ott londinázás- sal erősítik azt Kiskörénél jutunk át a hídon a Tisza túlsó partjára. Míg a hídon áthalaZsuzsi gatás egyike volt a legkülönösebb élményeimnek. Kerestem a régi falut, de azt már csak emlékeimből idézhettem. Ennyi év után dunk, olyan érzésünk van, mintha egy hatalmas tenger felett húzódna ez a karcsú kis alkotmány. Víz. víz, amerre a szem ellát. És Abádszalóknál Csete György védelemvezető he • lyettes már arról tájékoztat, hogy ezen a 10 kilométeres bevédett szakaszon csaknem kétszázötven ember dolgozik és segíti munkájukat hat teherautó. A baj csak az, hogy fakadóvíz csupán ezen a részen 15 800 folyóméteren jelentkezett és 3070 méteren a padkák alján szivárgást észlelnek. A fakadóvíz elborított vetést, szántót, erdőt, legelőt. — Már meghaladtuk az 1944-ben mért vízszintet is. Most már csak az eddig Legmagasabb, az 1932-es vízszintjei zés látható a mércén. De ahhoz is rohamosan közeledünk. Most 876 centiméter a víz magassága. Naponta 10—13 centimétert emelkedik. Itt, Tiszasülynél a Béréi bejárónál és a Cserőközben a legveszélyesebb a helyzet Halas György gátőr meséli, hogy a gyors áradás következtében itt 8 vadban gazdag vidéken sok kár keletkezett Bár két csónakkal állandóan mentették az őzeket, a nyu- lakat mégis sok odaveszett közülük. Amikor visszaérek Szolnokra, a következő hírt kapom a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságtól: „A mai napon ülést tartott a területi bizottság, — melynek tagjai többek között Szolnok, Heves, Csongrádi, Rács, Pest megyéi: vb-elnökei, a BM, a HM, az OVF, a KÖJÁL, a megyei pártbizottságok képviselői. Meghallgatták a vízügyi igazgató tájékoztatóját a kialakult komoly árhelyzetről, majd állást foglaltak az árvédekezéssel kapcsolatban, megszabták a következő feladatokat.” Még most is fülembe cseng Dinka Zoltán mon- dúsa: — Kérem, nyugtassa meg a közvéleményt, mi vigyázunk! Varga Viktória nemcsak az embereket, a régi falut is hiába kerestem. Lehet, hogy volt valaki, vagy voltak valakik, akik akkoriban visszavártak engem. De a falu úgy egészében semmit nem várt rám. Nagyvárossá lett és csak mint ismeretlen vendéget fogadott Naggyá, rá- ismerhetetlenül széppé nőtt. Jártam a régi harcok helyén, a mostani Volgograd környékén is. Más szavai után el nem hinném, milyen nagyon szép lett A város, az ország megnőtt és benne mindenki elfelejtett. Én meg hetven éves lettem... Nyugtalan életem volt — Zsuzsikám, jegyeztél e fel valamit belőle? — Megírom a dolgozatot Tompa János bácsi életéről. ...A kunszentmártoni diáklány, Rónyai Zsuzsi KISZ-megbízatást teljesített Borsi Eszter | Szolnok Megyei Ép í tói pari és Javító Vállalat fel l hívja a köziilc vaiial.-uok, illetve maganlaicä- ‘ sok cserepkalyha tulajdonosait hogy használatukba lévő CSERFPK4T.VHA5 ÁTRAKÁSÁT, JAVÍTÁSÁT. TISZ1 U ÍS AT t év II negyedévben igé eliék meg, mert a következő negyedévekben a munka torlódása miatt ezen munkák elvegzesenek határidejét biztosítási nen tudjuk. Siti a 1 ;r lelett ö
