Szolnok Megyei Néplap, 1967. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-12 / 37. szám

1987, február 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A tömegszeivezetek és mozgalmak pártirányításának néhány időszerű A párt vezető szere­pének továbbfejlesztése, a pártvezetés módszereinek, formáinak tökéletesítése, — a szocialista társadalom építése előttünk álló fel­adatainak, igényeinek meg­felelően — az elkövetke­zendő években az egyik legfontosabb feladatunk. A párt IX. kongresszu­sának határozatai alapján szükségszerű a pártszervek elvi, politikai irányításá­nak erősítése, a gazdasági, a kulturális és politikai feladatok kidolgozásának elengedhetetlen a tudomá­nyos elemző munka fej­lesztése. Célkitűzéseink megvalósítása a tömegek aktivitásának növekedését, a szervező és az ellenőrző munka javítását igényli. A szocialista építés sokrétű feladatainak megvalósítása szükségessé teszi, hogy a párt irányításával az álla­mi szervek, a tömegszerve, zetek és a társadalmi szer­vek mind nagyobb aktivi­tással, felelősséggel vállal­janak ebben részt. Társadalmi életünk kü­lönböző területein jelent­kező feladatok, célkitűzé­sek kidolgozásában, végre­hajtásában a dolgozó töme­gek aktív kezdeményező részvétele szempontjából nagy szerepe van a tö­megszervezetek, mozgal­mak tevékenységének. A tömegszervezetek, mozgal­mak — mindenekelőtt a KISZ, a szakszervezetek, a Hazafias Népfront, a nő­mozgalom, amelyek a dol­gozók zömét tömörítik so­raikba — hatékonyan se­gíthetik a párt politikája alapján a közösségi tevé­kenység fejlesztését. Az e területen dolgozó kommu­nisták munkája a párt po­litikájának Ismertetése, megértetése, a megvalósítá­sára való mozgósítás jelentős szerepet tölt be a párt ve­zető szerepének erősödése, a párt tömegkapcsolatának növekedése szempontjából. A tömegszervezetek párt­irányítása továbbfejleszté. sének, az irányítás mód­szereinek, formáinak töké­letesítése, a tömegsze. ve­zetek munkájának fejlesz­tését, az önállóság, a kez­deményezés és a társadal­mi fejlődésünkért érzett felelősség növekedését kell szolgálni, A törne ^sxerrexe­teh tevékenységének ha­tékonysága nagyban függ a pártszervek irányító munkájától, az ott dolgo­zó kommunisták aktivitá­sától, kezdeményezésétől, attól, hogy mennyire képe­sek a dolgozók között a párt politikáját megértetni és annak végrehajtását megszervezni. A IX. pártkongresszus határozatainak tükrében vizsgálva a megyénkben a tömegszervezetek, mozgal­mak pártirányítását, a tö­megszervezetek tevékeny­ségét, a tapasztalatok azt mutatják, hogy e téren is jelentős fejlődés van. A pártszervek irányításával mind aktívabban vesznek részt a tömegszervezetek tagjai, a megye termelési, politikai, kulturális célki­tűzéseinek megvalósításé, ban. Az 1964. december 10-i párthatározat magyarázá­sában, megvalósításában, az éves termelési célkitű­zések teljesítésében növe­kedett a tömegszervtezetek — mindenekelőtt a Y"SZ, a szakszervezetek — akti­vitása, kezdeményezése. Ezt tükrözi a szélesedő szo­cialista brigádmozgalom, amely az ipari üzemek mellett egyre jobban el­terjed a mezőgazdasági üzemekben is. Mind többet kezdeményeznek az új technikai eljárások, újítá­sok megvalósítása, a ta­karékosság, az export nö­velése terén. Ezt a fejlődést tükrözi a pártkongresszus tiszteletére indult széleskörű verseny­mozgalom, amelyben a tömegszervezeti aktiyisták kezdeményezők voltak. — Nagy aktivitást váltott ki a Központi Bizottság ide­ológiai irányelveinek fel­dolgozása, a végrehajtásá­nak szervezése a tömeg­szervezetekben folyó ideo­lógiai és politikai munká­ban. Mindehhez hozzájá­rul, hogy rendszeresebbé vált és módszerében is fejlődött a pártszervek irányító, ellenőrző tevé­kenysége. Egyre inkább ér­vényesül az az elv, hogy a tömegszervezetekben vég­zett munkát elismerek pártmunkának. Ennek ered­ménye, hogy az utóbbi években megyei, járási, üzemi szinten több tapasz­talt pártmunkás, párttag került — pártmegbízaiás- ként — a tömegszerveze­tekben vezető funkcióba. A mostani szakszervezeti választásokon növekszik azon párttagok száma, akik szívesen vállalnak megbí­zatást a tömegszervezetek­ben. s akiket a pártonki- vüliek is támogatnak. Az SZMT tagjainak 70, az üzemi bizottságok tagjai­nak több mint 30 százalé­ka párttag. A 26 éven alu­li párttagok kétharmada a KISZ-hen tölt be vezető tisztséget. A párlbixoOstí ok rendszeresen értékelik a tömegszervezetekben dol­gozó kommunisták munká­ját, beszámoltatják — fő­leg a vezetésben dolgozó­kat — a tömegszervezetek munkáiéról, helyzetéről. A pórt előtt álló feladatok kialakításában mindinkább kikérik a véleménvüket. Eevre kevesebb viszont a gyámkodás, a tömegszerve­zetek napi munkáiába va­ló beavatkozás, A járási, városi bizottságok munká­ja mellett ez jel’emző az olyan nagyüzemekben mű­ködő pártvezetésre, mint például a Tisza Cipőgyár, a Tiszamenti Vegyiművek, a törökszentmiklósi gép­gyár és mind több alap­szervezetről is mondhatjuk ezt. A megyei párt-végrehaj. tóbizottság és az alsóbb pártbizottságok egyre több figyelmet fordítanak a tö­megszervezeti vezetők po­litikai továbbképzésére. — Növekszik azok száma, akik 5 hónapos, 1—2 éves iskolán, esti egyetemen ta­nulnak, vagv elvégezték azt. Van fejlődés a tömeg­szervezetekben dolgozó ve­zetők segítése, a velük va­ló foglalkozásban is. Ja­vult a tájékoztatásuk, nö­vekszik az igényesség mun­kájuk iránt, ösztönzik őket a kezdeményezésre, az ön­állóságra. A különböző szintű pártszerveink Irányító, ellenőrző tevékenysége — főleg alapszervezeti szin­ten — a fejlődés ellenére a jelenlegi követelmények­től elmarad. Ez minde­nekelőtt a tömegszerveze­tekben dolgozó kommunis­ták táiékoztatásának gven. geségében jut kifejezésre. A 'tömegszervezetekben dol­gozó kommunisták beszá­moltatása, a velük való foglalkozás leszűkül csak néhány vezetőre. Kevés az egyes tömegszervezetekben dolgozó kommunista kol­lektívával való tanácsko­zás. véleményük kikérése, a végzett munka számon­kérése. Nem igénylik meg­felelően a pártbizottsá­gaink, párta! pnszervezete- ink a dolgozók vélemé­nyeinek. javaslatainak ös'z- S7egvűitését és a pártveze­tés ilyen irányú tájékozta­tását. Nem általános még az önállóságra, a kezde­ményezésre való ösztön­zés. A tömegszervezetek tagjainak a közösségi te­vékenységben való részvé­tele nem kielégítő, y Több segítségre, ösztönzésre len­ne szükség a termelési kér- késekkel való foglalkozás javítása mellett a tömeg­szervezetekben és mozgal­makban folyó politikai és kulturális nevelőmunkához. A tömegszervezetek párt­irányításának fejlesztését, az irányítás módszereinek tökéletesítését szükségsze­rűen követeli a párt IX. kongresszusának határoza­taiból eredő feladatok, — amely társadalmunk min­den tagjának közös érde­két fejezi ki. Ax Ú i gazdasági irá­nyítási rendszer megvaló­sulása nemcsak nagyobb lehetőséget ad a dolgozók aktív kezdeményezésére, hanem szükségszerűen fel­tételezi azt. Az üzemek, vállalatok rendelkezésére álló termelőerők, a lehető­ségek jobb kihasználása, a munka hatékonyságának növelése csak a dolgozók véleményeinek, javaslatai­nak hasznosításával, tuda­tos cselekvő részvételükkel érhető el. A mechanizmus reformjából eredően a vál­lalati önállóság, a vállalati vezetés és a munkáskollek­tíva felelősségének növeke­dését, másrészt a tömeg­szervezetek sokoldalú kez­deményezését, részvételét követeli a gazdasági és szo­ciális feladatok megvalósí­tásában. A tömegszervezeteknek — mindenekelőtt a szakszer­vezeteknek, a KISZ-nek; ha­tékonyabban kell foglalkoz­ni a dolgozók munka- és életkörülményeit javító célkitűzések megvalósításá­val, az ehhez szükséges feltételek biztosításával. — Nagyobb figyelmet fordí­tani a munkatermelékeny­ség növelésére, a termelé­si eljárások fejlesztésére, a lehetőségek jobb kihasz­nálására, a ráfordítások csökkentésére. Más oldal­ról pedig a törvényekben, a kollektív szerződésben biztosított előírások betar­tására. A párt politikájának az ismertetésével, társadalmi fejlődésünk kérdéseinek magyarázásával, a kultu­rális, a szakmai és poli­tikai képzés lehetőségeinek körültekintőbb kihasználá- val hatékonyabban segíte­ni a dolgozók szocialista tudatának formálását. A dolgozók tudatformálása, a szocialista világnézet, a közösségi gondolkodás, a haza- és munkaszeretet, a szocialista építés feladatai­ért érzett felelősség fejlesz­tése fontos feladat a tö­megszervezetek, az itt dol­gozó kommunisták előtt. A pártirányítás fejlesztésének feltételei ma igen kedvezőek. A párt IX. kongresszusán meg­erősített politikai vonal, a javasolt gazdasági és szo- ciál-politikai intézkedések, a dolgozók döntő többségé­nek helyeslésével, támoga­tásával találkozik. A szo­cializmus teljes felépítésé­nek célkitűzései népsze­rűek, a lakosság többségé­nek egyetértésével talál­koznak — mivel célja a társadalmi haladás, a nép­jólét megvalósítása —, így aktív részvétellel tá­mogatják. A párttagok megnövekedett népszerűsé­ge alapján mind több kommunistát választanak be különböző vezető szer­vekbe. Ez jellemző a most folyó tanács-, szakszerve­zeti, fmsz vezető szervei­nek választásaira is. A tömegszervezetek párt. irányítása — a KISZ kivé­telével — a tömegszerve­zetekben dolgozó párttago­kon keresztül történik. A párttagok kötelessége a társadalmi életben képvi­selni, magyarázni a párt politikáját, célkitűzéseit és küzdeni annak megvalósí­tásáért. A tömegszerveze­tekben tisztséget viselő párttagoknak ez külön pártmegbízatást jelent, — amelynek teljesítéséért fe­lelősséggel tartoznak az illetékes pártszervnek. A párt a KISZ-re kötelező jellegű határozatokat hoz, amíg a többi tömegszerve­zetben, mozgalomban a kommunisták tevékenysé­gével érvényesíti célkitű­zéseit. Ezért fontos, hogy a pártszervek minden szin­ten nyújtsanak segítséget a különböző szervezetekben, mozgalmakban dolgozó kommunisták munkájához. Az irányítás főbb mód­szereiről szólva azt szüksé­ges hangsúlyozni, hogy a pártszervek a legváltoza­tosabb módszereket alkal­mazzák a helyzetnek, a feladatoknak megfelelően. A törne-sxervexe- tettben mozgalmakban dolgozó kommunisták rend­szeres beszámoltatása az adott szervezetben kifej­tett tevékenységükről, az ott folyó munka helyzeté­ről — az egyik ilyen mód­szer. Rendszeressé kell tenni a kommunisták tájékozta­tását, hogy azok megfele­lően tudjanak reacálni a dolgozók felvetésére, és magyarázzák a párt célki­tűzéseit. A tömegszerveze­tek vezetésében dolgozó kommunistákkal való rend­szeres tanácskozás mellett időnként szükséges össze­hívni a kommunista aktí­vát is. A pártirányítás hatékony módja a tömegszervezetek vezetésében . dolgozókkal való személyes foglalkozás, a problémák megvitatása, a megoldás segítése, a tö­megszervezeti tagok bizal­mát élvező párttagok tö­megszervezeti munkára pártmegbízatásként való küldése, a tömegszerveze­tek vezetőinek politikai képzésének segítése. A pártszervezetek ele­mezzék az egyes társadal­mi rétegek közötti politi­kai, kulturális munka hely­zetét, a szocialista építés feladataival kapcsolatos véleményüket, tevékenysé­güket A mostani, a sorra ke­rülő tömegszervezeti vá­lasztások politikai, szerve­zeti feladatainak megoldá­sához nyújtsanak pártszer­vezeteink segítséget. Hasz­nálják fel e választások előkészítését a IX. kong­resszus határozatainak is­mertetésére, feladatok vég­rehajtására való mozgósí­tásra. Az igényeknek meg­felelően segítsék, hogy a kommunisták vállaljanak tisztséget a különböző tc- megszervezetekben. Külö­nösen a szakszervezetek és. KISZ-szervezetek vezeté­sének erősítéséhez nyújtsa­nak segítséget, hogy képe­sek legyenek a megnöve­kedett feladataik megoldá­sára. A pártszervezetek a 26—28 éven aluli pártta­gokat küldjék az ifjúsági szervezetekbe dolgozni. A tömegszervezetek párt­irányításának fejlesztése, a tömegek aktivitásának nö­vekedése, a párt vezető szerepe növekedésének fon­tos feltétele. Az e téren el­ért előrehaladás a párt tömegkapcsolatának erősö­dését, a szocialista társada­lom építésének ügyét segíti. Vad András MB PTO vezető Az adatok. önntaqukéH beszélnek Országosan is jelentős Néhány fontosabb cikk termelése országosan és abból a megye részesedése °/Q POHÍrOTT KÉNSÁV ' SZUPERFOSZFAT 1960 1965 WC Wí Az új üzemek belépésével és a régiek rekonstruk­ciójával egyes cikkex termeléséiben Szolnok megye or­szágosan is jelentős helyet vívott ki magának. A szo­cialista ipar termelésének nettó indexe 1965-ben 53 százalékkal haladta meg az I960, évi színvonalat. Kü­lönösen a vegyipar és a hűt őszekrénygyártás területén értünk el kiemelkedő eredményeket, amelyeket a kö­zölt grafikon is híven szemléltet. Szakképzett titkárnők Érettségi gépírásból és gyorsírásból A szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakkö- sépiskola általában könyve­lők, tervezők, statisztikusok képzésével foglalkozik. Van azonban egy olyan különle­ges osztálya is, amelynek tanulói másféle képzettsé­get kapnak- Az osztály ne­ve: gép-gyorsíró idegen nyelvi osztály. Ebbeh a tanévben lesz Szolnokon az első olyan érettségi, amikor a tanulók könyvvitel» tervezés és statisztika he­lyett gépírásból, gyors­írásból és egv vayv két idegen nyelvből érettsé­giznek. Gépírásból legalább 80 szó- tacros. gyorsírásból legalább 200 szótagos sebességgel kell írniok és jegyzőkönyv­vezetői gyorsírói képesítést kannak. A közismereti tárgyakból fmaeyar, politikai gazda­ságtan stb.) a tanulók ugyanolyan követelmények a.apjan éretts giznek, mint a többi szakközépiskolai osztály, s természetesen éppúgy tovább is tanulhat­nak főiskolán vagy egyete­men. Az osztály legtöbb ta­nulója azonban dolgozni szeretne gépírói, gyorsírói, adminisztrátori. titkárnői munkakörben. Mivel ez az osztálytípus még nem ismert, az iskola vezetősége kéri, hogy azok az intézmények, amelyek­nek középiskolai művelt­séggel és a fent ismertetett szakképzettséggel rendelke­ző dolgozókra van szüksé­gük, közöljék ezt írásban az alábbi címen: Közgazda- sági Szakközépiskola, Szol­nok, Beloiannisz u- 63. A tanulók az érettségi után, körülbelül június végén munkába áshatnak. A Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépisk. Igazgatósága Meqérkzetf a szóbeli éretfsétfi „Megérkezett” az iskolák­ba a gimnáziumok idei szó­beli érettségi vizsgaanyaga, amelyet a Művelődésügyi Minisztériumban jelöltek ki. Ebből az anyagból állít­ják össze a szaktanárok a vizsgatételeket­Eljuttatták a szóbeli érettségi vizsgaanyagot, il­letve tételeket a dolgozók gimnáziumaiba is. A múlt­hoz képest annyi a változás, hogy fizikából és kémiából — a szóbeli tétel mellett — gyakorlati feladatot is meg kell oldani. A magyar nyelv és magyar irodalom érett­ségi vizsga írásbeli része alól a dolgozók gimnáziu­mában végzők közül is men­tesítik azokat, akik e két tantárgyból a második, harmadik és negyedik év­folyamban az oszályvizsgán jeles tanulmányi eredményt értek el. KIS SZÁLLODA A festői szépségű Kőrös-csatorna partján, Gyulán 120 vendég fogadására alkalmas kisszálloda épült. A termálvizes fürdés lehetővé teszi, hogy télen is fogad­ja vendégeit- A hotelhez tavasszal éttermet építenek* Rövidesen több hasonló szálló épül a Duna-kanyar- ban is

Next

/
Thumbnails
Contents