Szolnok Megyei Néplap, 1967. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-05 / 31. szám
wr •• H •• •• r l&olcsonosseg Isméi az első sorban Ismerősöm a pult mögött dolgozik és nemrég, amikor szabadságon volt, el* sírta nekem bánatát: — Ki vagyunk szolgáltatva a vevőnek. Különösen azóta, amióta panaszkönyv helyett Ingyenes, felülbélyegzett levelezőlapok állnak a vevő rendelkezésére. Azelőtt a panaszkönyvet kérték és az üzletvezetőnek alkalma volt lebeszélni a vevőt a beírásról. Néha sikerült Is, De most? Most kiemel a dobozból egy levelezőlapot, ráírja sérelmét és bedobja a postaládába. Még csak nem is vitatkozhatunk vele. És a lap, amelyen az áll, hogy a hegyes orrú, magas, szemüveges, kopasz eladó nyersen, udvariatalnul beszélt, vagy tíz deka helyett nyolcat adott, eljut a felsőbb szervekhez. Megértőén bólintottam: — Mit lehet tenni? — Érvényesítsék a kölcsönösség elvét! — Ezt hogy értsem? — Lehetővé kell tenni, hogy mi Is panaszt tehessünk levelezőlapon a vevő ellen. — Nem rossz ötlet, de nem tudják a vevő nevét — Drágám, gyakrabban kellene takarítanod a lakásban... Ma egy csomó pókhálót találtam az ágyon. és azt sem, hogy hol dolgozik. — Erre én is gondoltam. Amikor átadjuk neki az árut, elkérjük a személyi igazolványát, és ezután mi is írhatunk a viselkedéséről panaszos levelezőlapot — Gondolja, hogy ennek lesz valami foganatja? — Nem gondolom, mert a vevő által írt lapnak sincs. Minden marad a régiben. — De hisz akkor semmi értelme az egésznek. — Persze hogy nincs! De ha ml is írhatunk, akkor érvényesül a kölcsönösség elve. Ne csak ők írjanak! ■— jelentette ki harciasán. Harmadnap betértem a boltba, ahol dolgozik. Türelmetlenül várta, hogy az a három asszony, aki a pult előtt állt, kérjen tőle valamit, de azok elmélyül- ten beszélgettek egymással. Panaszosan fordult felém: — Látja, itt állok és lesem, hogy mikor kegyeskednek vásárolni, de ők csak traccsolnak. Megvigasztaltam: — Miért mérgelődik? ök is a kölcsönösség elvét érvényesítik... P. L. összeszedtem és bedobtam a kandallóba, — Megőrültél? Hiszen ez volt az új estélyi ruhám! Amikor még kisfiú voltam és moziba mentem, mindig az első sorba váltottam Jegyet. Tizenhárom-tizennégy éves koromban hűtlen lettem az első sorhoz. Csak nem ülök le a visító pockok közé? Igaz, hogy drágább volt a jegy, de a tekintély se kutva és egy kamaszfiú legalább annyira félti a tekintélyét az alá- ásástól, mint egy igazgató vagy egy főosztályvezető. Tizenöt-tizenhat éves koromban már nem egyedül jártam moziba, rájöttem ugyanis, hogy több Szem többet lát. Azokban az években még hátrább ültem, illetve ültünk. Lehetőleg az utolsó sorba váltottam jegyet. Az utolsó sornak hetvennyolc előnye van. Az első el ön ve az, hogy nem ülnek a hátunk mögött és senki sem szó] ránk, hogy: ne tessék összebújni, kérem!... Azt hiszem, a többi előny már nem is érdekes... Akkoriban sok híres film látott minket, sok híres filmszínésznő gyönyörködött bennünk. Mi nem láttunk semmit. Csókolóztunk, és perecét ettünk. Istenem, hol vannak már azok a régi, nagy szerelmek és azok a régi perecek! Teltek-múltak az évek. A sok mozibajárásnak az lett a vége, hogy vőlegény Tettem. A menyasszonyom is imádta a mozit, akárcsak én. Gyakran jártunk moziba és mindig páholvban ültünk. Lehetőleg kétszemélyes páholyban. Olykorolykor lenéztem az első sorba, és meghatódtam: valaha én is ott ültem... Meghatóban gondoltam arra, hogy: de nagv utat tettem meg visszafelé! Az első sorból eljutottam a páholyba ! Nyílegyenesen hátráltam a nézőtéren... Mi ez, ha nem fejlődés? Büszkén üldögéltem a páholyban. mellettem a menyasszonyom, aki konyakos meggyet evett és közben, néha, félszemmel a filmet is láthattam. Mt ez, ha nem boldogság? Az esküvő után már Ismét az utolsó sorba kértem a jegyet. Megmagyaráztam ugyanis a feleségemnek, hogy onnan is ugyanazt lehet látni, mint a páholyból. Nem is kerül annyiba a jegy, és minek kucorogjunk abban a levegőtlen. szűk kalitkában? Konyakos meggy helyett pereces meggyet vettem. Negvedkiló meggyet és egy perecet. Remek filmeket láttunk, és mindketten meglepetten tapasztaltuk, hogy jegyességünk óta mennyit fejlődött a nemzetközi filmgyártás. Tartalmasabbak és szórakozta- tóbbak 'ettek a filmek: most már nem lehetett nem oda figyelni, mással foglalkozni előadás közben, mint annak idején az esküvőnk előtt. Később a tizenötödiktizenharmadik sorban ültem a legszívesebben... Tetszik tudni, már nem volt jó a szemem, és ott kevesebb a szerelmespár Is. Nem kellett minduntalan rájuk szólni, hogy: ne tessék összebújni, kérem 1 Most, hogy már öreg vagyok, öreg nyugdíjas, ismét az első sorban ülök, a srácok között, és nagyokat nevetünk, és ha a szerelmesek csókolózni kezdenek a filmen, együtt mondom a fiúkkal: ereszted el, te! Irtó klassz! M. Gy. Á divat — nem tréfadoiog
