Szolnok Megyei Néplap, 1967. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-05 / 31. szám

wr •• H •• •• r l&olcsonosseg Isméi az első sorban Ismerősöm a pult mögött dolgozik és nemrég, ami­kor szabadságon volt, el* sírta nekem bánatát: — Ki vagyunk szolgál­tatva a vevőnek. Különö­sen azóta, amióta panasz­könyv helyett Ingyenes, fe­lülbélyegzett levelezőlapok állnak a vevő rendelkezé­sére. Azelőtt a panaszköny­vet kérték és az üzletveze­tőnek alkalma volt lebe­szélni a vevőt a beírásról. Néha sikerült Is, De most? Most kiemel a dobozból egy levelezőlapot, ráírja sérelmét és bedobja a postaládába. Még csak nem is vitatkozhatunk vele. És a lap, amelyen az áll, hogy a hegyes orrú, magas, szemüveges, kopasz eladó nyersen, udvariatalnul be­szélt, vagy tíz deka helyett nyolcat adott, eljut a fel­sőbb szervekhez. Megértőén bólintottam: — Mit lehet tenni? — Érvényesítsék a köl­csönösség elvét! — Ezt hogy értsem? — Lehetővé kell tenni, hogy mi Is panaszt tehes­sünk levelezőlapon a vevő ellen. — Nem rossz ötlet, de nem tudják a vevő nevét — Drágám, gyakrabban kellene takarítanod a la­kásban... Ma egy csomó pókhálót találtam az ágyon. és azt sem, hogy hol dol­gozik. — Erre én is gondoltam. Amikor átadjuk neki az árut, elkérjük a személyi igazolványát, és ezután mi is írhatunk a viselkedésé­ről panaszos levelezőlapot — Gondolja, hogy ennek lesz valami foganatja? — Nem gondolom, mert a vevő által írt lapnak sincs. Minden marad a ré­giben. — De hisz akkor semmi értelme az egésznek. — Persze hogy nincs! De ha ml is írhatunk, akkor érvényesül a kölcsönösség elve. Ne csak ők írjanak! ■— jelentette ki harciasán. Harmadnap betértem a boltba, ahol dolgozik. Tü­relmetlenül várta, hogy az a három asszony, aki a pult előtt állt, kérjen tőle valamit, de azok elmélyül- ten beszélgettek egymással. Panaszosan fordult fe­lém: — Látja, itt állok és le­sem, hogy mikor kegyes­kednek vásárolni, de ők csak traccsolnak. Megvigasztaltam: — Miért mérgelődik? ök is a kölcsönösség elvét ér­vényesítik... P. L. összeszedtem és bedobtam a kandallóba, — Megőrültél? Hiszen ez volt az új estélyi ruhám! Amikor még kisfiú vol­tam és moziba mentem, mindig az első sorba vál­tottam Jegyet. Tizenhárom-tizennégy éves koromban hűtlen let­tem az első sorhoz. Csak nem ülök le a visító poc­kok közé? Igaz, hogy drá­gább volt a jegy, de a te­kintély se kutva és egy ka­maszfiú legalább annyira félti a tekintélyét az alá- ásástól, mint egy igazga­tó vagy egy főosztályveze­tő. Tizenöt-tizenhat éves koromban már nem egye­dül jártam moziba, rájöt­tem ugyanis, hogy több Szem többet lát. Azokban az években még hátrább ültem, illetve ültünk. Le­hetőleg az utolsó sorba váltottam jegyet. Az utol­só sornak hetvennyolc elő­nye van. Az első el ön ve az, hogy nem ülnek a há­tunk mögött és senki sem szó] ránk, hogy: ne tessék összebújni, kérem!... Azt hiszem, a többi előny már nem is érdekes... Akkori­ban sok híres film látott minket, sok híres filmszí­nésznő gyönyörködött ben­nünk. Mi nem láttunk sem­mit. Csókolóztunk, és pe­recét ettünk. Istenem, hol vannak már azok a régi, nagy szerelmek és azok a régi perecek! Teltek-múltak az évek. A sok mozibajárásnak az lett a vége, hogy vőlegény Tet­tem. A menyasszonyom is imádta a mozit, akárcsak én. Gyakran jártunk mo­ziba és mindig páholvban ültünk. Lehetőleg kétsze­mélyes páholyban. Olykor­olykor lenéztem az első sorba, és meghatódtam: valaha én is ott ültem... Meghatóban gondoltam ar­ra, hogy: de nagv utat tet­tem meg visszafelé! Az el­ső sorból eljutottam a pá­holyba ! Nyílegyenesen hát­ráltam a nézőtéren... Mi ez, ha nem fejlődés? Büsz­kén üldögéltem a pá­holyban. mellettem a menyasszonyom, aki ko­nyakos meggyet evett és közben, néha, félszemmel a filmet is láthattam. Mt ez, ha nem boldogság? Az esküvő után már Is­mét az utolsó sorba kér­tem a jegyet. Megmagya­ráztam ugyanis a felesé­gemnek, hogy onnan is ugyanazt lehet látni, mint a páholyból. Nem is kerül annyiba a jegy, és minek kucorogjunk abban a le­vegőtlen. szűk kalitkában? Konyakos meggy helyett pereces meggyet vettem. Negvedkiló meggyet és egy perecet. Remek filme­ket láttunk, és mindketten meglepetten tapasztaltuk, hogy jegyességünk óta mennyit fejlődött a nem­zetközi filmgyártás. Tartal­masabbak és szórakozta- tóbbak 'ettek a filmek: most már nem lehetett nem oda figyelni, mással foglalkozni előadás közben, mint annak idején az es­küvőnk előtt. Később a tizenötödik­tizenharmadik sorban ül­tem a legszívesebben... Tetszik tudni, már nem volt jó a szemem, és ott kevesebb a szerelmespár Is. Nem kellett mindunta­lan rájuk szólni, hogy: ne tessék összebújni, kérem 1 Most, hogy már öreg va­gyok, öreg nyugdíjas, is­mét az első sorban ülök, a srácok között, és nagyokat nevetünk, és ha a szerel­mesek csókolózni kezdenek a filmen, együtt mondom a fiúkkal: ereszted el, te! Irtó klassz! M. Gy. Á divat — nem tréfadoiog

Next

/
Thumbnails
Contents