Szolnok Megyei Néplap, 1967. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-23 / 46. szám
Világ proletarian, eg resül jelek I SZOLNOK MEGY il A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS k MEGYEI TAKÁCS Will, évfolyam. 46. szám. Ara SO fillér 1967. február 23., csütörtök. Elektronikus alkonyatkapcsoló Ülésezett a szolnoki városi tanács végrehajtó bizottsága Szolnokon a városi tanács végrehajtó bizottsága tegnap ülésezett- Többek között tárgyalta a város közvilágításának korszerűsítését, az idei hálózatfejlesztési munkák koordinálását. Pl* r rr ■■ |■ r I Éljen es erősödjek a szocialista építést segítő nemzeti összefogás Választási nagygyűlés Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága szerdán délután választási nagygyűlést tartott a Sportcsarnokban. Az elnökségi emelvény mögött felirat hirdette: éljen és erősödjék a szocialista építést segítő nemzeti összefogás! A nagygyűlés résztvevői — a budapesti gyárak, üzemek dolgozói — nagy tapssal köszöntötték az emelvényen megjelenő elnökséget. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Gáspár Sándor és Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Németh Károly, a Politikai Bizottság póttagja, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A Himnusz elhangzása után Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára nyitotta meg a nagygyűlést. majd Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Kádár János A városi tanács vb építési és közlekedési osztálya, valamint városfej lesz. tési csoportja és különböző beruházó szervek terveit is ismertette a jelentés. A TITÁSZ, mint beruházó 1967-ben 2 727 000 forintot fordít a város kisfeszültségű hálózatának konstrukciójára, villamosberendezési beruházásokra, valamint a közvilágítás korszerűsítésére. A beruházási iroda finanszírozásában idegen kivitelező munkája által befejeződik a Ságvárl körűt északi csomópont kisfeszültségű közműká- bcthúlózat és közvilágítási berendezés szerelése. A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat saját fejlesztésében elkészített elektronikus közvilágítási alkonyatkapcsoló berendezés próbaüzemét ebben az évben megkezdik. A közvilágítást illetően a következő időkben is az a törekvés, hogy higanygőzlámpákra cserélik ki a korábban elhelyezett különböző típusú lámpákat* A végrehajtó bizottság a jelentést elfogadta, s egyben elismerését és köszönetét fejezte ki a TI- TÁSZ-nak, a városi üzem- vezetőségnek eddig végzett munkájukért. S kérte, hogy a jövőben Is mindent tegyenek meg a város köz- világításának fejlesztéséért. A vb-ülés második napirendje a tuberkolózis elleni küzdelemről szóló jelentés volt. Tavaly kezdődött meg első ízben Szolnok város teljes lakosságá. A szolnoki cukorgyárban a kampány befejezését követően hozzáláttak a szokásos karbantartáshoz és nagyobb ütemben folytatták az üzem rekonstrukcióját is. Az épülő hőerőmű idei programja szerint 31 millió forintot használnak fel a még hátralévő munkálatokhoz. Minden jel arra vall, hogy az erőmű év végére elkészül, és talán még januárban, az 1967— 68-as kampány utolsó hónapjában a próbaüzemre is sor kerül. Az viszont biztos, hogy energiát a gyárnak csak a jövő év második felétől szolgáltat Mint ismeretes, a rekonstrukció célja a feldolgoznak szűrése. Ez a munka azonban az év végéig nem fejeződött be, a terv szerint az idén június 30-ig történik meg. A lakosság névjegyzékének összeállításé, nál, a szűrőkartonok megírásánál többszáz társadalmi aktivista segítette a gondozóintézet munkájátOroszlánrészt vállalt ebben a munkában a köz- gazdasági technikum, — melynek tanulói más társadalmi munkásokkal együtt több mint 40 ezer 14 éven felüli embert írtak össze, s ennyi kartont állítottak ki. Sikeresen valósította meg a gondozóintézet a nagyüzemekben a helyszíni szűrővizsgálatokat A mozgó képernyős szűréseket esetenként műszakváltáskor alkalmazták, s amennyiben munkaidőben történt is ez a vizsgálat, mindössze néhány perces kiesést okozott. S ami valóban nagy predmény, hogy egy-egv üzem összes dolgozóit, s egyben a lakótelepen élőket is megvizsgálták. Tavaly Szolnokon összesen 29 782 szűrővizsgálat történt. E vizsgálatok során derítették fel a tüdő tbe-s betegek 75 százalékát* Ezen kívül sok egyéb tér. mészetű tüdő megbetegedés is felszínre került. Számot adott a jelentés arról is, hogyan sikerült együttműködni a körzeti orvosokkal, valamint az üzemi orvosokkal, s miként segíti a gondozóintézet munkáját a Vörös keresztes aktívahálózat. ható répa mennyiségének megkétszerezése, az ötszáz vagonos teljesítmény elérése. Az úgynevezett répaoldalon a munkák nagyrészén már túljutottak. Az idén többek között a szeletprés állomás fejlesztését zárják le, aminek a városra nézve is kellemes következménye lesz. Az új gépegységek annyira kiszárítják a répaszeletet, hogy a szállító teherautókról az idén már nem csorog majd a lé a kövezetre. Nem szennyezik többé a szolnoki utcákat. A rekonstrukció kisebb jelentőségű munkálataival együtt összesen 90 millió forintot fordítanak az idei program megvalósítására. — t —P Kádár János bevezetőben rámutatott: A hárommillió választó részvételével lezajlott nyolcvanötezer jelölőgyűlés jól mutatja, hogy a választás olyan belpolitikai esemény, amely áthatja egész társadalmunk életét. A jelölőgyűlésekre a megnövekedett és nagyfokú közéleti érdeklődés és aktivitás volt a jellemző. Ez érc- hető, mert a választások középpontjában népünk életét, országunk fejlődését legközvetlenebbül érintő és legfontosab kérdések állnak. A továbbiakban kijelentette: érdemes és kell beszélni arról, milyen viszonyok között készül ma a magyar nép a választásokra? Mivel az élet semmit sem ad ingyen, és sok éves harcunk legfőbb eredményét ebben látom, első ként említem: választásra készülő hazánkban ma szilárd néphatalom, törvényes rend és nyugalom van, békés és eredményei szocialista építőmunka folyik. Nem régiben végezte el munkáját társadalmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa, ez sokat segít politikánk helyes értelmezésében és feladataink széles körű megvilágításában. kult kedvező közvéleményt erősítették a gyermeknevelési segélyről, a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjáról, a bányászok helyzetének méltányos re ndezéséről időközben már kiadott ál. lami rendelkezések. Az emberek iátják, hogy a kongresszuson elhangzottak, a határozatok nem maradnak papíron, ellenkezőleg, azok végrehajtása nyomban megkezdődött* Kádár János elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta: Bennünket, kommunistákat mély megelégedéssel tölt el az, hogy pártkongresszusunk mindazon prog ram jellegű célkitűzései, amelyek csak az egész nép munkájával valósíthatók meg, széleskörű egyetértésre és támogatásra találtak a népfront mozgalom keretében és társadalmi életünk más területén tevékenykedő pártonkívüii szövetségeseinknél. — Ügy véljük, ez tovább erősíti egységünket, a nép, a nemzet minden alkotó erejének tömörítését és annak hatékonyságát. A mai népfront mozgalom alapjait azok a magyar hazafiak rakták le. akik annakidején világnézeti és minden más ellentétet félretéve összefogtak a Hitler fasiszták háborúja és megszálló csapatai, Kedves Elvtársak! Az országgyűlés a műit esztendőben új választási törvényt fogadott el. Eszerint mostmár a képviselőket is egy egyéni választó- kerületben jelölik és választják. A törvény lehetővé teszi a képviselőválasztásnál is több jelölt állítását. Az egyéni választókerület magával hozza — ez már a mostani jelöléseknél is így alakult —, hogy csökken a központi és növekhorthysta és nyilas csatlósaik ellen, a nemzeti megsemmisülés fenyegető veszélyének elhárítására, a szabadság kivívására. Ma más időket élünk. — Az egykori kizsákmányoló osztályok eltűntek, s a nép van hatalmon, szocialista társadalmat építünk* De viszonyaink még átmenetiek, a szocialista társadalom alapjait leraktuk, azok szilárdak, de még sok a tennivalónk a virágzó és gazdag, magasan fejlett ország, a szocializmus teljes felépítéséig. Éppen ezert nagy jelentőséggel bír annak még jobb megértése, hogy belső, nagy feladataink megoldása és a nemzetközi helyzet egyaránt megköveteli minden hazafias erő összefogását a nép érdekeit legjobban előmozdító szocialista céljaink közös szolgálatára. Társadalmunk összetételének és fejlettségi fokának megfelelően ma a Hazafias Népfront-mozgalom kereteben, a képviselő és tanácstag jelöltek között, itt a gyűlés résztvevői között is különböző emberek, munkások, parasztok, értelmiségiek és kispolgárok képviselői találhatók. Vannak közöttük kommunisták, párttagok, és pártonkívü- liek, marxisták és hívők, különböző egyházak papjai is, különböző világnézetek képviselői* A Hazafias Népfrontmozgalomba tömörült különböző emberek öszszefogása nem ideológiai azonosulást, hanem politikai szövetséget jelent. A mozgalomban részt vevők viszonyában éppen az a döntő, hogy még világnézeti különbségek ellenére is összeköt bennünket az a felismerés, és elhatározás, hogy a nép és a haza ügyét teljes meggyőződéssel és együtt szolgáljuk. Ivli kommunisták értékeljük a párttagok és párton- kívüliek szövetségét és örülünk annak, hogy ez a választás, amely a Hazafias Népfront égisze alatt megy végbe, ismét demonstrálja egységünket ország-világ előtt szik a helyi képviselőjelöltek száma. Most, az előzőkhöz képest, kevesebb a képviselőnek ajánlott miniszter és más vezető funkcionárius. Ez elősegíti — és ez a célja is —, hogy növekedjék az országgyűlés ellenőrzése a kormány és az egyes minisztériumok ügyviteli munkája felett. A képviselő jelöléseknél kevesebb, a tanácstagoknál (Folytatás a 3. oldalonJ Év végére elkészül a cukorgyári hőerőmű Nem szennyezi a szelet leve a szolnoki utcát Feladataink megoldása megköveteli minden hazaiias erő összeiogását Komoly jelentősége van annak, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsa januári ülésén egyhangúan állást foglalt a párt IX. kongresszusának alapvető tételei, a szocialista társadalom teljes felépítésének programja mellett és annak megvalósítására szólít fel mindannyiun- kat választási felhívásában. Szilárd szocialista rendszerünk intézményesen garantálja a dolgozó nép érdekeinek védelmét. A párt IX* kongresszusa, kiindulva az adott helyzetből, — megjelölte tennivalóinkat, világosan kijelölte a szocialista társadalom teljes fel. építésének, a munkásosztály, az egész dolgozó nép. a nemzet boldogulásának biztos és reményteljes útiét. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa januári határozatával és választási felhívásával, amelyben a szocialista társadalom teljes felépítésének célját a nemzet céljaként támogatta, programot adott. Ez együttvéve, elvtársaim, azt jelenti, hogy az országban jó feltételek vannak a választáshoz. Dolgozó népünk március 19-én szavazatával nyilváníthatja egyetértését politikánkkal, szocialista céljainkkal és jó összetételben választhatja újjá legfőbb törvényhozó és néphatalmi szerveinket, az országgyűlést, a tanácsokat. Kedves Elvtársak! A kongresszus óta még nem sok idő telt el, de a visszhang ismeretében, nem utolsó sorban a ieiö- lőgyűlések tapasztalatai alapján, teljes joggal meg. állapítható, hogy párttagságunk és népünk jól fogadta és helyesli annak határozatait. — Osztatlan egyetértéssel találkozott, hogy politikánk fő iránya változatlan marad, s az Is, hogy változtatunk ott, ahol ez szükséges és megfelelő döntések születtek fejlődésünk megoldását kívánó kérdéseiben. Közvéleményünk helyesli és támogatja világos és határozott imperialistaellenes külpolitikánkat, amely a szocializmust, a haladást, a békét szolgálja. Teljes egyetértéssel találkozott világos, előremulató belpolitikánk, amelynek egyértelmű célja társadalmunk szocialista és demokratikus vonásainak erősítése és továbbfejlesztése. A kongresszusról kialaA képviselők legyenek büszkék arra, hogy a nép ügyét szolgálhatják