Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
im. Január L SZOLNOK MBQTO NKKAP 7 Egy-két kézlegyintés és az igazság Amióta ottjártam, nagyon szeretem Kazahsztánt. Megértem az írónőt, Galgóczi Erzsébetet, aki — bármily rövid időt is ott tölve — hosszan, öt folytatásban számol be az Élet és Irodalom hasábjain tapasztalatairól, benyomásairól. Néha egy-egy intenzív hatású élménye nyomán azonban túl merész és túl általános következtetéseket von le. S az ilyenek mindig magukban hordozzák a tévedés valószínűségét — elég magas előfordulási arányszámmal. Riportsorozata végén az írónő Lenin gondolatát idézi: az igazsái nem függvénye annak, hogy kinek használ. Nem tudom, hogy ez véletlen, — mert akkor is ide illik — vagy szándékos summázása az írói szándéknak, bevallása annak, hogy most valami „leplező” riport készült, ime ez itt 02 igazság, azt olvassátok emberek. Néha, a riportsorozat olvasása közben van ilyen érzésem. S ezt bizony sajnálom, mert magam is eléggé megismertem és megszerettem Szovjet Kazahsztánt. Mintha úgy járt volna a riportsorozat írója, mint az egyszeri ember, aki egynémely erdőszéli fától nem látta meg az erdőt. Egyes konkrét, önmagában igaz dolgoktól a teljes igazságot Ennyi kis dohogáson túl nem is akarok vitatkozni a riport némely általánosító megállapításával, annál inkább sem, mert néhány heti ott-tartózkodás után nem érzem magam Kazahsztán szakértőnek. Inkább Hja Ehrenburg bölcsességét veszem kölcsön. Azit mondta, mintha csak az ilyesfajta útirajzokról szólna: „Ahhoz, hogy az ember igazán megismerjen egy országot, élnie kellene ott, barátokat és ellenségeket szerezni, megismerni nemcsak örömben hanem bajban is, addig ott kellene lenni, hogy unatkozni te jusson ideje”. Galgóczi Erzsébet biztosan nem ért rá unatkozni Kazahsztánban. Vannak az emberek előtt szent dolgok. Olyanok, mint a hívő előtt Isten neve. De mi kommunisták nem hívők vagyunk, előttünk a tények vastörvényű logikája által szentesített történelmi tapasztalat emel bizonyos dolgokat ilyen rangra. Tudományos próbát is kiálló történelmi tények. Ezek közé tartozik a magyar— szovjet kapcsolatok múltja és jelene. Kell-e hangsúlyozni, hogy ezeknek a kapcsolatoknak minden elmúlt szakaszát ma is vállaljuk? Még azt az időszakot is, amelyet bizony beárnyékolt a személyi kultusz néhány következménye. Ügy látszik, hangsúlyozni kell ezt. Az írónő egy-két ké/legvintésnyi reflexiója indítja el bennem ezt a gondolatsort. Ugyanis, furcsa módon, a kazahsztáni utijegyzet befejezéseképpen frissen hazaérkezve, itthoni problémákról is elmondja a véleményét. Ha a tisztelet nem fogná visz- sza a toliamat, azt írnám hallott valamit harangozni pártunk IX. kongresszusáról, s nyomban erről is kilöttyinti magából a véleményét. De hát vissza a méregbe mártott tollat. Idézem egy gondolatát: „volt egy időszak nálunk, amikor a legkisebb dologban is divat volt a szovjet tapasztalatokra hivatkozni. Kényelmes megoldás volt, egy csomó embert felmentett a. gondolkodás nehéz munkája alól. De nem volt célravezető. A parasztkérdésben, a mezőgazdaságban például elsősorban nem eredményeket, hanem hibákat eredményezett. Ez a szemlélet szerencsére egyre inkább eltűnik, s átadja helyét annak a felismerésnek, hogy a magunk problémáit a m< adottsánnivkból kiindulva, a saját lehetőségeinkhez képest a legjobban, magunknak — tehát alkotóan kell megoldanunk”, Nem sokkal később arról ír, hogy a IX. kongresszus által körvonalazott paras^zt- politikáról beszélgetett három somogyi falu vezetőivel. „...velem együtt ők sem tudták elfojtani azt a keserűséget, hogy egy kitérőt megint megspórolhattunk volna magunknak...” A szovjet—magyar kapcsolatok említett időszakának ilyen egyoldalú értékelése, majd utána múltúnk, vagy agrárpolitikánk — az írónő által el nern árult terjedelmű — szakaszának kitérővé minősítése — ez az, ami ingerült vitára késztet. Nemrégen lapunkban egy amerikai újságíró kommentárjával vitatkoztam. Ö értékelte úgy a falu életét, azokat a magyar mezőgazdaságot érintő változásokat, amelyeket a kongresszus azóta javaslatból határozattá emelt, mint valami újat, amely a régivel szemben, annak tagadása árán született. Neki megadtam a felmentést: nem érti, nem is értheti a fejlődésünket, hisz távolról és más szemüveggel, a kapitalista világ ideológiájának logikája szerint vizsgálja életünket. Ezúttal nehezebb ezt a felmentést megadni. Vegyük először azt az állítást, hogy a szovjet példa másolása „elsősorban nem eredményeket, hanem hibákat eredményezett”. Valóban igaz, hogy egy időben, az ötvenes évek elején egyes túlbuzgó akarnotok, akiknek sokszor a marxizmus—leninizmushoz, a szocializmushoz, a szovjet barátsághoz sem sok közük volt, oktalan módon mindent utánoztak. A sarki limonádés automatától az építészeti stílusig, a földalattitól a katonák sapkájáig mindent. A személyi kultusz következménye ehhez kedvező feltételeket teremtett. De hogyan lehet a Sztálin—Rákosi duó által elkövetett hibákat azonosítani a szovjet példa követésével? Maradjunk a mezőgazdaságnál. A fálu szocialista átszervezésének lenini útja — ha esetenként hibákkal torzítva is — előttünk a Szovjetunióban teljesült be. Jó példát utánoztunk, amikor követtük. Lehet folytatni az állami gazdaságok, gépállomások megszervezésével, a mező- gazdaság tudományos és technikai megalapozásával — mind olyan dolgok, amelyeket ha ismertünk is elméletből, mégis csak a szovjet gyakorlati tapasztalatok felhasználásával valósítottunk meg. Az eredmények tanúskodnak. Nem lehet meghatottság nélkül beszélni arról, hogy milyen rövid idő alatt mekkorát emelkedett az egykor hárommillió koldusként emlegetett magvar parasztság életszínvonala. Hogyan élnek most az egykori cselédek? Tessék nyitott szemmel széjjelnézni az országban. Soha nem fogjuk megtagadni, hogy ehhez az élethez előttünk az idősebb testvér taposta ki az utat. Lehet, hogy enélkül is bejártuk volna? Ez csupán felelőtlen játék a szavakkal. Hisz a Szovjetunió nélkül nem lenne ma szocialista rendszer sem Magyar- országon. Kétségtelen, hogy olykor a hibákat is lemásoltuk. Ez már saját butaságunk volt. De azért nem radírozhatjuk ki múltunknak egy szakaszát. A ma és a holnap boldog szocialista Magvarországát csak a tegnap harcaival és botlásaival. eredményeivel és átmeneti kudarcaival együtt lehet vállalni. Lega’ább is annak, aki a történelmet komolyan veszi, s macát szocialistának, kommunistának vallja. És itt van ez a kitérő. Amit állítólag m°gsnórol- hattunk volna. A magyar December elején adták át Kunhegyesen a gyermekkönyvtárat. A könyvtárnak jelenleg 163 beiratkozott olvasója van FÉNVEK A KÖZSÉGBEN nyelv szerint a kitérő azt jelenti, hogy egy ideig nem a főúton haladtunk. Oldalt, mellékvágányon álltunjt. S n>ost térünk vissza, (a kongresszusi határozatokkal) a helyes útra. Furcsa értelmezése ez agrárpolitikánknak, még furcsább megítélése a mezőgazdaság fejlődési szakaszainak. Ugyanis nem voltak abban kitérők. Egyenesvgnalú a fejlődés a földosztástól a falu szocialista átalakulásán át a termelőszövetkezetek megszilárdulásáig. Nincs ennek a fejlődésnek olyan szakasza, amely elhagyható lett Volna, s ezért kitérőnek minőr síthető. Különösen nem az eltelt öt-hat év, amely a falu szocialista átalakulásától a szövetkezeti gazdaságok megerősödéséig, a nagyüzemi termelési keretek kialakulásáig vezetett- Noya tért most vissza a párt, a kongresszuson elfogadott határozatokkal? Bizony sehova. Ellenkezőleg. Előre léptünk. Mégpedig azért léphettünk előre, mert az elmúlt években megalapoztuk ennek feltételeit Lépcsőt lépcső után, emeletet emeletre. így haladunk, noha olykor magunk is lassúnak tartjuk egy-egy lépés megtételét, vagy újaBb emelet felhúzását. De ez nem jelenti azt, hogy a harmadik emeleten állva kijelenthetjük: a másodikat meg sem kellett volna építeni. Idézzük csak még egyszer Lenint: Az igazság nem függvénye annak, hogy kinek használ. Valóban. De szerencsére a dolgon igazán az sem változtat, ha utólag és szubjektíve másként ítéljük meg azokat. Var«» József Kuncsorba, ez az 1210 lakosú kisközség sokat fejlődött az elmúlt két évtized alatti Az utcákban szilárdburkolatú járda van, hydro- glóbusz magasodik a házak fölött jelezvén: az ivóvízellátás gondja is megszűnt a községben. Esténként fényben úszik a kis település. Még a ta- nyavilág új központjaiba, a termelőszövetkezetek nagyobb üzemegységeibe kivezették a villanyt. A fénynyel együtt a kultúra is beköltözött a házakba. Televíziók, rádiók hozzák közel a községhez a várost, más tájakat, országokat. Több millió forint értékű mindez, melyhez a lakosság önzetlen munkájával is hozzájárult. Csak az idén több mint 120 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Ez azt jelenti, hogy minden egyes lakos — a csecsemőket is beleértve — száz forint értékű munkával járult a községfejlesztéshez a befizetett forintokon kívül. Most újabb tervek foglalkoztatják a község vezetőit, lakóit. Tantermek építésével kívánják javítani az oktatás színvonalát. — Körzetesítik az északi iskola alsó tagozatát, átalakítják a napközis óvodát, tovább bővítik a villany- hálózatot s folytatják a közművesítést. Szép tervek, melyekről valószínű hamarosan mint nagyszerű eredményekről számolunk majd be. Megjeleni 4M •* Béke és Szocializmus legújabb száma A 33 országban 26 nyelven megjelenő folyóiratnak ez a századik száma. Vezető cikkét J. Gollan, Nagy- Britannie Kommunista Pártjának főtitkára ívta Wilson politikájának válsága címmel. A szerző elemzi az angliai politikai helyzetet, s megállapítja, hogy néhány hónappal a parlamenti választások után, a munkáspárti kormány a szervezett munkás- mozgalom egyre nagyobb részével torul összeütközésbe. E. Papaioannou, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja főtitkára Ciprus függetlenségéért és haladásáért című írásában jellemzi pártja 40 esztendős működését. Kerekasztal címszó alatt közli a lap novemberi prágai eszmecsere anyagát, melynek témája: A jelenlegi harc az állammonopolis- ta kapitalizmus ellen, a békért. a demokráciáért és a szocializmusért s á reformok helye a harcban. A fejlett tőkés országok 16 kommunista és munkáspártjának képviselői vettek részt ezen az eszmecserén, ahol elemezték az érintett országok életének új jelenségeit. A kommunista és munkáspártok életéből című rovat tudósítást közöl a Bolgár KP kongresszusáról, továbbá ismerteti azoknak a szociológiai vizsgálatoknak az eredményeit, amelyeket a pártmunkában alkalmaztak Csehszlovákiában. -í A folyóirat tudósítást közöl a kairói szemináriumról, melyet a „Béke és Szocializmus” és a kairói „At-Talia” folyóirat rendezett az afrikai nemzeti es szociális forradalom címmel. 25 afrikai haladó és forradalmi párt, illetve szervezet 70 képviselőiének részvételével. CASALS 90 ÉVES Neolilkori civilizáció nyomai a Himalájában Darjelig környékén, ahonnan már a Himalája legmagasabb csúcsai láthatók, három méteres faragott kövekből összerakott kőemlékeket találtak, egy neolitkori „mauzóleum” maradványait. India területén eddig csak a déli államokban találtak ilyen emlékeket. A régészek szerint ezekután felül Kell vizsgálni az indiai civilizáció keletkezéséről és fejlődéséről kialakult hagyományos elképzeléseket. Pablo Casals, a világhírű gordonkaművész, most ünnepelte 90 ili ' ' óját Puerttrico-ban. A* ünnepelt felvágja a születésnapi tortát.
