Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-06 / 5. szám

f 1967. január 6. SZOLNOK MEGYEI NSFLAF Disszertáció és forgatókönyv — Egyik esztendő ellen­sége volt a másiknak. Né­ha alig termett. 1906-ban meg annyi búza termett, hogy nem lelték helyet. Tüzes gép meg kevés volt, kezelőjét etették, itatták, mulatságba vitték, mert aki hamar csépelt, az kilenc forintért is eladhatta a bú­záját Aki meg később, jé, ha hatot kapott érté. Jó termés volt. Egy láncalja föld negyven mázsát is megadott. öreg, reszketős lábait posztószárú csizma védi, kabátja alatt báránybőr be­kecs melegít. Gyorsan, frappánsan válaszol Bellon Tibor karcagi múzeumigaz- gató kérdéseire. Közben, ha mondanivalója sikamló- sabb esetekre kanyarodik, karmesterként int a mag­nóra: — Azt meg jó lesz most leállítani! Néhány pillanatnyi elté­rés után azonban ismét visszatér a régi karcagi gazdálkodáshoz, — 1896-ban, vagy 97-ben már nem emlékszem ponto­san melyik évben, olyan boldog esztendő volt. Olyan kaszáló volt, olyan bodorka termett, hogy nem tudták megszárítani, olyan vastag volt a rendje. — Emlékszem arra is, hogy akkoriban öt palló ve­zetett át a karcagi piacon. Ott, a templom előtt meg nagy árok volt, annak ol­dalában feküdtek a kapá­lásra érkező palócok. Az első kapálás ötven krajcár volt, a második meg hat­van krajcár. — Ott, a piacon, ahol most a nyomós kút van, volt egy artézi kút. Onnan hordták a vizet inni. Egy hordóval kellett egy hétre. Záporoznak a kérdések, epizódok villannak a va­ros múltjából. — Külön kezelték a ve­tőmagot, nagy gondot for­dítottak rá. Persze már aki... Azelőtt is volt húsz- filléres ember, akár csak manapság. — Vetőgép nem volt, kézzel vetettek. Mivel sok volt a varjú, sokan alul­vetettek. Az úgy történt, hogy elszórták a magot, s azután vékonyan leszántot­ták. — Hát a lágerok mire voltak jók? — Négy lóger volt a városban. Azok hordták oda terményeiket, kiknek kevés földjük volt, tanyá­juk meg nem volt. Érkezé­si sorrendben rakták le a csomókat, úgy csépeltek. — S miért nem saját por­tájukra vitték a terményt? Nem volt ott hely? Az öreg kicsit kihúzza magát, s önérzetesen vála­szol: Hely lett volna, hi­szen nagy porták vannak itt Karcagon. Csak nem volt szabad oda hordani. Rendezett tanácsú város volt ez kérem, már régen. Ilyen egyenes utcákat ke­vés helyen talál az Alföl­dön. A muzeológus évődve vá­laszol: — Könnyű volt renedez- ni, Sándor bácsi, hiszen le­égett a város jórésze. De ahol nem égett le, például o Pernyés zugban, ott nem olyan rendezett. — Hát az igaz. hogy 1836-ban leégett a város — bólint az öreg. Aztán folytatódik a be­szélgetés, ki tudja már há­nyadik öreggel. S a hiteles források mellett a vissza­GYAKORLOTT gyors- cs gcpírónőt, — valamint mérlegképes vizsgával és állami gaz­dasági gyakorlattal ren­delkező helsőreví/ort felvesz a Kísérleti Gazdaság Karcag-Tilalmas emlékezések epizódjaiból lassan formálódik az egész, alakul a múzeumigazgató disszertációjának anyaga: Karcag gazdálkodásának története. — Tavaszra végezni aka­rok vele — mondja, — hi­szen rengeteg munkánk lesz az idén. A tárgygyűjtés és megóvás mellett (tavaly is több mint kétszáz tárgyat gyűjtöttünk) el kell készí­teni az új épületben rende­zendő kiállítás forgató- könyvét. Ha az új kórházat átadják, akkor a mostani kórházépületet múzeum cél­jára megkapjuk. Kell is nagyon, mert alig férünk már. A régi kórházépület mű­emlék Stílszerű otthont ad majd a múzeumnak­Sünon Béla Művészeti bemutatósorozat a Forradalmi Ifjúsági Napok keretében A KISZ Központi Bizott­sága, a Művelődésügyi Mi­nisztérium és a Magyar Te­levízió a Forradalmi Ifjú­sági Napok alkalmából a tavaszi történelmi forradal­mi évfordulók megünneplé­sére alkalmas művészeti bemutatók megszervezését hirdette meg az ifjúsági műkedvelő művészeti cso­portok részére. A bemuta­tók célja, hogy a színpadi művészetek sajátos kifejező eszközeivel elmélyítsék if­júságunk szocialista haza- fiságát, hozzájáruljanak forradalmi hagyományaink ápolásához. A műsorokban 1848, 1919 és 1945 forra­dalmi öröksége kell hogy tükröződjön. A pályázaton részt ve­hetnek a különböző KISZ szervezetek, iskolák, műve­lődési házak műkedvelő csoportjai. A megyei tanács népművelési csoportja a pályázati felhívást és a művészeti bemutató­sorozat megrendezésére szolgáló útmutatót egy körlevél kíséretében a napokban valamennyi já­rási, városi és kiemelt községi művelődési ott­hon igazgatónak meg­küldte. A KISZ alapszervezetek, művelődési intézmények művészeti csoportjai jelent­kezésüket a KISZ megyei bizottságára és a megyei tanács művelődésügyi osz­tályára küldhetik be január 15-ig. A járási szerveknek legkésőbb február 15-ig meg keli tekinteniük a beneve­zett csoportok műsorait és a legjobb produkciókat ed­dig kell a tájegységi be- rhutatókra javasolniuk. A megyei szervek február 20- ig azt is eldöntik, hogy a járások, városok legjobb együttesei közül melyik két produkció képviseli majd Szolnok megyét a február 25-én sorrakerülő tájbemutatón, amelyen me­gyénkén kívül Csongrád, Pest, Nógrád, Bács-Kiskun megye két-két együttese is részt vesz. Ezen a tájbemutatón a bíráló bizottságban részt vesz­nek a KISZ KB kulturá­lis osztálya, a Magyar Televízió, a Művelődés­ügyi Minisztérium és a Népművelési Intézet munkatársai és kiválaszt­ják, hogy melyik csopor­tok kerüljenek a március 15-én, március 18-án és április 3-án sorrakerülő televíziós bemutatókra. A bemutató sorozaton részt vevő csoportokat em­léklappal tüntetik ki, a te­levízióban szereplő együt­tesek pedig a KTS7 Köz­ponti Bizottságtól dicsérő oklevelet és képzőművészeti tárgyjutalmakat kapnak. Közlemény Értesítjük rokonainkat és a Szolnok megyei Vendég­látóipari Vállalat összmun­katársait hoev szeretett férjemet, édesapánkat és testvérünket SZENTANNAI ANDRÁST a vendéglátó dolgozóját 1967. január hó 7-én du. 3 órakor a törökszent­miklósi református teme­tőben, katolikus szertar­tással, helyezzük örök nyugalomra. Szentannai család Szolnok Kisújszállási szobrász sikere Debrecenben PAPI LAJOS kisújszállási szobrászművész is részt vett a Hajdú-Bihar megyei képzőművészek november­ben megrendezett XXII. őszi tárlatán. Huszonhat fes­tő illetve grafikus és egy szobrász mutatta be leg­újabb alkotásait ezen a kiállításon a debreceni Dóry múzeumban. AZ ALFÖLD című folyóirat januári számában Kádár Zoltán művészettörténész elismerően ír a kis­újszállási művész szerepléséről: „A kiállítás egyetlen szobrásza Papi Lajos külön figyelmet érdemel: Szlávik Lajosról készített portréja kevés eszközzel is nagyon karakteres, az „Ülő nő” a kis, de monumentális hatá­sú kompozíciója a magyar szobrászatban Borsos és Andrássy Kurta által megindított, egyszerűségre tö­rekvő népi jellegű szemlélet egy tehetséges fiatal ke­zével megvalósított újjáformúlását mutatja.” Beszédes számok Két új statisztikai kiadványról A Központi Statiszti­kai Hivatal kiadvá­nyai nemcsak jól használható források közgazdászok, propa­gandisták, pedagógu­sok számára, hanem az érdeklődő laikus­nak is sok érdekes­séget nyújtanak fej­lődésünk eredményei­ről. Most két új ki­adványt ismertetünk. A BESZÉDES SZÁMOK sorozatban nemrég jelent meg a Magyarország tár­sadalma és gazdasága című kiadvány. Ez 1961—65 kö­zötti fejlődésünket ismer­teti, szemléltető ábrákon, közérthető rajzos grafiko­nokon. A gazdasági, kultu­rális élet és az egészségügy legjellemzőbb számadatait találhatjuk meg a kiad­ványban. A népgazdaság állóeszközeiről, a termelő beruházások megoszlásáról, az építőipar gépparkjának teljesítőképességéről ka­punk képet a füzetből a többi között. Az építőipari gépparkról például meg­tudhatjuk, hogy teljesítő- képessége öt év alatt 518 ezer lóerőről 844 ezerre nőtt. 1965-ben a földmun­ka 76, a vakolás 22 száza­lékban volt gépesített Az utóbbinál öt év alatt há­romszorosára nőtt a gépesí­tettség aránya. HÁZTARTÁSAINK 1960- ban 548 millió, 1965-ben már 991 millió kilowattóra villamosenergiát használtak fel. Ez a szám jelzi: hatal­mas mértékben emelkedett hazánkban az életmód kul­turáltsága. Elgondolkozha­tunk fejlődésünk ütemén egy olyan adat alapján, amely szerint 1960-ban a lakások 18 százaléka ren­delkezett fürdőszoba, vagy mosdóhelyiséggel, az 1961— 65. között épült lakásokban már 62 százalékban talá­lunk fürdőszobát. A STATISZTIKAI Idő­szaki Közlemények soroza­tában jelent meg a Mező- gazdasági adatok III. című füzet. Ez a mezőgazdaság­gal foglalkozó szakemberek számára ad sok érdekeset, figyelemreméltót. A külön­böző földterületeken folyó termelés összehasonlító ada­tai, és a termelés gazdasá­gosságát elemző táblázatai az egyes termelőszövetke­zetek vezetői számára is sok tanulságot nyújtanak. A SZOLNOKI PATYOLAT VÁLLALAT felvételre keres vizsgázott kazánfűtőt Jelentkezni: Szolnok, Mártírok útja 19. 4 pvíitikoi mstfolyama Ha első adós A televízió, mint a múlt évben, az idén is megren­dezi január 6-tól március 10-ig tartó, minden pénte­ken 19 órakor jelentkező politikai tanfolyamát Az adások a IX. kong­resszus határozatainak fé­nyében foglalkoznak majd a nemzetközi élet, és bel­politikai, gazdasági életünk, az egész közvéleményt fog­lalkoztató problémáival. A kongresszusi határozatok utat mutatnak az élet kü­lönböző területein ránk vá­ró feladatok megvalósításá­hoz. Fontos tehát, hogy e határozatokat kellően is­merjük. A televízió politi­kai tanfolyama célul tűzte ki, hogy a képernyő sajá­tos lehetőségei felhasználá­sával, valamint az egyes kérdésekben legilletékeseb- bek, a legjobb szakértők megszólaltatásával segítse a nézőket abban, hogy megismerkedjenek életünk további alakulására is haló tényezőkkel. Januári adása­ik a nemzetközi helyzettel, a harmadik ötéves tervvel, a gazdaságirányítás reform• jával foglalkoznak, vala­mint azzal, hogy ez utóbbi milyen hatást gyakoroi majd mezőgazdaságunk fej­lődésére. A szocialista magyar gaz­daságpolitika kérdéseit fel­dolgozó adósok felérnek egy-egy tanulmányi kirán­dulással is, hiszen a tv el­viszi nézőinket hazánk fontosabb ipari objektu­maihoz, sőt mezőgazdasági üzemekbe, tsz-ekbe is. „Mozgásban”, munka köz­ben láthatják például az objektumokat, amelyek je­lentős szerepet játszanak gazdasági életünk fejlődé­sében, de megismerkedünk mindjárt a fejlődést akadá­lyozó tényezőkkel, illetve az ezek elhárítását célzó intézkedésekkel, tervezetek­kel is. Az adások az életből me­rítik témájukat, a mind­nyájunkat érdeklő kérdé­sekre keresik a választ, gazdagítják a nézők poli­tikai, gazdasági, társadalmi ismereteit. üdülés, társasutazás •• a Biztosítási és Önsegélyező Csoport költségén • • Ötvenezer forint segélyt fizettek ki a tsz-tagoknak Gazdag programjuk volt tavaly a törökszentmiklósi járás 21 termelőszövetkeze­tében működő Biztosítási és önsegélyező Csoportok­nak. Többek között mintegy százötven termelőszövetke­zeti dolgozó üdült Debre­cenben, Balatonlellén és Hévizén a csoportok költsé­gén. Ezenkívül ötvenötén három napot Budapesten töltöttek, ahol a Parlament megtekintése, színház- és múzeumlátogatás szerepelt műsorukban. Az önsegélyező csoportok ezenkívül segítettek az ar­ra rászorulóknak is. Az év során 186 alkalommal összesen csaknem 50 ezer forint segélyt fizettek ki. AZONNALI BELÉPÉSRE KERESÜNK sági végzettséggel rendelkező közgazda­anyatggazdálkodási és anyagbeszerzési ügyintézésre lérfi munkaerőt. Jelentkezni TITASZ személyzeti osztályán. Szol­nok, Verseghy u. 3. Az örménvesi Űi Élet Tsz felvételre keres mesterlevéllel rendel­kező ÁCS vagy KŐMŰVEST építésvezetőnek. Munkabér megegyezés szerin t, útiköltséget fel­vétel esetén térítünk. Jelentkezés személye­sen a tsz irodájában. FELVÉTELRE KERESÜNK szolnoki lakosú ÉJJELI és NAPPALI ŐRT azonnali belépéssel. Jelentkezni: Vas Mű­szaki Nagyker. Vállalat Szolnok- Vöröshadsereg út 4. A Kungyalui Zöldmező Tsz felvételre keres szíjgyártó szakmunkást azonnali belépésre. — Fizetés meeállanodás szerint. Jelentkezni a tsz központi irodájában lehet személyesen. APROHIRDETESEK ALLASi VALLTÖMÖ készítő­ket (csak helybelit) varrónőket, kesztyű­kötőket, kézimunka horgoló — vertcsip­ke készítőket (Szol­nok megyéből) fel­veszünk. Házi pari Szövetkezet, Szolnok, Magyar u. 14. SZOLNOK megyei MEGVÉTELRE kere- Szesz Üdítőital és sünk lucernaszénát. Mfijéggyártó Válla- Lenin Mg. Tsz, Kar­lat 1 férfi szállító cag. segédmunkást fel- mühhbhhb vesz. — Jelentkezés Szolnok, Mártírok útja 12. szám. INGATLAN ADAS- V t' ÍLL SZOLNOK Tanács V. ELCSERÉLNÉM két szoba összkomfortos főbérleti lakásomat ■ hasonló budapestiért, SÓDERT szállít Szolnok. Gutenberg azonnal — vagonba tér 3. in. em. 2. rakva köbméteren- "" ---- ' k ént 98 50 Ft-os ár- SZOLNOKON, vagy-------- ban a dunavarsányi környékén nagyobb V árosi Petőfi MGTSZ. telket vennék. — ..................................... „Készpénz’" jeligére NAG YTELJESÍTMÉ- a szolnoki hirdetőbe. B. Házi­lagos Cpltöcsoportja NYÜ kilenckéses ká- poszta szeletelőgép felvétel céljából ke- villanymotorral el­res gépésztechnikust fdó- Szolnok. Kes­keny János u. 43. gyakorlattal rendel- ■ ............ --- — k ező gépkocsielőadó» képesítéssel. Jelent­kezni írásban és sze­mélyesen. Szolnok, Kossuth tér 9. EGY EB SZOLNOK belterüle­tén fekvő 2 vagy 1 r ..........szobás lakást női ÉR TÉKES olaj fest- munkásszállás céljá- mények (Acs, Zom- ra üresen kiven- bori, Viski) eladók, nénk. Cím: FÜSZÉRT Szolnok. Beloiannisz Fiók Szolnok, Ré- 28. 17 órától. — kasi út. TI. !***••- Császi. ház. A Mezőtúri Dózsa Cipőipari Ktsz azonnali fel-* vételre állandó munkára keres férfi cipész szakmunkásokat, kézi és gépi munkára és felsőrész készítőket, tűzönöket és ragasztókat Kereseti lehetőség 1800 — Ft-tól felső határ nél­kül teljesítménybérezéssel. Jelentkezés a fenti címen.

Next

/
Thumbnails
Contents