Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-29 / 25. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP r#®í,: immár M. A Verseghy könyvtár Würtz Adóm kiállításához A modem művészeti alkotás — legyen az szobor, festmény, grafika, regény, dráma vagy lírai vers nem akarja a dolgokat véglegesen lezárni: nem kész tényeket ad, hanem hullámzást, folyamatot, alakuló formát, gondolatsort, mely az emberben érlelődik tovább és kap sajátos értelmet. Würtz Ádám illusztrá­cióiban is ezt érezzük. Haj- szálfinom vonalaival, tuda­tos, kiegyensúlyozott szer­kesztésével a gondolata­inkhoz szól. Nem képet ad. hanem képzeteket kelt ben­nünk. Az emberi szemet érezhetően csak eszköznek tekinti, melynek fizikai ábrába foglalható szerke­zetén keresztül tudatunkig és idegeinkig hatol. Nem a szemet akarja gyönyör­ködtetni műveivel, hanem értelmünkig akarja elvin­ni a lényeget Meseillusztrációiban pél­dául a népművészet ha­gyományos eszközeivel dol­gozik: a figurák naiv eset­lensége, a szarura és csont­ra karcolt, pásztorfaragvá- nyokra emlékeztető vonal- technika azokról is szól, akiktől a mese származik, s akiknek eredetileg a mese szólt. Ezekben a kis illusztrációkban megmutat­ta. hogy mennyire lehet magvar. sajátos nemzeti ez a műfaj is. Mennyire má­sok, mennyire olaszok az olasz meseillusztrációk! A magyar motívumok merev­ségét, bájos vaskosságát a reneszánsz hajlékonysága, kecsessége, játékos és pajzán kedélye váltja fel. Bocaccio szelleme izeg-mo­zog ezekben a figurákban: fintorokat vág. fügét mu­tat, bohócot csinál a paté- tikus hősből Viszont az in­dián meseillusztrációkban ugyancsak a népmesék ár­tatlansága a fő motívum, s így érzünk bizonyos kö­zösséget is a magyar nép­mese-figurákkal. Azokra is gondol a művész, akiknek a fordítás készült: a ma­gyar gyerekekre. Az alakok mozdulatai és alkata azon­ban egy egzotikus világból valók, a kármin-árnyala- tú, egyszerű színekben is egy távoli mesevilág him- pora lepi be őket. A népművészet világával való azonosulás a BETYÁ­ROK című kompozíciójá­ban a legmegragadóbb. A pávaszépsécű betvár-szere- tő, a betyár előtt térden- állva könvörgő pandúr, a holdviláeos esti falu jelké­pes motívumai már nem csupán a mesékről, hanem romantikus, büszke népi hagyományokról is beszél­nek. Würtz alkotókedve oly­kor túlárad, s az írói fan­tázia, a legenda, a hagyo­mány egésze ihleti meg. Így született a FIGURÁK, KOMPOZÍCIÓK című já­tékos műve. Azt mutatja be, hogy ebben az iroda­lomtörténeti, kultúrtörténe­ti konglomerátumban ho­gyan mozognak, alakulnak, forrnak és rendeződnek el a válóság és a fantázia alakjai. A művész mélyen azo­nosul azonban az egyes al­kotókkal is. Csokonai Vi­téz Mihály NOVEMBER című verséhez készült il­lusztrációjában foltokkal dolgozik, a szétmosódó vi­lágot, a reménytelen han­gulatokat ábrázolja, s ben­ne az embert, aki maga is egybeolvad az ólomszínek­ben szétfutó éggel, a csu­pasz, vizes, szomorú fák­kal. A halott falevelek óriássá nőnek, rátapadnak a lélekre, s óriás, arányta­lan foltokat képeznek a képen is. A SHAKES- PE ARE-SZONETTEKHEZ készített metszetekben rend, harmónia, mérnöki pontosságú szerkezeti egy­ség uralkodik. Mégis — négy illusztrációt látunk itt — mindegyik más-más felfogásban készült, mint ahogyan a Shakespeare- szonettek is különböző miniatűrjei a nagy drámáK különböző világának. Leg­nehezebb, de talán legér­dekesebb műve a kiállított metszetek közül BARTÓK BÉLA: A FÁBÓL FARA­GOTT KIRÁLYFI című balettjéhez készült metsze­tei. Azt a folyamatot lát­juk, ahogyan a népi ha­gyomány megszabadul minden romantikától, s csak a* puszta váz, a titok­zatos és szorongató misz­térium lányege marad meg —, de absztrakcionálva, a modern életérzés, az ideg­élet szorongató, torzító, nyomorító erői ellenére is fénnyé és ámvékká esv- szerűsödve, vagy inkább: nemesedve. Szenvedések, kuszaság, áthatolhatatlan kavargása a vonalaknak, a figuráknak, a tárgyaknak, az élet sokféle motívumá­nak: mindez a gyerekraj­zokra emlékeztető stilizá- táóvá rendeződik, hiszen magát a modern embert is a stilizáció jellemzi. A Bai- tók-kompozíció érdekes pél­dája annak, hogy a művész hogyan fejezi ki egyetlen síkban, csupán két dimen­zióban a modern tragikum élményét — a zene és a tánc vonalakká alakított elemeivel. Így értjük meg: a könyv- illusztráció új értelmet nyert a képzőművészetben A továbbiakban — egy esz­tendeig — minden hónap­ban más-más művész il­lusztrációit mutatja be a Verseghy Könyvtár. Bizo­nyos, hogy írót, művet és gondolatot közelebb visz­nek majd e kiállítások az olvasóhoz. Imre Lajos HAJNAL GÁBOR: TÉLI DALOK I. Szűkül vinnyog a szél s némán lerogy a csend megmarkol marja szememet a sápadt égkupola csupa vacogás csak hó és jég és szikla van köröttem 2. A hó lila fénye zuhant rám megállók a rét közepén tujákon a hó pamacsokban s a tölgy gäbe mind csupa fény lebeg feketén a fehérben nagy varjú rikoltva felém. Megindul a hószakadás és előttem utat betakar a csend puha szédületéből szorongva riad fel a dal derengv a tél közerében az út tálán élni akar. 3. Ma tavaszizekkel t éli a januári levegő ilyenkor már a hóvirág gyorsan bújik elő. Süss januári nap reám hóvirág nézz át minden mosolyon ilyenkor titkon lomb dereng a fán s régi csavargásokról álmodom. A köd elillant még a tócsa is csupa ragyogás megváltozott a világ tegnap óta a gyökerekben felébredt a vágy. A hetvenéves Valentyin Petrovics Ka­tajev életműve szorosan kapcsolódik a forradalom­hoz. Ez nem jelent mono­toniát nála, ellenkezőleg: a művészi megújulás újabb és újabb forrása. Húsz éves, amikor Pétervárott a bol­sevikok átveszik a hatal­mat: Katajev ekkortájt, ép­pen kezdő író és sikeres vidéki újságíró. A forrada­lomról már vannak emlé­kei: Odesszában élte meg 1905 viharos eseményeit, te­hát az elkötelezettség szá­mára, mintegy eleve adott, mint az akkori húszévesek számára általában. Micsoda írónemzedék jelentkezett nagy hirtelen a huszas évek elején: Fagyejev, Leo­nov, Fegyin, Ilf és — Ka­tajev testvéröccse — Jev- genyij Petrov! Ebben a csoportban kezdett Kataiev is. Hamarosan Moszkvába II dám Ferenc tanító úr hu­szonkét éves múlt a nyáron, de már szeptember óta tanított. Vá­rosi ember volt, akárcsak ifjú fele­sége. Ennek ellenére hamar meg­szokta a nagy alföldi falut E t mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy október első szerdáján egy kiskocával lepte meg a feleségét S — Kisanya. hizlalunk! — így kezdte, amikor betoppantott, és bol­dogan újságolta, hogy a karcagi vá­sárban vette a gyönyörű kis gön­dörszőrű mangalicát melvet a szö­vetkezet teherautója délután hoz haza. Pontosan úgy beszélt a disz­nóról a tanító úr, mintha valami­kor hizlalási szakértő lett volna. Pe­dig ezidáig még egy moslékot se kevert meg, soha. Mégis, amikor fe­lesége első látás után megdicsérte a malackát, mindjárt kijavította: — Nem malacka ex, szívem, hi- szén anyányi már! A gazda is pontosan így mondta, akitől a hízót vette. Mert ő is ma­lackának titulálta alkudozás közben a kis göndörszőrűt. Ezt azonban semmi pénzért nem árulta volna el a felesége előtt. Sőt gyakran azt em­legette e helyett, hogy jó vásárt csi­nált, és nincs az a disznó, amivel őt becsaphatnák. Es meg kell adni, a kis hízó való­ban úgy kerekedett a tanító úr keze alatt, hogy öröm volt nézni. Amikor Varga szomszéd átjött az iskolába, még az is megdicsérte a hízót: — Gyönyörű lószág. Márciusra el­éri a száznegyven kilót Csakhát ez nem mangalica, hanem keresztezett De ettM még szépen gömbölyödlk. Majd más alkalommal odaát jár­va, mást mondott: — Egy hibáját mégis találok. Fe­ne nagy bendője van, ilyet még nem is láttam. Kiesik belőle vagy harminc kiló ha levágják. Valóban nagy hasa volt a hízó­nak, de Ádám Ferenc tanító úr nem bánta. Nagyon szerette a hasa-sza- lonnát s úgy gondolta: most majd legalább kedve telik benne. Etetget- te is szorgalmasan a hízót. Az meg, mintha csak meg akarná szolgálni a kedves ellátást, hihetetlen gyorsa­sággal gömbölyödött Es lassan elkövetkezett a disznó­tor ideje Csupa izgalomban éltek, napok­kal előre készülődtek. A szomszé­doktól üstöt kértek meg hurkatöltőt. A hentesnek idejében szóltak, és meghívták a segítséget is. Ügy fel­Geró János: Disznótor készültek, hogy nem lehetett semmi fennakadás, meglepetés nem érhet­te őket. A nagy nap reggelén Varga szom­széd már öt órakor beállított. És mivel a szokás meg az illendőség ügy írja elő, pálinkát töltöttek előbb. Megittak egy pohárral, aztán még eggyel. Nem siettek, elvégre nem baj az, ha szépen kivilágoso- dik. Legalább jobban látja az em­ber, mit csinál azzal a hízóval. Még néhányszor körüljárt a po­hár, azután amikor már érezték, hogy az Ital melegen bizserget at ereikben, elindultak az ól irányába. A tanítónő asszony tagadhatatla­nul hősiesen viselkedett. Remegett a keze de azért vitte a tálat, melyet neki kellett odatartani a vérnek, ha a gyilkolást végrehajtották. A taní­tó úr is sajnálta a keresztezett man­galicát. * és az igazat megvallva majdnem elhomályosult a szeme Mégis ment a hentes után elszán­tan, és rázta a csuporban a tengeri': — Csi-kocukám, esi! Gyere elő egy kicsit, esi! Semmi válasz. Közelebb mentek. Semmi hang... — Még nagyon csendes ez — mondta a szomszéd rosszat sejtve. — Csi, kucukám. esi!... A tanító úr egyre ezt hajtogatta, de a hízó. mintha megérezte volna a veszedel­met, nem válaszolt egy mukkot se. — Csak nem lopták el, éppen most — dadogta a tanító úr rémül­ten! Szaporán nyitotta az aitót. búj* befelé az ólba. hogy meggyőződjön a szörnyűségről. Nem. nem lopták el. A kereszte­zett mangalica végül is szeretettel válaszolt Megismerte a gazdáját, boldogan röfögött. A tanító úr megpróbálta kitusz­kolni az 61 homályosságából a vilá­gosságba. A hízó azonban meg se moccant — Tessék már ódalba vágni, hadd jöjjön kiljebb! — kiáltotta a szom­széd. Szavain őszinte öröm érző­dött. hogy még se jött hiába. A ta­nító úr viszont nem szólt vissza egy szót sem. A sarokban, valami meleg puhaságban akadt meg a keze. Motozott benne... vinnyog­tak... Kitámolygott az akolba, és csak annyit mondott: — Ez megfialt! A szomszéd pukkadozott a kaca­gástól. de azért vitézül tartotta ma­gát. Á tanító úr meg elsápadt. Az­után bűnbánóan a feleségére nézett és nagvkeservesen nyögte: — Nem baj, kisanya! Jövőre ha­tot hizlalunk. kerül, s híre, tehetségének rendkívüli tulajdonságai ré­vén, terjedni kezd. Előbb a szatirikus Katajevet fe­dezik fel: néhány elbeszé­lése, meg egy-két vérbő ko­médiája irányítja rá a köz­vélemény figyelmét. (Korai regényei gyorsan utat ta­láltak Magyarországra is: A sikkasztok című regénye 1929-ben jelent meg Sár­közi György fordításában, s még a felszabadulás előtt három kiadást is megért! A kör négyszögesítése cí­mű komédiáját pedig 1931 októberében mutatta be az Oj Színpad.) Aztán hangot vált: az első ötéves terv lázában ég az ország. Vége a polgár- háborúnak, elsöpörték a NEP-korszak visszáságait: ez az építkezés időszaka. Katajev előbb újságíróként keresi fed a nagy uráli építkezéseket, de ekkor fo- gamzódik meg benne az a regénve, melv a harmincas évek első felének világsi­kere lett. a Hajrá1 (Magya­rul 1933-ben adták ki. s Bálint György iav méltat-, ta: „Az egész műben van valami a homéroszi epo­szok változatossánábői. ere­iéből és optimista derűjé­ből...") És még mindig nem ér­keztünk el a pálya csúcs­pontjához. A negwen esz­tendős Kataiev hirtelen, de nem is olyan váratlanul: gyermekkorának esemé­nyeit kezdi felidézni. Triló­giát ír 1905 eseményeiről, mégpedig úgv, ahogyan egy gyermek láthatta azt: ‘ro­mantikusan, kissé titokza­tos-félelmetesen. Az első kötetnek egy Lermontov- verssort adott címül: Tá­volban egy fehér vitorla... A szovjet társadalom tör­ténetének súlyos óráiban idézi meg Katajev a kezdés lendületét, hitét. Tudato­san: ifjúsági regényt fogal­maz, mert a fáradtság, a • közöny ellen küzd. Egyéb­ként Katajev munkásságá­nak az egyik középponti gondolata: mindig oissza- fordu Ini a század nagy és kimeríthetetlen erőtartalé­kaihoz, ha a cinizmus, a hitetlenség kisért. Katajev életműve immár lal»> un.' könyvtárnyi. Nem is szólha­tunk mindről, de pályájá­nak újabb fordulásáról min­denképpen számot kell ad­nunk. A hatvanas évek ele­jén Katajevet egy új for­ma és egy új téma kezdi foglalkoztatni. A téma: Lenin. A forma: az a szag­gatott, látszólag fegyelme­zetlenül csapongó kisre­gény, amely igen sokat Őri2 a napló szubjektivitásából. Közben Katajev folyóiratot is alapít és szerkeszt: a legsikeresebb szovjet iro­dalmi folyóiratot, a. Ju- noszty címűt. A főszerkesz­tő Katajev elmeséli annak a Lenin párizsi éveiről ter­vezett kisregényének a tar­talmát, — mely később Kis vasajtó a falban címmel jelent meg, — egy fiatal költőnek, Andrej Voznye- szenszkijnek. Voznyeszen- szkij is felkeresi Lenin párizsi lakásait, a hajdani pártiskolát — és poémát ír. Sajátos verseny alakul ki az idős prózai ró és az ifjú poéta között. A nyer+es: feltétlenül a szovjet iroda­lom, hiszen Lenin ember­ségét, a forradalomba ve­tett hitét újítja meg mind a két mű, rendkívül ma­gas színvonalon, érdekes, modem hangvétellel. És a szovjet irodalmi sajtó újra egy Katajev-mű- ről szóló vitától hangos. A moszkvai Novij Mir című folyóirat májusi számában közölte Katajev új kisre­gényét. a Szent kút cím­mel. Ez a kisregény — for­mailag — a francia nou­veau roman technikáiét idézi, hiszen az összetartó fonal egy öregember rend- szertelenül csapongó emlé­kezete. A téma azonban az, hogy ez az idős férfi ho­gyan őrsi, egy amerikai utazás idején, ifjúságának eszményeit. Akik vitatják a kisregényt, elsősorban formai kifogásokkal élnek; akik ünnepük, azt Állítják: a szocialista művészet ép­pen az állandó formai meg­újulásával is kitűnik ver­senytársaival szemben. Valentyin Petrovics Ka­tajev hetven esztendős. Le­het-e ékesebb példája egy író örök fiatalságának, hogy ma la róla vitáznak? 8» Fehér **»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents