Szolnok Megyei Néplap, 1967. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-20 / 17. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1967. Január M. Számok a Keleti csoportról A futás megszállottja Törökszentmiklósi hírek A labdarúgó NB II. Keleti csoport mezőnyét hat megyéből 12 csapat, valamint 4 budapesti együttes alkotja. Közöttük egyedül Szolnok megyének van 4 csapata. Közülük a Martfű újonc, s mindjárt nehéz dolga is lesz, mert az első két bajnoki meccset idegenben. Gyulán és Debrecenben kell játsszania. Egyébként a tavalyi mezőnyből 11 csapat maradt meg (három feljutott az NB I B-be, három átkerült a Középcsoportba, egy kiesett). ezekhez jött a Nyugati csoportból a Budai Spartacus, valamint négy Újonc (Kecskeméti TE. Goldberger, Mezőkovácshá- za. Martfű). Érdekes képet kapunk, ha megvizsgáljuk, hogy a tavaly is itt szerepelt együttesek egymás elleni eredményei hogvan alakultak, a többieket figyelmen kJr vül hagyva: 1. Szó. MÁV 20 14 5 1 50:20 S3 2. Pénzügy. 20 9 4 7 43:33 22 3. Sze. VSE 20 9 4 7 39:38 22 4. B-csaba 20 9 3 8 28:27 21 5. Gyula 20 S 3 9 37:31 19 6 Szó. MTE 20 8 3 9 29:32 19 7. K1STEXT 20 6 6 8 31:34 18 8. Cegléd 20 6 5 9 34:36 17 9 K-fháza 20 6 5 9 30:47 17 10. J-berény 20 7 3 10 24 :35 17 11. MGM D. 20 5 5 10 27:39 15 A fenti elképzelt tabellán a Szolnoki MÁV fölénye igen nagv. Vidéken Hatszor (!) győzött, s egyetlen vereségét hazai pályán szenvedte el a Ceglédtől. Bizony, kellett volna az a két pont... Természetesen a tél folyamán, az átigazolásokkal megváltoznak az erőviszonyok. A sorsolást vizsgálva megállapíthatjuk, hogy csapataink közül egyedül a MÁV játszik 8 alkalommal hazai pályáit (s a kilencedik is Szolnokon lesz, az MTE ellen), míg a többiek csak háromszor. A budapestiek közül a Martfű es a MÁV 3—3, az MTE 2, a Lehel 1 csapatot fogad tavasszal. A Jb. Lehel— MTE mérkőzésre a VI., a Jászberény—MÁV találkozóra pedig a XIV. fordulóban kerül sor, herényi környezetben. Nagy érdeklődés mellett rendezték meg Karcagon a városi felnőtt bajnokságot. Ezen szokás szerint részt vettek a fiatalabb korosztály tagjai is, akik elvitték az érmeket az idősebbek elől. Férfiak, egyes: 1. Nagy Jen$ (gimnázium), 2. Fodor (Gépjavító), 3. Péter (Gimnázium), páros: 1. Nagy—Farkas (Gimnázium), Csak rendkívüli akaraterővel rendelkező emberek képesek rendkívüli teljesítményekre. Olyanok, akik a cél érdekében mindenről le tudnak mondani. Akiket nem érdekel semmi más, csak az, amit maguk elé tűztek. Megszállottak. Ilyen megszállott Halmai Emil is, a Szolnoki MÁV atlétája. A munkája mellett a futáson kívül nem érdekli semmi más. Barna István edzésterve alapján minden szabad idejében fut. Fut a gépkocsi előtt, ha vidékre utazik, fut, amikor hazalátogat szüleihez Nagykainzsára, ahol öccse kerékpáron kíséri, fut esténként a Tisza-ligetben, a bokáig érő hóban, egyedül. Ha Clarke, az ausztrál csodafutó a tengerpart mély 2. Fodor—Magyar (Gépjavító), 3. Nagy—Ökrös (ITSK), nők, egyes: 1. Kárpáti (Gimnázium), 2. Hartyányi (Arany J. isk.), 3. Sidó N (Arany J. isk.), páros: 1. Kárpáti—Hartyányi, 2. Sidó I.—Sidó II., 3. Harangi—Tivadar, vegyespáros: 1. Sidó II.—Péter, 2. Kárpáti—Nagy, 3. Sidó N. —Magyar. homokján tartja futóedzéseit, akkor jó a Tisza-parti süppedő hó is. Napi adagja 18—20 kilométer. Pedig már nem tartozik a legfiatalabb korosztályhoz, 25 éves és mindössze két éve sportol rendszeresen. De az akaraterő, ami hajtja, mindennél erősebb. Első sikeres éve 1966- ban volt. Többször javított csúcsot öt- és tízezer méteren. a szegedi marathoni versenyen hetven induló közül harmincadik lett. Egyik legnagyobb élménye az EB előtt a Népstadionban lebonyolított 10 OOO-es verseny volt, ahol 32:23.0 percre javította a megyei csúcsot. ötezer méteren egy év alatt két percet javult, legjobb ideje 15:41.4 és 400 métertől a maratho- niig minden távon Indul. Amikor a Nagykanizsai Olajipari Technikum 17 éves tanulója egy futóversenyen könnyelműen kijelentette, hoev „Ez is valami?” — akkor még nem tudta, hogy a futás ennyi munkával jár. Most már tudja. A cél, amit maga elé tűzött, az első osztályú szint. Ha ilyen következetesen szorgalmas lesz, eléri. Halmai Emil sokat vár önmagától. Mi Is sokat várunk tőle. — pataki — Huszonnyolc TS-elnök érkezik január 20-án Törökszent- miklósra. tapasztalatcserére. A program már elkészült, s igen érdekes beszélgetésre számítanak a járésl TS vezttől. Bíznak abban, hogy a hallottak, látottak hasznos tanulságul Is szolgálnak, s a vendégek jó tapasztalatokkal térnek majd vissza Budapestre, az MTS OT központi iskoláján résztvevő TS-elnökök. • Az új sportkomblnát tervét elkészítették, és az e célra alakított bizottság Jóváhagyásával felterjesztették az illetékesekhez. A három labdarúgópálya mellett 2—2 kézi-. Jéqpályaavató a Yerseghy-ben Csütörtök délután ünnepélyesen megnyitották a szolnoki Verseghy gimnázium udvarán a természetes jégpályát. Ezért a dicséret elsősorban Biber Pil testnevelő tanárt illeti, aki három nap óta hajnali négy órakor kelt és összesen tizenkét alkalommal locsolta simára a jeget. A megnyitó műsorán először 100 méteres gyorskor- csolyázás szerepelt, majd a 111. és IV. évfolyam diákjai válogatott jégkorong mérkőzést vívtak. A pályát övező hóáombokat színes zászlókkal és „Hajrá, Verseghy!” feliratokkal díszítették. kosár- és röplabdapályát terveznek, három teniszpályával; Iker tekepályát és hatsávos atlétikai versenypályát Is építenek. A2 új létesítmény a strandfürdő mellett lesz, a város sportolói már nagyon várják, s megígérték, hogy a munkálatoknál elsőként jelentkeznek majd társadalmi munkára. Labdarúgó és kézilabda játékvezetői tanfolyamot szervez és indít el január Végén a járási TS két szakszövetsége. A tanfolyamokra már lehet jelentkezni írásban vagy szóban, « 73 helyiségében. « Az alapozó edzéseket a mik- lósl labdarúgók egyelőre a gimnázium tornatermében folytatják. Ügy gondolják, hogy a korai kezdésnek, a kemény munkának a bajnoki mérkőzéseken látják majd hasznát. Gulyás Gyula, a Magyar Rádió népszerű sportriportere jaunár 23-án a művelődési ház nagytermében tart élménybeszámolót fél hat órai kezdettel. * Több mint ötvenen indultak a járás ifjúsági és felnőtt asztalitenisz bajnokságán. A győztesek: Varga Sándor (Mg. Techn.), Molnár István (Fegyvernek), Bakos *- Fekete (Mg. Techn.), Kovács — Molnár (Fegyvernek), Mészáros Klára (ITSK). Németh Cecília (Tlsza- bő), Csik J. — Csík E. (ITSK): Németh — Papp (Tiszabő). « Kenderesen Fegyvernek és Tiszabő csapatainak részvételével tíztáblás sakkversenyt rendeztek, melyből « vendéglátók kerültek ki győztesen. A visszavágókat a másik két községben játsszák. Asztalitenisz rQáxliá is TV, nua&it Január 23—89-lg. | Héttő KOSSUTH RÁD JÓ: 8.15: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. — 3.30: Ifj. Magyan Imre népi zenekara énekel, László Anni é9 Merán Lajos énekel. — 8.1# Csak úszta forrásbóL — 9.25: A hét előadóművésze: Dohaá- cyi Ernő — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Schumann: IV. szimfónia. — 11.00: Iskola- rádlo. 11.30: Brahms: G-aúr szonáta. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.18: Puccini operáiból. — 14.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.20: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 14.40: Ez nem bz őrmesterek ideje I. rész. — 15.10: Kérdezzen! — 15 50: Zenekari muzsika. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. 16.40: Édes anyanyelvűnk. — 16.45: Régi magyar dalok. — Hangverseny a stúdióban. Dános Lili zongorázik. Gábor Artemisz énekel. — 17.45: Röntgengépek a múzeumban. — 18 00: Az Ifjúsági Rádió sztártablója. — 19.30: Made in Hungary — 20.05: Fizikusok. Komédia két felvonásban. 22.25: Bobé Gáspár Ernő népi zenekara játszik. Kemenes Sarolta énekel. — 22.45: Műszaki fejlődés és pályaválasztás. — 23.00: Operarészletek. — 23.40: Köny- nyűzen0. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Leányvásár. — 12.10: Zenekari muzsika. — U.10: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 13.25: Népdalok. népi táncok. — 14.08: A csodatükör. — 14.35: Fiatalokról — fialaloknak! — 14.40: Híres gordonkaművészek felvételeiből. - 14.55: Falusi percek. — 15.00: Nagy mesterek Indulói. — 15.15: Az özvegyek. 15.25: Miskolci Balogh János népi zenekara játszik — 15.43: Fiatalokról — fiataloknak! — 15.48: Verdi: Aida. Az opera fináléja. — 16.05: Bing Crosby énekei, — Django Reinhardt együttese Játszik. — 16.22: Népi kalendárium. — 17.27: A philadelphiai szimfónikusok műsorából. — 16.50: Az aktuális osztály mű9ora. — 17 00: ötórai tea. — 18.10: Fodor János énekel, Fátyol József kla- rtnétozlk. — 18.30: Rédtóegye- tem. — 19.00: Az úrhatnám szolgáló. — 19.49: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.30: Orosz Júlia és Udvardy Tibor Lehár— Harsánvl ooeerttekből énekel. — 2s 50: Nőkről — nőknek (Ism.) - 21.20: A Bach-család műveiből. — 22.09: A hét előadóművésze: Dohnányi Ernő. | KeHkl KOSSUTH RÁTVÓ: 8.20: Ágay Karola és Jámbor László énekel. — 8.50: Véletlenek az orvostudományban I. rész — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Táncmelódiák. — 10.10: Messze van odáig. — I0.4S: Márkit? László énekel. — 11.00: Iskola- rádlo. 11.35: Népdalok. 12.15: Három szimfonikus költemény. — 13 03. Makszim Gorkij müveiből. — 18.18: Falusi gondolatok. — 12.23: A koldusdiák. — 14.08: Hindemith: Várost építünk. — 14.26: A Gyermek- rádió műsora. — 14.44: Muzsikáló fiatalok. — 15.10: Kérdezzen! — 15.15: Fúvószenekari muzsika. — 15.38: „Kórus- pódium”. — 15.48: Gazdasági újságíróké a szól — 15.53: Arany Janos dalai Adám Jenő feldolgozásában. — 16.24: Rádióiskola. — 17.15: Graziéba Scluttl és Ferruccio Tagliavim énekel. — 17.46: A gazdaságpolitikai rovat vendége. — 18.01: Könnyűzenei híradó. — 18.31: Dohnányi Ernő zongorázik. — 19.30: A Szabó-asalád. — 20.00: Lemezek közt válogatva... — 20.25: Koczkás Sándor könyvszemléje. — 20.35: Fiatal magyar táncdalénekesek műsorából. 21.05: Századunk zenéjéből. — 22.25: Ránki: Filromelóidák. — 22.40: Te és a társadalom. — 23.00: Lüziszl- rate. — 23.30: Bach: h-moll partita. (Yehudi Menuhin — hegedű). 0.10: Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ! 10.00: Zongoraművek. 19.20: A szabadság dalai (lsm.) 10.45: Üjabb élőember felfedezése. Előadás. — 11.20: „Es tedd rá éltedet...” — 12.20: Made in Hungary. — 12.55: Házunk tája... — 13.10: Zenekari muzsika. — 14.08: Katonadalok. — 14.30: Paganlnlhegedűművek. — 14.50: Tíz perc a bíróságon, -r 15.00: Tánczenei koktél. — 15.45: Két Suppé-nyltány. — 16.05: Kettős Mozart operáiból. — 16.22: Most olvastuk... — 16.27: Dusty Springfield negyedórája. 16.42: Grófé: Grand Canyon. 17.15: Egy úr és egy asszonyság (Jelenet). — 17.25: Délutáni frissítő. — 18.10: Puritánok. — 18.35. Rádió Szabadegyetem.— 19.00: Muzsikáló könyvek. — 19.51: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.31: Dohnányi: II. zongoraverseny — 21.00: Avaresonko novellái*. — 21.30: Muzsikaszó. — 22.20: Gondolatok filmekről. — 22.35: Goldmark: Téli rege. \S/erdn KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Liszt zongoraművek. — 8.55: Orvosi tanácsok. — 9.00: Népek zenéjéből. — 9.34: Rádió Szabadegyetem. — 10.10: Operarészletek. — 11 00: lsko- larádió — 11.30: A Szabó-család (ism.) — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.03: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.18: Brahms: B-dúr zongoraverseny. — 14.05: Kallódó emberek, kallódó gének. — 14.35: Könnyű hangszerszólók. 14.54: Falus] gondolatok... — 15.10: Kérdezzen! — 15 15: Rádióegyetem — Zenei tagozat. — 18.04: Jancsó Adrienne és Csapó Károly énekel. Csikós István clmbal- mozik. — 16.27: Tömegdalok 9 Román Rádió műsorából. — 16.37: Ez nem az őrmesterek Idele (IL rész). -L 17.15! ÜJ lemezeinkből. — 17.35: A mi pénzünkből... 17.51: Operabál. Részletek Heuberger op rétijéből. — 18.06: Dohnányi Ernő zongorázik. — 19.30: Bódy József magyar nótákat énekel, Rácz Gyula cimbalmozik. — 19.50 Szecskő Tamás írása. — 20.00: Erdözsongás. — 21.05: Gondolat. — 21.45: Táncdalok. 22.25: Ugyanaz — mással. — 22.50: Meditációk. — 23.00: Szendlay László népi zenekara játszik. — 23.20: Bartók: Concerto. — 0.10: A dzsessz kedvelőinek. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Könnyűzenei híradó.— 10.30: szép magyar novella. — 10.50: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Szabó Tibor énekel. — 11.05: Mindenki kedvére. — 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.02: Ismerkedjünk a dzsesszmuzsikával — I. — 13.32: Iskolarádió. — 14.08: Könnyű fúvósmuzsika. 14.30: Orvosi tanácsok. — 14.35: Pet- ress Zsuzsa és Bende Zsolt operettdalokat énekel. — 14.55 : A zöld disznó (karcolat;. — 15.00: Csajkovszkij: III. szvit. — 15.20: Fiatalokról — fiataloknak: — 15.30: Max Greger ás Hugo Strasser tánczenekara Játszik. — 16.05: Melis György operaáriákat énekel. — 16.27: Ifjú magyar világjárók. 16.37: Szórakoztató szimfonikus zene. — 16.55: Versek Bartókról, 17.00: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 17.45: Kórusok népdalokat énekelnek. — 18.10: Iskolarádió. — 19.16: Jaroslav Malina szerzeményeiből. 19.30: .Tó éjszakát, gyerekek! 20.30: Üj operalemezeinkből. — 20.48: A közgazdasági matematikai modellekről. — 20.58: Magyar nóták. — 21.40: Dohnányi Ernő zongorázik.— 22.19: Oliver. Részletek Bart zenés játékából. 22.56: Ugetőversenyeredmények. | Csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20* Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 9.00: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9.10: A bűvös vadász. — 10.10: Duane Eddy együttese játszik. — 10.30. Szimfonikus indulók. — 10.56: Szorgalmas évszázad. — 12.15: Verbunkosok, népdalok, csárdások.— 13.03: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.19: Irmgard Seefried énekel. Alexander Brailowsky zongorázik.— 13.54: Törvénykönyv. — 14.09: A debreceni Kórusfesztivál felvételeiből. — 14.30: Az Ifjúsági Rádió műsora Ausztráliáról. — 15.10: Kérdezzen! 15.15: Bach: Vadászkantáta. — 15.51: Az igazság bezárt kapuja előtt”. — 16.21: Mario Lanza énekel. — 16.37: Ez nem az őrmesterek ideje II. rész). — 17.15: Dohnányi Ernő zongorázik. 17.36: Prológ. Kosztolányi Dezső verse. — 17.40: Zenés beszélgetés az Építők „Vadrózsák” együttesének tagjaival. 18.10: Ifjúmunkás parlament. — 18.25; A Stúdió 11 játszik. — 19.30: Szórakoztató 2ene. — 19.50: Verdi: A végzet hatalma. — 23.00: Tánczene. ~ 23.30: Lopez-operettekből. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 10.25: Két elbeszélés gyermekeknek. — 10.46: Erdőzsongás. — 11.46: Fiatalok Stúdiója. — 12.06: Dohnányi Ernő zongorázik. — 12.59: Dunajev- szkij operett- és filmzenéiből. — 14.08: Lehoczky Éva énekel, a Jereb-együttes játszik. 14.27: Fiatalokról — fiataloknak. — 14.35: Toti dal Monte énekel, Ruggiero Ricci hegedül. 14.55: Falusi percek. — 15.00: Csak fiataloknak! — 15.45: A Rádió hangmúzeumából. — 15.50: Mai témák, mai dalok. — 16.05: Gyermekeknek — 16.26: Aktuális osztály műsora. — 16.36: Cigánydalok, csárdások. 16.55: Irodalmi érdekességek. 17.00: Borodin: Igor herceg. — Po- loveci táncok. —» 17.15: Ez aztán szerelem. 17.20: Délutáni frissítő. — 18.10: Maja Krisz- talinszkaja énekel. — 18.25: Zenekari muzsika. 19.19: Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója beszél színházi élményeiről. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.20: Hogyan gyűjthetünk jégkristályokat? 20 30: Horváth Dudás József népi zenekara játszik. — 21.00: Forgószínpad. — 22.05: Könnyűzene, I Péntek MHM KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: A csárdáskirálynő. — (Részletek). — 9.00: Őszi ködben (elbeszélés). — 9.20: Kamarazene — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Édes anyanyelvűnk. — 10.35: Mezei csokor. 10.59: Lottóeredménye«:. — 11.00: Iskolarádió. — 11.30: Könnyűzene a Román Rádió műsorából. — 12.15: Tánczenei koktél — 13.03: Csináld meg magad! — 13.08: Zenekari muzsika. — 14.30: A Gyermekrádió műsora napköziseknek. — 15.10: Kérdezzen!— 15.15: Üzenetek. — 15.55: Falusi délután. — 17.15: A kórusirodalom remekeiből. — 17.35: A tanácsok nagyobb önállóságáról.— 17.50: Fúvószene táncritmusban. — 18.00: Üj Zenei Üjság. — 18.40: Hozzon egy dalt Budapestre! — 18.45: A Duna Művészegyüttes népi zenekara Játszik. — 19.30: Szórakoztató zene. — 20.00: Pódium 67. — India. — 22.25: A dzsessz kedvelőinek. 22.36: Részletek Händel: Julius Caesar és Gluck: Alkésztisz c. operájából. — 23.30: Könynűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Humperdinck: Jancsi és Juliska. — 11.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.55: Kamarazene. — 12.45: Diákok a vonaton. — 13.00: Eisemann Mihály és Fényes Szabolcs operettjeiből. — 14.08: Gyulai Gaál Ferenc könnyűzenei műveiből. — 14.30: Turisták ötperce. — 14.35: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. — 14.50: Falusi percek. 14.55: Balettmuzsika. — 15.15: Az audiovizti ális nyelvoktat ásról. — 15.25: Jánoska. Részletek Jacobi—Martos operettjéből. — 15.41 * Dohnányi Ernő zongorázik. 16.05: Kovács Erzsi énekel. a Ljudvikovszkij-egy Cities játszik. — 16.25: Manón Lescaut. — 16.50: Bihari Sándor és Niklai Adám versei — 17.00: ötórai tea. — 18.05: Családi magazin. 19.00: Nép- úalcsokor. — 19.39: Ismeretterjesztő előadás. — 19.54: Jó éjszakát. gyerekek! — 20.20: Fáy András táncdalaiból. — 20.30: Montreuix Fesztivál 1966. 22 36: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara Játszik. I V,omba< I1P118 KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Lányok, asszonyok... — 8.40: Az álruhás kertészlány. — 9.20: Orvosi tanácsok. — 9.35: Magyar nóták, csárdások. — 10.10: Közvetítés a Zeneakadémiáról. — 11.32: Falusi gondolatok. — 11.36: Atkozott a fehér ember. — 12.15: A cigánybáró Részletek). — 13.63: A szerelmeslevél. — 13.18: Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Tóth Lajos énekel. — 13.40: Kóruspódium. — 14.05: Mi történt a héten a nagyvilágban? — 14.20: Kodály nép- dalfeldogozások. — 14.55: Néhány perc tudomány. — 15.15: Csak fiataloknak! — 16.00: Hétvége... — 17.35: Miért szép? — 17 50: Beethoven romantikus zongoramuzsikája. — 19.25: Szórakoztató zene. — 20.00: A Zenei osztály ad műsort. — 21.25: Gyisics hivatalba vett bort (elbeszélés). 22.30: Táncoljunk! PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. — 11.50: Magánvélemény — közügyekben. 12.00: Mahler: IV. szimfónia. — 12.55: Orvosi tanácsok. 13.00: Történelmi operákból. — 14.08: Petőfi útján. 14.57: Hanglemez MK. — 15.00: Majláth Júlia táncdalaiból. — 15.10: Albert István összeállítása. — 16.05: Fontos ember. — 16.30: Bundschuh István citerázik. — 16.40: Ismeretterjesztő előadás. — 17.00: Fáklyavivők — IV. rész. — 18.10: Kíváncsiak klubja. — 19.00: Soós Vistaó Edit énekel. André Torvaj mi zenekara játszik. — 19.20: Hangverseny a Stúdióban. — 19.20: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.25: A Moszkvái Kamarazenekar hangversenye. — 22.00: Az abonyi földművesszövetkezet zenekara Játszik. 22.30: Kamarazene. | Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Anny Schelemm és Giuseppe Taddel énekel. 3.15: Éde3 anyanyelvűnk. — 8.50: Tánczene. — 9.15: A pereputyj kisinas. (Mesejáték). — 10.10: Jó ebédhez szól a nóta... — 12.50: Huszka—Martos: Gül Baba. A n. felv. fináléja. — 13.04. Rádiólexikon. — 13.34: Aldeburgi Fesztivál 1966. — 15.08. Nagy idők — nagy emberek. — 15.53: Tánczenekarok parádéja. — 16.35: Pillantás a nagyi iágba. — 17.05: Üj lemezeinkből. — 18.26: A MR és TV népi zenekara játszik. — 19.10: Slágerről — slágerre. 19.50: Alomhinta. Ma- mo Kapor rádiódrámája. — 21.00: Boris Christoff op^rahangverseny. — 21.40: Fricsay Ferenc Johann Strauss müveket vezényel. —22.15: Művészlemezek. — 0.10: Udvardy László kamarakórusa madrigálokat énekéi. PETŐFI RÁDIÓ: 7.30: Az evangélikus egyház félórája. — 8.00: Forgács Sva virágénekeket énekel. — 8.15' Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 8.30' A Gyermekrádió műsora. — 9.00: Operav-jüauz. ÍO.OO: Az oroszlánvadász. (Jelenet). — 10.10: Tánczene. — 11.14: Kerékgyártó István jegyzete. — 1124: Guebwilleri Fesztivál 196«. — 12.40: A dzsessz kedvelőinek. — 13.02: Matyi kapitány úr. (Rádiójáték gyermekeknek). — 14.03: Táskarádió. — 15.03: Fültörő. — 16.08: Magyar tájak. — 16.38: Színes népi muzsika. — 17.35: Találja ki, hol járunk? — 17.55: Könnyű dalok. — 18.12: Az eső. Rádiójáték. — 19.04: Montreujd Fesztivál 1966 — 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.10: A hangver- senyközvetltés folytatása. — 20.54: Kulturális figyelő. 21.14: Verbunkosok, magyar nóták. — 21.4«: Zongorán előadja a szerző: Dohnányi Ernő műveiből. — 22.11: Francia operettmuzsika. 22.56: Ugetőverseny- eredmények, JANUAR 25. SZERDA 17.18: A Magyar Hirdető műsora. — 17.30: A mi őrsünk... 18.00: Hírek. — 18.05: Sokszemközt. — 18.35: Magyar mesterek. Strobl Alajos szobrász- művész. — 19.05: Show-hivatal. — 19.45: Hazai tükör. — 19.50: Esti mese.. — 20.00: TV Híradó. — 20.20: „Seriff" a rács mögött. — 21.50: Szülők, nevelők egymásközt... JANUAR 26. CSÜTÖRTÖK 8.10: Iskola-tv. — 10.20: FUn- stones I—IL rész (lsm.) U.10: Iskola-tv. 11.30: Prlnc. a katona. Vm. rész (ism.) 13.35: Iskola-tv. — 17.13: Hétmérföl- des kamera (ism.) — 17.30: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. — 17.55: Hírek. — 18.00: Semmelweis Ignác — 18.25: Telesport. 13.50: Mai vendégünk: Vályi Péter. — 19.10: Kapcsoljuk... — 19.40: A világ térképe előtt. — 19.50: Esti mese. — 20.00: Tv-.hiradó. — 20.20: Halló fiúk!. Halló lányok! 21.20: Bemutató előtt... — 21.30: A kamera túlsó oldalán. JANUAR 27. FENTEK 10.15: „Seriff” a rács mögött. — 11.45: Kifelé a kátyúból (ism.) — 12.05: Telesport (ism.) — 14.30; Iskoía-tv (l3m.) 19.45: Pedagógusok fóruma. JANUAR 28. SZOMBAT 16.23: .Bélyegsarok. — 16.40: Bp. Spartacus—Shalgiris Kau- nak BEK női kézilabdamérkőzés. — 17.35: Hírek. — 17.40: Találkozás az ősemberrel. — 18.10: A TV jelenti. — 13.55: Esti. mese. — 19.05: Prlnc. a katona. X. rész. — 19.40: Tv- híradó. — 20.00: Tabi László: Az élet királya. (Közv. a Madách Színházból). JANUAR 29. VASÁRNAP 9.10: Iskola-tv. — 9.30: látogatás az Állami Képzőművészeti Múzeumban. — iO.OO: Tskola-tv. — 10.30: Támadás a király ellen. — 10.50: Kisfllm. — 11.00: A művészet világából. — 11.30: BVSC—Újpesti Dózsa bajnoki jégkorongmérkőzés. — 14.28: Sámson és Delila (lsm.) — 14.35: Mezőgazdasági szakfilmsorozat (lsm.) 15.00: Via- reggló-i karnevál. — — 15.55: Csipogó 001 n. rész. — 18.25: Sorsolt, emberek... — 18.40: Szavak, rsodálatos szavak. — 18.00: Otthon... — 18.40: Nótaszó. — 19.05: Erdei Ferenc, a Hazafias Néofront Országos Tanácsa főtitkárává! beszélget Fábián Gyula. — 19.20: tvan- hoe IV. rész. — 19.45: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: Teababa. — 21.30: Ftaferi művészek.