Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-11 / 292. szám

IMS. december 11.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

SZECSKÁZZÁK a kukoricaszArat a túrke vei vörös csillag

TSZBEN

A tagjelöltek tagi* elvé te léről

AZ MSZMP IX. kongresszusa elfogadta és határozattá emelte a Központi Bizottságnak azt az ajánlatát, hogy 1967. január 31-ig minden alapszervezet taggyűlésén, egyéni elbírálás alapián döntsenek arról, hogy a jelenlegi tagjelöltek közül ki alkalmas a párttagságra Sok helyen felmerült a kérdés, mikor döntsenek a tagfelvételekről, hogyan intézzék a tagjelöltek sorsát, miután — mint már köztudott — a pártban megszűnt a tagjelöltségi idő Ezért kerestük fel Vad András elvtársat, a menyei pártbizottság párt és tömeg- szervezetek osztályának vezetőjét, s kértük, mondja el. azokat a legfontosabb teendőket, amelyek most a pártszervezetekre várnak:

Milliókba kerül a „tandíj" ?

Kellemetlen helyseiben as Orion, négy jászsági kiss miaíi

Decemberben és januárban — ahogyan a Központi Bizottság ajánlotta — egyéni elbírálás alapján kell a tagjelöltek sorsáról dönteni. A taggyűlés előtt — ahogyan ez máskor is történt — a pártvezetőségnek el kell bírálnia a tagfelvételi kérelmeket és helyeslő vagy elutasító javaslattal a taggyűlés elé terjesztenie. Azt, hogy minden egyes felvételi kérelmet egvéni elbírálás alapián véleményez zenek, ismételten hangsúlyozom, mert egyetlen, a párttagságra alkalmas ember sorsa sem közömbös számunkra. Az sem volna viszont jő, ha megfontolatlanság miatt olyanok is bekerülnének, akik nem fognak tudni a pártban helytállni.

Közel ezerötszáz emberről van szó. Ennyi ember ügyét kell tehát most rövid idő alatt elrendezni. Ez az alapszervezetekben is komoly munkát jelent, de mégsem okoz olvan zsúfolt feladatot, mint a pártbizottságokon. A járási és városi párt-végrehaitóbi- zottságok ezért valószínű rendkívüli üléseket is tartanak maid. hisz van olvan járás, ahol közel száz ember kéregét kell felülbírálni. Mindegviket olvan figyelemmel — például személyes mertismerkedés után

—, mintha csak az az egy kérelem volna beterjesztve. Döntéseiket viszont 1967. február 20-ig meg kell hozmok.

Felmerülhet az a kérdés, hogy akik időközben tartózkodási helyet változtattak, például a honvédségtől szereltek le, vagy éppen oda kerültek, azok tagfelvételéről hol döntsenek? Abból a meggondolásból, hogy a helyes döntéshez a régebbi ismeretség a hosszabb ideje tartó közös munka az egyik legfontosabb feltétel, abban az alapszervezetben kell dönteni egy-egy ember ügyében, ahol ez év november eleiéig nyilvántartották

Minden alapszervezetben érzik, tudják. mennyire fontos egv-egv tagjelölt sorsa. Uwanakkor szeretném hangsólvozni. hogy ugyanilyen fontos: új. most már a taolelölisén nélküli tagfelvételekről is gondoskodjanak az alnvszerveretekben. A kongresszuson elfogadott szervezeti szabályzat módosítás ne okozzon átmenetileg sem visszaesést a párt további erősödésében.

Az Orion Rárió és Villamossági Vállalat egy esztendővel korábban, 19o5. végén üzleti kapcsolatot teremtett a Szolnok megyei KISZÖV-vel, jobban mondva a felügyelete alá tartozó Jászfény szarui Vegyesipari Ktsz-el. A gyártmá- nyiról világszerte ismert vállalat tudomást szerzed arról, hogy a nyugat-európai országokban nagy gon dot okoz a szülőknek, nogy iskolás korú gyermekeik — amíg ők dolgoznak — tanulás helyett televíziónézéssel töltik drága idejüket. A téma tehát adva volt: ha olyan televízió dobozt — kávát — konstruálnak, amely zárható, de emellett korszerű és ízléses is, akkor

jelentős mennyiségű televíziókészüléket lehet a nyugati piacon elhelyezni

Az időközben megszerkesztett redőnyös kávából 4500-at rendelt az Orion. Bármilyen tekintélyes

mennyiség is ez exportnak, arra mégis kevés, hogy egy nagyobb vállalat, mondjuk a budapesti Faipari Vállalat — amely egyébként is televízió kávákat gyárt — hozzákezdjen az elkészítéséhez. Ahol napi 400 káva jön ki a műhelyekből, az túlságosan kis szériának számít. Nem így azonban a jászfényszarui szövetkezeinél, amely három másik Ktsz bevonása után — jászladányi, jászárokszállási és jászalsószentgyörgyi — látott csak lehetőséget a több mint 5 millió forintos szerződés megvalósítására. Mindemellett tisztában voltak azzal, hogy a feladat sikeres megvalósítása után az Orion gyárral további üzleti kapcsolatokat építhetnek ki, ami a jövőben nem lehet közömbös egyik szövetkezetnek sem.

Pillanatig sem tehet kétséges, hogy a KISZÖV és a jászsági Ktsz-ek

nemcsak a kínálkozó jó alkalmat ragadták meg, hanem a magasabb — külkereskedelmi — érdekeket Is szemelőtt tartották, amikor a redőnvös káva gyártására vállalkoztak.

Az már azonban más lapra tartozik, hogy igyekezetük ellenére sem voltak képesek

a műszaki felkészültségüket meghaladó probléma megoldására és majd a későbbiek során látjuk, a felsorolt hibák miatt milyen nagy kárt, és a piac meghódításában milyen nagy hátrányt okoztak megrendelőjüknek.

Kezdjük onnan, hogy létrejött a szerződés az Orion és a Jászfényszarui Vegyesipari Ktsz között, majd megegyeztek a szállítási határidőkben is. Ezután többszöri határidő módosítás következett, május helyet az első kávákat augusztusban kapta meg a gyár. Szeptember végéig azután körülbelül ezer darab elkészült. A kellemetlen meglepetés akkor érte a szövetkezeteket, amikor kiderült, a már esztétikailag megfelelő kávák a készülékek beszerelése és a

100 órás üzemeltetés után

használhatatlanokká válnak.

A dobozok teteje és alja szemmelláthatóan deformálódik (behajlik) és a redőny annyira elvetemedik, hogy nem mozdul.

Szeptember végén így ír az Orion: „Újólag meg kell állapítanunk, hogy a szövetkezetek munkája nincsen összehangolva. Ezen túlmenően mind a mai napig nem dolgoztak ki egy olyan gyártástechnológiát, amely a kávák elfogadható minőségét biztosítaná. Néhány példával illusztráljuk, hogv miért vagyunk kénytelenek az átvételt egyelőre teljesen leállítani:

1. a kávák teteje behaj- lik.

2. a redőnyök ragasztása elenged,

3. a redőnyök megszorulnak,

4. a kávák gérben megnyílnak, stb.”

Erre szeptember 23-án Bordás László, a KISZÖV elnöke a tv-kávák gyártását a további intézkedésig leállította.

Mi történt azóta? Kétség- beesett kísérleteket folytatnak a szövetkezetek, hogy a káva funkcióját meghiúsító hiányosságokat kiküszöböljék. Hogy milyen eredménnyel? Ezt jelenleg még nehéz megállapítani Tény az, hogy már eddig is nyolc teljesen kifogástalan

készülék becsomagolva az Orion raktárában áll. Ez már egymagában

bizonyíték arra, hogy a konstrukció jó cs, nogy jó kávát is lehet gyártani.

November 26-án kelt feljegyzés szerint a budapesti Műbútorasztalos Kt,sz és a Faipari Vállalat műszaki vezetőjét tanácsadásra kérték fel (vajon miért ilyen későn?). Mindkettő figyelemreméltó javaslatokat adott, amelyek kipróbálása lehet, hogy segít a kétségbeejtő helyzeten.

Érthetetlen. hogy a KISZÖV illetékesei miért hivatkoznak arra, hogy a szerződésben nem volt szó arról, hogy a kávák milyen igénybevételnek (hőfoknak) lesznek kitéve és miért nem adott az Orion technológiai leírást. Az elsőhöz annyit, hogy az 1965. december 1- én kelt jegyzőkönyvben ez olvasható: „... a kávák 45° Celsius melegben 95 százalékos nedvesség mellett 24 napon keresztül lesznek igénybevéve és semmi elhúzódás, szétválás természetesen nem engedhető meg.”

A második kifogásukra azt lehet válaszolni, mivel az Orion nem adott technológiai utasítást, tehát rájuk hárult ennek elkészítése, amit most december elején végre (elég „korán”!) el is készítettek.

Még annyit, vajon miért nem próbálta ki a kész kávákat a jászfényszarui Ktsz 45°-os melegben, hogyan viselkedik az? Talán, ha a prototípusokkal így járnak el, ma megspórolhatták volna a drága tandíjat, jobban felkészülhettek volna a sorozatgyártásra és

végül többszázezer, vagy millió forintos ráfizetéstől menekülnek meg

— ami végsősoron a népgazdaság pénztárcájánál jelentkezik — s ez nem egy utolsó szempont. Lehet azonban még egy érvük a vállalkozóknak: ilyen kávát még senki sem csinált az országban és hogy rizikó is van a világon. Ez mind igaz, csakhogy a felelőtlenség és felkészületlenség nem tartozik a kockázatvállalás fogalmába.

Bognár János

PORCSINY UTCA, MESSZIRŐL...

i.

Porcsiny utca, kis utca. Kunhegyesen. Egyik sarkon a Tamási pék háza, másik sarkon a Mézes Kocóéké. Alig harminc ház. Akkoriban talán itt lakott a legtöbb gyerek, Fábiánék, Kaszáék, Pappék, Lévaiék, B. Szabóék, Rózsáék és a másik Kaszáék. Idejártak a szomszédból a Réz gyerekek is.

Nyáron nagyra nőtt a porcsiny fű és a mályva. Trenkáék előtt letapostuk, kergettük a labdákat, be-betörtük az ablakokat. És különböző nevekkel ajándékoztuk meg egymást: Kakas. Stuka. Réz- piku, Galymós, Szúnyog, Binci, Boni. Micu.

Egyszer Amerikába akartunk szökni. Máskor; szőlőt loptunk. Az állomáson túl, a Vénkertben termett egy kevés. Otthon nem igen kaptunk mi gyümölcsöt. Akkor már németek tanyáztak a Kos- suth-kertben. Néztük a tankokat.

— Tudok szőlőt — lökött oldalba Stuka.

Elindultunk. Mielőtt szedi: i

keztük volna, a kútnál megfogta kezünket Nyíri detektív úr.

— Gyertek csak. jómadarak. Adok én nektek szőlőt.

Behúzott a kunyhóba bennünket. Menekülni szerettünk volna.

— Mit keresel itt? — förmedt rám.

— A földre megyek. A dinnyeföldre — dadogtam. — Nagyapámhoz.

— Ki a te nagyapád?

— Erdei Imre — pityeregtem.

Legnagyobb csodálkozásom: a elengedett Nyíri detektív. Később tudtam meg, a községházán dolgozott Erdei Imre bátyám. Nagyon távoli rokonunk. Azt hitte nagyapámnak.

De Stukát bezárta. És elindult kerékpárján a csendőrökért.

Mint aki jól végezte dolgát, a Kossuth-kertben leálltam focizni a többiekkel. Egyszer csak vág tatott Stuka. Összekötözött kezét maga előtt tartotta. Kioldoztuk és fociztunk tovább. Megjött Nyíri úr is. Stuka futásnak eredt.

— Gyere csak — kiáltott rám a detektív. Közelebb mentem. — Te rendesebb vagy. A szíjat hozd már vissza a lakásomra.

Hosszú évekig nem volt gondom korcsolvaszfjra.

Főhadiszállásunkat a Stukáék

udvarán ütöttük fel. Két hatalmas eperfa nőtt ki a parányi ház mellett. Eszegettük az epret, olvastuk a ponyvaregényeket, olykor-olykor összeverekedtünk. Ha pénz ütötte markunkat, elszaladtunk a Sajtosék boltjába és mielőtt a Porcsiny utcába kanyarodtunk volna, behabzsoltuk az édességet. Boniék később költöztek oda. Pista mindig híreskedett.

— Ahol laktunk, sok diófa volt.

— Nekünk még több van — így Szabó Gabi.

— Mennyi?

— Vagy negyven. Még szilva is

és meggy is.

Pedig hát kertjükben alig fért meg két orgonabokor.

Nyári napokon hevertünk a fűben, rágtuk a papsajtot. Néha kocsi állt meg a Kasza Imréék, vagy Lévaiék háza előtt. Hozta a részt. Vasárnaponként talicskával tolták el az emberek. Néha fel- kéredzkedtünk egy-egy s kérre. Bementünk az udvarra, s a kerítés mellől nézegettük a csendes embereket. Mérték a búzát. Szigorú arccal figyeltek a mázsára, rálökték talicskájukra a részt, s indultak.

Sokszor átugrottunk a Purgány utcába, kimentünk a Gödrökközbe, a kiserdőbe, a Péntek kúthoz, mikor merre vitt a kedvünk. Megdézsmáltuk a Kun Pálék kertjét, s a közeli dinnyeföldeket. Ilyenek voltunk.

ősz lett. Esők jöttek. S a front. Félénken bújtak a kicsi házak,

korán elaludtak esténként a petróleumlámpák. Három háznak ablaka se nézett az utcára. Még ma se.

Pisztolyokat szereztünk. Hatlövetű forgópisztolyt. Egyszer hazavittem. Anyám dermedten állt, amikor megpillantotta.

— Szép, ugye? — forgattam kezemben.

— Tüntesd el! Azonnal tüntesd el! — kiabáltak rám.

Később rohamsisakokat szedtünk össze. Kilőtt német tankok hevertek a roffi út mentén. Onnan. Felraktuk fejünkre, s kezdődhetett a háború. A Stukáék kertjében ástunk egy gödröt, földet hordtunk eléje, ez volt a bunker. A másik csapat a szalma mögött helyezkedett el. Cseréppel, téglával dobáltuk egymást. Koppant a rohamsisak. Egvikünn- nek beszakadt a feje. Ordítva szalad hazáig. A háborúban megtanultunk sími.

Másnap összeverekedtünk Réz- pikuval. Neki nem volt rohamsisakja. A rossz, elhanyagolt drótkerítés mögött ütlegeltük egymást. összeakaszkodtunk, erőlködtünk. Azt hiszem, én lettem a győztes.

Aztán másra keresztelték a Porcsiny-közt. Bocskr utca lett a neve. A gyerekkort levetettük magunkról, erre-arra fogott munkára az élet. Kevesen maradtak meg

közülünk a régi utcában, csak a Kasza gyerekek. Kasza Jancsi, a falu mindenese. Egy-két új ház épült azóta, a többire nagy ablakokat tettek, kifestették, vaskerítést húztak elébe. Csinosodott az utca, módosabb lett. A Tamásiék házán már televízióantennát is látni.

És szegényebb is lett az utca. Kinőttünk belőle. Elhagytuk. Bezárt az öreg Sajtos is, soha többé nem csilingel már az ajtó fölölti csengő hangja Kis, deszkatáblát akasztott fel a falra, s ráírta krétával: mák, fűrészpor eladó.

Eladó egy ház is. A többi tartja magát. Megöregednek lakói, csendben költöznek el a világból. Ahogy éltek. Ha jó idő jár, talicskára löknek egy zsák búzát, eltolják a malomba, s a lisztet visszatolják. Élnek. Az első fagyok után az ablakokban megjelennek a kiírások: perzselőgép kapható.

És a gyerekek most is játszanak. Tavasszal sárból pampuskát csinálnak, nyáron kergetőznes, elszaladnak a traktorok után, sárkányokat eregetnek ősszel. Ez az élet rendje. És mégis. A Porcsiny utca már hová lett? Nem hagy már nyomot az emberekben, úgy engedi el őket a legnagvobb útra, mint minden más szülői ház.

Az utcák ezért születtek.

I

(Folytatjuk) áz. Lukács kar