Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-08 / 289. szám

j öfl*v december 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Üj miniszterek a kormányban AZ ELNÖKI TANÄCS DR. KOROM MIHÁLYT IGAZSÄGÜGYMINISZTERRE, SZURDI ISTVÁNT BELKERESKEDELMI MINISZTERRÉ VÁLASZTOTTA A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának elnöksé­ge szerdán délelőtt ülést tar­tott, megtárgyalta és elfo­gadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának a kormányban történő változásokra vonat­kozó javaslatát. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa szerdán délben ülést tartott, A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa elnökségé­nek együttes javaslatára dr. Nezvál Ferencet igaz­ságügyminiszteri tiszte alól érdemei elismerése mellett felmentette és nyugállo­mányba helyezte; ugyan­csak érdemei elismerése mellett felmentette belke­reskedelmi v miniszteri tiszte alól Tausz Jánost, aki a jövőben más munkaterüle­ten tevékenykedik. Az Elnöki Tanács dr. Ko­rom Mihályt igazságügymi­niszterré. Szurdi Istvánt belkereskedelmi miniszter­ré megválasztotta A kormány új tagjai Do­bi Istvánnak, az Elnöki Ta­nács elnökének kezébe le­tették a hivatali esküt. Az ünnepélyes eskütéte­len jelen volt: Kádár Já­nos, az MSZMP KB első titkára, Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke, — Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. Nyers Rezső, az MSZMP KB tit­kára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Erdei Ferenc, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára és Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára. Korom Mihály életrajza: Dr. Korom Mihály 1927-ben született Mindszent községben. A felszabadulásig mezőgazda- sági munkásként dolgozott. — 1945-től különböző tisztségek­ben a rendőrség állományá­ban, majd 1951-től a Magyar Dolgozók Pártja Központi Ve­zetőségének apparátusában te­vékenykedett. Jogtudományi egyetemet végzett. 1946 óta párttag. Elvégezte az SZKP hároméves pártfőísko- Láját. Ezt követően a Belügy­minisztériumban osztály vezető, majd az 1960—63-as években a határőrség országos parancs­noka volt vezérőrnagyi rend­fokozatban. A VIII. pártkongresszuson a Központi Bizottság póttagjává, majd 1963 decemberében a KB tagjává, egyben a Központi Bizottság titkárává választol­ták meg és megbízták az ad­minisztratív ügyek felügyele­tével. A IX. pártkongresszus a Központi Bizottság tágjává választotta. Szurdi István életrajza Szurdi István 1911-ben szüle­tett Nagyszöllősön. A felsza­badulás előtt különböző üze­mekben mint munkás, később mint technikus dolgozott. 1938- tól párttag. A felszabadulás után függetlenített pártmun­kásként tevékenykedett mind a mai napig, közben néhány évig a Könnyűipari Miniszté­riumban is dolgozott. 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagjá­vá választották. Heves megye országgyűlési képviselője. A VIII. pártkongresszuson a Köz­ponti Bizottság és az államgaz­dasági bizottság tagjává és a Közpc nti Bizottság ipari osz­tályának vezetőjévé választot­ták. 1963 decemberétől a Köz­ponti Bizottság titkára. A IX. pártkongresszuson a Központi Bizottság és a Központi Bizott­ság mellett működő gazdaság- politikai bizottság tagjának választották meg. A több napos csapadék miatt újabb árhu^ára vonni le a liszan Elszállítják a hullámtereken lévő értékeket 9 Több mint négyezer hold vetés víz alatt 9 Másodfokú készültség két belvízvédelmi szakaszon A néhány napja tartó csapadékos időjárás követ­keztében újabb közepes nagyságú árhullám alakult ki a Tiszán. A felső víz­gyűjtő területen lehullott nagymennyiségű eső meg­emelte a mellékfolyók vi­zeit s ennek következtében a Tisza Vásárosnaménytól délre árad. Szolnoknál az áradás eléggé gyors. Kedd reggel 8 órától tegnap reggel 8 óráig 42 centimétert emel­kedett a vízállás. Az ár­hullám további alakulása attól függ, hogy a tiszalö- ki duzzasztó működhet-e. Amennyiben nem, úgy esetleg magasabb vízál­lás is várható Szolnokon és környékén. Erre már mos* felkészülnek a Tisza menti védvonala­kon. A hullámterekről el- száüítiák az értékeket. A Hármas-Körösön Is közepes naevsáCTű árhullám rlnkult ki. A Knrösviöéki Víztievi Igazgatósé" ezért mécndfokú vód=lm' ké­szültséget rendelt el. 24 óra alatt 32 centiméter volt? Továbbra sem enyhült a helyzet a belvízzel elön­tött területeken. Hét belvízvédelmi szaka­szon elsőfokú készültséget rendeltek el, sőt a 4-es és a 6-os szakaszokon tegnap déltől másodfokú készült­ség van. A ICözéptiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság védelmi területén állan­dóan dolgoznak a szivaty- tvúk. Jelenleg 24 stabil, illetve hordozható szivaty- tvúval mentik a vetéseket, 27 hordozható szivattyúval nődig állandóan készenléti állapotban vannak. Az Jo'azeatérán' térülőién efrréhk^nf f öhV, mír' ig ozrp koforrfrális hold áll víz alatt. Ebből némmrorkétsrÓT bold vetés és több mint hatezer hold szántás. A JÁSZBERÉNYI ÁLTALÁNOS MŰSZERÉSZ KTSZ CSENGŐKÉSZÍTÖ RÉSZLEGÉBEN SZIKRAMENTES HÁZTARTÁSI CSENGŐKET KÉSZÍTENEK. EBBEN AZ ÉVBEN ÖSSZESEN 5« EZRET. KOVÁCS ANNA A CSENGŐK SZABÁLYOZÁSÁT VÉGZI A Za°vva—Tama védel­mi területeit egyelőre nem fonvogetl veszély. — Az utóbbi napokban lehullott ocopadék miatt kialakult kisebb árbul'ám 5-én .TéoT+e’oknél 202 centimé­terrel tetőzött. Az apadás Gazdász klubok megyénkben Ha én lennék a KISZ-titkár... Nem egy fiatalt kérdez­tem meg az utóbbi napok­ban: mit tenne, ha ő lenne a KISZ-titkár? Legtöbben meglepődtek, szabadkoz­tak: nem készültek a kér­désre, sőt olyan is akadt, aki egyenest a KISZ-tit- kárhoz küldött, mondván, majd ő megmondja, mit is szeretne tenni. m A tréfás, féltréfás fele­letek mellett azonban jó- néhányan akadtak, akik igen komolyan elgondol­kodtak azon, mit is csinál­nának ők a titkár helyé­ben s csak azután válaszol­tak. S örömmel állapíthat­tam meg: a közélet egyre inkább kezdi elfoglalni az őt megillető helyet a fa­lusi fiatalok gondolatvilá­gában. Traktorosokat, tsz-bogná- rokat, más fizikai munkát végző fiatalokat kérdeztem. A többség elsőszámú kí­vánsága: stabil KISZ-tit- kárt! „fin csak akkor vál­lalnék ilyen megbízatást, ha már letöltöttem a kato­naidőmet” mondta egyikük. Az a baj nálunk a Szikrá­ban. hogy gyakran változik a titkár” ezt Szelevénven mondotta Bornemissza Sa­nyi, aki a tsz műheivében dolgozik. „Ha én titkár len­nék, igyekeznék úay dolgoz­ni és olyan munkakört el­látni, hogy hosszú ideig csi­náljam, lássam a munkám eredményét. Aki tudja, hogy holnav is ő a titkár, az fe- lelősebhen is dolgozik a szervezetben” — tette hozzá. Ül Állandó, jól berendezett otthon. Ez a második fő kívánság, amit a megkér­dezettek zöme a munka alapfeltételeként jelöl meg. A titkárnak, a vélemények szerint nagyon fontos kö­telessége. hogv mozgósítsa a fiatalságot, kérjen segít­séget a párttól, a földmű­vesszövetkezettől, hogy a fiatalságnak saját otthona legyen. Ha más nem, egy barátságos, szépen berende­zett szoba, ami csak az övpk, saját ízlésük szerint rendezhetik be és sajátos programokat alakíthatnak benne. Elgondolkodtató, hogy ez mennyire foglalkoztatja a fiatalokat. Az újszászi ifjú­sági klubba járó fiatalok, — bár a helyiség nem ki­zárólag az övék, — tudják, hogy a hét bizonyos nap­jain a művelődési otthon az ő rendelkezésükre bo­csátja s már ezt is vonzó­erőnek tartják. El Természetesen a tartalmi munkáról is szó esett a beszélgetéseken. A többi tánc, jobb tánczenekar igé­nyén felül egyre több szó esik a szellemi, politikai igényesség növekedéséről. „Olyan szellemi vetélkedő­ket szerveznék, amelyekben a politikai kérdéseket ér­dekes,' szórakoztató formá­ban lehetne megismerni” — mondotta egy tiszeföldvári fiatalember. — „Én meg­hívnék fiatal színművészeti főiskolás rendezőket, be­széljenek a filmről, meg ar­ról, hogy kell azokat meg­érteni" — hallottam ugyan­csak Tiszaföldváron. Az elhangzott vélemények azt a képet tárják elénk, hogy a fiataloknak már korántsem elég a sablon­szokvány KISZ élet. Többet akarnak, tartalmasabbat, s ha némelvik kívánságnak most még nincs is meg az anyagi fedezete, de ezen az általános igénvességnöve- kedésen elgondolkodhatnak azok. akik az ifjúsági prog­ramokat irányítják, szer­vezik. RT Végezetü1 egv problémá­ról, amelv csak eev helyen hangzott el ugyan konkré­tan, de már nem először hallottam hasonlóról. Si­mon János a szelevényi Szikrából elmondotta, hogy harmincöt tagú szerveze­tükben egy pedagógus is van, aki megígérte, hogy támogatja a szervezetet, de eddig még egy KlSZ-gyűló- sen sem látta. „Ha én len­nék a titkár, — mondotta —, meggyőzném ezt a ne­velőt, hogy nagyon sokai tehetne a KlSZ-szerveze- tért, a vetélkedők szerve­zésétől az országjáró kirán­dulás vezetéséig.” A falusi KISZ-szervezetek sikeres, tartalmas működésének egyik igen lényeges felté­tele a fiatal pedagógusok aktív részvétele az alap­szervezetek életében. Ez a tartalmi, politikai munka elmélyítését is jelenti, kö­zülük kerülhetnek ki. (mint már sok helven ki is kerül­nek) a tanfolyamok, poli­tikai vitakörök előadói, ve­zetői. m Kétségtelen, hogy a ve­zetés, mint minden társa­dalmi szervezetben, a KISZ-ben is kollektív. De a vezetőség munkáiának összefogója, a lendületes KTSZ-élet motorja mégis csak a titkár. Személyének kiválasztása nem közömbös- legyen állandó de legalább Is több évig lehessen rá számítani, ez — a tagok véleménye alapján — mun­kájának elengedhetetlen feltétele. S a válaszokban a legmegnyugtatóbb: a fa­lusi fiatalok tud'ák. hogv a KTSZ alapszervezet ve- zptőíónek lenni fontos, fe­lelősségteljes társadalmi megbízatás fgv pnó'd"rT'-»lik azt. mit tennének ők a helyében. S az aktiv KISZ tagok képesek felkelteni és állandóan ébren is tartani minden KISZ-titkár leglé­nyegesebb jellemvonását: a felelősségtudatot. — hl — Azt sem lehet pontosan tudni, hol alakult meg először a mezőgazdasági szakemberek első klubja. Ta­lán Pest megyéből indult a kezdeményezés. Minden­esetre mostanra nálunk is kedveltté lett. egymás után születnek a járási székhelyeken. Jól mutatva: életdik­tálta szükségszerűségről van szó. Arról, hogy a mező- gazdaságban, különösen a — termelőszövetkezetekben működő szakemberek művelődési lehetősége korláto­zottabb, szervezetlenebb másokénál. Ez hivatásuk sa­játossága. Koratavasztól késő őszig a határt járják, a majoro­kat. S nem reggel 8 órától, hanem legtöbbször hajnali négy-öttől. Ä mezőgazda­ságban nincs, s még nem is lehet nyolcórázás. S amitől mozdulni lehet és ameadig lehet a földeken, a gazdá- szok, szakemberek ott töl­tik hosszú napjaikat Egyszóval: a mezőgazdasági szakem­berek szinte kiesnek a népművelés, a közműve­lődés hatásköréből. S ha csak emberfeletti erő kifejtésre nem képesek, ön­művelődés'kre is keveset tudnak áldozni. A mai fa­lu pedig eléggé igényes szakvezetői iránt. Nemcsak Tegnap délelőtt Szolnok­ra látogatott Gál László, a SZOT titkára, valamint Eabók Zoltán, a HVDSZ főtitkára. Délelőtt a SZMT- nél tartottak tanácskozást, ahol Árvái István vezető­titkár tájékoztatta őket a közelgő szakszervezeti vá­lasztások eddigi tapaszta­latairól, majd azokról a kérdésekről, amelyek a kongresszus idején és azóta A IX. pártkongresszus megyei küldöttei és meghí­vottjai a decemberi taggyű­léseken élménvbeszámolót tartanak az alapszerveze­tekben A kü’óöttekpt el­sősorban munkahelyük azt várja tőlük, hogy a szakma a kisujjukban le­gyen, hanem nagy jártas­ságot, a világ egyéb dol­gaiban is. , A sok mindennel együtt — televízió, sajtó, szakiro­dalom — jó eszközök e cél szolgálatában a mezőgazda- sági szakember klubok. Ve­gyük a legrégibb, s talán a legjobban működő kar­cagi példáját. Itt a művelődési ház ad he­lyet a szövetkezeti város­ban élő mezőgazdászok­nak. Maguk közül választott ve­zetőjük Klement Lajos, a November 7 Termelőszö­vetkezet főagronómusa. A programot az ő irányításá­az üzemi munkások köré­ben felmerültek. Délután a szolnoki vas­ipari vállalathoz látogattak. Megtekintették az üzemét, később pedig a szakszerve­zeti aktivistákkal beszél­gettek. A beszélgetés során Gál László tájékoztatta az aktivistákat arról, milyen feladatok várnak a kon­gresszus állásfoglalásai alapján a közeljövőben a szakszervezetekre. alapszervezete kérte meg a beszámolóra, de sokan más oárt'z-vve-’e'ekben is — közel 150 helyen — mond­ják el az egy héten át szerzett tapasztalataikat, élményeiket. val együttesen dolgozzák ki. Törökszenfmiklóson a járás és a város szakembe­rei találkoznak téli idő­szakban, meghatározott na­poleon. Az ő klubjuk az idén nagyon nivósan nyitott. El­ső foglalkozásukra Cseh­szlovákiában gazdálkodó kollégájukat hívták meg előadónak. Kunszentmártonban a já­rási művelődési otthon szervezte meg a klubot a Zalka Máté Termelőszövet­kezetre alapozva. Terveik­ben tapasztalatcserék is szerepelnek, s a művelődé­si otthon szakfolyóiratokat is rendel. szakelőadókat hív meg. Máshol, Jászbe­rényben a tavaly jól sike­rült gazdászbál adta a gon­dolatot a gazdászok klub­jának alakítására. Bár még a tél elején va­gyunk, az idei nagy neki­buzdulás máris mutatja, szükség van rá. Kell a szakmai továbbképzés, a művelődés, az ismerkedés szervezett formája. Jó do­log, tovább is kell fejlesz­teni. Helyiséget a művelődési házak mindenhol adnak. A programot érdemes az agrártudományi egvesület- tel egyeztetni. Vagy éppen közkívánalmak szerint iga­zítani. Az érdeklődés sok­irányú. Egyik helyen a me­gye műemlékeiről kértek előadásokat. — Mondván: naponta járnak el a határ­ban művészeti értékek mel­lett, s azt sem tudják pon­tosan, miről van szó. Más helyen azt vetették fel, a gazdász klubok szervezze­nek társasutazást a környe­ző országok mezőgazdasági üzemeibe. Hamarosan működni kezd Szolnokon is a megyei gazdászklub a Ságvári művelődési ház gondozá­sában. Programja a megyében dol­gozó mezőgazdasági szak­emberek igényeinek megfe­lelően most van alakuló­ban. Sokat adhat. Ez is, meg a járási, községi klu­bok együttesen. Érdemes csinálni. — borzák -« Szakszervßzeli titkárok látogatása Szolnokon Pártkonqresszusi küldöttek élménybeszámolóid az aSapszervezetekben

Next

/
Thumbnails
Contents