Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-03 / 285. szám
t*W5. december 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Bokros László: VÁZLAT Egy évszázad Puekjai Egy évszázad alatt tizenegy Puckot láthatott Budapest színházi világa Shakespeare „Szentivánéji álom című darabjának eddigi közel 400 előadásán. Az ördöngősen játékos, kacag- tatóan gonoszkodó, izgő- mozgó Puck szerepét játszották már női és férfi színészek. S máig sem dőlt el, hogy tulajdonképpen melyik nem számára teremtette az angol írófejedelem e kedves alakot. Igaz, hogy az első magyar Puck — 1864-ben, amikor a Nemzeti Színház Shakespeare születésének 300. évfordulója alkalmából műsorra tűzte a darabot — Szerdahelyi Kálmán volt és az is igaz, hogy napjaink Puckja is férfi, Tordy Géza, aki a Madách Színházban alakítja e szerepet. De az ősbemutató óta már 11 művész játszotta a fővárosban Puckot, ezek közül kettő nő volt. Eddig 7:4 a nők ja vára. Sokszor újították fel o t,tündérjátékot” az elmúlt évszázadban. A Nemzet* Színházban láthatta a közönség a legtöbb változatot, szám szerint tizenhatot. — Utáljára 1960-ban szerepelt az öröksíkerü darab a Nemzeti műsorán. Az ősbemutatót követően több rendezésben, számos szereposztásban összesen 336-szor adta elő a Nemzeti társulata a Szentivánéji álmot. Két hónappal ezelőtt a Madách Színház tűzte műsorára a színművet Ádám Ottó rendezésében. Végezetül álljon itt a budapesti női és férfi Puckok rangos névsora: Blaha Lujza, Vá- rady Aranka, Vaszary Piroska, Somogyi Erzsi, Bajor Gizi, Mászáros Ági, Soós Edit, valamint Szerdahelyi Kálmán, Gyergyai István, Pásztor János és Tordy Géza. Jean Cau „A kiszúrt szemek” című színdarabjában szerepel a jövő évadban Curd Jürgens a párizsi Montparnasse színházban Marie Bell-lel és Alain De- lonnal. Delon egyébként öt éve nem szerepelt már a színpadon. XJj cseh filmcsillag Evelyna Steimarove fiatal cseh filmcsillag olyan családból származik, ahol a nagyapa, anya és fivér a színészet jólismert kiválóságai. Evelyna „A zsinór” című filmben lépett fel először főszerepben. Játszott azután „Egy szokatlan osztály” című filmben, amelyben egy B. B. (Bri- gitta Bardot)-nak gúnyolt diáklányt alakított. Lehet, hogy ez jó jel volt számára? Jean Cau darabja egy fiatalemberről szól (Delon), aki jóban van egy házaspárral, s a férfivel együtt az asszony életére tör, hog„ együtt élvezzék az örökséget Curd Jürgens Párizsban iáiszik KATARZIS ÉS TÖMEGÍZLÉS A képzőművészeti tömegízlés Magyarországon még mindig jobbára a naturalizmushoz kötődik, holott képzőművészetünk ezl már régen túlhaladta. Az uralkodó stílusok és a tömegízlés közötti ellentmondás és ennek az ellentmondásnak a feloldása érdekében vívott küzdelem néha csak a felszín alatt, szinte észrevétlenül, de le mérhetően folyik, máskor látványos nagy katarzisokban robban ki. Félreértés ne essen, ez elsősorban nem a kultúrpoli- tikusok és a közönség, hanem a művek és a műveket befogadó tömegek között zajlik, ám a tömegízlésben ezáltal végbement változások a kultúrpolitikusok számára is tanulságul szolgálnak. Ilyen meggondolásokból kiindulva tanulságos Szabó László szolnoki famunkás emlékművének fogadtatása is. Az emlékmű művészi kvalitásai elismerten magas fokúak és megfogalmazásában közel sem naturális. Sőt a valóságnak, az egyiptomi előképekre emlékeztető, olyan transzponáltsá- gát adja, amely szinte végletesen ellentmond a látott valóságnak. Ennek ellenére az emlékművet az a munkáslakta kerület, ahol felállították, a magáénak vallja, befogadta. Az avatóünnepségen az alkotó megjelenése tapsra indította a részt vevő szépszámú tömeget és ezt megelőzően, amikor még ismeretlenül állt az emlékművet szemlélő emberek között, olyan elismerésben volt része, amire talán mindmáig a legbüszkébb. Az egyik overálos, műszakból hazafelé tartó munkás (április 30-án délután volt az ünnepség) summázta így véleményét: Ezt akárki is csinálta, az biztos, hogy nem „átképzős” volt. Ezzel a kissé szokatlanul megfogalmazott „műítélettel” egy, az anyaggal szüntelen harcban álló szakma elismerését tolmácsolta egy másik „szakma”, a szobrászművészet iránt. Az ellenálló anyag, a vas és acél felett uralomra törő ember adózott tisztelettel a kövön uralkodó szobrász előtt Az emlékmű azóta a körülötte levő park padjain ülő nyugdíjasok körében is beszélgetések témája lett. Nem művészi értékeit vitatják és nem is a látott, naturális valósággal vetik össze. Sokkal inkább az emlékeket idézik és régi, közismert mozgalmi emberek arcvonásait vélik a figurákon felismerni, holott a művésznek közel sem volt célja ilyenfajta egyénítés. Az egyértelműen kedvező fogadtatás okait kutatva semmiképpen sem adhat kielégítő magyarázatot a mű művészi értéke, hiszen a közönségsiker a művészi kvalitásnak nem szükség- szerű velejárója. Számtalan példa bizonyítja, hogy esztétikailag kifogástalan alkotások is megbuktak a közönség előtt. Sokkal közelebb jutunk az igazsághoz, ha a tömegízlésben végbement változásokban keressük a kedvező fogadtatás valódi okát Ez a változás különösen az utóbbi időben követhető jól nyomon. Feltétlenül szerepet játszott ebben Kovács Ferenc szolnoki Kossuth téren felállított munkásmozgalmi szobrának hatása, amely élénk tiltakozást váltott ki a város lakosságának legszélesebb körében. A katarzis jobb szobor esetében talán kevésbé lett volna sokkszerű, minden esetre elgondolkoztatta az emberekét, korábbi véleményük revíziójára késztette őket; hogy a művészi alkotásnak nem kell szükségképpen a látott valósághoz kötődnie Ugyancsak a tömegízlés e katarzisét mélyítette el Kondor Béla szolnoki kamarakiállítása, amelyet az Értelemig és tovább komplex művészeti sorozat közönségsikere folytán szintén tömegesen nézték meg ha nem is találkozott a tömegek tetszésével. Ebben az időszakban zajlott le a televízió vitája is Somogyi József hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János szobráról, amely művészileg értékesebb alkotás kapcsán hasonló problémákat vetett fel, mint amilyenek Kovács Ferenc műve esetében Szolnokon is felszínre bukkantak. A televízió-riport bizonyos új esztétikai értékrend tudatosításában is segítséget nyújtott, amely az emberekben képlékenyen, sejtések formájában már korábban megfogalmazódott. A tömegízlés változásában közrejátszott összetevők közé sorolnám, ha közvetettebb módon is, a szolnoki színház képzőművészeti ízlést formáló ténykedését is. Ezalatt nemcsak Fehér Miklós immár évek óta következetesen érvényre jutó modern színpadképeit (vizuális hatás), hanem a más művészeti ág gondolatibb, elvontabb tolmácsolását (verbális hatás) is értve, amely a korszerűbb képzőművészeti ízlés kialakulásának irányába hat. A tömegízlés csak eleme, alkotó része valamely társadalom kultúrájának, de korántsem azonos vele. Befolyásolhatja, de nem határozhatja meg. Nem a társadalom művészetére jellemző kategória, hanem a művészetet befogadókra. Ebből következik az is, hogy nincs feltétlenül szinkronban az adott társadalom uralkodó művészeti stílusaival sem, sőt az a természetes, ha e kettő között bizonyos feszültség, olykor ellentmondásosság áll fent, amelynek kiegyenlítődése, az adott művészeti stílus elfogadtatása csak katarzis, ízlésbeli „sokkok” által lehetséges. Rideg Gábor kert közben, s a füst úgy gomolygott a szobában, ahogy a százesztendős öregek háta mögött a múlt. Csodás jeleneteket formált, míg a mennyezetig' gomolygott, mintha a Toldi Miklós élete-meséjét illusztrálta volna. Felmagasodott. ahogy a pelyhesál- lú ifjú, amikor a nyalka Laczfi hadát észrevette, megdult rézsutosan, mint vasmarkában az irányt mutató petrencerúd, örvénylett, akár a farkaspárbaj viadala, cipóvá gömbölyödött hasasan a Toldi Lőrincné aranyaitól, majd — mert kiment közben a bátyám, s nyomában léghuzat keletkezett —, hátrázni kezdett, mint a Miklós taszításától a megvadult bika... Hanem a falnál szerte is foszlott ez a mesefüst. mert két ásítás között az órára pillantott édesapám. — Aki teremtette, már tizenegyre jár! — mondta nem titkolt ingerülettel. — Reggel lurernát kaszálunk... harapja el a végét, szomszéd! — Egy-kettőre befejezném — védte a jussát Ja- nurik —, most lenne a legérdekesebb... — Maid ha legközelebb Itt éjszakázik. Nem lesz az akkor sem kurtább, inkább hosszabb, hiszen azért mese... Annyira elkeseredtem a Vskwcdtsorsú Toldi miatt, hogy a könnyeim is eleredtek a dunyha alatt, pedig az édesapám háta mögött háltam... A lámpát két fúvás megfojtotta, az asztalban percegve munkálkodott a szú, s a kanapé nagyokat nyekkent a forgolódó Janu- rik súlya alatt... — Nem mese ez, szomszéd, hanem história — mondta álmosan. — Rigmusba is van szedve, ott lóg a fogason a kabátom belső zsebében... — Akkor meg várhat az alkalmára nyugodtan — zárta le a vitát édesapám egy „Nyugodalmas jóéjsza- kát”-tal... Félig az övé voltam már, mégis hűtlenül elkerült az álom, s valami bitófán holt betyár lelkét küldte hozzám önmaga helyett, aki egyre a fülembe sugdosta: „Mi lenne, ha kilopnád a Janurik zsebéből a Toldi históriát? Nem is lenne az lonás. legközelebb visszaszerezhetnéd a helyére észrevétlen, s addig elolvasnád. Persze, ha mernéd! Dehát gyáva vagy te...” Ki ismeri be azt, hogy gyáva? Lemásztam az ágyról, négykézláb közelítettem a Janurik kabátját, s Szent Antalnak tíz miatvánkot ígértem, ha sikerülne a vállakózásom... Reccsentek az ágyak, a kémény torkában dudorá- szott a szél. egér mocorgóit a padláson, s bennem vacogott a lélek... Végre! Itt a kabát... itt a könvv... nem. nem, ez bugvelláris... de ez már Toldi! Miiven kicsike, és mégis mennyi minden belefér... Libabőröztető izgalommal a szekrény alá reitettem a zsákmányomat, és visszamásztam az édezsnám háta möe’é El Is aludtam egykettőre Teaz. hoev csendőrök kísérték álmomban, méghozzá vasraverve... Reggel Janurik olyan Soltéi,, ♦ra1-p„rratto n kapcáját, míg megszolgálta a reggelit, utána adott három rákszemcukrot, elköszönt, és égzengető kutyazene kíséretében kibicegett az udvarról... Ettől a naptól kezdve éjjel is nap sütött a fejem fölött. Arany János Toldiját olvastam, egyszer, kétszer. ötször. A disznók legeltetése közben, a déli pi. henő idején, még morzsolva a tengerit is, hiszen odatűztem a kas oldalárat S amikor a sötétség elvámolta a szemem elől a betűt. izgalmas története, csengő rímei, nyelvének nemes zöngéje zsongott a fejemben, csiklandozta kénzeletvilágomat, szürkének ítélte kimondatlan szavaimat, mielőtt a nyelvem hegyére telepedtek volna... Hűtlen lettem én Toldiért még az anvaszentegvház- hoz is. Szüleim ugvanis papnak szántak, ami ellen nem is lett volna ellenszavam hiszen a tisztelen- dők férfiként is szoknyában. de sohase gyalog jártak, csak az az egy gond árnyalta nyolcéves agyamat: ..Hogy vehetem majd feleségül Ugrln Terkát?” De Toldi ezt a gondot is legyőzte. Lemondtam a papságról, s néhai jó Arany János uram jóvoltából nem lett vöröshaskötős prelátus belőlem azóta sem. Jó- -jdeig Toldi Miklós szerettem volna lenni, de az sem sikerült. Három erősebb cimbora is élt felénk, bárhogyan köptem a markomat, lebirkóztak. Csak a Toldi György tar fejévé kinevezett tökök törtek engedelmesen darabokra a botom alatt, s a naptár üres oldala hasalt szófogadóan a ceruzám alá. hogy ráírhassam az első, Toldi-ih- lette versemet... Janurikot sokáig visszavártam. de nem ugatta meg a kutyánkat soha töb- té. Ügy hírlett jó idő múltán, hogy ő lett volna az az ismeretlenné ázott halott, akit a kákái gulya- kútból kihalásztak. Mások szerint házasságtörésre vetemedett, s átalszökött a választottal a Dunán... Ha ez. ha az, az emlékét a szívemben őrizem azóta is. Valahányszor Toldi Miklósnak kéne lennem, mindig eszembe jut topa Janurik, a kaskás vándorkalmár. aki akaratán kívül a toilforgatásra csábított engem, nyugodjon békében, ha holt. ne verje, de áldja a sorsa érte, ha élne—
