Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-31 / 308. szám
196*. december 31. \ jZOLNOS MEGXEl XÍPLAé 5 GHÖNGVÖZÖ1T RUHA Á vendéglátás ÁBC-je Néxd meg a televízióban ! Hallgasd meg a rádióban ! A Magyar Televízió és Rádió szerkesztői a szün- V-őre hasznos, érdekes programot állítottak össze a vakációzó diákoknak. A Hűsorban meseoperák, me- lejátékok, rádió-, s tv-já- tékok, hasznos vetélkedők szerepelnek. Iskolásoknak szól „Az új lány’ című rádiójáték. Kántor Zsuzsa, több sikeres ifjúsági regény szerzője bemutatója Marit, az „új lányt” és öccsét, Bum- bot, akik nem találják helyüket az új iskolában. Mari okossága, leleményessége révén végül jó barátokra találnak. Január 3- án hallhatjátok Mari és Bumbo történetét. Bizonyára sokan ismeritek az „Így írunk mi.. című pályázatot. Bár még nem fejeződött be, de a szerkesztők előzetesen néhány művet bemutatnak. A műsorban Mécs Károly, Tordi Géza, Berek Kati, Hacser Józsa, Sinkó László és még sok más színész szerepel. Január 4-én sugározza a rádió Fésűs Éva—Gulyás László „Szeplőcske” című gyermekoperáját. A történet, a királyról és három lányáról. Neves operaénekesek: Neményi Lili. Ma- leczky Oszkár, Várhelyi Endre, Deák Sándor szerepelnek a műsorban, valamint a MRT Gyermek- kórusa. A szarvasi Művelődési Ház olvasótermében vetélkedőt rendeznek január 6- án „Könyvbarát bajvívók" címmel. A szünidőben ismét hallani lehet a Húszas stúdiót, amely ezúttal „felfedező utat’ tesz a sport történetében. A Kíváncsiak klubja 131. adása éppen Szilveszter napján jelentkezik. Január 5-én délelőtt láthatjátok a tévében Mára Ferenc „Csodakalap” című Írásából készült egyórás tv-játékot, valamint a „Légy jó mindhalálig” című nagysikerű magyar játékfilmet. Folytatják a szünidőben Is a „Támadás a király ellen” sakktanfolyamot. Számos rajzfilmet, természet- tudományi, pályaválasztási segítő kisfilmet is műsorra tűztek a szerkesztők TÖTH ENDRE: Nap-hívogató Hej, december, január, merre bujkálsz, napsugár? Messze délen, vagy talán túl az Óperencián? Vagy a magas bérceken rs'llogsz-ragyogsz fényesen? Minket pedig elkerülsz mogorván és hűtlenül? Gyere vissza napsugár, nyirkos a köd, mély a sár. Gyere ködön s fagyon át, űzd el a tél farkasát! Könyvek — nőknek Faragó Hona: A főzflkanáltól az estélyi ruháig Bármennyire is tagadják a férfiak, az élet sokkal »öbbet követel a nőktől, mint tőlük. A nő állja meg a helyét a munkában. legyen jó háziasszony, társasági ember, feleség, anya. . Bizony, nem könnyű feladat ez. Teljesítésében nyújt segítséget Faragó Ilona könyve, amelynek sikerét és hasznosságát bizonyítja, hogy negyedik kiadásban jelenik meg. a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában Dr. Porpáczy Aladárné: A választékos konyha Érdemes tanulmányozni és a gyakorlatban használni ezeket a recepteket, amelyek nar- minc esztendei gazdasszonyko- dás eredményeként gyűltek egybe. Az egytál ételek kedvelői éppúgy sok recept közt válogathatnak, mint a narádés ünnepi vendéglátásra készülők. A könvvet szellemes illusztrációk e-7 gusztusos fényképek •'(szí ük. A szilveszteri és újév: társaságban mindenki csinosan szeretne megjelenni. Néhány, gyorsan megvalósítható álalakíta.v o útiét javasolnánk azoknak, akik nem költenek új ruhára Egyszínű tavalyi estély» ruhánkat például felfrissíthetjük szalaggal, s gy' ngy- gjel díszített virágokkal. Fél cm széles selyem, vagy Fokhagymás sajtos szendvics Hozzávalók: Zsúrkenyér 10 szelet; fokhagyma 2 cikk; fehér bor 2 dl; reszelt sajt 15 dke; tojás 6 db; vaj 7 dkg; só, törött bors 7 dkg. Elkészítés: A zsúrkenyér- szeletek mindkét oldalát megpirítjuk, és melegen tartjuk. Közben a 2 cikk fokhagymával bedörzsölünk egy zománcos serpenyőt. Erre ráöntjük a 2 dl fehér bort (könnyű asztali bor is jó erre a célra), és fedővel letakarva erős tűzön addig forraljuk, míg levét majdnem elfőtte. Közben felütjük a tojásokat, beletesszük a vajat, megsózzuk, borsozzuk és villával elkeverjük. Ha a bor leve már nem több fél dl-nél. hozzá tesszük a felütött tojást, a reszelt sajtot, a vajat és nem túl erős tűzön — habverővel való állandó keverés mellett — habart tojást csinálunk belőle. Ezt egyenletesen el osztjuk a pirítósokra és azonnal forrón tálaljuk. Néhány szelet friss paradicsommal díszíthetjük a tetejét. Joghurttal és citromlével, kevés mustárral ízesített. jól előhűtött feies salátát tálalunk hozzá. ☆ Meleg sajtos zsemle Hozzávalók: zsemle 6 db; vaj 5 dkg: eidámi sajt 20 dkg; só, 1 kávéskanál mustár, 3 dkg szardellapaszta, törött bors, zöldpetrezselyem, piros- paprika. Elkészítés: a vajat a szardellapasztával és a mustárral simára keverjük, sóval, törött borssal, pirospaprikával és finomra »’ - gott zöldoetrezselvemmel ízesítjük, és jól összekeverjük. Ezután a félbevágott zsemlékre kenuik, és tiszta stítőpléhre helyezzük, Most az eidámi sni- tot — hói nélkül — kisebb kockákra vágjuk, és egyenletesen elosztjuk a fél bársonyszalagot egyenlő részekre osztjuk és behajtsa hármat-hármat úgy varijuk a ruhákra, hogy azok hatszirmú virágot alkossanak. Középre egy nagyobb teklagyöngyöt öltünk, és körben apró kis tűgyöngy- gyel varrjuk ki. A kis gyöngyszemeket hármasával oltsuk a tűre, majd az anyagra. Vigyázzunk a ruha, a szalagok és a gyöngy színharmóniájára. Kétrészes kis fekete ruhánkat újjá varázsolhatjuk, ha leszedjük az ujját, s a blúz alját gyöngyrojttai díszítjük. A derék felett 6— ? cm-re egy sor fekete tű- gvöngyöt varrjunk a blúzra. Majd a rajzon látható módon, minden 3. vagy 4. gyöngyszem fölé három hosszúkás gyöngyszemei varrjunk. Ezután a férceid öltéssel egy-egy tekla- gyöngyszem következik, s végül a rojt 20 cm-es szálra felfűzzük a tűgyöngyöt majd visszaöltünk az anyazsemlékre. A sütőbe téve felső lángon szép pirosra sütjük. Narancslé fehér borral 6—7 dkg cukorral és egy csipetnyi fahéjjal cukor- szárupot főzünk (kb. 2,5 dl-t). Belefőzzük egy naAzoknak a kismamáknak, akik szívesen szabnak, varrnak otthon, ajánljuk a két kisruhát. Szétfejtett ruhából régi nadrágból, megunt pulóverből elkészíthető, A kislány kötényszok- nyája lehet kockás, pepita anyag. A derékrészt jó hosszúra hagyjuk, hogy a gyermek növekedésével csak a felhajtást kelljen leengedni. Régi kisblúzi. vagy pulóverből átszaboti kötött pulcsit adjunk alá. A kisfiú nadrágja egyszerű. Elől a mellrész a nadrág elejével egybeszabott. A növekedésre száRUMOS SZELET Huszonöt deka lisztben emorzsolunk 14 deka vajat, majd 1 tojással, késhegynyi szódabikarbónával és 12 deka porcukorral sima tésztát gyúrunk. Egy lábossal letakarva pihentessük fél óra hosszáig, azután dupla késfok vastagságúra kinyújtva, tepsibe tesszük és félig megsütjük. Amíg a tészta pihen. keverjük el 4 tojás «árgáiát 20 deka cukorral. 2 evőkanál rummal és 20 deka dióval. Forróvizes lábasra téve verjük addig, amíg jó sűrű nem lesz, maid a tűzről levéve keverjük bele a 4 tojás ke- ménvrevert habját. Kenjük rá a félig kisült tésztára és lassú tűznél süssük meg egészen. Ha kihűlt vágjuk fel és van’l'ás porcukorral hintsük meg. gon a gyöngyhímzett sor alá, másfél cm távolságra. Hosszú cérnaszálat vegyünk, hogy legalább három rojtot készíthessünk ei egymás után. A ruha gyöngyözéséhez erős cérnát, ha nylon az anyag, nylon szálat használjunk.. Külön kapható, gyöngyfűző-tűvel dolgozzunk. R E C E P T J E rancs lereszelt héját, majd átszűrve lehűtjük, és porcelán vagy üveg tálba tesszük. Ezután hozzákeverjük 3 narancs megszűrt levét és 3 dl badacsonyi bort. Talpas poharakba téve hűtőszekrényben tároljuk, majd minden pohárba I—2 db jégkockát és 1 szelet vékonyra vágott és meghámozott narancsszeletet téve tálaljuk. mítva hátul a pánthoz dolgozzunk kb. 10 cm hosszú harisnyagumit. Ez nemcsak később — a gombok lej- jebbvarrásánál — lesz hasznos, hanem a kicsi fiú mozgását. is kényelmesebbé teBrillat Savarin, a XIX. századi jótollú ínyenc, aki — szószerint — „beette” magát a halhatatlanságba összeállította a vendéglátás szabályait. Ezeket kissé korszerűsítve a magunk körülményeire alkalmazva, hézagaikat pótolva „feltálaljuk” most az ünnepek a farsangi vendéglátás évadja előtt. •— Az összejöveteleknek nem a lényegük, csak velejárójuk a megvendégelés; a nem éhezőket kell táplálnunk ! — A gyermekzsúrok következménye nem lehet gyomorrontás. Az otthon étvágytalan gyermek gyakran válik falánkká a vendégségben, ezért módjával kínáljuk! — Csak olyan felnőtteket hívjunk égj' társaságba, akikről tudjuk, hogy szokásaik, tulajdonságaik nem ellentétesek. — Felnőtt vendégeink előtt ne produkáltassuk gyermekeinket, ne dicsérjük, ne szidjuk, mert ez a vendég számára éppoly kínos, mint a gyermeknek. — A kínálni valókat készítsük a kezünk ügyébe. Ne sürögjünk-forogjunk. A vendég számára sem kellemes, ha érzi, hogy ve- sződséget okoz. — Ne kínáljunk szüntelen. Ki-ki annyit egyen- igyon, amennyit kíván. — A vendégeinket ne zaklassuk ügyes-bajos dolgainkkal. Sértés, ha azt A korábbi évek gumi hócipői helyett ma már a sokkal célszerűbb, műbőrből készített női csizmács- kákat hordják. Népszerűségüket annak köszönhetik, hogy felveszik a versenyt a hasonló bőr lábbelikkel kell hinnie, hogy azért hívták meg. mert számítanak rá! — Ha azt akarjuk, hogy vendégeink otthon érezzék magukat, ne szórakoztassuk őket mindenáron, összeillő emberekre nem kell rákényszeríteni a közös időtöltést (kártyát, táncot, zenehallgatást, stb.) — Ha főétkezésre — ebédre, vacsorára — hívunk össze vendégsereget ügyeljünk, hogy az étkező helyiségben ne legyen túl meleg: senkiről se kívánkozzanak le a ruhadarabok! — Vendégeket ne várjunk köntösben, pongyolában. A „líiöltözéstől” is tartózkodjunk. Ügy öltözködjünk, mintha mi mennénk látogatóba! — Az erőszakos marasztalásnál is súlyosabb vétek, ha „kiásítjuk” a vendéget, ha megkérdezzük, hogy másnap hánykor kell felkelnie? — A rokonok látogatását ne tekintsük személyes sértésnek! Igaz, a rokonság önmagában még nem ok a vonzalomra, de annyi udvariasságot a rokon is megérdemel, mint az idegen. — Csak akkor rendezzünk vendégséget, ha azt nem kell utólag megkoplalnunk! A gondokkal terhes vendégeskedés hangulatunkra sem marad hatástalan, következésképp a vendégek is megérzik, hogy „valami zavaró van a levegőben”. Ny. A. is, de jóval olcsóbbak azoknál. Az anyag puha, kellemes fogása abból adódik, hogy hármas rétegének egyike habosított, szivacsszerű műanyag. Ez a habszerkezet érzékeny a gyűrődésre, ezért nem szabad a csizma szárát élesen megtömi, így mély ránc keletkezhet rajta. Ha sok tekintetben meg is közelíti ez a műbőr e természetes bőr tulajdonságait. egészen el nem éri. Például a páraá teresztő képessége nem tökéletes, így hosszabb viselés után nyirkos lesz benne a láb. Nem ajánlatos tehát a csizmácskát egész nap a lábon tartani, zárt helyiségben egészségesebb cipót hordani. A nyirkosság (hidegérzet) sokkal kevésbé tapasztalható, ha műszálas harisnyák helyett gyapjú, pamut vagy flór harisnyát húz fel a csizmácska viselője. A műbőrnek kályhánál való szárítása kifejezetten káros (de nem tűri azt a bőrből készült lábbeli sem!). Használat után kitömve, száraz, levegős helyen szárítsuk és tároljuk a cs'z- mát, így nem károsodik az anyag, nem veszti el formáját. A cipőkrém árt a műbőrnek, a vegyianyagok megtámadják azt. A helyes tisztítást tehát egyszerűen langyos, szappanos vízzel kell elvégezni, ezt puha ronggyal való szárazra törlés követheit. így sokáig megtartja csillogó fényét a kedvelt műbőr csizmáesk*. (Maglód! Magda rajzai) SZILVESZTER I EROS E M I L Otthonra — szí, ha csúszik, mászik a szőnyegen. A nadrág kedvesebb lesz. ha színes szövetből, cica-, kutya- vagy csibefigurát varrunk rá. (Lénával Ilona terve) Műbőr-csizmák ápolása