Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-20 / 299. szám
6 SZOLKOK MEGYEI NÉPLAP utöű, december Ä. Megbecsüli őket a társadalom Önkéntes rendőrök tanácskozása Szolnokon Vasárnap Szolnokon a járási tanács nagytermében megbeszélésre gyűltek össze a Szolnok városi és járási önkéntes rendőri csoportok vezetői és kiváló önkéntes rendőrei. A tanácskozáson a rendőrkapitányság vezetője adott tájékoztatást a város és a járás közbiztonsági helyzetéről. Elmondta többek között, hogy a város és a járás területén a közrend és a közbiztonság megnyugtató, jó, a súlyos bűntettek száma lényegesen csökkent. Emelkedett viszont az ezer forinton aluli kárértékű társadalmi tulajdon elleni bűntettek száma, több a kerékpárlopás, az öltözői lopás, a súlyos és könnyű testi sértés és garázda cselekedet. Aggasztó és elgondolkoztató a fiatalkorúak által elkövetett bűntettek számának emelkedése. Az önkéntes rendőrök munkájáról a kapitányság vezetője elismerően nyilatkozott. A csoportok megszilárdultak, annak ellenére, hogy kevesebb az önkéntes rendőr, mint tavaly. Jelenleg négyszázharminckilenc önkéntes rendőr negyvenhat csoportban teljesít szolgálatot. A belügyi szerveknek Igen hatásos segítséget adnak társadalmi munkatársaik. Mintegy nyolcvan esetben tettek bűnügyi megelőző intézkedést, tizenkilenc ízben nyújtottak segítséget bűncselekményt elkövetők elfogásához, 170 szabálysértési feljelentésre tettek javaslatot, harminc- három olyan embert állítottak elő. aki zavarta a közbiztonságot, a közrendet. Két ízben fogták el bűn- cselekmény tettesét és ami igen jelentős, kétszázharmincegy esetben figyelmeztették a szabálytalankodókat, a társadalmi együttélés meg- zavaróit. A tájékoztatót követő vitában nemcsak önkéntes rendőrök, hanem gazdasági vezetők is résztvettek. Több hozzászóló hangsúlyozta, hogy az önkéntes rendőröket széles körben ismerik, megbecsülik és tekintélyük is van, azonban akadnak még gazdasági vezető emberek, akik nem értékelik a társadalmi rend- fenntartók áldozatos munkáját. Megemlítették a negatív példák között a járműjavítót. ahol az önkéntes rendőrök figyelmeztetéseit nem követik megfelelő intézkedések. A tanácskozás végén nyolcvannégyen részesültek kitüntetésben, dicséretben, pénzjutalomban. Kiváló tevékenységük elismeréséért a belügyminiszter a Közbiztonsági érem aranyfokozatával tüntette ki Jerkovics Miklóst, az ezüstfokozatot kapták Csőke Imre, Farkas Ferenc, a bronzot Beírta Márton, Homonnai András, Kovács Imre és Visnyei Lajos önkéntes rendőrök. Üzletek ünnepi nyi ivat a rtána December 24, szombat: A kéftműszakos élelmiszer és húsboltok, valamint a 24-es számú édességbolt 19 óráig, a többi élelmiszerbolt pedig a szokásos szombati nyitvatartás szerint üzemel. Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat 33, 58, 72 szá- bú boltjai a szokásos hétköznapi, valamennyi többi iparcikk bolt a rendes szombati nyitvatartás szerint tart nyitva. December 25, vasárnap: Minden bolt zárva lesz. E napon piacot tartani nem lehet. December 26, hétfő: Az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat 1., 4., 34., 90., 92. számú boltjai 7—10 óráig, a 42-es számú dohánybolt 8-tól 17 óráig lesz nyitva. Piac déli 12 óráig tartható. A vendéglátóipari vállalat üzleteinek nyitvatartá- sa: december 24: szombat: az Utasellátó Üzemi Vállalat 36-os számú étterme 24 óráig lesz nyitva. A Nemzeti Étterem és a Tünde eszpresszó 22 óráig. Valamennyi többi vendéglátóipari egység a szokásos szombati nyitvatartás szerint, de legkésőbb 20 óráig üzemel. December 25-én, 26-án minden egység a vasárnapi nyitvatartás szerint. Szilveszteri és újévi nyitvatartásoh December 31, Szombat: A kétműszakos élelmiszer boltok a hétköznapi nyitvatartás szerint, a húsboltok 19 óráig, valamennyi többi élelmiszer és iparcikk bolt a rendes szombati nyitvatartás szerint üzemel. 1967. január 1. Vasárnap: Csak a vasárnap is nyitva- tartó boltok lesznek nyitva. Piac 12 óráig tartható. A vendéglátóipari üzemek nyitvatartása. DecemPályúzati hirdetmény ! Csépa Községi Tanács V. B. pályázatot hirdet művelődési otthon igazgatói állás betöltésére. — Jelentkezni csak érettségi vagy magasabb képzettséggel lehet. Jelentkezés 1966. december 31-ig Írásban. Cím: Közsé- 0 Tanács V. B, Csépa bér 31-én a zenés szórakozóhelyek 1967. január 1-én 5 óráig, a zene nélküli egységek a szokásos szombati, illetve január 1-én 1 óráig, záróra meghosszabbítási engedély alapján legfeljebb 5 óráig tartanak nyitva. — 1967. január 1-én, vasárnap, a szórakozóhelyek vasárnapi nyitvatartás szerint üzemelnek. Elnökségi ülést tartott az MHS Tegnap délelőtt Szolnokon a Barátság klubjában tartotta ez évi utolsó ülését az MHS megyei elnöksége. Megtárgyalták többek között, milyen eredményeket értek el az 1965/ 66. évi feladatok végrehajtásában. Ugyanakkor meghatározták azt is, mit kell tennie az elnökségnek az 1967-es évben a katonai előképzésben, a sportmunkában, a honvédelmi nevelőmunkában. Ezen az elnökségi ülésen adta át Vass Lajos, az MHS Szolnok megyei elnöke a megye legjobb MHS-akti- vistáinak a különböző kitüntetéseket, elismerő okleveleket. Az MHS Országos Elnökségétől tizenegy aktivista kapta meg a kiváló munkáért érem aranyfokozatát, tizennégyen az ezüst, hatan a bronzfokozatát. A tartalékos tiszti díszjelvényt tizenketten kapták meg. Országos elnöki oklevél elismerésben negyvennyolcán, elnöki dicséretben tizenhatan, pénzjutalomban négyen részesültek. Ezenkívül a megyei elnökség is számos aktivistának adott oklevél, tárgy- és pénzjutalmat. & December 22-én kezdődik a tél December 22-én reggel 8 óra 29 perckor megkezdődik a tél. A nap fél 8 előtt egy perccel kel és 5 perccel 4 óra előtt nyugszik, a nappal tehát mindössze 8 óra 26 percig tart. Amint Ponori Thewrewk Aurél, az Uránia Csillag- vizsgáló igazgatóhelyettese elmondotta —: Julius Caesar parancsára i. e. 46-ban elkészült Julian-naptárban a tél a hió 24. vagy 25. napján kezdődött. Ez a naptár azonban nem vette figyelembe, hogy az év nem pontosan 365 és negyed napig tart, hanem annál 11 perccel és 14 másodperccel rövidebb. Ezért i. u. 325-ben már három nappal korábban, 21- én, vagy 22-én fordult leginkább a nap irányába a föld déli sarka. Ekkor a niceai zsinaton három nappal „visszaállították a napmutatót”. De 1582-ben december 21-e helyett már december 11-én érkezett volna meg a fél. Hogy ezt elkerüljék, ebben az évben október 4-e után rögtön október 15-e következett. Ugyanakkor azt is elhatározták, hogy a százzal osztható számú évek közül csak azok szökőévek, amelyek négyszázzal is oszthatók, így most már a naptárt csak majd 4880 táján kell ismét kiigazítani. — A VIETNAMI nép segítésére o tiszafüredi Vegyesipari Ktsz szocialista brigádja még a nyáron 2143 forintot adott. Most a szövetkezeti tagság 6121 forintot uyganerre a célra adományozott. — MEZŐTÚRON a gyámügyi előadó 33 gyermek részére eddig 3000 forint segélyt folyósított. A még rendelkezésre álló 5000 forintot a beérkezett javaslatok és környezettanulmány alapján használják teL — A VÖRÖSKERESZT Szolnok megyei elnöksége és az Országos Vérellátó Szolgálat Szolnok megyei Alközpontja szerdán 10 órakor. Szolnokon a Fegyveres Erők Klubjában látja vendégül és jutalmazza meg azokat, akik a véradás szervezésében kiváló eredménynyel vettek részt. — A SZOLNOK megyei tanács és a jászberényi városi tanács mezőgazdasági osztályai, valamint a Szolnok megyei rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya Jászberény város termelőszövetkezeteiben dolgozó gépjárművezetők részére egcsznapos továbbképzést tartott. A továbbképzésen — melyen több előadás hangzott el a közlekedés fejlődéséről, az alkohol káros hatásáról százhatvanbat traktoros vett részt. — A TIT egészségügyi szabadegyetemén december 21-én 18 órakor a nemi- betegségekről tart előadást dr. Lengyel Bertalan igazgató-főorvos. —- HALÁLOS kimenetelű — mindössze egy percig tartó — tömegverekedés zajlott le ez év augusztus 25-én Kecskeméten. Homoki Szabó Lajos és három társa a Kis-Beretvás Étteremből záróra után ittasan távoztak. Odakint összeszólalkoztak három személlyel, s a szóváltás tömegverekedéssé fajult. A többszörösen büntetett előéletű Homoki Szabó Lajos zsebkést rántott és mind a három embert kétszer szúrta meg. Magyar Gábort a második szúrás szíven találta és a helyszínen meghalt. — A Bács Kiskun megyei bíróság a napokban Homoki Szabó Lajost emberölés és kétrendbeli emberölési kísérlete miatt 12 évi szabadság- vesztésre ítélte. A másodrendű vádlott Homoki Szabó Pál 10 hónapi szabadságvesztést kapott Az ítélet nem jogerős. 4 682-es szám nyerte Shakespeare összes műveit A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szolnoki könyvesboltjában vasárnap délután 3 órakor sorsolták ki a karácsonyi könyvtombola számait Shakespeare összes műveit a 682-es tombolajegy tulajdonosa nyerte. A további nyertes számok a következők: 9332, 9552, 7222, 5297, 5684, 5133, 6123, 3900, 5132, 327, 21, 48, 7168. 335, 5792, 9333, 5438, 256. 403. Ezekkel külföldi vagy magyar írók egy-egy művét nyerték el a szerencsés vásárlók. — DECEMBER 17-én Budapesten tartotta ülését az MHS országos elnöksége mellett működő országos modellező bizottság. Ezen az ülésen választották meg a bizottság új elnökét, Hon- ti László személyében, aki tagja a Szolnok megyei elnökségnek és mint modellező is számos kül- és belföldi eredményt mondhat magáénak. A Nap kél: 7.28 h-kor, nyug.: 15.54 likőr. A Hold kél: 12.18 h- kor, nyugszik: IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás: felhőátvonulások, néhány helyen kisebb esővel. Élénk, helyenként erős északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4—plusz 9 fok között. — NAPRAFORGÓT szállítunk Olaszországnak. A Szolnok megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat a napokban kezdte meg 36 vagon krasznodári napraforgó szállítását Olaszországnak. — TÁNCZENEI klub Jászberényben, A Déryné művelődési ház irodalmi és művészeti klub testvérklubjaként alakult meg a közelmúltban a tánczenei klub. Mindkét klub benevezett a megyei, illetve országos kiváló ifjúsági klub versenybe. — IGÉNYYESSÉG és tisztelet a gyermekkel szemben címmel rendeznek vitát a tiszasülyi szülők iskolája keretében december 21-én Török György tanár vezetésével. — A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI járás községeiben a harmadik ötéves terv időszakában 7 664 000 forint értékű társadalmi munkával segítik majd az emberek a feladatok megoldását. Ez az összeg lényegesen több a megelőző ötéves terv idején teljesített társadalmi munka értékénél. — MÁS időpontban lesz megtartva a TIT szabad- egyetem műszaki tagozatán a december 23-ra, péntekre tervezett előadás. Az ünnepekre való tekintettel a legközelebbi előadás időpontja január 6. MŰVEZETŐKET nagy gyakorlattal vagy technikumi végzettséggel, szakképesítéssel, továbbá érettségizett, de katona viselt férfi munkaerőt művezető gyakornoknak felvesz a Debreceni Közúti Üzemi Vállalat vidéki munkahelyekre. Jelentkezés személyesen vagy írásban Debrecen, Barna u. 3—5sz. alatt Munkaügyi Osztály. A kétpól Szabadság Mg. Tsz felvételre keres autóvillamossági és hálózati villany- szerelői vizsgával rendelkező szakembert Lakást csak egyedülálló személy részére tudunk biztosítani. — Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés csak személyesen a tsz központi irodájában. _ x--„ _T_^- r-r „«rv: ;■ RfiSlÖ • TV# mozit Szolnok: Vörös Csillag: Az aranyranett, Tisza: Nyugtalan ház, MÁV: Kék rapszódia, Vegyiművek: Szakadék felett: — Jászberény: Lehel: Amíg élek. Karcag: Déryné: A Noszty fiú esete Tóth Marival, MEDOSZ: Apa. Kisújszállás : Ady: A tökéletes bűntény. Kunhegyes: Szabadság: Az állhatatos feleség. — Kun- szentmárton: Körös: A nagy buli. Mezőtúr: Béke: Riói kaland, Dózsa: Ez Is szerelem. Szabadság: A Lord és bandája. Tiszafüred: Tisza: A siker éra. — Törükszentmiklós: Dózsa: A domb. Túrkeve: Vörös Csillag: Fáraó I—XL SZÍNHÁZI A szolnoki Szigligeti Színház Fegyverneken este T órakor: Dunaparti randevú. A MAGYAR RADIO és TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres kőzéphnUárooo Naponta 18.00—19.00 óráig Fipaszónál. — Népdalok. — Nótafák. — Alföldi krónika. I,ámpafénynél. — Operettalbum. — Ddlőbéli krónika, TELEVÍZIÓ: 9.00: Iskola-tv. Környezetismeret — olvasás (ált. isk. n. oszt.) Kisdobosok között. — 14.30: Környezetismeret (Ism.) — 17.13: őfelsége a csecsemő. A Magyar Hirdető kisfilmje. 17.20: Pályaválasztási tanácsadó. — 17.50: Hírek. — 17.55: Játék és matematika. Dr. Ré- nyl Alfréd műsora. — 18.25: Hírős történet. Kisfilm. 18.45: Esti mese. 18.55: Molnár Gál Péter színházi jegyzete. 19.03: Shakespeare — Brecht: Corio- lanus. Kétrészes tragédia. Közvetítés a szegedi Nemzeti Színházból. (14 éven felüUeknekl) A szünetben: a tv-híradó. Szolidaritás Vietnammal. Riportműsor. — 21.50: UJ könyvek. — 21.55: Munkások, szakszervezetek, világkereskedelem. Beszélgetés az SZVSZ budapesti értekezletének résztvevőivel. 22.10: Tv-hlradó — 2, kiadás. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó VáUalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség; 20—93, 23—20, 20—09 Kiadóhivatal: 20—9» Szerkesztőség és kiadóhivatal! Szolnok, L sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizethető oár- mely postahivatalnál és kézbesítőnél. - Előfizetési dU 1 hónapra: 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipari VáUalat Feleld' vezető: Mészáros Sándor Újdonság ! Kombinált gáztűzhely r Újdonság ! fogyasztói ára 1050.— Ft. Pb. gáz és fa, vagy szén tüzelővel külön-külön és együtt is használható. Kapható: Kecskeméten, Kiskunhalason, Kiskunjélegyhásán, Kalocsán, Baján A vas szaküzletekben tanácsi kiutalás nélkül Is. Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kisker. V. Hitei