Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-20 / 299. szám
1966. december 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Művelődési húz épül Jászfelső- szent»}örgy ön Három év óta jelentős összegeket nem fordítanak községfejlesztésre Jászfel- sőszentgyörgyön. Tartalékolják a pénzt egy községi művelődési ház építésére. A kisebb feladatok közé sorolják itt, hogy a lakosság segítségével 2200 fát ültettek el, s ugyancsak társadalmi összefogással, a termelőszövetkezet segítségével 55 800 négyzet- méternyi földutat javítottak meg. Megépítették az idén továbbá 1750 négyzetméter járdát, s most már lényegében nincs a községben olyan utca, ahol ne lenne járda. Jövőre kezdődik a nagy feladat megoldása, a művelődési ház építése, összesen 1 750 000 forintjuk lesi rá, s ehhez vesznek még fel 500 ezer forint bankhitelt. Szeretnék, ha 1963- ban átadhatnák rendeltetésének a 250 személy befogadására alkalmas kulturális létesítményt. t Az idén megkezdték a ceglédi téglagyár újjáépítését. A rekonstrukciós munkákhoz szükséges új vas- szerkezeti és elektromos berendezéseket Mezőtúron készítik el és itt is szerelik össze. A téglagyár felújítása során lehetőség nyílik a folyamatos üzemelésre, vagyis télen és nyáron egyaránt készíthetik a téglát. A kemence meleg levegőjét ugyanis elszívó berendezéssel a nyerstéglák szárítására használják fel. Képünkön az automatikus függőkocsipálya vasszerkezeti elemeit rakják gépkocsira a mezőtúri telepen. Adám Zsigmond, az ellenőrző bizottság elnöke kezdeményezte: még a télen végezzünk ezzel a munkával. A szövetkezetben példás az összhang a gazdasági vezetők és o pártszervezet között. Fogékonyak az új iránt, bátran kezdeményeznek. Még a régi alapszabály van érvényben. E szerint a fiatalok nem kaphatnak háztáji földet. Itt 66 fiatal tsz-tag- nak mégis adtak 400—400 négyszögöl kukoricát. Már bekapálták a földet, mikor a járási tanács illetékesei törvénysértőnek találták a szövetkezet kezdeményezését. (A régi alapszabály szerint mást nem tehettek.) Jásziványon mégis megtalálták a kis kaput Elvették a háztáji földet, de a termését prémiumként odaadMagnó szál agon a kongresszust hess móló A szövetkezetben egyébként magnószfüagra vették fel a Központi Bizottság beszámolóját és a legfontosabb hozzászólásokat. — Brigádértekezleteken fogjuk lejátszani és megbe szólni — mondja Habán László párttitkár. Jásziványon a napokban pártcsoport értekezletet, majd taggyűlést tartanak A fiatal pártszervezet (37 év az átlagos életkor) értékeli az idei gazdasági ered mén veket, a politikai intézkedési terv végrehajtását. Ismertetik a kongresszus határozatainak megvalósítását, s újabb párttagokkal erősítik soraikat. Jövőre a tsz-ben áttérnek a garantált munka díjazásra. s javasolják, hogy erre megfelelő alapot képezzenek. Legyen biztonsági alap, függetleníteni akarják gazdaságukat a véletlenektől. Készül a gazdasági mérleg, a jövő év terve. s a telet felhasználják polif kai ismereteik gyarapítására. — m. L — Zárszámadásra készül a jásziványi Szabadság Tsz pártszervezete. — A mérleget nemcsak anyagilag vonjuk meg, hanem azt is értékeljük, hogyan léptünk előre a politikai munkában, milyen a tagság hangulata, erkölcse és fejlődött-e az emberek öntudata — Kalmár András elnök, a pártvezetőség egyik tagja summázta így a véleményét. Az év tavaszán nehéz helyzetben volt a szövetkezet. Úszott a határ, 336 hold gabonájuk kipusztult, s ezt a területet egész évben nem tudták bevetni. — A tagokhoz fordultunk — emlékszik vissza az elnök —, hogyan módosítsuk a gazdasági tervet. Beszélgettünk az emberekkel, s megkérdeztük: mit csináljunk. Érdemes volt „Vessünk több kései növényt, termeljünk babot, hizlaljunk több sőrét, és takarékoskodjunk a takarmánnyal” — javasolták. A tagok joggal elvárják, hogy hallgassunk rájuk, a vezetőség pedig ne szégyellj e ezt. A kommunisták és a vezetők hívó szavára brigádok alakultak, s engedték le a vizet, ahonnan csak lehetett. Nyáron a kombáj- nosok, traktorosok fokozottabb erővel dolgoztak. Két kombájnos például 1100 holdat vágott le. s egy cséplőgéppel 90 vagon gabonát tisztítottak ki. A szövetkezetiek számtalan példát tudnak mondani az emberek munkakész- ségéről. A kukoricát családi alapon művelik a szövetkezetben. A kényszer- helyzet úgy hozta, hogy 137 hold silókukoricát magnak kellett meghagyni. A vezetőség törési napot szervezett erre. Azt mondták: utánunk emberek. Egy nap alatt végeztek a betakarításával. A szövetkezet elnöke vaskos, immár megvalósult tervet mutat: A határ bel- víztelenítése. A költségvetése összesen 828 ezer forintot képvisel. Magunk erejéből csináltuk meg. Igaz, a 3004/9-es kormányhatározat szerint köbméterenként 10 forint állami támogatás is jár érte (még nem kapták meg). Most a tagok javaslatára vezetik az istállóba, a műhelybe és a leendő zuhanyozó fürdőbe a vizet. A Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a Tankönyvkiadó Vállalat — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából — pályázatot hirdet, közösségi nevelés és egyéni bánásmód az általános iskola al- só tagozatában címmel. A pályázók 20—30 gépelt ot dalon fejtsék ki gondola taikat a megjelölt témakör ben. A pályázaton részt vehet nek gyakorló nevelők vagv más, az oktatásüggyel kapcsolatos területen dolgozó pedagógusok, a tanítókép zők és tudományos intéze tek munkatársai, akik ismerik az általános iskolai tan tervet a nevelési tervet és az alsótagozat; oktató nevelő munkát. Pályázhat nak munkaközösségek is. A pályázatokat — jeligés le vél kíséretében — három oéldánvban kell bekü’deni 1967. július 15-ig a Tari- könvvkiadó Vállalat címére: Budapest, V., Szalay utca 10—14. Az első díj 2000, a más^d'k díi 1500 a harmadik díj 1000 í> rin* SZOLNOK VASUTAS VÁROS II. A csomópont dolgozóinak 53 százaléka vidékről jár be. Ez a tény életmódjukat is meghatározza. Egyes felmérések szerint (például a csomóponti pártbizottság adataira is hivatkozhatunk) a vidékiek döntő része „kétlaki’*, vagyis Szolnokon ipari munkás, odahaza mezőgazdasági munkás. — Egyfelől úgy, hogy részesművelést vállal, másfelől tsz-tag feleségének besegít és dolgozik a háztájin. Sőt. szabadságát a betakarítás időszakára tartogatja. Műveltségi szintjük (politikai és általános) alapjában véve alacsony. A csomóponton foglalkoztatottak több mint 50 százalékának nincs meg az általános iskolai végzettsége. A forgalmi dolgozók (létszám 1100) közül 460 nem végezte el a nyolc osztályt, ezekből 150 egészen fiatal Do ‘gos, fáradhatatlan öregek Az életkor meghatározza a műveltségi szint emelésének lehetőségeit. Ugyanis az összlétszám 80 százalékának átlagéletkora 45—50 év. Ókét már szinte lehetetlen arra rávenni, hogy tanuljanak. Illetve, a szolgálat ellátásához szükséges és kötelező rendszeres oktatásban való részvételükön felül még tanuljanak. Bár a törekvés nem hiányzik a vezetőkből és emberekből, amit a kihelyezett általános iskola létrehozása, valamint annak hatvan tanulója bizonyít. Ez a szám nem nagy, de adott körülmények között nem lebecsülendő. Sajnos utánpótlás nincs, kétségkívül nem igyekeznek a fiatalok a vasúthoz. Ügy vélem, elsősorban a munka- körülmények miatt. Az állandó állomáshelyű dolgozók élet- és munkaviszonyaira jellemző képek közül néhányat felvillantottunk. Ám az utazó személyzet helyzete ennél is rosszabb. Gondolunk mindazokra, akik a vonatot kísérik (kalauzok, fűtők, mozdonyvezetők, fékezők, stb.). Nagy Flórián vezénylő- tiszt a forgalom utazó személyzetének, — háromszáz- harminc dolgozó — munkájának szervezője, irányítója. Ö szabja meg ki, melyik vonattal „randevúzik”, hova megy. — A legnehezebb szolgálati hely a mienk. Ezért az az igazság, a jövő évben többen mennek nyugdíjba, mint amennyien az utóbbi öt évben nálunk ra gadtak. Kiöregszik a gárda, nem is tudom mi lesz aztán. — Mennyi a munkaideje mondjuk a kalauznak? — Átlagosan havi 300 óra De várjen csak, előveszem a naplómat. Itt van például Káplár István vonatvezető. Júliusban 4570 kilométert utazott összesen A honállomástól 293 órát töltött távol. Ebből ténvle- gesen 237 órát fordított a szolgá’atra. — És a többi ötvenhatot? — Az a készenléti időből és a rezsiutazásból tevődik ki. Az előbbit mondjuk Pesten töltötte el, amíg nem adtak alá egv ú'abb vonatot, amivel hazajött. Erre az időre nem kapott egy fillért sem, A rezsiéit azt jelenti, (ez nála 869 kilométert tett ki), hogv amint felért a szerelvénv- nyel hazaküVlték szeméV- von',1tal. Száz ki1omé'‘eren- ként kapott érte körülbelül egv forintot, Egvszóval azt mondhatnám ötvenhat órát ingyen szolgált. ¥?avi szó* ha* m’tte óra szabadidő Káplár István esete hómról hónapra általánosítható az egész utazószemélyzetre. A tapssz+ala+ok szerint az utazók havi 60—70 órát ellenszolgáltatás nélkü' töltenek távol családjuktól Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy az utazó személyzet 67 százaléka vidéki, s az ezzel járó oda-vissza utazásra fordított időt is. egv dolgáé összMő mérlege egv hónapra vetítve így fest: Decemberben 744 óra van. A vidékről betáró utazó- eméb- o* ebből rourkáha- töit el 309.at szolgálatba utazásra valamint hazapnfi^V'rt Qpt- 'n>v.o n 37j'í molva (hiszen ki többet, ki kevsebbet) 60-at fordít, alszik, pihen 248-at, oktatásban való részvétellel 6 órát veszít, összes elfoglaltsága a pihenéssel együtt tehát 614 óra. Szabad ideje marad decemberben 130 óra. Vagyis egv napra valamivel több mint négy óra jut. Ez pedig iszonyúan kevés! Ugyanekkor ennek is a zöme, plusz amennyit az alvásból „ellop” hozzá, a kétlakiságra megy rá. Elismerem, hogy a fenti statisztika „vad”, hivatalos mérések nem erősítik meg, de a személyes beszélgetések. valamint a kétségbevonhatatlan tények megengednek egy ilyen hozzávetőleges időmérleget, amit elgondolkoztatónak szánok csupán. Ez az életmód a családra is kihat, konfliktusokat szül. Nagy Flórián erről ezeket mondta: — Nem egyszer állítanak be hozzám az asszonyok- „Hol van a férjem, hiszen megígérte, reggelre hazatér?” Mások arról panaszkodnak, a fe1 esésük nem hiszi el, hogy lényleg szolgálattal töltötték az Időt és igv tovább. A fiatalok inkább a családot vá'asztják, megválnak a vasúttól. F. inek az orvosi vizsga attól A forgalmi utazószemélv- zet életmódja az egészségére is kihat. A betegállományban eltöltött napok száma megközelíti az évi hétezret, vagyis mindenkire 20—23 nap jut. A mozdonyvezetők, amint elérik az ötven évet, mindent megtesznek annak érdekében. hogy ne kelljen elmenniük az időszakos orvosi vizsgálatra. Félnek attól, hogy kiszuperálják őket, nem engedik vissza a mozdonyra. A félelem oka az, hogy éppen a nyugdíjalapot képező utolsó öt évben jelentősen csökkenne a fizetésük, ha leszállnának a gépről. így aztán sokszor születnek hallgatólagos megegyezések az orvos, a fűtőházfőnök és a mozdony- vezető között, tekintettel a tekintendőkre. A szabály kimondja: nyugdíjba mehet az, aki 25 évet dolgozott tengelyen és elérte az 55. életévét. A szabály azért szabály, hogy merev legven. íme egy érdekes példa. Házi Imre mozdonyvezető már eltöltötte a 25 évet tengelyen, de csak ötvenegy éves. Mozdonyszolgálatra nem alkalmas, emiatt leszázalékolták. Négy évig ezt a pénzt kapja, csak azután jut hozzá a megérdemelt nyugdíjához. Ilyesmi — ha más formában is — sűrűn előfordul. Ismerek olyan húsz éve szolgáló fűtőt, akinek komoly a betegsége, idős is, nem képes tíz tonna szenet egy úton belapátolni a kazánba. Nem százalékolták le, amiatt kénytelen volt a fűtőházba menni havi öt-hatszáz forinttal kevesebbért. — A nyugdíjalapja ennek arányában csökken. Ám egy társadalmi munkásbizottság nem hagyja megtépázni a közösség jogait... . (Folytatjuk) Fábián Péter Hosszabbítással folytatódik a verseny A kisipari termelőszövetkezetekben a pártkongresz- szus tiszteletére indult munkaverseny az év végéig tovább folytatódik. Néhány ktsz-ben már teljes pontossággal megál’apítható, hogy a dolgozók felajánlásai milyen eredményeket jelentettek. A túrkevei Háziipari Szövetkezet tagjai az időarányos tervüket a kongresz- szus befejezéséig 102,5 százalékra akarták teljesíteni. Nagyszerű munkával a felemelt tervet még további 5 'zalékkal beteljesítették. Természetesen a minőség rovására nem ment a meny- nyiségi többlet, mert átlagosan 99.3 százalékos minőségi szintet értek el. A több mint háromszáz nődolgozó között a munkaverseny kezdeményezésében az ifjúsági Május 1. és a Tyereskova szocialista brigád járt elől jó példával. November 26-ára befejezte éves tervét a kunhegy e- si Vegyesipari Ktsz. A jó lendülettel folyó munkaversenyben az év vc!ré:g előrelátható- an még egym'Tó forintos túlMjosítést fognak elérni. Az építő részlegben Wolf János kőműves brigádja a Vörös Október Tsz 32 vagont» magtárát a tervezett határidő előtti 13 nappal adta át. A jászladányi Vegyesipari Ktsz-ben is nagyszerű eredményt, az éves terv november 30-i teljesítését hozta a kongresszusi munkaverseny. A IX. pártkongresszus tanácskozása alatt két brigád alakult. A december 2-án tartott III; negyedévi közgyűlés jóvá is hagyta vállalásaikat, s jövő év elejétől már a szocialista cím elnyeréséért versenyeznek. A munkaverseny az exportterv 20 százalékos túlteljesítését tette lehetővé a mezőtúri Ruházati Ktsz-nél. A helyi iparpolitikai előirányzatukat 105 helyett 107 százalékra teljesítették. A szolnoki Hulladékfeldolgozó Ktsz első féléves tervét csak 93 százalékra teljesítette. A tagság vállalta, hogy a pártkongresz- szus tiszteletére azt a hátrányt ledolgozza és az éves tervet 1 százalékkal túlteljesíti. A munkaverseny 'en- dületéből azonban többre is futotta. Nem, hogy egy százalékkal túlteljesítették vállalásukat, hanem egy hónappal előbb az éves "lőirán-izatuknak is eleget tettek. A kongresszusi munk°- versenyben javult a minőség is. A Szolnok megvei Beruházási Iroda jegyzőkönyvileg ismerte el a jász- alsószentgyörgyi ktsz építőipari részlegének kifcg 's- t 'an munkáiét, ame’veí a helvi Petőfi Tsz ao fárőhe- ives bor kinevel éjének építésénél végeztek. Zárszámadás előtt Jásziványon ták a fiatal tagoknak. A gazdaság összességében jól zárja az évet. Sikerült pótolni a belvíz okozta károk nagy részét. Sőréből, hízott sertésből. baromfiból háromnegyed millió fo rint a többletbevételük. Az idén 70 vemhes üszővel növelik a tehénállományt. Visszatartották az értékesítésre szánt tenyészállatokat, mert gondolnak a jövőre. A tervezett munkaegység értéke — 35 forint — s valóságban nem sokkal lesz kevesebb. A IX. pártkongresszus határozatai élénk visszhangot és helyeslést váltottak ki a községben. Ügy mondják: meglepő, hogy milyen gyorsan követi a határozatot a gyakorlati megvalósulás. Például az uj szövetkezeti nyugdíjtörvény. Bugyi János szerelő és Kiss János gépésztechnikus az emberekről való gondoskodás szellemét látja ebben. Páívázati felhívás