Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-11 / 266. szám
1968' november 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 MIÉRT AKAROM Akik igent mondtak... Indiszkrét fotoriporter kiválóan alkalma« Jogilag igaza vasi — De emberileg ? jj z iskolaigazgatónak igaza van. Ö választhatja meg, ki legyen az a szerződéses takarítónő, aki gondoskodik a tantermek tisztaságáról. Am van egy másik oldal is. És az, az emberiesség. Bárkivel beszéltem Túrkevén, e másik oldalt figyelembe véve nem adtak igazat a szóban forgó iskolaigazgatónak. öt éven át volt szerződéses takarítónő egy most huszonkét esztendős fiatal lány az iskola gondnokságánál. Vele együtt ott dolgozott egy asszony is, szintén hosszú évek óta. Űj igazgatót kapott az iskola, s az a leány szerződését nem hosszabbította meg. A két felállásból egyet csinált, s arra az asszonyt alkalmazta, mondván, az jobb munkaerő. 1 r z így rendjén is volna, csakhogy a lány mun- ^ kája ellen sem lehetett kifogás. Legalábbis mindazoknak, akik foglalkoztak már ezzel az üggyel ez a véleményük. S ráadásul ez a lány tartotta abból a havi 310 forintos keresetéből nagyon szűkös körülmények között beteges édesanyját, aki mindössze 150 forint szociális segélyt kap a városi tanácstól. Az igazsághoz tartozik még, hogy a leány mindössze öt elemit végzett, mivel hosszú ideig beteg volt. Az asz- szony viszont, aki az egész állást megkapta, nem él ilyen nehéz körülmények között. Férjének ugyanis rendes állása, jó keresete van. A történethez tartozik, hogy akadtak már, akik segíteni akartak a nehéz helyzetbe került takarítónőn. Állást kerestek számára, de ő nem fogadta el, mondván; csupán helyettesítésről van szó. (Ezt bizony nem jól tette.) 'r úrkevén sajnos nincs elegendő munkaalkalom * nők számára. És takarítónőre sincs sokra szükség. Az igazgatónak jogilag igaza van. Intézkedése ellen mitsem lehet tenni. De emberileg? V. V. ) A PAPÍRIPARI VÁLLALAT SZOLNOKI PAPÍRGYÁRA pályázatot hirdet műszaki vezető I. kategóriájú munkakör betöltésére, Kalorikus gépészmérnök és erősáramú villamosmérnök szakképzettségű mérnökök részére. Fizetés megállapodás szerint. Két szoba összkomfortos szolgálati lakást biztosítunkA pályázatokat a Papíripari Vállalat Szolnoki Papírgyára Személyzeti Osztály Szolnok címre 1966. december 31-ig önéletrajzzal és eddigi működés részletezésével együtt kérjük beküldeni. Mindenfajla textília Aki a szerda esti tv-adást. a Yermát végignézte, megrendítő élménnyel lett gazdagabb. A gyermeket hiába akaró asszony tragédiája viselhet magán végletes- vonásokat, s bár a „couleur local”, a spanyol szenvedélyesség és az asszony feudális bezártsága más hangsúllyal vetik fel a gyermektelenség kérdését, mint ahogyan az nálunk történik, mégis... Mégis, lehetetlen, hogy el ne gondolkozzanak azok, akik olyan lelkinyugalommal jelentkeznek az abortus bizottságok előtt. S hogy az ősi, elemi erejű vágy, az anyaság utáni vágy élő erő, azt újra és nagyon jóleső érzéssel láttam bizonyítottnak a csütörtöki őszi, napfényes dél- elöttön. Van olyan osztálya a szolnoki szülészetnek, ahol a veszélyeztetett terhesek fekszenek. Számuk most is felül van húszon. Itt fekszenek hónapokig, sokszor félévig is. Egyre többen vannak, akik ezt vállalják, mert mindennél joBban szeretik azt, aki jönni fog, azt, aki a legtisztább örömöt adja: az értelmet, a folytatást. Ezek az anyák például igent, határozott igent mondanak arra, amire sajnos oly sokan szoktak nemet mondani. Dél felé jár. Befejeződött a szoptatás és a napokban szült ifjú mamák között kerestem a választ arra a kérdésre: miért igen? Arra, hogy miért nem, sajnos nagyon sok — s csak kisebb részben elfogadható — választ hall az ember. A negyedik Ambrus Istvánná boldog mosollyal fekszik az ágyban. — Végre egy kisfiú — szólal meg elégedetten. — Ügy örülök, három lány után... Hát még a három lány, azt látták volna, hogy várták a kisfiút. Lesz mosl pesztra elég. > Ambrusné kengyeli háziasszony. A férje villanyszerelő. Két éve építették a házat, addig anyóséknál laktak. — Nem volt anyagi vagy más problémájuk? — Akadt. De hát ki kell jönni a pénzből. S amíg az öregeknél laktunk, addig sem volt különösebb problémánk az együttlakás miatt. — Akarták a negyediket? — Akartuk — mondja határozottan. — Mind a ketten akartuk. Én nem vagyok barátja a művi beavatkozásnak. Annyi bajt láttam magam körül emiatt az ismerős asszonyoknál. Már én csak maradok a gyerek mellett... Még ő is gyerek.., Hegedűs Gyuláné alig lépett ki a gyerekkorból. — Szinte még ő is odaszámít: tizenhét éves mindössze. A héten szült egy szép kislányt. Freskó férfiing ....................................... 54.— Ft-tól Színes zefír férfiing ...... ....................... 61.— Ft-tól F reskó fiú ingek ................... 19.— Ft-tól 46.—Ft-ig F estett zefír fiú ingek .......19.— Ft-tól 53.— Ft-ig k aphatók az áruházakban és szaküzletekben. — Nem volt korai? — Nem, kérem, — feleli önérzetesen. — Mi ezt a férjemmel így határoztuk el. (A férj munkás, a cukorgyárban dolgozik.) Én gyerek nélkül el sem tudom képzelni. — Nem lesz gond a felnevelése? — Minden gyerek gond is. De ha a pénzre tetszett érteni, mi már számoltunk és úgy gondoljuk, a gyerek mellett is jut majd arra amire kell. — Akarnak több gyereket is? — Ezen még nem gondolkoztunk. Ügy gondolom, jó ha lesz. Az egylfe — Én egyke voltam. Mindig vágytam rá, hogy kistestvérem legyen. Így hát a fiamnak, aki szombaton született, kistestvért is fogunk prezentálni. Kántorné Tátrai Katalin statisztikus. Januárban esküdtek, s nagyon tudatosan határozták el: gyereknek pedig lennie kell. Lakás- problémájuk nincs. Szolnokon van Várkonyl István sírja Nemrég jutott tudomására a városi tanács végrehajtó bizottságának, hogy Várkonyi István földmunkás, politikus, a századforduló parasztmozgalmainak kiemelkedő vezéralakja Szolnokon van eltemetve. Várkonyi István 1889-ben lépett be a Magyarországi Általános Munkáspártba, 1896-ban az SzDP vezetőségének lett a tagja. Az SzDP opportunista politikája szembefordította a pártvezetőséggel, 1897-ben kizárták a Szociáldemokrata Pártból. Ekkor forradalmi demokratikus programmal megalapította a Független Szocialista Pártot. A földosztás, a földmukások érdekvédelme szerepelt a párt programjában, amely megegyezett a parasztság alapvető követeléseivel. Ezt a Cegléden tartott kongresszus is bizonyította, ahol már 132 helységből 239 küldött vett részt. A szolnoki városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy Várkonyi István sírját, amely a Körösi úti református temetőben található — jelenleg jeltelenül — díszsírhellyé nyilvánítja. Jövőre pedig, halálának 50. évfordulójára méltó emlékművet állítanak Várkonyi Istvánnak. — És ha lenne? — Könnyű ezt mondani így, de higgye el, ha problémánk lett volna, akkor is csak lett volna ez a kisfiú. Életveszélyben Bódi Gergelyné állami gazdaságban dolgozik. Van egy ötéves kislánya, s még egyet akart. Igaz, kisfiút szerettek volna, de így is örül. Bódiné szívbeteg. S az orvos a vizsgálatkor figyelmeztette: vigyázzon, ha akarja, elveszik a gyereket, mert a kihordása veszélyes lehet. — Akkor is — mondta a fogát összeszorítva. Az orvos asszisztált mellette és amikor eljött az idő, császármetszéssel hozta világra a gyermekét Bódiné. — Örülök — mondja — és mintha már nem is lennék olyan beteg. Legalább is nem érzem. Több gyerekünk nem lesz, de ennek nagyon, nagyon örülök. És úgy ragyog a szeme. — ht — Többen olvassák Az új iskolai év megkezdése óta a szülői munka- közösségek egyéb teendőik mellett hozzáfogtak a Család és iskola cimű_ lap népszerűsítéséhez, előfizetői táborának növeléséhez. Lelkes munkájuk bizonyítéka, hogy az utóbbi néhány nap alatt is Űjszá- szon 16, Jászalsószent- györgyön 7, Mezőhéken 5 új előfizetőt szerveztek. | APRÓHIRDETÉSEK ALLAS: 5 EVEN felüli tervezői gyakorlattal rendelkező építész- mérnököt csoportvezetői beosztásba keresnek. „Kedvező feltételek*' jeligére a szolnoki hirdetőbe. BEDOLGOZÓ horgolónőket — vidékről is — és 1 fő helybeli központi üzemi harisnyaszem- felszedőt felveszünk. Jelentkezés: Törökszentmiklós, Háziipari Szövetkezet — Kutas B. út 3. sz. FELVÉTELRE keresünk nagy gyakorlattal rendelkező gyors gépírót azonnali belépéssel. Cím a kiadóban. A PALOTASI Állami Gazdaság Be- senyszög-Palotás esztergályos szakmunkást keres felvételre. Jelentkezés: A gazdaság gépesítési irodájában. ÉJJELIŐRNEK nem nyugdíjast azonnal alkalmaz a Szolnoki Nyomda Vállalat. ADAS-VETEL: BERENDEZETT akvárium eladó. Szolnők, Tavasz u. 4. INGATLAN Beköltözhető családi ház eladó. Jászberény, Traktor u. 13. JÁSZBERÉNY központjában, Fazekas u. 8. számú modern háromszobás ház — azonnali beköltözéssel eladó, vagy elcserélhető törökszentmiklósiért. Szandaszöllősön a Vörösmező úton házhely kerttel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Úttörő út 24. szám. 10—20-ig. EGYEB: wmama&sgmtismdBSBBS&s NAGY fehér kuvasz kutya október 30-án elveszett Legutoljára a papírgyár körül látták. Becsületes megtalálója jutalomban részesül. Szolnok, Kisfalud! u. 26. özv. Kazin- czyné. PRAKTIKUS KENYEIMES! m VEGYIMŰVEKET SZERELŐ VÁLLALAT SZOLNOKI KIRENDELTSÉGE (Tiszamenti Vegyiműveknél) felvesz villanyhegesztőket, segédmunkásokat. (lakatosok, csőszerelők, állványozók, mázolók. szigetelők és bádogosok mellé). Munkás- szállás biztosítva van.