Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-11 / 266. szám

Südamlikult ter vitáméEesti N. S. l Szeretettel üdvözöljük észt köztársasági vendégeinket! Világ proletárjai, egyesül*etek / SZOLNOK MEGYEI I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 266. szám. Ara SO fillér 1966. november 11., péntek. KÖSZÖNTJÜK megyénkben a testvéri Tallinn küldötteit. Augusztus 1 és 10 között Csáki István elvtárs, a Szolnok megyei pártbizottság első titkárának vezeté- j sével öttagú delegáció járt megyénkből Tallinnban, i Szovjet Észtország fővárosában, hogy az évek óta szé­pen fejlődő testvérkapcsolatokat megerősítse, s meg­vesse az alapját Tallinn város és Szolnok megye kö-] zött olyan együttműködésnek, amely kiterjed szocia-' [izmust építő életünk minden területére. Gazdasági, kulturális, tudományos tapasztalataink, eredményeink kicserélésére, kölcsönös megismertetésére nyújt ez a; kapcsolat az eddigieknél is fokozottabb, szervezetileg is : biztosított lehetőséget. Delegációink látogatásának viszonzásaként érkez­nek ma megyénkbe Tallinn város küldöttei. Szeretet- tel köszöntjük ebből az alkalomból Vajno Väljast,az| Észt Kommunista Párt Tallinn városi bizottságának első titkárát, a küldöttség vezetőjét. Albert Tükköt, a tallinni központi kerületi pártbizottság titkárát, Edu­ard Pragit, Kalinin kerületi tanács elnökét, Paul Kok- lat, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnökségének tagját, a nyelvtudományok kandidátusát, Aino Tam- mistut, a Marat kötszövő üzem mesterét, a Szocialista Munka Hősét, a delegáció tagjait. A tallinni delegáció Szolnok megyei tartózkodása alatt kerül sor a testvéri együttműködési szerződés j aláírására is. Az észt elvtársak itt tartózkodásuk alatt megismerkednek majd eredményeinkkel, a me­gye dolgozóinak életével. A nyelvi rokonságon kívül észt barátainkkal össze fűz bennünket, hogy közösek társadalmi célkitűzéseink, § közös a szocializmus győz elméért vívott harcunk. Reméljük, hogy a testvéri Tallinn küldöttei | ugyanazzal a szeretettel, megbecsüléssel, meleg barát- ° Sággal találkoznak majd körünkben, amellyel a tál-! linniak ott tartózkodó delegációnkat körülvették. JOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Húsz vagon ri*s< c§épellek Bánhalmán A% A} ár gazdaságossá tette a termelést Megyénk egyik legna­gyobb rizstermelő gazdasá­ga a Középtiszai Állami Gazdaság, öt éven át a vetésterület nagysága min­dig elérte az 1200 holdat. Ennél csupán a tiszasülyi- ek vetnek több rizst. Az utóbbi esztendők nem kedveztek e növény ter­mesztésére. Tavaly a késői kitava­szodás és a sok csapa­dék miatt — még június­ban is vetniük kellett. Kitolódott a tenyészidő, s a korai fagyok miatt a ter­més egy része nem tudott beérni, megfagyott. Az át­lagtermés csak 9,6 mázsa volt holdanként. így ráfi­zettek a rizsre. Az idén bevezetett új átvételi árak ösztönzően hatottak a termelésre. — Ezért, a vetésterületet az idén sem csökkentettek. A szokványrizs mázsája 800. a vetőmagét 1100 forintért veszik át. — Ezzel az árral — mondja Palágyi Gábor fő­mezőgazdász — már nyolc mázsás átlagtermés esetén nem lehet ráfizetni. Az idén is kitolódott 9 tenyészidő, jég is pusztí­tott a gazdaságban, mégis megtalálták számításu­kat. A Dubovszki, •.— il­letve 50 holdon a Dung- han Shall — 12,4 mázsás átlagtermést hozott. Húsz vagon rizsük iett. Az aratást október 3-án kezdték és 12-én már be­fejezték. Egyszerre 400 kiskasza és egy szovjet kombájn vágta a vízigabo­nát. A 14 cséplőgép októ­ber 23-ig szintén végzett a munkával. Ilyen rövid idő alatt még sohasem sikerült a rizst betakarítaniok. A rizs jelentős árbevételt hoz a gazdaságnak. A ho­zamértéke eléri a 11,7 mil­lió forintot. Az új terme­lői ár jobban ösztönöz a telepek karbantartására és a műtrágya felhasználásé ra is,- m, I. — Javul a postaszolgáltatás Mit várhat Hajdú—Bihar, Szolnok és Szabolcs megye a harmadik ötéves tervtől Hla: Akik igent mondtak... Fokozott erővel folytatja a Postavezérigazgatóság a Hajdú-Bihar, Szolnok és Szabolcs-Szatmár megyék beruházásait, hogy a három megye híradástechnikai szolgáltatásai magasabb szintre emelkedjenek. A Köz­ponti Sajtószolgálat munkatársa feltette a kérdést a Budapesten székelő Postavezérigazgatóság beruházási főosztályán: mit várhat a Debreceni Postaigazgatóság körzetébe tartozó megyék lakossága telefon, rádió, te­levízió és egyéb postai téren a harmadik ötéves terv Idején? postahivatalt. Hajdúböször­ményben és Hajdúszobosz­lón szintén új postaközpon­tot létesítünk. Debrecenben új oktatási intézményt épí­tünk és jelentősen bővítjük a meglevő épületet is. Kisposta-házakat is eme­lünk 20—30 községben. Ezek felmérése most van folyamatban. Arra törek­szünk, hogy a Debreceni Száz embert csaptak be e Kiutalás öt­ezerért Indiszkrét — A következő eszten­dőkben arra törekszünk — mondották az illetékesek—, hogy a távbeszélő szolgál­tatást a még kézikapcsolá­sú telefonközpontok kiik­tatásával korszerűsítsük A nagyvárosokban meg­szüntetjük az elavult köz­pontokat és automatizáljuk azokat. Az automatizálás kiterjesztésével növelni tud­juk a távbeszélő állomások számát is. Nemcsak a váro­sokban. hanem a kisebb községekben is bevezetjüB az éjjel-nappali szolgála­tot. A meglevő központo­kat kibővítjük. hogy több vonalat biztosítsunk az új telefonelőfizetők részére. A tanácsok segítségével új szolgálati lakásokat létesí­tünk és ha kell, magunk is építünk, hogy modern, minden igénynek megfelelő’ postahivatalokat állítsunk a Lakosság szolgálatába. — Azon leszünk, hogy a rádió és televíziós vételi zavarokat kiküszöböljük Ezért a távközlés gerinc­hálózatát új alapokra fek­tetjük. Ezzel biztosítani tudjuk a Kossuth és Pe­tőfi adók jó vételi lehető­ségeit A televíziós vételi viszonyok megjavítására Komádiban új televíziós adóállomást létesítünk. — Debrecen távbeszélő, főközpontja 2000 állomással bővül. Szolnok telefonköz­pontja 800 új állomást kap. Mindkét városnak Buda­pesttel kétirányú távválasz­tása lesz, a szükséges helyi hálózattal együtt. — Űj távbeszélő automa­ta központot létesítünk 500 állomással Kisvárdár.. amelynek Nyíregyházával lesz kétirányú távválasztá­sa. Ennek és a helyi háló­zatok bővítésének az a fel­tétele, hogy megnagyobbít­suk a központok alapterü­letét. — Berettyóújfaluban 400 állomással. Hajdúböször­ményben és Püspökladány­ban szintén 400—400 állo­mással új automata köz­pontokat tervezünk. Mind­három városnak távválasz­együtt épített épületben Törökszentmiklósnak Szol­nokkal lesz kétirányú táv- választó berendezése. Szolnokon új műszak) épületet, Martfűn modem Postaigazgatóság körleté­ben mind magasabb szín­vonalra helyezzük a postai szolgáltatásokat — fejező­dött be a tájékoztató. Zsolnai László íotoriporter Rádióműsor lássál kétirányú forgalma lesz Debrecennel. Török­szentmiklóson 400 állomá­sos automataközpontot tér. vezünk, a helyi tanáccsá! A kisújszállási Faipari Vállalatnál ebben az évben m’ntegy ötven újítást nyúj­tottak be. Képünk: bemutatjuk az egyik újdonságot, a hintázó fiatig» a régebbi hintaszékekkel szemben, hogy kétszemélyes

Next

/
Thumbnails
Contents