Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-10 / 265. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1S66, november IS Kát kiiiiníeieii Szombaton délelőtt a megszokott csend helyett ünneplőbe öltözött, halkan beszélgető vendégek fogad­ták a belépőt a Szolnoki MTE evezős klubtermében. November 7-e évfordulójá­nak alkalmából itt nyújtot­ták át a kiváló munkát végzett sportvezetőknek a kitüntetéseket. Találomra leültünk .az egyik asztalhoz, ahol egy fiatalember és egy idősebb férfi társalgóit, pohárka bor mellett. Szemükkel, ke zükkeí végigsimították né­ha, óvatosan a kitüntetést. Látszott, méltán örülnek, megdolgoztak érte. Berta Gyula, a Testneve­lés és Sport Érdemes Dol­gozója a Törökszentmiklós járási TS számvizsgáló bi­zottságának elnöke, a já­rási OTP-fiók igazgatója. Haja már ősz, de szemüve­ge fiatalosan, vidáman csillog. Kapcsolata a sport­tal régi keletű. Ifjúsági at- \ léta korában válogatott sprinter volt. 1945-ben az újonnan megalakított MTE vezetője lett Törökszent- miklóson. a TSB létrehozá­sa óta tevékenykedik a sportmozgalomban. A TS- nél mint gazdasági bizott­sági ellenőr, majd mint számvizsgáló bizottsági el­nök segíti nagyban a járás sportjának fejlődését. Járőr László, a török­szentmiklósi mezőgazdasági technikum lelkes, fiatal testnevelője, egyben igaz­gatóhelyettes is. Gyermek­kora óta az atlétika Vonzot­ta, jelenleg a járási atléti­kai szövetség elnöke. Isko­lájából már sok tehetséges atléta került ki, magukon viselve Jávor László szak­értő keze nyomát. Azok kö­zé tartozik, akik keveset beszélnek, csendesen vég­zik a dolgukat. Akik isme­rik őt, becsülik tudását, eredményeit, melyek szól­nak helyette is. Megérde­melten kapta a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést. Két gyorsfénykép a sok közül. Módot találunk majd lassan mások bemutatásá­ra is. Azokéra, akik a leg­jobbak közül is kiemel­kednek. — n. Vagy talán nem is akarják? A vasárnapi 1:4 hullámai még mindig nem ültek el. Érthetetlennek tűnik előttünk, hogy hazai pályán, egy közepes képességű csapattól, mint a ceglédi együt­tes, a Szolnoki MÁV labdarúgói ilyen nagyarányú vereséget szenvedjenek. Ekkora kudarc hazai pályán nagyon régen érte a kék-fehéreket. Azt hinnők, egy rossz „hagyományhoz” ragaszkod­nak, nevezetesen: a tavaszi tetemes előnyt ősszel ok­vetlenül le kell adni, így van ez már esztendők óta. Mint egy fanyar utóízű tréfa, mellyel „beugratják" a közönséget, hogy az végül kiábrándulva távozzon. És tegyük hozzá, mindez az NB 1/B küszöbén, olyan lehe­tőségek közepette, melyeket hasonló módon kihasz­nálni jó ideig talán nem is lesz alkalma a vasutas futballistáknak! Holott ez esetben már nemcsak az ő testedző szórakozásukat, öncélú játékukat jelentik a mérkőzé­sek, hanem kötelezettségekkel is járnak. Mégpedig a nagyszámú, lelkes és hűséges, áldozatkész szurkoló- táborral szemben, akik százával kísérik el a csapatot a legtávolabbi meccsekre is, a MÁV-pályán több ez­ren buzdítják kedvenceiket, lesik minden megmozdu­lásukat, reménykedve. Mint pártolótagok, leróják szerény obulusaikat, csakhogy mindene meglegyen a csapatnak, szerelés, pálya, melegvíz, hangosbemondó, nehogy akadálya legyen a joggal várt jó szereplésnek. Nekik, a névtelen drukkerhadnak tartoznak évtizedes álmuk valóraváltásával, Tudjuk, hogy megvan a csa­patban az a plusz, amely a többiek fölé emelné, vagy legalábbis melléjük sorakoztatná az együttest. Sokon az edző azonnali távozását követelik. Ez elhamarkodott ítélet, badar beszéd, nyilván a mindent mindig jobban tudó, önjelölt „szakértők” véleménye, mellyel mi' a leghatározottabban szembehelyezkedünk.. Ha jó volt a tavaszi sikersorozat idején, akkor most is tartsanak ki mellette, támogassák, hiszen ez a bajnok­ság döntő szakasza. inkább a csapatnál tapasztaltakkal foglalkozzunk. Tény, hogy sérülések, rossz forma miatt fel kellett forgatni az összeállítást, döcögött az összjáték — érthetően. De ez még egyáltalán nem indok a meddő egyénieskedésre, a felesleges könnyelmüsködésre, nagy­vonalú „alibifutballra”. Főleg pedig nem ok arra a megdöbbentően lélektelen játékra, ami a legutóbbi mérkőzéseken is egyik-másik játékosnál nyilvánvalóan kiütközött. Szinte elképzelhetetlennek tartottuk eddig, hogy a vezetők, az edző, a közönség erőfeszítései mellett a játékosok is ne tennének meg mindent az NB I/B-be kerülésért. Hiszen fél lábbal már ott érezhették ma­gukat. De most valahogy sokttnknak úgy tűnik — ha nem. is szívesen írjuk le —, mintha nem minden já­tékos óhajtaná a bejutást. A lelkesedés hiánya erről tanúskodik. Őszintén kívánjuk, hogy e segítőszándékú, ám kétkedő sorokat Gyulán parádés győzelemmel cáfolják meg. S. Á. 5—15 TONNÁS excent­prést vásárolnánk vagy bér­be vennénk, 40—80 mm-es állítható löíet- hosszal — Vegyesioari KTSZ Jászkisér, tele­fon: 2. VEGYIMŰVEKET SZERELŐ VÄLLALAT SZOLNOKI KIRENDELTSÉGE (Tiszamenti Ve­gyiműveknél) felvesz vülanyhegesztőket, segéd­munkásokat, (lakatosok, csőszerelők, állványozók, mázolok, szigetelők és bádogosok mellé). Munkás­szállás biztosítva van. —— ————— A Papír és Irodaszer N agykereskedelmi Vállalat 24-es számú lerakata Szolnok, Be­loiannisz u. 35. — I960, november 23-tól de­cember 2-ig leltározik A leltár ideje alatt az árukiadás szünetel. Az ünnepi mezei verseny méltó befejezése volt az atlétikai idénynek Kosárlabda Sorrendben harmadszor kapott ki a Meteor Meglepetés született a női NB U-ben a Szolnoki Vörös Meteor budapesti mérkőzésén. A kiesés ellen küzdő ellenfél mindent el­követett a győzelemért, — Matics és Petelei játékve­zetők ítéletei idegessé tet­ték a szolnoki lányokat, akiket sorra kipontoztak, s emiatt csak a hosszabbí­tásban dőlt el a találkozó sorsa — számunkra ked­vezőtlenül. BVSC—Szolnoki VM 34:32 (31:31, 13:16) Tizenkilenc egyesület és is­kola több mint 100 versenyző­be állt rajthoz vasárnap a szandai réten a november 7-e tiszteletére rendezett mezei futóversenyen. A városi TS által rendezett versenyen a vidéki iskolákból is érkeztek sportolók. A városi TS elnö­ke, Sárkány János megnyitó­jában méltatta a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom je­lentőségét, majd megkezdődött a verseny. A 300 m-es verseny Mada­rast Magdolna, a Koltói úti általános iskola tanulójának, a sportiskola versenyzőjének győzelmét hozta. A második helyen iskolatársnője, Urbán Ibolya végzett, harmadik hely­re pedig Kertész Györgyi sportiskolás, az Achim úti is­kola tanulója futott be. Csa­patversenyben a Koltói úti is­kola győzött. A VII—Vilii, osz­tályos lányok 400 méteres ver­senyét Bozsó Erzsébet, a Kol­VÍVÁS Danics ötödik lett tói úti iskola tanulója, a sportiskola versenyzője nyerte iskolatársai, TörŐcsik Mária és Palla Edit előtt. Az első bárom helyezett csapat a Koi- ’ tói úti iskola tanulói, a sportiskola versenyzői közül került ki. Hatszáz métert futottak az általános iskola V—VI. osztá­lyos fiú tanulói. A 17 fős me­zőny győztese az erejét igen tervszerűen beosztó Bíró Ist­ván, a Koltói úti iskola ta­nulója, a sportiskola verseny­zője lett, Mondi József, Boros Tibor Aehim úti iskola ver­senyzői előtt. A csapatver­senyt az Achim útiak nyerték a Koltói úti iskola és a Baj­csy úti iskola két csapata előtt. A VII—VIII. osztályos fiúk 800 méteres versenye ha­talmas küzdelmet hozott az élbolyban. Végül is Vincze Jó­zsef ,a karcagi Arany J. úti általános iskola versenyzője győzött Asztalos Károly, az Áchim úti iskola tanulója, a sportiskola versenyzője és Blazsek József, a MÁV atlé­tája ‘előtt. Csapatversenyt a Bajcsy-Zsilinszky útiak nyer­ték meg a Koltói úti iskola csapata előtt. A serdülő lányok 800 méte­res versenyét Zrínyi Margit, a tiszafüredi gimnázium ver­senyzője nyerte Munkács! Mar­git (Tisza-parti gimnázium) és Gaál Erzsébet tiszafüredi versenyző előtt. Csapatban el­ső lett a tiszafüredi gimná­zium csapata 11 ponttal. A serdülő fiúk 1000 méteres ver­senyét imponáló fölénnyel Ná- nási Gyula, a gépipari techni­kum tanulója, a MÁV ver­senyzője nyerte meg. Máso­dik lett Csernyánszki Balázs (605. ITSK), harmadik pedig Rőth József tiszafüredi gim­nazista. — A csapatversenyt a 605-Ös ITSK versenyzői nyerték a jobb, harmadiknak ß befutó versenyzőjükkel, az azonos pontot elérő gépipari technikum csapata előtt. Har­madik helyen a tiszafüredi gimnázium csapata végzett. Az ifjúsági és felnőtt nők mezőnye együtt indult, az 1000 méteres távon. Az ifjúságiak versenyét Vidra Mária, a MÁV í, osztályú versenyzője nyerte, Vincze Katalin karcagi és Adám Anna tiszafüredi tanu­lok előtt. Csapatversenyt a MÁV atlétái nyerték. A fel­nőtt nők között Bíró József né MÁV-versenyző jó eredmény­nyel zárta az évet. A férfi if­júságiak 2000 méteres verse­nyében a kunszentmártoni gimnazisták voltak a legered­ményesebbek . Barta Kálmán 6:41.2 perces Ideje kitűnőnek mondható. A mögötte végző Szmida István MAV-versenyző Is jól osztotta be erejét. Csa­patversenyben a kunszent­mártoni gimnázium csapatai végeztek az első és második helyen. Felnőtt férfiak 4000 méteres versenye a ritkán látott lét­számú, közel 20 fős mezőny­nyel a főversenyszámhoz Illő módon zajlott le. A karcagi Nagy László a verseny végén kissé visszaesett, de eredmé­nye így is jónak mondható. Halmai Emil MAV-atléta itt Is bebizonyította ez évi nagy fejlődését. A karcagi Takács és Kiss Gábor jól segítették csapatuk előkelő helyezését. A Kilián HSE csapatában ver­senyző szovjet PJotr Usivüj jól mutatkozott be 4000 méte­res távon. Ha a verseny előtti eső sok szolnoki sporolót, diákot el is riasztott a versenyzéstől, még­is ez a verseny és annak ün­nepélyes eredményhirdetése méltó befejezése volt az 1966. évi atlétikai idénynek. Szabó József ß a junior párbajtőrvá APROHIRDETESEK A BVSZ hétfőn a Sport- csarnokban rendezte meg junior párbajtőr válógató- versenyét. A 42 fős me­zőnyben Danics Ferenc (Szolnoki MÁV) a selejte­zőt és a középdöntőt nagy küzdelemben sikerrel vet­te. és a döntőben 3 győ­zelemmel ötödik lett. Tel­jesítménye az erőg me­zőnyben igen jó. kár. hogy fegyverei a végküzdelem­re meghibásodtak, külön­ben még jobban vívhatott volna. ☆ Vasárnap ifjúsági férfi tőrcsapatverseny volt Szol­Gyori Vasat* ETO — Sporting Braga ti,0 (hO) A KEK-ért játszott első találkozón Győrben a ha­zai csapat végig fölényben volt portugál ellenfelével szemben, és biztos előny­nyel utazhat a visszavágó­ra- Góllövő: Szaló (2), Ri- beiro (öngól). nokon, más megyebeli egyesületek részvételével. A kétfordulós versenyre a MÁV 3 csapatot állított pástra vívóiskolásaiból. Az erős. már osztálybasorolt ellenfelekkel . szemben alul­maradtak ugyan, de szépen és jól küzdöttek, értékes találatokat értek el, koruk­hoz kénest jó teljesítményt nyújtottak. Kiemelkedett Palatínus, azután Molnár és Kalocsai. A végeredmény: 1. Bé­késcsaba, 2. Salgótarjáni Kohász. 3. Gyula, 4. Szol­noki' MÁV I. — g. kiss — A Törökszentmiklós és Vidéke Körzeti Fmsz Törökszentmiklóson a piactéren november 8, 9, 10, 11-én ALMA. BITGONYA, KÁPOSZTA vásárt rendez. Szükségle­teit fenti napokon sze­rezze be. Hirdefftsévt \% A Megyei Tanács V. 3. Pénzügyi Osztálya fel­hívja a gépjármű-tulajdonosok figyelmét, hogy a 19/1963. (XII. 30.) P.M. sz. rendelet értelmében az adóköteles gépjárművekről bevallást benyújtani évenként nem kell. Arról a gépjárműről, ^melyről 1964 január 31-ig a bevallást benyújtottak, újabb bevallást adni csak akkor kell, ha az adóalany személyében változás áll be, vagy a gépjárművet átminősítet­ték, pl. a rendszáma megváltozik. A használatba vett áj, vagy újonnan forgalomba helyezett gépjárművekről a forgalmi engedély ki­adásának napját követő 15 nap alatt kell beje­lentést tenni az illet?k«?5 tanácsi pénzügyi szer vekhez. Azok a gépjármű-tulaj ionosok, akik a gépjármű adóztatásával kapcsolatos bejelentési kötelezettsé­güknek nem tesznek eleget, vagy a bejelentési határidőt elmulasztják oénzügyi szabálysértést kö­vetnek el és 20—5000 Ft-ig terjedhető pénzbír­sággal sújthatók. Megyei Tanács V. 8 Pénzügyi Osztálya állás: BEDOLGOZÓ hor­golónőket — vidék­ről is — és 1 fő helybeli központi üzemi harisnyaszem- felszedőt felveszünk. Jelentkezés: Török­szentmiklós, Házi­ipari Szövetkezet — Kutas B. út 3. sz. Az ElVI. Szolnok me­gyei Állami Építő­ipari Vállalat azon­nali belépésre kőmű­ves es lakatos szak­munkásokat vesz fel. Felvételre keres to­vábbá legalább 8 éves gyakorlattal ren­delkező gépésztech­nikust. Jelentkezni lehet a vállalat köz­pontjában. Szolnok, Ady Endre út 117/c. 5 ÉVEN felüli ter­vezői gyakorlattal rendelkező építész- mérnököt csoportve­zetői beosztásba ke­resnek. „Kedvező fel­tételek” jeligére a szolnoki hirdetőbe, EGYETEMET végzett vegyész-közgazdász házaspárt keresünk azonnali belépésre, lakás van. Ajánlato­kat „Fejlődő vidéki gyár” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérünk, KÖZÉPISKOLASOK. matematika, kémia, fizika korrepátálásút vállalom, vegyész- mérnök. — Szolnok, Ságvári körút 4. III. lépcsőház III. em. 45. FELVÉTELRE kere­sünk nagy gyakorlat­tal rendelkező gyors gépírót azonnali be­lépéssel. Cím a ki­adóban. ADAS-VÉTEL: GYÖKERES szőlőolt­ványok azonnali és tavaszi szállításra megrendelhetők: Ma- gony Imréné, Aba- sár, Rákóczi út 16. CSEPEL sülyesztős varrógép újszerű ál­lapotban eladó. Szol­nok, Fürj u. 14. — ---— ” ■—r B ERENDEZETT ak­várium eladó. Szol­nok, Tavasz u. 4. 2x3 méteres román perzsa szőnyeg és festmények eladók. Megtekinthető dél­után 5 óra után. — Gorsch, Szolnok, Gu­tenberg tér 1/b, III. e. 2, oldalbejárat. FOGORVOSI ' felsze­relés sürgősen el­adó. Kunszentmár- ton, Katona ü. 4. KONYHABÚTOR, — gyermekágy betéttel eladó. Szolnok, Hold u. 5. szám. SZÉNA és egy lő­csös kocsi eladó. —- Szolnok. József At­tila u. 44. KAKUKKOS, fali és álló antik óra kü­lönlegességeket ve­szek. Címet a ki­adóba kérek. INGATLAN: Beköltözhető két szoba mellékhelyisé­ges családi ház el­adó. Szolnok, Zrínyi u. 16. Érdeklődni: Budapest, XI., Fe­hérvári út 102. Bar- láné. Elcserélném egy szo­ba összkomfortos — gázos, távfűtéses dunaújvárosi laká­som szolnokira. Ér­deklődni: Gépipari Technikum Szolnok, Váradi. SZOLNOK. Zápor u. 23. sz. alatti ház és 84 n-öl porta eladó. Bársony István. Beköltözhető családi ház eladó. Jászbe­rény, Traktor u. 13, SZÖVETKEZETI la­kást vennék lakóbi­zottságon keresztül. Cím a kiadóban. MODERN viüahá2 beköltözhetően el­adó, Szolnok, Ver­seghy u. 10. ________ A ZONNAL beköltöz­hető családi ház 900 négyszögöl szőlővel sürgősen eladó. Ti­sza j enő-Alsó, Rákó­czi út 50/a. EGYÉB: NAGY fehér kuvasz kutya október 30-án elveszett. Legutoljá­ra a papírgyár kö­rül látták. Becsüle­tes megtalálója jt\- talomban részesül. Szolnok, Kisfaludl u. 26. özv. Kazin- czyné. HÁZI sertésvágást és húsfüstölést válla­lok, Szolnok, Meder u. 16. ELCSERÉLNÉM alig használt szép kivi­telű Panni robogó kismotoromat egy magnetofonért, vagy esetleg tangóharmo­nikáért. Cím: Battó Sándor, Abony, Bem József u. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents