Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-04 / 261. szám
ember 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 űarminckílences jidár komiszárja trikóit Frigyes születése i>. évfordulóján Borossebesen, Erdélyben született 1891. november 4-én. Ma lenne 75 esztendős. Még a világháború befejezése előtt — orosz hadifogságból — az 1917-es moszkvai felkelés barikádjaira vezetett az útja. Határtalanul büszke volt rá, hogy szuronyos puskával a vállán őrséget állhatott a Kreml kapujánál, s ott közvetlen közelről láthatta Lenint. Amikor hazatért, belevetette magát a megismert forradalmi cél megvalósításáért indított küzdelembe. — A mozgalom napról-napra nagyobb tömegeket ragadott magával. Karikás a Kommunisták Magyarországi Pártja alapító tagjai közé tartozott. A fronton személyes bátorságával vívta ki a magyar Vörös Hadsereg katonáinak rajongó szerete- tét. A Tanácsköztársaság bukása után a kapitalista Európa rendőrségeinek üldözöttje lett. Kereste Bécs, Berlin, Róma belügyi hatósága, s eközben ő az eszme szolgálatában egyik országból a másikba ment, vakmerő bátorsággal szervezte a szocialista forradalom osztagait. Amikor 1930 kora őszén a budapesti éhezők, a munkanélküliek puszta kézzel viaskodtak a lovasrendör- ség kardlapozó rohamaival, amikor megmozdult Gvőr, Pécs, Borsod, Nóg- rád. a Viharsarok munkássága és szesényparaszt- sága. Karikás Frigyes Párizsban a magyar prole- táriátus támogatására megszervezte a ,,Szeptember elseje”-i bizottságokat, tájékoztatta a francia kommunistákat a magyarországi eseményekről. Később — a párt utasítására — illegálisan hazatért. Sailai Imrével, Fürst Sándorral, Kilián Györggyel dolgozott, velük együtt fogták el 1932 nyarán. A bíróság börtönbüntetésre ítélte. — 1935-ben szabadult. A munkások, akikkel lebukásáig érintkezett Budapesten és a vidéki városokban, mind csak „Virág elvtársinak ismerték, s ekkor tudták meg az újságok híradásaiból, hogy társuk, bátorító.iuk — akit kiragadtak közülük — az egykori híres dandárkomi- S£ár, Karikás Frigyes. "A börtönből szabadulva a Szovjetunióba került. — Sok helyen dolgozott, s mindig eredményesen, mert nagyszerű képességekkel megáldott, tehetséges ember volt. A párt veteránjai — társai az emigrációban — amikor visszaemlékeznek rá, a jőbarátra, sose mulasztják el feleleveníteni kedves emlékei között Karikás Frici nótázásait. Nem érhette meg a napot, amikor felszabadult hazája földjére léphetett volna. A küzdelmes élet megpróbáltatásai aláásták egészségét, megrongálták szívét- 1938. március 5-én halt meg. Nevét és hősi életét népe csak az elmúlt évtizedben ismerte meg igazából, amikor a párttörténeti do- kumentomok részletesen ismertették szerteágazó és nagyhatású mozgalmi tevékenységét. kiadták szép- irodalmi műveit, és az irodalomtörténet is összegezte jelentős írói. műfordítói tevékenységét. Észt kiállítás Szolnokon A Damjanich múzeum munkatársai a megyénkbe érkező észt küldöttség tiszteletére kiállítást rendeznek a testvéri ország életéről a TIT Kossuth téri előadótermében. Selmeczi László muzeológus kérdésünkre elmondotta, hogy négy vitrinben szeretnék bemutatni az anyagot. Az első vitrinben Észtország történelmét, néprajzát és ősi gazdálkodását, a második vitrinben a mai észt gazdasági életet, a harmadikban az észt kultúrát, míg a negyedik vitrinben Észtország és Szolnok megye kapcsolatának történetét szemléltetik képekkel, könyvekkel, néprajzi tárgyakkal. Az első vitrinben egy nagyon szép, észt női népviseleti darabot is bemutatnak. Elkészítették Észtország domborzati terepasztalát is, és a vitrinek felett üvegre festett színes képeket helyeznek el. Az észt kultúrát bemutató tárlóban az észt irodalmi alkotások mellett magyar irodalmi művek észt nyelvű kiadásait is elhelyezik. A kiállítást, amely állandó jellegű. és esetenként újabb dokumentumokkal frissítenek fel, november 10-ig kell a múzeum munkatársainak elkészíteniük. A látogatókat különben a megnyitó után magnetofo- nos tárlatvezetés tájékoztatja majd a bemutatott anyagról és Észtország életéről. Épül a Barátság gázvezeték CSEHSZLOVÁKIA: Gyors ütemben építik az 500 kilométer hosszú szovjet— csehszlovák gázvezetéket. Csehszlovákiában 200 kilométer hosszúságban fektetik le a gázcsöveket. Ami ma tetszik és megfelel, az holnap. Éleimisíor pari szakemberei: tapasziaiaícásréja Törökszenfmiklóson Szerdán délelőtt Török- szentmiklóson a megye élelmiszeriparának vezető szakembereinek részvéteié, vei tapasztalatcsere volt a gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat kultúrtermében. A találkozót szak- szervezeti szervek rendezték meg. Délelőtt két érdekes, a szó szoros értelmében közérdekű előadásra került sor. Kreminiczki Béla, az Élelmezésügyi Minisztérium főelőadója azokról az elképzelésekről beszélt, amelyeket a tárca a csomagolás- technika korszerűsítése érdekében akar megvalósítani, a harmadik ötéves terv időszakában. Fogyasztói szemmel nézve olyan egyszerű problémák kerültek felszínre, mint például az, hogy miként lehet és kell a cukor, a közszükségleti cikkek csomagolását a mi megelégedésünkre, az ipar számára pedig gazdaságos módon tartósabbá, szebbé, praktikusabbá tenni. Az elképzelések közül néhány már olyan kiviteli stádium, ban van, hogy beszélni lehet róla. Étolaj műanyag palackban Az idén megvásároltak egy Reno-Pac nevű gépsort, mely az étolajat nem üvegbe, hanem műanyag palackba tölti. A gyártáshoz szükséges műanyagot — import megtakarítás céljából — itthon kísérletezték ki. Így nincs semmi akadálya annak, hogy jövőre már az üzletekben kapni lehessen. A palack higiénikus használata egyszerű, melyekről egy nyugati cég propaganda filmjének megtekintése közben meggyőződhettünk. Elmondta ázt is, hogy a pergament csomagolás helyett a margarint kasírozott alumínium fóliában hozzák forgalomba. A fogkrém és kozmetikai cikkek nagy részét alumínium tubusban árulják. Mivel az alumínium fólia iránt nagy a kereslet a tőkés piacon, itthon műanyag tubusokban vehetik meg majd a háziasszonyok ezeket az árukat. A minta tubusokat szintén láttuk, sokkal tetszetősebbek a maiaknál, jobban „eladják” magukat Töltelékáru műbé ben is az A töltelékárukat jelenleg nagyrészt természetes bélben hozzák forgalomba. Nemsokára eljön az idő, amikor csak műanyagköpenybe töltik a virslit, kenőmájast stb. A terv az, hogy baromfit a jövőben kizárólag műanyag csomagolásban árusítanak, zsírját szintén műanyagból készült dobozban kínálják majd az üzletekben. A dohányiparban fokozzák a filteres cigaretták gyártását, javítják a Terv, Hat év alatt ötvenöt külterületi iskola szűnt meg a megyében A megyei statisztikai igazgatóság felmérte a külterületi iskolák helyzetét. Az október 11-i állapot szerint az összes általános iskoláknak több mint fele külterületi iskola, annak ellenére, hogy az elmúlt hat év alatt ötvenötöt megszüntettek. A külterületen járó tanulók száma 4700-al csökkent, a tanulólétszámnak több mint a felével. Megállapítja a tanulmány. hosv a városokban nagyobb a külterületi iskolák aránya, mint a megye átlagában. Különösen szembetűnő ez Jászberényben, amelynél a megyei átlag háromszorosa jórészt egytantermes iskolák aránya. A szükségtantermek a külterületi iskolákban az összes tantermeknek egy- hetede. Jászberényben a külterületi iskolák tanuló’’- nak 57 százaléka szükség- tanteremben tanul. Tisza földváron szeretik a színházai A Szigligeti Színház októberben tizennyolc tájelőadást tartott. A legnagyobb érdeklődés Tiszaföldváron mutatkozott meg, ahol a művészek zsúfolt ház előtt játszottak, holott a községben 150 tsz-bérlet is forgalomban. van a székhelyi előadásokra. Idén először játszott a színház Tomaj- monostorán, a szép, új művelődési házban. A színházteremben négyszázan foglal tak helyet az első előadáson. Megyén kívül is nagy az érdeklődés, több helyen igénylik az előadásokat. Nagysikerű színházi estek hírét kaptuk a Bács megyei Lakitelekről és a Pest megyei Újszilvásról és Törteiről. Meglehetősen gyéren látogatja a közönség a színházat Kenderesen és Zagy- varékason, ahol pedig igen jó technikai adottságok segítik az előadások megtartását. a Kossuth és a Munkás csomagolópapírjának minőségét, talán már az idén -vásárolhatjuk a 84 milliméter hosszú luxus csomagolású cigarettát... Javulás várható a konzervipari cikkek csomagolásában is cs még számos árut szeretnének az eddiginél korszerűbben agyusztálni. Az előadás persze nemcsak ezeknek az információknak a közléséből állt. Szó volt jónéhány műszaki problémáról — amely mint a vitából kitűnt — ugyancsak elgondolkoztatta az összegyűlt szakembereket. Mi csak egy dologra térünk még ki. Megkérdezték, hogy a csomagolástechnika fejlesztése nem vezet-e burkolt áremeléshez. A minisztérium főelőadója ezt felelte; „Az alapvető közszükségleti cikkek ára nem növekedhet meg, de az élvezeti cikkek estében a korszerűbb csomagolással járó többletkiadásoknak jelentkezniük kell a fogyasztói árban is. Ez az elv bizonyosan érvényesülni fog!” Tcbb minisé vagon éle miszert io^yosstunk Az eszmecsere befejezése után Berényi János tudományos kutató az élelmiszeripar szállítástechnikai kérdéseiről tartott előadást. Hogy ez mennyire nagy problémája az iparnak, két adat jellemzi. Tavaly közel hárommillió vagon élelmiszert fogyasztottunk el. Csupán az élelmiszeripar 50 ezer embert foglalkoztat szállítási munkával. Ahhoz, hogy korszerűen és olcsón mozgassák meg ezt a hatalmas árutömeget, bizony műszaki problémák százait kell még a szakembereknek megoldani. Ebéd után a vendégek meglátogatták a helyi baromfifeldolgozó üzemet, majd folytatták a vitát az említett témáról. — f —p Szeptember végén befejeződött a szakszervezeti tüzelőanyag-akció. A kiszolgálás zökkenőmentes volt. összesen 39 830 utalványt váltottak be. Az egyes telepek ellátása folyamatos, a vásárlás viszont eléggé lanyha. A minőségi választék bőséges, a borsodi háztartási széntől a 7000 kaló- riás lengyel tüzelőanyagokig terjed. Az építőanyagokkal, illetőleg azok hiányával meglehetősen sok probléma volt az elmúlt félévben. JelenA TÍJZÉP telepeken bőséges a választék leg némileg javult a falazóanyagellátás, a negyedik negyedévben több cementet is várnak a telepekre. Bőségesen kaphatók ajtók és ablakok. A vállalat már most megkezdte az anyag- biztosítási szerződések kötését a jövő évre. Felvilágosításuk szerint ajánlatos, hogy akinek a megfelelő pénz a rendelkezésére áll, a negyedik negyedévben vásárolja meg az építőanyagokat, a viszonylag nagyobb készletekből. APROHIRDETESEK ALLAS} TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Háziipari Szövetkezet bedolgozó géphímzőket kere*. Jelentkezés: Törökszentmiklós, Kutas B. u. 3. sz. Az EM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépésre kőműves és lakatos szakmunkasokat vesz fel. Felvételre keres továbbá legalább 8 éves gyakorlattal rendelkező gépész- technikust. Jelentkezni lehet a vállalat központjában. — Szolnok, Ady Endre út 117/c. A KISÜJSZALLASI Háziipari Szövetkezet bedolgozó géphímzőket, varrókat és horgolókat keres. Jelentkezés Kisújszállás, Kálvin u. 8. szám. VILLANYSZERELŐKET azonnali belépésre felveszünk. Jelentkezés: 8—16 óráig, személyesen az Országos Villamostávvezeték Vállalat Szolnoki Üzemegységénél Rékasi út. 5 ÉVEN felüli tervezői gyakorlattal rendelkező építész- mérnököt csoportvezetői beosztásba keresnek. „Kedvező feltételek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. *DAá V t1 ti A törökszentmiklósi Aranykalász Tsz-nél korlátlan mennyiségű válogatott méreten aluli kiváló minőségű tárolóképes gül és epoka burgonya megegyezés szerinti áron eladó. INGATLAN TARSASHAZ kialakításához eladó — Szolnok, Táncsics Mihály u. 13 számú házrész. Érdeklődés kizárólag csak 5-énj szombaton 17—19 óra között a helyszínen. VENNÉK szövetkezeti lakást a szövetkezeti lakóbizottságon keresztül. Szolnok, Sashalmi út 23. SZÁND ASZÖLLÖ- SÖN a Vörösmező úton házhely kerttel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Üttörő u. 24. 10—20 óráig. Elcserélném szegedi kétszoba Összkomfortos kifogástalan lakásomat hasonló szolnokiért. — Ajánlatot „Szegedi kifogástalan” jeligére a kiadóhivatalba kérek. KETTÖSZOBÁS családi ház 110 n-Öl telekkel belterületen eladó. Szolnok Bajnok u. 8. Érdeklődni: 14 órától. GÉPJÁRMŰ TRABANT 601-es 15 000 km-rel, jó állapotban lévő Pob- jeda és egy Skoda Coloniál (munkagépnek is) eladók. Berta. Nagyrév, Kossuth út 40. EGYES SZŐRSZÁLAIT véglegesen eltávolítja rövidhullámmal Kiss kozmetika. Szolnok, Somogyi Béla. u. S. (Szabadság térnél). Hirdessen a Néplapban! SZOLNOK MEGYEI TANÁCS VASIPARI VÁLLALATA szolnoki székhellyel segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán Szolnok, Hunyadi János u. 4.