Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-04 / 261. szám
i9W. nevemher 4, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Á Szolnok megyei pártbizottság beszámolója zetek kádertevékenységében, a kiválasztásban, a nevelésben, képzésben. Fokozni kell a tisztségviselők politikai képzését. Következetesen fel kell lépni a kádereknél a kommunista szerénység érdekében, az önzés, az anyagiasság, az erkölcstelenség és minden lazaság ellen. Minden tisztségviselőtől meg kell követelni, hogy a párt erkölcsi normáit betartsa és betartassa. Az állami életről, a szocialista törvényességről Az állami élet területéről azt jelenti pártbizottságunk, hogy a szocialista törvényesség biztosításáért a tanácsokban, az apparátusokban, a rendőri és igazságügyi szervekben dolgozó kommunisták részéről eredményes munka folyt, a párt- szervek és pártszervezetek ezt a területet is eUnőrizték és irányították. A tanácsok és tanácsi apparátusok az államhatalmi, államigazgatási feladatoknak eleget tesznek. A tanácsok üléseiket rendszeresen megtartják, a társadalmi, társadalompolitikai, garda sági és komA IX. kongresszus nagy esemény lesz pártunk és egész társadalmunk életében. A marxista—leninista pártban minden kongresszusnak megvan a maga rendeltetése. A Vili. kongresszus olyan fejlődéstörténeti időszakban ülésezett, amikor lezárult szocialista építőmunkánknak egy nagyon fontos szakasza, megvalósult a társadalom egységes szocialista gazdasági szerkezete. Pártunk történetében előbb az 1948-as egyesítő kongresszus volt az, ahol a társadalom fejlődésében deklarálhattunk fontos cél elérését Azon a kongresszuson deklarálta pártunk, hogy a hatalom a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály kezébe került A következő időszakban a szocializmus alapjainak lerakásából következő feladatok adták a kongresszusok jellegét, tárgyalási napirendjeit 1962-ben — tehát a VIII. kongresszuson — mondhatta ki a párt egész társadalmunk előtt, hogy megvalósult a szocializmus alapjainak lerakása, lezárult fejlődésünk történetének egy újabb fontos időszaka, s most már a szocialista forradalom győzelmének teljessé tétele, a fejlett szocialista társadalom felépítésével járó feladatok megvalósítása következik. A mögöttünk lévő négy esztendőben a szocialista forradalom győzelmének teljessé tételét a fejlett szocialista társadalom megvalósítását még nem értük el. Számottevő azonban az eredmény, amit az érte folytatott harcban magunkénak tudhatunk Ezt veszi számba pártunk IX. kongresszusa, ezekből vonja le a következtetéseket, ezekből határozza meg a további tennivalókat. Mindezek alapján pártunk IX. kongresszusa az előttünk álló bonyolult és nehéz feladatok megtárgyalásának, nagy és lelkesítő célok meghatározásának lesz a kongresszusa. A kongresszus után jelentkező fő tennivalók körvonalai kialakultak. Ezt tartalmazzák a Központi Bizottság kongresszusi irányelvei, ennek szellemében kívántunk számot »«fai helyzetünkről és tennivalóinkról. Jóváhagyott népgazdaságunk új ötéves terve, ami 1966-tól 1970-ig tartalmazza népgazdaságunk fejlődésének fö irányát, a beruházásokat, az ipar, a mezőgazdaság, a kommunális és szociális ellátás fejlesztését. Elkészült a program a harmadik ötéves terv megyei feladataira — amire a beszámolóban utaltunk is: Ezek adják a következő négy éves ciklus fő tennivalóit. Az 1966-os esztendőből eltelt hónapok eredményei biztatóak, de egy sor olyan nehézség is jelentkezik a terv teljesítésében — különösen pedig a termelékenység növelésében — amivel bátran szembe keil nézni. Elfogadott, jóváhagyott a gazdaságirányítás új rendszere, amelynek végrehajtása komoly feladatokat követel meg a pártszervezetektől, a kommunistáktól. Központi Bizottságunk nemrégen dolgozta ki az időszerű ideológiai irányelveket, amelyben szintén össze vannak foglalva azok az elvi, politikai kérdések, amelyek napirenden vannak. A kongresszus határozatainak végrehajtására átfogó program készítése látszik célszerűnek. Fontos, hogy pártértekezletünk előtt, a küldött elvtársak előtt a kongresszus helye, szerepe, feladata és jelentősége egyértelműen, világosan álljon, s hogy ennek alapján alakítsuk ki a jövő tennivalóit Milyen feladatok jelentkeznek előttünk a kongresszusi irányelvek és a várható határozatok alapján m elkövetkező néav munális kérdéseket megtárgyalják, határozataik, állásfoglalásaik megfelelnek a párt irányvonalának. A beszámolás időszakában voltak kezdeményezések a tanácsi munka továbbfejlesztésére. Ebben azonban előrelépés alig történt Sok olyan bizottság működik — a tanácsok tagjaiból és kívülállókból — amelyik vizsgál, tárgyal, ál- iástfoglal, de állásfoglalásának nincs kellő foganatja. A tanácsi apparátus tevékenységének pozitív értékelése mellett változatlanul tény, hogy az írásos munka mérhetetlenül felduzzadt, az igazgatás egész rendszere bürokratikus vonásokkal terhelt, ami megnehezíti minden fokon az ügyintézést. A tanácsok, — a megyei tanácstól a községi, falusi tanácsokig — az apparátusban dolgozók abszolút többsége eredményes, a lakosság által megbecsült munkát végez, amit tovább kell fejleszteni. A tanácsokban és az apparátusokban dolgozó kommunisták segítsék elő, hogy a tanácsok hatáskörükben még eredményesebb munkát végezzenek, továbbá azt, hogy tevékenységük tovább fejlődjön, váljanak még alkalmasabbá a fejlett szocialista társadalom követelményeinek megvalósítására. 1. Feladataink között legdöntőbb, hogy a párt eszmei, ideológiai és szervezeti egységét tovább erősítsük. A kommunisták aktivitásának növelése, harcos kiállása a párt politikája mellett az élet minden területén, ez a további sikerek egyik legfontosabb feltétele. Nem elégséges egyetértés, a Szervezeti Szabályzat tételeinek elfogadása, helyeslése, a párt politikájának igenlése, hanem küzdelemre, harcra van szükség nagy céljaink eléréséhez. A kiállást, a harcosságot, a célratörést kell párttagságunk körében fokozni. 2. Tovább kell erősíteni a párt vezető, irányító szerepét az élet minden területén. Nagy figyelmet fordítani a káderek kiválogatására, elosztására és nevelésére. A káderek leválogatásánál a fő szempont, társadalmunkhoz, a szocializmushoz, a párt politikájához való viszony. Ez a legfőbb szempont és követelmény. Funkcióba állításnál ezt mindenkor szem előtt kell tartani. Ha ennek megfelel az Illető, akkor következik a többi szempont: a szocialista társadalomért vívott harcban szerzett érdem; a rátermettség; a szakmai felkészültség és szorgalom, az ügybuzgalom. Továbbra is érvényt kell szerezni annak, hogy párttisztség kivételével a pártonkívüliek minden funkciót betölt- hessenek, de a politikai rétermettség, szocialista társadalmunkhoz való hűség és áldozatkészség náluk( is elsődleges követelmény. 1 A párt vezető, irányító szerepének erő- sftése megköveteli a hatáskörök, feladatkörök pontosabb elhatárolását — a kollektív vezetéssel és felelősséggel összhangban — az egyszemélyi felelősség fokozását. A párt politikáját a társadalmi ét tőmegszervezetekben a gazdasági, szakmai vezetésben tagjain keresztül, az ott dolgozó kommunistákon keresztül valósítja meg, ezért az elkövetkező időben tovább fokozódik az egyes kommunisták feladata és felelőssége az ott történtekért. 3. Tovább kell növelni a párt eszmei, politikai tevékenységét, emelni kell annak színvonalát. Folytatni kell a harcot azért, hogy a marxizmus—leninizmus eszméi a szocialista világnézet és erkölcs társadalmunkban uralkodóvá váljon. Küzdeni kell a pártnak azért, hogy a dolgozó emberek mind szélesebb köre lássa és érezze át, hogy a szocialista társadalmi rend a munkások, a falusi dolgozók, értelmiségiek egységes felemelkedésének, boldogulásának társadalma. S ennek a felismerése nyomán erősödjön a szocialista hazaszeretet, a más népek iránti tisztelet és megbecsülés. Az eszmei, ideológiai munka színvonalán keresztül el kell érnünk, hogy a dolgozó emberek eszmei tisztánlátásán, a szocialista rendszerhez, a szocialista hazához való ragaszkodásán törjön meg az ellenséges izgató, fellazító propaganda minden próbálkozása. 4. A pártbizottságok, az alapszervezeti vezetőségek fordítsanak az eddiginél nagyobb figyelmet a tömegszervezetekben és tömegmozgalmakban a komumnlsták tevékenységére. Adjanak rendszeres tájékoztatást és eligazítást az ott dolgozó elvtársaknak. Kérjék számon a KISZ- ben, a szakszervezetekben, a Magyar Honvédelmi Sportszövetségben, a sportegyesületekben, a TIT-ben és a Hazafias Népfront bizottságokban tisztséget viselő kommunistáktól és párttagoktól a végzett munkát, rendszeresen szabják meg számukra a feladatokat 5. A fejlett szocialista társadalom további építésének, a fejlődés meggyorsításának eayik fontos feltétele a gazdaságirányítás új rendjének bevezetése. A gazdaságirányítás új rendjét a párt kezdeményezte, az egész rendszert a párt dolgozta ki, megvalósítása a kommunisták nagy történelmi műve, egyben a kommunisták sokoldalú és nehéz feladata lesz. Pártszervezeteinket, a kommunistákat erre a munkára fel kell készíteni, a megvalósításért harcba kell őket vezetni. Ez a következő esztendők egyik nagy társadalmi, politikai és egyben gazdasági jellegű feladata. 6. A gazdaságirányítási rendszer átalakításával együtt biztosítani kell az ötéves terv célkitűzéseinek maradéktalan teljesítését; — Általános feladat az iparban, a mezőgazdaságban, a termelés minden ágazatában a termelékenység további emelése; a beruházások, — különösen pedig a termelékenység emelését szolgáló műszaki fejlesztési előirányzatok — időben és maradéktalan teljesítése. Nagy figyelmet kell fordítani az új ipari létesítményekre — különösen Szolnokon, Jászberényben, Török- szentmiklóson — további erőfeszítéseket kell tenni a nagykunsági terület — Kisújszállás, Karcag, Mezőtúr — iparának továbbfejlesztése érdekében. Tovább fejleszteni a szolgáltatások hálózatát, emelni a szolgáltató tevékenység színvonalát — A mezőgazdaság fő feladata a termelés második ötéves tervben elért színvonalának stabilizálása és továbbfejlesztése, új termelési eljárások bevezetése, műtrágyák, vegyi anyagok széleskörű fel- használása, a tudományos kutatás vívmányainak alkalmazása, a talajjvítás, az öntözés és más termés tfokozó eljárások, célkitűzések megvalósítása, s mindezeken keresztül az árutermelés fokozása, a közös és háztáji gazdaságokban. További erőfeszítéseket kell tenni a gyenge termelőszövetkezetek megerősítése és felzárkóztatása érdekében. Az ezirányú feladatok között kiemelten kell kezelni a tiszafüredi járás, Jászberény város szövetkezeteit — Tovább kell fejleszteni a termelőszövetkezetek belső életét a vezetést a közösségi életet a szövetkezeti tagság egységes cselekvését. — További erőfeszítéseket kell tenni a lakosság életkörülményeinek javítása, a lakásépítési-, községfejlesztési-, kommunális- és szociális beruházások megvalósítása és továbbfejlesztése érdekében. — A gazdálkodás minden ágazatában fokozni kell a takarékosságot a társadalmi tulajdon védelmét 7. Tovább kell erősíteni állami és társadalmi életünk minden területén a szocialista jellemvonásokat Fejleszteni az állami éled demokratizmusát, az üzemi ét szövetkezeti demokráciát. Az országgyűlési képviselők és tanácstagok soron kővetkező választását ilyen szempontból gondosan kell előkészíteni és jól kihasználni. Állami és társadalmi életünk demokratizmusának továbbfejlesztését az üzemi és szövetkezeti demokrácia erősítését az elkövetkező évek feladatainak megvalósítása különösen megköveteli. 8. Társadalmi életünk demokratizmusának erősítésével együtt fokozni kell az ellenőrzést a leleplezést az elszigetelést a rendszerrel szemben álló, ellenséges személyekkel szemben. Fokozni a politikai tömegmunkát és azzal összhangban — jogrendszerünknek megfelelően — adminisztratív eszközökkel is fel kell lépni az ellenséges cselekmények megelőzése és megakadályozása érdekében. 9. Tovább kell emelni az államhatalmi, államigazgatási, igazságügyi munka színvonalát e területen dolgozó kommunisták- politikai műveltségét helyzetelemzés helyzetmegítélő képességét határozottságát és fegyelmét 10. Erősíteni kell a fegyveres szervek közötti együttműködést, a honvédség, rendőrség, munkásőrség kapcsolatát Fokozni a dolgozók minden rétegében a honvédő szellemet összegezésül azt jelentjük a küldöttértekezletnek, hogy a megyei bizottság, továbbá mindazok a szervek, amelyek a szocialista építés feladataiban működnek, a kommunisták tevékenységével eredményes munkát végeztek. Kérjük a pártértekezletet, fogadja el a beszámolót, erősítse meg a további feladatokra vonatkozó elképzeléseket s kötelezze az újraválasztott pártbizottságot, hogy a IX. kongresz- szus után készítsen átfogó programot a kongresszus határozatainak megvalósítására. Nehéz küzdelemmel, hősi erőfeszítéssel jutott el pártunk történelmünknek jelenlegi szakaszához. Pártunk küzdelmében és küzdelmével a mögöttünk lévő több mint két évtizedben, az egyszerű emberek előtt új értelmet kapott a kommunista mivolt A burzsoázia annak idején mindent megtett, hogy a kommunista eszmét és aa eszmét követő embert elzárja, elszigetelje, rossz színben tüntesse fel a dolgozó emberek előtt. Abban a több mint két évtizedben — amely a felszabadulás óta dolgozó népünk felett eltelt éppen úgy, mint az illegalitás nehéz időszakában — a kommunisták, a párt harcosai a társadalmi haladás élvonalában küzdöttek, s személyükben a dolgozó emberek a tenni- kész, fáradhatatlan küzdőt ismerték meg. A bizalom az egyes kommunisták és ös»- szességében a párt iránt ezen alapul, ezen alapszik és ezen fog alapulni a jövőben is. De a bizalom az eddigi munkának, a helyes politikának szól, amiért tovább kell harcolni, azt tovább kell erősíteni. Pártunk Központi Bizottsága a VIIL kongresszus óta nagy erőfeszítéseket tett, határozott célokat követett Javaslatként azt terjesztjük a pártértekezlet elé, hogy bízza meg majd a megválasztásra kerülő küldött elvtársakat, hogy szavazzanak teljes bizalmat pártunk IX. kongresszusán a Központi Bizottság tevékenységének és a IX kongresszus politikájának. Zárjuk még szorosabbra sorainkat, a kommunisták jelenleg is tömör sorait, hogy a fejlett szocialista építés előttünk álló nagy és nehéz feladatait sikerrel oldjuk meg, s ezzel járuljunk hozzá ahhoz a nagy küzdelemhez, amelyet ma a kommunista eszme, a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocializmus világméretű győzelméért vív. A megyei pártértekezlet vitája Sxekerea Lásxló, a jáaxberényi járási pártbixottaág első titkára Szekeres László, a megyei pártértekezlet első felszólalója bevezetőként elmondotta, hogy a IX. kongresz- szusra készülődve minden szinten számot adnak arról, hogyan valósultak meg a VIII. kongresszus célkitűzései. A megyei pártértekezlet beszámolója is reálisan foglalkozik ezzel. Az elért eredmények ismertetésén túl kommunista őszinteséggel tárja fel a hibákat. A jászberényi járás kommunistáit képviselő küldöttek reálisnak tartják az előterjesztett beszámolót, elfogadják és elfogadásra ajánlják. A párt vezető, irányító szerepével kapcsolatban mondta Szekeres László, hogy a megyei pártbizottság betöltötte a hivatását, vezetésével valósult meg az iparban, mezőgazdaságban, a kulturális életben mindaz az eredmény, amely az utóbbi ’négy évet fémjelzi. A beszámoló is foglalkozik a káderpolitikával. Ehhez kapcsolódva említette a felszólaló, hogy a káderek kiválasztására, nevelésére nagy gondot kell fpr- dítani. Tapasztalható, hogy egyik-másik szervnél háttérbe szorult a politikai képzés és esetenként diploma fetisizálás tapasztalható. Arra is van példa, hogy nem helyesen értik a VIII. kongresszus azon megállapítását: pártfunkció kivételével a pártonkívüliek is minden tisztséget betölthetnek. ’őre eső termelési érték. A vállalat állóeszköz értéke meghaladja az egy milliárd forintot Ot év alatt 10 százalékkal nőtt a munkások jövedelme, s egyre javul a szociális, egészségügyi ellátás is — mondta Bán László. — A második ötéves terv időszakában két korszerűen berendezett munkásszálló épült, bővítették a művelődési házat, s üzemi konyhát, óvodát létesítettek, s két lakóházat adtak át a városban pedig száznál több lakást kaptak az üzem munkásai. Jelenleg már üzemorvosi körzeti rendelő működik a vegyiművekben, ahol naponta fogászati rendelés is van. A továbbiakban azt ismertette, hogy a vállalati vezetés együtt a pártszervezettel és szakszerveTettel miként készült fel a gazdasági reform bevezetésére. Kötél Imre, mexőtári nyugdíjas Mezőtúr mezőgazdasági jellegű város. Ipara, kisipari szövetkezetei mégis jelentősek. A három ktsz termékeinek zöme exportra megy. Tagjai jól keresnek, foglalkoztatottaik na k létszáma a családtagokéval együtt csaknem ötezer fő. Az a cél, hogy a termelésük tovább fejlődjön és minél több embernek nyújt(Folytatás a 8. oidalonj IV. Főbb tennivalóink a IX. kongresszusig és azután A megyei pártértekezlet beszámolója többször említést tett a vegyiművekről. Ezt kiegészítve ismertette az igazgató, miként fejlődött az üzem a második Ötéves terv időszakában. Többek között ilyen adatokat említett: hatszorosára o&tt i termelés, ttxcobétRán ijámmló, a Tissamenti Vegyiművek igazgatója szeresére a vállalati nyereség, 2,2-szeresére az egy