Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-18 / 272. szám

If66. november 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Négy dűlőföldre van a kövesét... Tizenhatezer hold — ki tudja, hány tanyával — tartozik Mezőhékhez. — Tanulóink 80—85 százaléka tanyáról jár, — újságolta a belterületi iskola igazga­tója. — Jórészük négy-öt dűlőföldet gyalogol a busz­megállóig. Nem csoda, ha Mezőhéken a legnagyobb a bukási százalék a járásban. Néhány évvel ezelőtt még rosszabb volt a helyzet. Fordított világ volt, — mondják a helybeliek —. a falusi gyerekek jártak ki a tanyai iskolába. A neve­lők egyre hajtogatták, hogy építeni kellene isko­lát. de nem volt rá fede­zet. • Orvosi lakásból iskola Egyéb megoldáson meg nem nagyon meditáltak. Volt ott egy épület — a Kövér János féle kastély — azt át lehetett volna alakí­tani iskolának, de 1959- ben felesbe lebontatták. Két évvel később aztán az orvosi lakást alakították át iskolának. Két tantermük még most is ott van, ki­csinek bizonyul az új iskola. De nemcsak a helyhiány okozott s okoz gondot még manapság, hanem a taná­ri kar összetétele is. Né­hány évvel ezelőtt a tsz központban levő iskolában több mint száz gyerek ju­tott egy nevelőre, az álla­mi gazdaságba^ pedig ki­lencven. Most már a fel­ső tagozatosok bejárnak a belterületi iskolába. A szakrendszerű oktatás hatékonyságát gátolja azon­ban, hogy kevés a szakkép­zett nevelő. Képesítés nélkül — felső tagosaiban A felső tagozatosokat csaknem képesítés nélküli nevelők tanítják még most is, ami akarva-akaratlan nem a legkedvezőbb. Igaz ugyan, hogy közben ők is tanulnak levelező tagozaton végzik a főiskolát, de a kellő színvonalemeléshez tehermentesítésre volna szükségük. A képesítés nél­küliek heti 36—38 órát ta­nítanak 22—23 óra helyett. Az oktatás feltételeiben is bőven találni kívánni­valót Mezőhéken. Műhely- termük például nincs, neve­lői szobát egy keresztfolyo- sóból alakítottak ki ma­guknak. iSárba ragadni? A mezőhéki gyerekek sor- 6a tehát cseppet sem irigy­lésre méltó. Sajnos, a szü­lők egyrésze nem veszi ezt tragikusan. Sőt! Az egyik tanuló például 34 tanítási napból huszonnégyet hi­ányzott. Szüleit két alka­lommal büntették ezért. Először 200 forintra, má­sodszor 150-re. Az anyja csak legyintett minderre. „Keresett a gyerek közben majdnem kétezer forintot, abból könnyen ki tudom fi­zetni a büntetést” — mon­dotta. Van olyan gyerek, aki három évet veszített szülői gondatlanságból. Blaskó Margit „rekordja” sem kelt különösebb megdöbbenést ilyen körülmények között, pedig ő már 268 tanítási órát mulasztott ebben a tanévben. De akiben megvan a ta­nulási vágy, azt is sok min­den gátolja. Reggel 7 óra­kor például már hetvenhat gyerek megérkezik a busz- szal. Ebédet nem tudnak a tanulók számára biztosíta­ni, s azt sem, hogy mindig idejében hazamenjenei;. Egyrészük csak három óra tájban tud elmenni a busz- szál. Ilyen körülmények kö­tött mit lehetne tenni? Le­mondani mindenről, s bele­ragadni a sárba? Pang a tanyai kollégium Ha annyi tanterem volna, amennyi tancsoport, akkor legalább délután nem kel­lene tanítani. A szakkép­zett nevelők helyhezkötésé • hez újabb lakások kellené­nek. A községi tanács azon­ban már így is hosszú éve­ken át az iskolára áldoz­ta a községfejlesztési ala­pot, a végtelenségig azt sem lehet, hiszen egy nem­rég alakult kis községnek sok egyéb gondja-baja is van. Egyetlen, gyors megol­dást hozó tényező tanyai kollégium létesítése volna. Erre most nincs pénz, — de a közeli szomszédban, Tiszaföldváron csak hat- vankilencen laknak a száz­ötven fős kollégiumban. Papp Dániel ottani vb-el- nökhelyettes mondotta, hogy nem zárkóznának el a mezó- héki tanyai gyerekek felvé­tele elől... Simon Béla Született 560 grammal Kiséri Anna héthónapos magyar állampolgárt a na­pokban hozták felülvizs­gálatra a szolnoki kórház gyermekosztályára. Normá­lis súlyú, gőgicsélő, mosoly­gós kisbaba Ancsi, ahogy az osztályon becézik. Mindebben nem lenne semmi különös. Egy gyere­ket felülvizsgálatra vittek a kórházba. Na és? — kér­dezhetné valaki. De Anna nem akármilyen gyerek! Április 10-én született, összsúlya ötvenhat deka volt. Nem elírás, a har­minc centiméteres kisbaba testsúlya alig lépte túl a fél kilogrammot Külön nagy riport kere­kedhetne ki abból, mi min­dent tett a koraszülött osz­Tisztítják a homokot Az ÉM Építőipari Kuta­tó Intézet szentendrei Kí­sérleti telepén nemrégen helyezték üzembe Gerle István tudományos kutató tervei alapján készített homoktisztító berendezés mintapéldányát. A vízöblí­téssel működő berendezés nemcsak az iszapot, hanem az egyéb káros, sótartalmú anyagokat is kiválasztja a homokból. A homok iszap- talanítás azért fontos, mert a belőle készített vakolat élettartama kétszerese a szennyezett homokú habar­csénak. A tervek szerint a dunaújvárosi homokbányá­ban állítanak fel egy a ta­pasztalatok alapján tökéle­tesített és még nagyobb teljesítményű berendezést. A képen: Szabó János gépkezelő kezeli a homok­tisztító berendezést. (MTI Foto — Bereth Fe­renc felv.) Fürdő víz nélkül A Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat mező­túri üzemében még ez év első hónapjában hozzáfog­tak az üzemi fürdő építéséhez. A munkák jól haladtak és már márciusban birtokba is vehették az üzem dol­gozói. Azaz mégsem, mert valami azóta is hiányzik: a víz. A huza-vona azzal kezdődött, hogy a szennyvíz- csatornát egy régi használhatatlan kútba vezették. — Emiatt a tanács egészségügyi osztálya nem engedé­lyezte a víz bekötését. Ez még júliusban volt és a vállalat dolgozói jog­gal remélték, hogy a nyári betakarítási munkálatok befejezésével egyidejűleg, amikor náluk a munka dan­dárja van, haszálható lesz a fürdő s a napi munka után megfelelően tisztálkoó hatnak. Tévedtek. Már a rizs feldolgozását végzik s a víz még mindig sehol. Pe­dig készen áll az új emésztő, van pénz a víz beköté­sére s még az is lenne, aki megcsinálná. ök maguk már azt is vállalták, hogy társadalmi munkában ki­ássák és betemetik az árkokat. Mindezek ellenére november közepén még mindig egyetlen lavórban kénytelenek mosdani az izzadt, csí­pős porral belepett munkások. Vajon meddig? F. J. AZ ÖREG TOMASZ Az ajándék ér­tékét egy kicsit az is meghatározza, az ajándékozó tisztaszívü szán­dékán kívül ,hogy mit is jelent az átadója szama­ra, milyen emlé­kek, érzések ta­padnak hozzá, mennyire kedves magának az aján­dékozónak. De tu. lajdonképpen nem is az ajándékról, hanem az öreg Tornászról szeret­nék most írni. Először Karca­gon találkoztam vele, az észt de­legáció ottani lá­togatásakor. A vendéglátók aján­dékokkal kedves­kedtek észt bará­tainknak, akik, hogy valamikép­pen viszonozzák a kedves figyelmes­séget egy kis történet kíséreté­ben tűzték mel­lükre Tallinn vá­rosának jelvé­nyét. Väljas elv­társ, a delegáció vezetője ismerte­tett meg en­gem is öreg To­rnásszál, zászlós alakja ugyanis a jelvényt díszíti. Az öreg Tornász a tallinni ősi városháza szél­kakasa, zászlós vi­téz, a néphit szerint a város védője. Sokszor fújtak már Észtország felett viharos sze­lek, sokszor for­gatta már meg or­kán az öreg vi­tézt is. de a vá­ros végül is meg­menekült a ve­szélyektől. Ha nem is öreg To­rnász védte meg, hanem az észt nép, amely legen­dát kerített a vén szélkakas köré. így hát mind­azok, akik gomb­lyukukban vise­lik az öreg To­rnászt, egy ki­csit e régi le­genda, Esztonia múltja egy darab­jának is részesei lettek, most már egy kicsit őket is védi öreg To­rnász. — rg — KISZ oktatás Jól szervezték meg a po­litikai oktatást a puszta­monostori kiszesek. Ezt igazolja a hétfő esti meg­jelenés iá, amely száz szá­zalékos volt Szűcs Mária propagandista azt is el­mondta a fiataloknak, hogy a tanulást szórakozással kötik össze. A foglalkozá­sok befejezéseként lemezt hallgatnak, tv-t néznek, vetélkedőket tartanak. Jászágón az eső, sár elle­nére is huszonegy fiatal vett részt a politikai okta­táson. Feiner Ferenc KISZ titkár szavait igazolva, aki elmondta, hogy nem egy fiatal több kilométer távol­ságról jár az oktatásra, il­letve KISZ rendezvények­re. Itt is használnak szem­léltető eszközt, térképet, grafikonokat, s a film, a televízió és magnetofon hasznosításáról sem feled­keznek meg. URBÁN ERNŐ ÉS Bt DE ANNA MEGYÉNKBEN Az őszi megyei könyvhe­tek alkalmából a MÉSZÖV meghívására megyénkben több helyen találkozik ol­vasóival Urbán Ernő Kos- suth-díjas író és Bede An­na, a népszerű fiatal költő­nő. Urbán Ernő ma Jánoshi- dán, holnap Tiszakürtön, vasárnap Jászfényszarun vesz részt író—olvasó ta­lálkozón, míg Bede Anna szombaton Tiszafüredre, vasárnap Fegyvernekre és Törökszentmiklósra láto- S»* tály kollektívája az alig életképes kisbaba megmen­téséért. Literszámra kapta a vérsavót, táplálták szon­dával, kezelték alig hallott nevű gyógyszerekkel, éjjel­nappal vigyázták, lesték lé­legzetvételét. Bár a gondoskodást, az emberi lelkiismeretességet nem lehet pénzre váltani, mégis megkíséreltem meg­állapítani, mennyibe került a közösségnek Ancsi életé­nek megmentése, életképes­ségig való felnevelése. A koraszülött osztály adatai szerint egy gyermek ápolási napja az államnak átlagban nyolcvan forintba kerül. Valutaigényes gyógy­szerek adása esetén még többe is. Nincs az a kül­földi gyógyszerkülönleges­ség, amelyet a kicsi meg ne kapna, ha arra élete megmentése végett szüksé­ge van. Itt azután nem számít az, mennyi időt dol­gozott az anya, vagy az apa, a gyermek addig marad a kórházban, ameddig arra szükség van. Általában egy hónaptól öt hónapig tart az az időszak, ameddig a kis ,korá”-kat ápolják. Anna ápolása közel huszonnyolc­ezer forintba került. A borítékon kívüli jut­tatásokat sokan nem szá­molják. De vajon melyik átlagos keresetű dolgozó engedhetné meg magának a csődbejutás veszélye nélkül, hogy harmincezer forintot fizessen gyermeke kórházi ápolásáért, s esetleg újabb ezreket a saját kezeléséért fogsoráért, orvosságáért? Ä borítékon kívüli jut­tatások lebecsülését szem- lélatbeli torzulásnak tar­tom. Utóbbi időben talán nem is eleget, talán nem is megfelelően beszéltünk ró­la. Pedig van miről és van mit! S azt, aki legyintéssel reagál az állam ilyenirányú erőfeszítéseire, legszíveseb­ben kézenfognám és láb­ujjhegyen bevezetném a kis koraszülöttek kórtermébe. Megmutatnám neki a búra alatt fekvő csecsemőket, megismertetném az egész szervezettel, a nagyszerű ápoló személyzettel és talán a gyógyszerszekrényeket is kinyitnám előtte. S biztos vagyok benne, ha az illetőben él a huma­nizmusnak akár egy szik­rája is, ha a saját gyer­meke jut eszébe ott az ap­róságok között, nem legyint többé, ha beszélgetés köz­ben elhangzik a kifejezés: borítékon kívüL- ht ­Ha szót kapnék... ö, ha én szót kap­nék a pártkongresszu­son, először a hogyan to- vábbról beszélnék. Az izgat most minket leg­jobban. Például az ön- meózás, szeretnénk meg­valósítani. Azt, hogy amit a műhelytermel, azt a mi 15 tagú brigádunk ellenőrzésével adják to­vább. Hajlandók volnánk azt a kifogást, ami a mi hibánkból származik el­ismerni, kijavítani. Csak mi tudjuk, mit jelentene ez. Egyrészt azt, hogy mi, akik a ci­pőt gyártjuk, azonnal tudnánk milyen kifogá­sok adódnak. Másrészt megszűnne az, hogy most százhúsz ember kapja vissza a kifogásolt ter­méket. Tudhatjuk így, ki dolgozott felületesen?! Nem. Nem akarunk per­sze — ahogy mondják — ajtóstól rohanni a házba. De csak legalább egy- egy modellnél, egy-egy tétellel így dolgozhat­nánk. Most abból a kö­rülményből, ami van, a tőle telhető legjobbat ad­ja a kollektíva. Ha a ja­vaslatunkat elfogadnák, tovább „nőhetnénk”. Azt mondjuk, hogy minden az embereken múlik. Így is van. De ha valóban minden rajtunk múlna, a mi műhelyünk­ben is megvalósítanánk a szabad szombatot. Még úgy is, ha hétközben kel­lene rádolgozni azt a né­hány órát. Mit hozhatna ez? Most a mi műhe­lyünkben 26—27 év lehet az átlagos életkor. Szí­vesebben venném, ha néhány évvel magasabb volna Miért? Mert min­den évben sok fiatal, érettségizett leány jön hozzánk. Betanulnak, aztán továbbmennek. Üt­jük úgy nagyiából két iránvba visz. Vagy to­vábbtanulnak, vagy férj- hezmennek és otthon maradnak. Főleg a szom­bat délutáni műszak miatt, amit gyerekes anvák alig tudnak nél­külözni. Magukkal viszik a tudást, a gyakorlatot, amit másoknak újból meg kell szerezni. Martfű nem város. Egy fejlődő község. Ez a fej­lődés mégsem elég. Aki ide telepszik, az már ko­molyan itt akar maradni. Az a gyár törzsgárdáját növelné. De aki már másfelé lakik, az ha jobb helyre kerül, elköszön tőlünk, akárhogy tarta­nánk is vissza. Azok a tsz-ek például, amelye­ket egy évtizede sincs, hogy szervezni segítet­tünk, most a konkurren- seink. „Elcsábítják” tő­lünk az embereket. Fő­leg azokat, akik nem itt laknak. Beszélnék ezekről, mert ezt bízta rám a brigád. Amit pedig a brigádról mondhatok, azt magam szedtem össze. Hét éve vagyok a brigád vezetője. A tizenöt kö­zül ötünknek családi há­zat építettünk. Segítet­tük, ha kellett, biztat­tuk egymást. Jövő nyár­ra már újabbhoz készü­lünk. Fekete Piroska férjhez ment. ök lesznek előreláthatólag a hatodi­kok, akiknek építünk. Hogy milyen jó az ilyen segítség, azt csak az tud­ja, aki maga is ré­szesült már belőle. Kasszát is nyitottunk. Havonta 10 forintot fi­zetünk bele mindany- nyian. Abból voltunk már a Mátrában, Eger­ben, Budapesten kirán­dulni. Együtt járunk. — Ilyenkor látjuk egymást „műhelyen kívüli” jelle­mét. De ez maradjon a brigád belső ügye. In­kább néhány példát mondanék el. Azt pl. hogy a műhelyünk veze­tője is tagja a brigád­nak. Egy időben már előre tudtam, hogy amit ő mond, a többiek azt, fogadják el. Tudtam, ha ezt hagyom, visszaesünk. Egy brigádgyűlésen csak azt vitattuk meg, jó-e ez így. Mindenki tudta: nem. Akkor megegyez­tünk, hogy ezután ő be­szél mindig útoljára. Lát­szólag nem nagy dolog ez, de mi tudjuk, mit je­lenthet ahhoz, hogy va­laki a „főnöke” előtt mindenről nyugodtan be­széljen. A kostiinelről sem feledkeznék meg. Köszö_ netről azért, hogy én, Gonda András, a Tisza Cipőgyár Állami-díjas brigádjának a vezetője a pártkongresszusra is el­jutottam. Bár az egész brigád velem jöhetne!... Még egy fontos dolgom van. Értesíteni az édes­anyámat, hogy ott leszek a kongresszuson. Rosszul esne neki, ha mástól hal­laná meg. Nekem pedig a szemrehányása esne heu hezemre. b. r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents