Szolnok Megyei Néplap, 1966. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-17 / 271. szám
1*66. november 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A filier és kornyéke Huszonhét mázsa nikotint vontak el a dohányosoktól SZÁZEZER EMBER ELLÁTÁSÁRA regionális vízmű épül a Jászságban Az idén kilenc hónap alatt 45 százalékkal több filteres cigaretta fogyott, mint tavaly, s bár még mindig a Kossuth és a Terv a favorit, a füstszűrös cigaretta diadalútja már megállíthatatlan. De ha már szívjuk, legalább az egészségesebb fajtát szívjuk alapon szerte a világon terjed a filteres. A nyugati országokban már fele-fele arányban gyártanak füstszűrös és hagyományos cigarettát. A statisztika szerint az USA- ban 89 százalék, Nyugat- Németországban 87 százalék az arány a filteres javára. A szakemberek ügy tudják, hogy Tunisz, a világon egyedül, már csak füstszűrös cigarettát készít. A szomszédos államok közül Ausztria az idén lépte túl az 50 százalékot, a szocialista országok közül pedig Bulgária vezet 25—30 százalékkal. — Ultrahanggal működik — mondja évődve Józsa László tanár, s nagyot rúg a börtönudvar falába süly- lyesztet ódon ajtón. A fejünk felett, magasan a fal tetején szögesdrótsövény húzódik. A börtön eresze alatt galambok turbékolnak. A bejáratnál egy múzeumőrré előlépett vadászkutya mordul a váratlan látogatókra. Egyébként kihalt az épület. Utoljára tíz évvel ezelőtt az ellenforradalom idején váltották itt egymást a foglyok váltakozó szerenrsé- vel, a hatalmi erőviszonyoknak megfelelően. Itt szenvedtem a* asszony miatt Valamikor ez volt a Jász- Kun Kerület Kunszentmártoni Tömlöce. Azokat az időket őrzik a cellák falán lévő régi feljegyzések is — köztük az, hogy „itt szenvedtem az asszony miatt" Az alagsorba, s az emeletre vivő lépcső egyaránl faragott fatörzsekből van. A patkós csizmák sarka alaposan megkoptatta. A folyosóra, a cellák sorára nyomasztó boltív nehezedik. Az alagsorban volt a tömlöc kápolnája. Teteje az emelet mennyezetéig nyúlik. A fenti folyosóról két, rácsos, ablakszerű nyílás tekint a kápolnára. Mise közben onnan figyelték a pandúrok, hogy teljes-e a puskatus-verte áhítat. A kápolna kincsei — Ezt, a csupaszfalú, üresi régi kápolnát kaptuk meg a helytörténeti anyag tárolására — mutat szél birodalmában Józsa László. Tulipános láda, szépen faragott temetői keresztek (csak Kunszentmártonban használtak ilyen díszítő elemeket), ötszázéves könyv, múltszázadvégi kukoricavetőgép, török szablyák és magyar kardok rendezetlen halmaza, a sokszínű, kavargó élet szenvtelen tanúi sorakoznak itt. A sarokban cirádás keretben munkásember portréja. Kivesszük abból a keretből, — szól Józsa László — s áttesszük ebbe. Ritkaságszámba menő cserépkeretet vesz elő. Féltő gonddal törli róla a port. — Bozsik Kálmán, híres kunszentmártoni fazekasmestert ábrázolja a kép. Az 5 munkája ez a keret. S azok, az asztalon lévő szép korsók is. — Munkaeszközei nem maradtak meg? — De igen. Szép pénzt Hazánkban 1962-ben került forgalomba az „első Fecske”, s abban az évben 2 százalékkal részesedett az évi 16,4 milliárdos cigaretta forgalomból. Azonos mennyiségből 1964-ben 10 százalékos, tavaly viszont már 18 százalékos volt a részesedés, az idén pedig már körülbelül 20 százalékát teszi ki cigaretta-gyártásunknak a filteres fajta. Ez az arány még kedvezőbb lenne, az utóbbi két évben azonban 2—3,5 milliárddal megnövekedett a cigaretta fogyasztás, s a több füstszűrössel együtt, több „csupasz” cigaretta is fogy. A filteres cigaretta sikere összefügg egészségesebb jellegével, s ezt nemcsak a szakorvosok, hanem a dohányipari szakemberek is egyértelműen elismerik — igaz, hogy informátoraink maguk a Kossuthot és a Tervet szívták. — A nikotin idősebb fizetett értük a szolnoki Damjanich Múzeum. Vezetője — Kaposvári Gyula — megígérte, hogy ha meglesz a kunszenti helytörténeti gyűjtemény, megkapjuk Bozsik Kálmán munkaeszközeit. — S meglesz a gyűjtemény? Három nemzedék, meg a tanács — Most raktárnak használják a börtönt. A községi tanács vezetői megígérték, hogy több cellát kiürítenek, s rendbehozatják a tanács házilagos építőbrigádjával. Nekünk az emeleti társas cellák volnának jók. Tágasak és padoltak. korban érmegbetegedések okozója lehet. A dohányfüstben mellétermékként kátrány is keletkezik, de nem olyan mennyiség, mint amennyit a motorizált közlekedés termel. Az utcán például több füstgázt szívunk be, mint a legerősebb dohányos, napi cigaretta adagjával. Kiszámították ugyanis, hogy az idei filteres cigaretta mennyiségben — 1,5 százalékos nikotintartalmat alapul véve — összesen 54 651 kilogramm nikotin van. Ebből jóval kevesebb, 13 663 kilogramm kerül a füstbe. Tekintve, hogy a filter a nikotin 20 százalékát elnyeli, 2733 kilogramm nikotintól mentesülnek a dohányosok. Jókora adagtól. Ez a mennyiség ugyanis tömény állapotban 54 660 000 ember elpusztításához volna elegendő. Az anyag zöme — Tur- csányi István nyugalmazott tanár, Józsa László tanár és Barna Gábor gimnáziumi tanuló egyéni gyűjtésének köszönhetően — tehát együtt van. A helyiségek is egy hónapon belül rendelkezésre állnak — ígérte nekem is a vb elnökhelyettese. Kun- szentmárton helytörténeti kiállítása tehát a közeljövőben nyithatja kapuit. S aki a nyitvatartási :dőn túl érkezik majd, az sem csalatkozik. Csak egy kicsit le kell majd hajolnia, s a tömzsi cellaajtó figvelő nyílásán át megnézheti a kiállítást. Az ország víztermelő közműveinek napi teljesítménye a harmadik ötéves terv időszakában a mai 1,9 millió köbméterről 2,2 millió köbméterre növekszik. Az ipari vízművek teljesítő ' képessége ugyanezen időszakban napi 6 millió köbméterről csaknem 8 millió köbméterre emelkedik. Az ország lakosságának ivó- és háztartási vízszükséglete 1980- ra a napi 3 millió köbmétert, az ipari fogyasztás viszont már a 13—15 millió köbmétert is elérheti. A szükséglet ilyen iramú emelkedése miatt olyan helyen ahol a helyi hidrogeológiai adottságok nem kedveznek, még a viszonylag nem sűrűn népesedett mezőgazdasági régiókban is több éves tapasztalat szerint jól bevált regionális vízellátó rendszert építenek ki, vagy esetenként a meglévő adottságokat fejlesztik tovább, amely egy-egy térség vízellátását több termelő helyről a szükségletre méretezett víztermelő, tároló, vízkezelő és vízszállító létesítménnyel közös hálózati rendszerben oldja meg. Ilyen, lényegében még manapság is túlnyomórészt mezőgazdasági jellegű területnek számít a Jászságnak Szolnoktól északkeletre elterülő Tisza menti térsége. Az itteni települések helyi vízellátási adottságai igen szűkösek, korlátozottak és főként a Tisza jobbpartján — a borsos fúrási költséggel feltárható — mélységi vizek viszonylag igen sok vasat tartalmaznak. Ennélfogva ez a víz a helyi törpevízműves igények kielégítésére egyáltalán nem alkalmas, mert a nagy vastartalom kezelésének nem is teljes megnyugvásra megoldott műszaki és üzemeltetési kérdésein kívül a mélységi víz kitermelése sem gazdaságos. E taQasz'a’aiok nyomán az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei azt javasolják, hogy a Tisza balpartján 15 település, a Tisza jobbpartján 14, Szolnok közelségéi ben pedig négy község, összesen százezer főnyi lakosságának vízellátása — a helyi kisebb nagyobb ipari vízszükséglet figyelembevételével — hosszabb távlatban regionális vízellátó rendszer kiépítésével lesz ajánlatos. A százezer emberre méretezendő vízellátó rendszer napi csúcsigénye előreláthatólag tizenhétezer köbméter körül alakul majd. A legésszerűbb megoldásnak az ígérkezik, ha a közvetlen Szolnok körzetében fekvő négy község fővezetékét a szolnoki városi vízműre kötik rá, a többi, összesen 29 település ellátását pedig a megépülő kiskörei vízlépcső (Tisza II.) tárolóinak vízkiemelő művei révén regionális rendszerben oldják meg. Ä tervezet* jászsági regionális vízellátó rendszer fővezetékének hosszúságát mintegy 300 kilométerre becsülik. (A regionális vízellátó rendszer szolgáltatta vízmennyiség mintegy 15 százalékát az ipar kapja majd.) Bár a jászsági regionális vízellátó rendszer fajlagos építési költsége — főként a nagy távolságok miatt — mintegy 5 százalékkal meghaladja az országos átlagköltséget, megépítése azonban még így is gazdaságosabb, mintha az egyes települések a minőségileg is kedvezőtlenebb, helyi adottságokra fanyalodva kísérelnék meg vízproblémájuk megoldását. A reg’onáUs vízellátó rendszer ugvanis nemcsak a szükséglet meny- nyiségi, hanem minden minőségi követelményét is szem előtt tartva a legkorszerűbb technológiai berendezésekkel együtt építi meg a vízellátó rendszert, amely az Alföldnek ezen az évezredek óta ivóvízgondokkal küzdő térségében a mindennapi üdítő, ivóvíz beszerzés gondját a lakosság válláról hosszú időr° leemeli. Vincze OszkÉ Simon Béla PróbasziSnetben A fotóriporter a balerina utánpótlás három tagját kapta lencsevégre. A fárasztó próbák szünetében ki- kapcsolódásként jól esik egy kis olvasás JON JEVER: A hű barát visszatér Milyen furcsa: a kutya megérzi, ha vesztére törnek. Nagyot csattan az ütés. A kutya szemei, azok a gesztenyebarna szigorú szemei megbabonázottan függnek az emberen. Nem, nem megy. semmi sem segít. Helyére teszi a fegyvert. Már tegnap megpróbálta agyonlőni Maggtt. De a mutatóujja a ravaszon nem engedelmeskedett. A hetedik napot töltötte már a hálózsákban. Időről időre elszende- redett. Kellemes érzés volt álomba merülni, megfeledkezni a korgó gyomorról, de annál borzasztóbb volt újra tudomásul venni, hogy az éhség nem csillapodott. Folyton csak az élelemhiányon gondolkodott. és o kutyákon, melyek napról napra, óráról órára gyengülnek. Lassan odáig jutnak, hogy nem tudják megtenni azt a néhány mérföldet az állomásig. Addig kell tenni valamit sürgősen, míg ez be nem következik. Fel kell áldoznia ezt a gerincest. — Szegényke... Maggi azonban most nem ugrott hozzá szolgálatkészen, mint szokta Fejét térdére tette és újra szemeibe nézett, lentről felfelé. A lobogó tűz sárgás fénye betöltötte a kis kunyhót, megvilágította a falat. Félretaszította a kutyát. — Menj innen. Nincs más lehetőség. Nekünk most nem kell olyan állat, amelyik szeret gondolkozni. Most a nyers erő számít. A te intelligenciád jelen esetben abszolúi nulla. A gyengébbnek el kell pusztulnia, hogy a többiek élhessenek Maggi, szegény... Elaludt. Este a kutyák ébresztették fel. Egyikük ugyanis kapirgá- lás közben valami csontdarabot talált, s a többiek éhségüvöltésbe kezdtek. Felült, de nem mászott ki a hálózsákból. Dühösen rájuk mordult, nyomban elhallgattak. Meggyújtotta a kanócot. Egy darabig maga elé meredt. — Nem, ez így nem mehet tovább. Eddig is túl sokat töprengtem. Minél hamarabb túl vagyok rajta, annál jobb. Kinyúlt a fegyverért, s reszkető ujjal meghúzta a ravaszt. A fülsiketítő dörgés után megdermedt néhány percre, a kanóc pislákoló lángjába bámult, majd magához húzta az áldozatot. — Pali! Oh, Pali! A fogat legostobább, de legerősebb tagja hevert előtte kimúltan. Maggit szokatlan helyen találta, a prices alatt, a többiek közé bújva. Eddig mindig magányosan aludt, távol a többiektől. Amikor fülénéi fogva kiráncigálta onnan, a kutya kiszabadította magát és újra a prices alá bújt. — Átkozott! — sziszegte. — Túljártál az eszemen. Tudtad, hogy sorra kerülsz, ha ott maradsz o helyeden. No, persze. Ügy látszik a te intelligenciád még itt a világ végén, ebben a rohadt viskóban is számít valamit. — Szegény Pali! Jó barát voltál Evés után újra nekilendültek. Egy mérföld után elhagyta ere je, ledőlt pihenni. Mintha oda leli volna kötözve a jeges talajhoz. Nagy kínok közepette, de mégis talpra állt. Pár lépés után megbotlott valamiben, újra eldőlt. Most már nem is akart felállni. Ügy érezte, megszabadult a kínoktól. A nappali fény tompult, s elnyúlt testét beborították a kövér hávelvhek. Már arra sem volt ereje, hogy érezze a veszélyt... A kutyák elindultak a szánnal. Ezt abból gondolta, hogy Maggi kétségbeesetten védekezett, nem akart menni a többiekkel. Ugatott, szűkölt, de azok többen magukkal vitték. Lassan teljesen besötétedett. Az est homálya elnyelt mindent. Érzi, valaki a hátát bökdösi. Fél- szemmel felpillant. — Maggi! A kutya karmolja, ruháját tépi. Újra behunyja a szemét. Nem t* gondol rá: rövid idő alatt megfagyhat. Az eb újra ráveti magó.I, még elszántabban rángatja. S hogy megzavarta jóleső, kába nyugalmát, düh önti el, meg akarja fogni, kúszni kezd utána. A mozgót kiveri belőle a bágyadtságot, de ereje annyira elhagyta, hogy tehetetlen dühében sírni kezd. — Na megállj! — kiálltja. — Megállj!... Meddig folytatódott a játék? Lehet, hogy néhány kilométeren át, de lehet az is, csak pár száz méteren keresztül. Ö csak arra emlékezett, hogy nekiütközött valaminek. A szánnak. Itt várakoztak a többiek is. Négykézláb mászott be a kunyhóba. Kis idő múlva, a kellemes melegben egészen jól érezte magát. Illatos kávé gőzölgőit előtte. — Maggi — mondta sejtelmes, leikéből kibuggyanó hálával az ember. — Valami kóvályog a fejemben. Tegnap történt ez, hetekkel ezelőtt, vagy csak álmodtam? No. mindegy. Jó, hogy helyet cseréltél Pallal. Jó, hogy okosabb voltál nálam, jó, hogy becsaptál, nagyon jó! Elérzékenyülve intett a kutya felé. — Gyere ide, pajtás! Maggi morgott valami válaszfélét és elkeseredetten rágott tovább egy csontdarabot. — Jól van no, jól — mondta az ember és megsímogatta. Kovái Iván fordítása MÚZEUM tömlőében