Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-09 / 239. szám
VHáq proletárjai, egyesüljetek! A XVÄL évfolyam, 239. szám. Kra 80 iü I960, október 9., vasárnap. A szocialista nemzeti egységre ma még nagyobb szükség Tan, mint korábban ja, a harmadik ötéves terv és fontos tervezetek. Ezek érthetően széleskörű érdeklődést keltettek országszerte. Az alkotmánynapi ünnepségek részvevőinek nagy száma is mutatta, hogy ez az érdeklődés fokozódik, ahogyan a kongresszus közeledik. Az emberek várakozással tekintenek a kongresszus elé. A pártszervezetek hónapok óta készülnek a kongresszusra, megtárgyalják az, irányelveket, újjáválasztják a vezetőséget, s ez a párttevékenység élénk érdeklődést vált ki a pár- tonkívüliek körében is. De Így van ez fordítva is. Az a tapasztalatunk, hogy a pártszervezetek a munka értékelése és a vezetőségek újjáválasztása során nagy figyelmet fordítanak a pár- tonkívüliek véleményére is. Ebből a készülődésből a Hazafias Népfront-mozgalom szintén kiveszi a részét. Népfront-testületeink — mint legutóbb az Országos Elnökség is — megtárgyalták és megtárgyalják a kongresszusi irányelvekben foglaltakat, javaslatokat tettek és tesznek a megfelelő szintű pártszerveknek. A helyi népfrontbizottságok ugyancsak ismertetik és megvitatják az irányelveket, illetve a benne foglalt, 'legfontosabb társadalmi, gazdasági, politikai kérdéseket — Mit tett és mit tesz a Hazafias Népfront a szocialista demokratizmus kiterjesztése érdekében? Szombat délelőtt ülést tartott a KISZ megyei bizottsága, amelyre meghívták a középiskolák igazgatóit KISZ tanácsadó tanárokat. A napirenden a középfokon tanuló ifjúság eszmei, politikai, erkölcsi arculatának alakulása szerepelt. A beszámolót Bíró Boldizsár, a KISZ megyei bizottságának tagja tartotta. Az előadó ismertette a tanulóifjúság helyzetét megyénkben. Dicsérően említette meg, hogy az ifjúság 'túlnyomó része tudatosan készül az alkotó, munkás életre, aktívan vesz részt az őszi mezőgazdasági munkákban és kiemelkedő eredményeket ér el az építőtáborokban. A feszesség és a hajbókolás ismeretlen előttük és él bennük az erős kritikai szellem a pazarlással, a nemtörődömséggel szemben. A pozitív tulajdonságok kialakításában sokat tettek a középiskolás és szakmunkás intézményekben működő KISZ szervezetek. Ezek magukban foglalják a hű* zépiskolai fiatalság 95, a szakmunkás tanulók 60 százalékát, önállóságuk, tekintélyük növekedett. A tantestület sok helyen már partnernek fogadta el ókét a nevelésben, rájuk bízza a szabadidő megszervezését. az érettségizendők vé- leménvezését, a társadalmi munkák szervezését. A vezetőségek összetétele általában jó. Bíró Boldizsár ezután né- hánv negatív vonást is megemlített a tanulóifiúság arculatában. Még akad 16- néhány olyan diákfiatal, sídnek nevelésében sokat kell fáradozni nemcsak a A tanulóifjúság arculatáról Az alkotó, munkás életre készül a többség Ülést tartott a KISZ megyei bizottsága A párt kongresszus tiszteletére / Újabb sikereket értek el az építőmunkások Szűrei liszakűrion az Állami pinceg azdasäg tiszakürti PINCÉSZETE EDDIG 38 EZER MÄZSA SZŐLŐRE ÉS 9 EZER HEKTOLITER MUSTRA KÖTÖTT SZERZŐDÉST. NAPI KAPACITÁSA A GAZDASÁGNAK Z EZER MAZSA SZŐLŐ FELDOLGOZÁSA. A szőlőt gépek préselik > Erdei Ferencnek, a U\l főtitkárának nyilatkozata Jó öreg tartalékok Itt a csúcsforgalom! % Gondjaink a gazda gondjai Felmérés autó-ügyben m Szeptemberi felhő Jász-hun Kakas (Tudósítónktól) A pártkongresszus tiszteletére indult éves munkaversenyben újabb sikereket értek el az ÉM. Szol. nők megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Tíz millió forrni többletnyereség Szeptember végéig a felajánlásokkal megnövelt éves termelési tervük 83,3 százalékát már teljesítették, ezzel több mint egy hónapos előnyre tettek szert. A harmadik negyedévi előirányzatukat is jelentősen túlteljesítve a tervezettnél 5 százalékkal nagyobb termelékenységgel dolgoztak. A kongresszusi verseny gazdasági eredménye az előzetes számítások szerint 10 millió forint többletnyereség. Emil az ABC-áruhős A közös munkájuknak köszönhető, hogy Szolnokon a Ságvári körúton még három nagy lakóépületet adtak át az idén, sőt még novemberben és decemberben egy-egy 44 lakásos házat elkészítenek, az utóbbit terven felüL Megkezdték a Vöröscsillag úti acélváz, szerkezetű ABC-áruház építését, 1 — amelyben 300 négyzetméter elárusítótér, valamint hűtőkamra szolgálja majd a kereskedelmet és a vevőket egyaránt. Rövidesen hozzálátnak a Ságvári körút harmadik eszpresszójának építéséhez, mely alatt árkádos átjáró lesz. A Szántó utca és a körút lakótelepeinek csatlakozásánál pedig az utolsó ház elkészültével egyidő- ben adják át a földszintes új ’ élelmiszerboltot. Előbb késsül el a MAV-kórhás rendelője KISZ szervezeteknek, hanem a tantestületeknek, szülői munkaközösségeknek. Egyes KISZ-vezetőségek munkájában a tapasztalatlanság okoz problémát. Ezen az ülésen került sor néhány személyi változásra. A megyei bizottság Kovács Bélát felmentette az első titkári megbízatás alól és köszönetét mondott eddigi munkájáért. A KISZ megyei bizottság első titkára Kőhidi László lett. Száraz Lászlót, a kunszentmártoni járási KISZ bizottság titkárát pedig a megyei bizottság titkárává választotta. Az ülésen megjelent és felszólalt Kárpáti Sándor elvtárs, a KISZ Központi Bizottságának titkára. sorokban állnak a szőlővel megrakott kocsik az átvevő helyen (Fotó: Nagy Zsolt) A Hazafias Népfront évek óta közreműködik a termelőszövetkezeti demokrácia fejlesztésében is. A pártszervezetekkel, a tanácsokkal és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal együtt tanfolyamokat rendezünk a termelőszövetkezetekben működő választott bizottságok tagjainak és az érdeklődő tsz- tagoknak annak érdekében, hogy a jogokat és a kötelességeket mind jobban értsék és érvényesítsék. Mindezek révén arra törekszünk, hogy egész társadalmi életünkben erősödjék a szocialista demokrácia, hogy minél többen tudásuk, tapasztalataik alapján véleményt mondjanak, javaslatokat tegyenek s a közösen meghatározott célok megvalósításában tevékenyen közreműködjenek. (Folytatás a oldalon) A szolnoki MAVpkórház építkezésének dolgozói az 19ö7. évi átadási határidőnél jóval előbb, még az idén befejezik a rendelőszárny munkálatait. Télen már a létesítmény fűtőberendezései szolgáltatják a meleget, s így a szakipari munkások kitűnő feltételek mellett dolgozhatnak. A dolgozók vállalásuknak megfelelően a jövő évi vasutas napon szeretnék átadni a 250 ágyas MÁV- kórházat az orvosoknak és a betegeknek. S. T. Az ország közvéleménye nagy várakozással tekint a belpolitikai életünk eseménye, a Magyar Szocialista Munkáspárt november végén összeülő IX. kongresszusa elé. Munkát ársunk ebből az alkalomból felkereste Erdei Ferenc elvtársat, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárát és néhány kérdést tett fel neki. Az alábbiakban ismertetjük a kérdéseket és Erdei elvtárs válaszait. — Milyen érdeklődés tapasztalható a dolgozók körében a kongresszus iránt? Hogyan kapcsolódik annak előkészítéséhez átfogó nagy tömegmozgalmunk, a Hazafias Népfront? — Az elmúlt időszakban olyan nagy jelentőségű dokumentumok kerültek a közvélemény elé, mint a gazdasági irányítás reform— Annak idején a Hazafias Népfront III. kongresszusa a mozgalom feladatává tette, hogy a helyi népfrontbizottságok „olyan vitafórumok és munkára serkentő központok legyenek, ahol körültekintő, az egész társadalom előrehaladását segítő javaslatok születnek”. Ezek a népfront-fórumok egyre inkább betöltik hivatásukat s mindinkább iskolái a demokratikus közéletnek, ahol az emberek megtanulnak vitatkozni, józan körültekintéssel határozni és a határozatokat együttes erővel végrehajtani.