Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-07 / 237. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. október 7, Képmutató engedékenység Az amerikai légierő szer­dán is folytatta a VDK és Dél-Vietnam bombázását — ugyanakkor a hivatalos propagada nagy lármát csap azzal kapcsolatban, hogy tíz napja megszüntet­ték egy egészen kis terü­let, a demilitarizált övezet keleti része ellen intézett légitámadásokat. A hírt a Fehér Ház jelentette be. Bár először az amerikai hi­vatalos személyiségek úgy tüntették fel, hogy a szó- banforgó terület bombázá­sának szüneteltetése ameri­kai kezdeményezést jelent, most elismerik, hogy a Nemzetközi Ellenőrző Bi­zottság augusztus 19-én már intézett ilyen értelmű felszólítást az amerikaiak­hoz. Az AP jelentéséből kitűnik, hogy a bombázás­tól megkímélt terület nagy­sága összesen mintegy 60 n égy zetkilométer. A Reuter saigani jelen­tése szerint az amerikai szóvivő közölte, hogy a ten­gerészgyalogosok kemény ellenállásba ütköztek úgy­nevezett tisztogató hadmű­veleteik során. A demilita­rizált övezettől délre, vala­mint Qui Nhon és Saigon körzetében. A felszabadítási hírügy­nökség most számol be ar­ról, hogy Hoa Vang térsé­gében a felszabadító erők szeptember 16-án éjszaka megsemmisítették a dél­vietnami kormánycsapatok egy századát; New York-i jelentés sze­rint Ky dél-vietnami mi­niszterelnök levelet inté­zett U Thant főtitkárhoz és ebben elismételte a szo­kott vádaskodásait az állí­tólagos „északi agresszió­ról”. Ky azt próbálta bi­zonygatni, hogy kormánya „békés rendezésére” törek­szik. Díszünnepség Berlinben Csütörtökön este a ber­lini Német Állami Opera­házban díszünnepséget tar­tottak az NDK alapításának 17. évfordulója alkalmából. Ezen Willi Stoph, a Német Szocialista Egységpárt Po­litikai Bizottságának tagja, az NDK minisztertanácsá­nak elnöke tartott beszé­det. A miniszterelnök hang­súlyozta, hogy az NDK a múlt esztendőben az élet minden területén — a po­litikától kezdve a gazdasá­gon át a sportig — nagy­szerű sikereket aratott. Az NDK mindent mgkísérelt és a jövőben is mindent el­követ, hogy normális kap­csolatok fejlődjenek ki a két német állam között. — Ezt követeli az európai biz­tonság, de közelebbről a német nemzetnek is ez a legközvetlenebb érdeke. Az NDK függetlenül attól, hogy e fáradozása sikerrel jár-e vagy sem, tántorítha- tatlanul halad a helyesnek bizonyult úton: a béke és a szocializmus útján. Teljes sztrájk a Metrón Huszonnégy órára meg­bénult a forgalom a párizsi Metrón. Valamennyi szak- szervezet sztrájkfelhívásá­ra egy napra beszüntették a munkát a földalatti vas- úthálózat dolgozói, akik elégedetlenek munkakörül­ményeikkel, a hosszú mun­kaidővel és a kedvezőtlen napi beosztással. Az első hírek szerint a sztrájk tel­jes. Sztrájkba léptek a pári­zsi autóbuszhálózat dolgo­zói is. Az autóbuszok egy része azonban közlekedik, mivel a Force Ouvriére és a CFTC nem csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz. A hatóságok 110 katonai teherautót állítottak szol­gálatba. Ezeken azonban viszonylag jelentéktelen számú ember tud közleked­ni. A közlekedési sztrájk miatt a Ben Barka perben csütörtökön nem tartottak tárgyalást. Miért halasztották ei a manilai értekezletet ? — Egy hónappal az ame­rikai parlamenti választá­sok előtt normális dolog, hogy Johnson elnök min­den eszközzel megkísérli javítani pártjának helyze­tét — írja Georges Ander­sen a Combat csütörtöki számában. — Ebből a szempontból kell értékelni annak a „különleges szívé­lyességnek” a megnyilvá­nulását, amelyben Couve de Murville-t részesítették a Fehér Házban, valamint azt a tervet, hogy ázsiai konféreciát hívnak össze Manilában. De, ha még nem is lehet tudni, hogy mi lesz az eredménye a „Franciaország felé nyúj­tott kéz” műveletének, azt már ma is látni lehet, hogy a manilai konferencia nem éri el a remélt célokat. Az eredeti tervek szerint több mint 10 országot vár­tak a találkozóra, amely­ről azt hirdették, hogy cél­ja meghatározni az indo­kínai béke feltételeit A találkozó állítólagos békés küldetésének azonban el­lentmond az a tény, hogy a Pentagon ezekben a na­pokban ' meggyorsította a pótlólagos csapategységek Vietnamba küldését. Ilyen körülmények között a ja­pánok lemondták részvé­telüket az értekezleten. E kudarc nyomán határozták el a találkozó elhalasztá­sát október 24-re. Nógrádiak 7 iszafiireden Csütörtökön kétnapos ta­pasztalatcserére érkeztek a megyébe a Nógrád megyei népfront mozgalom vezetői. A szolnoki fogadtatás után Tiszafüreden látták ven­dégül őket. Délelőtt a já­rási tanácsnál a járásban oly szorgalmasan működő agrárfórum tagjai várták őket. Füredre Erdős Györgyné, a Hazafias Nép­front megbízott megyei tit­kára is elkísérte a vendége­ket. Faragó Ernő, a járási ta­nács vb elnökhelyettese és Gulyás József agrármérnök, a Hazafias Népfront közsé­gi titkára köszöntötte, majd tájékoztatta őket arról, ho­gyan segítik a járás mező- gazdasági szakemberei a termelőszövetkezeteket, el­sősorban a gyengén műkö­dő közös gazdaságokat. Közreműködtek többek kö­zött a jövedelemelosztás, az öntözés, a takarmánygaz­dálkodás, a háztáji állatte­nyésztés alapvető gondjai­nak megoldásában. Ugyan­akkor segítették a termelő- szövetkezetek szocialista munkabrigádjainak szerve­zését is. Tevékenységüknek több irányú haszna van. össze­fogja a szakembereket, ál­landó tapasztalatcsere lehe­tőséget biztosít számukra. Ugyanakkor a fórum mű­ködése során reájuk háruló feladatok végrehajtása ar­ra is ösztönzi őket, hogy a szakmában mind teljesebb tájékozottságot szerezzenek. Sokszor hívnak meg or­szágoshírű szakembereket is rendezvényeikre, hogy azoktól is tanulhassanak. Mindennek számszerű bi­zonyítéka, hogy az utóbbi három évben 3—4 mázsá­val emelkedett a járásban a búzatermés holdankénti átlaga. A vendégek és ven­déglátók nagyon sok olyan időszerű kérdést beszéltek meg ezeken túl, amelyek mindkét megye termelőszö­vetkezeteiben gondot je­lentenek. A nógrádi láto­gatók ma a jászapáti Velemi Endre Tsz-t és a Jászsági Állami Gazdasá­got keresik fel. Jól sikerült hadgyakorlat a Dunántúlon Kállai Gyula nyilatkozata A felderítő egységek nyolc harminckor megérkez­tek a feltételezett ellenség alakulatainak peremvona­láig, majd nyolc harmincötkor a meghatározott kör­zetben sötétszürke, gomba alakú felhő jelezte, hogy a rakéta-egység atomcsapást hajtott végre — így kez­dődött a néphadsereg október 1—6 között tartott had­gyakorlatának az a része, amelyet párt- és állami ve­zetőink is megtekintettek. A figyelő állásban ott volt Kállai Gyula, a kor­mány elnöke, Fehér Lajos, a kormány elnökhelyette­se, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czi- nege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, dr. Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára, Benkei András belügymi­niszter, Papp Árpád, a munkásőrség orsz. parancsnoka, Borbándi János, a Központi Bizottság osztályvezető­helyettese, továbbá több megye párt- és tanácsi ve­zetője, valamint a néphadsereg tábornoki karának számos tagja. Megtekintette a gyakorlatot I. V. Tűt tarinov vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokságának magyarországi képviselője és G. V. Szregyin vezérőrnagy, az ideig­lenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok pa­rancsnokságának képviselője. nyeinek védelme megköve­teli tőlünk, hogy a politi­kai, diplomáciai eszközök mellett megfelelő szinten tartsuk hazánk fegyveres erőit is. Néphadseregünk — együtt a testvéri szocialista országok fegyveres erőivel — békénk legfőbb biztosí­téka. — Pártunk Politikai Bi­zottsága, kormányunk, né­pünk nevében ezúton is el­ismerésemet és köszönete- met fejezem ki néphadse­regünk katonáinak, tiszt­jeinek és tábornokainak; további jó munkát, sok si­kert és boldogságot kívá­nok az egész személyi ál­lománynak — fejezte be nyilatkozatát Kállai Gyula. II INDENFELOL SZÓFIA Szerdán Bulgáriába érke­zett az Egyesült Államok Kommunista Pártjának kül­döttsége, Gus Halinak, a párt főtitkárának vezetésé­vel. TOKIÓ Buwono indonéz minisz­terelnökhelyettes, Washing­tonból hazatérve Tokióba érkezett. Négynapos tokiói tartózkodása alatt a japán < kormány tagjaival találko/ zik. *■' KAIRÓ A feudalizmus felszámo­lására alakult kormánybi­zottság Amer marsall el­nökletével ülést tartott. A bizottság elhatározta a földreform törvényt ki­játszó 15 újabb földbirto­kos család vagyonának el­kobzását és tagjaik kitil­tását a falvakból. A múlt héten a bizottság 9 feudá­lis birtokot kobzott el. TEHERÁN Az iráni sah csütörtökön, a parlamenti időszak meg­nyitása alkalmából elmond­ta trónbeszédét. A többi között kijelentette, hogy „külföldi kapcsolatainak irányvonala továbbra is a megértés és az őszinte együttműködés minden or- ^zággaT\^Belpolitikm^voV natkozásban a sah hangoz­tatta, hogy Iránnak meg kell erősítenie katonai po­tenciálját, mert elsősorban saját erőire kell támasz- itodnia, mindaddig, amíg S nemzetközi szinten meg nem valósul az általános leszerelés. •/ GENOVA Szerdán este kétezer fő­nyi tömeg tüntetett Geno­vában amiatt, hogy a hajó­gyártó ipar egy részét a kormány el akarja telepí­teni a városból. A rend­őrök beavatkoztak, összetű­zésre került sor. 23 tüntető megsebesült, 210-et a rend­őrök őrizetbe vettek, y LONDON Anglia tiltakozott Spa­nyolországnál amiatt, hogy korlátozta a határforgal­mat Spanyolország és Gib­raltár között. y MIAMI Az Inez hurrikán szer­dán este ismét Kubában pusztított. Havanna térsé­gében a tengerparti lakó­házakból 18 000 személyt el­költöztettek. y BRÜSSZEL Brüsszelben közölték, Iz­rael kérte társulását az európai Közös Piachoz. Ed­dig szerződés fűzte a Kö­zös Piachoz, de az a jövő évben lejár. SEVILLA B. R. Sen, az Egyesült Nemzetek élelmezési és mezőgazdasági szervezeté­nek főigazgatója 500 millió dolláros alap létrehozását javasolta a fejlődő orszá­gok élelmiszertermelésének előmozdítására. B. R. Sen, megnyitva a FAO európai regionális értekezletét Se­villában, hangsúlyozta, hogy erre annál is inkább szükség van, mert a világ élelmiszertermelése ha­nyatlik, a lakosság gyarap­szik, az élelmiszerfelesle­gek pedig csökkennek. MOSZKVA A Szovjetunió idei búza­termése megdönti az eddi­gi rekordot. A TASZSZ je­lentéséből kitűnik, hogy az oroszországi föderáció (OSZFSZK) gazdaságai ok­tóber elsejéig 30 600 000 tonna búzát adtak el az ál­lamnak. Kazahsztán, amely a szűzföldek legnagyobb ré­szét foglalja magában, ok­tóber 1-ig 16 600 000 tonna gabonát adott el: A MÁSIK A tábornokok lázadásáról érkezik hír Bonnból. A Bundeswehrben meglévő torzsalkodás, kétségtelen sze­mélyi ellentétek mögött kirajzolódik a törekvés egy még agresszívebb vonal megvalósítására. Generálisok mennek, generálisok jönnek, ám az újak is a náci ve­zérkar iskoláját járták, ha viszonylag fiatalabb koruk miatt nem is tudtak olyan magasra jutni a ranglét­rán. Bonni politikusok kilincselnek közben az atom­fegyverekért. Ha a nyugatnémet hadsereget említik, jogosan tölti el Európát az aggodalom; vannak, akik úgy látszik, semmit sem tanultak és a régi utat akar­ják járni... A tartalékosok részvéte­lével lezajlott gyakorlat — amelynek színhelye a Du­nántúl volt — terv szerin­ti, szerves része, mintegy záró akkordja volt a ki­képzési évnek, s jó alkal­mat nyújtott a legkülönbö­zőbb fegyvernemek pa­rancsnokainak, harcosai­nak, hogy számot adjanak felkészültségükről, a ki­képzésben elért eredmé­nyeikről. A gyakorlat után Kállai Gyula elbeszélgetett az egyik harckocsi személy­zetével — Bircsák László főtörzsőrmesterrel, Paulik Gyula tizedessel, Uehlár István és Ostyáni Bálint honvéddel — és gratulált teljesítményükhöz. A kormány elnöke a jól sikerült hadgyakorlaton szerzett benyomásairól, ta­pasztalatairól elmondta a Magvar Távirati Iroda munkatársának: — A gyakorlat megte­kintése — azt hiszem, ezt valamennvi vendég nevé­ben mondhatom — nagyon tanulsáeos volt számunkra. Meggyőződtünk arról, hogy nlr fqcr-íq] fp» m-elmezettek, magas fokú képzettséggel rendelkeznek, s a nehéz feladatot jelentő gyakorlatot szocialista or­szágunk fegyveres erőihez méltó módon hajtották végre; — Közvéleményünk élénk érdeklődéssel kisérte azt a közelmúltban befeje­ződött nagyobb szabású hadgyakorlatot is, amely a baráti Csehszlovákia föld­jén zajlott le, s amelyet katonáink több testvéror­szág hadseregével együtt hajtották végre. Fiaink ott is kitűnően megállták he­lyüket, külön-külön és a harci együttműködésben egyaránt. A Vltava gyakor­lat azt mutatta, hogy a szocialista országok had­seregei kiváló felkészült­séggel rendelkeznek, s a népek közötti egység, ba­rátság szellemében, igazi internacionalisták módjára tesznek eleget a legmaga­sabb követelményeknek is. Kállai Gyula ezután az imperialisták békebontó törekvéseire utalva kije­lentette: A nemzetközi béke meg­őrzése, népünk történelmi vívmányainak, *r>ftő mun­kája nagyszerű eredmé­Dél-Csehszlovákiában si­keresen bonyolódott le a Vlatava-hadgyakorlat. S a szovj et—csehszlovák—ma­gyar egységek mellett ott voltak a Német Demokra­tikus Köztársaság nemzeti néphadseregének katonái is. Egy olyan hadsereg tag­jai, amely gyökerében el­vetette a múlt minden rossz hagyományát, s ma a Varsói Szerződés kereté­ben a többi szocialista néphadseregek igaz és hű fegyvertársa. Jó érzés tud­ni, hogy a német imperia­lizmus, a német militariz­mus már csak a német föld egy részén gyakorolhatja befolyását, és útjában az első sorompó éppen a né­met békeállam. Ha az NDK-t említik, jogosan tölti el Európát a bizalom; vannak, akik leszűrték a történelem tanulságait, s új úton járnak. Ha Németország kerül szóba, a beszéd fonala ezért előbb-utóbb mindig — a másik Németország­hoz vezet, A Német De­mokratikus Köztársaság­hoz. amely korántsem köny- nyű politikai missziót vál­lalt, de azt eredményesen valósítja meg. Nem titok, hogy már magánál a né­met kettéosztásnál törté­nelmi hátrányba került, hi­szen a keleti rész elmara­dottabb, szegényebb volt, nem szólva a súlyosabb há­borús károkról. Esztendő­kön keresztül a nyitott ha­tár, a nyugat-berlini front­város miatt kialakul rend­kívüli állapot akadályozta fejlődését. Az NDK volt a különböző imperialista praktikák célpontja. De a másik Németország, a szo­cializmust építő Németor­szág helytállt. Üj szellem­ben nevelte ifjúságát. Fej­lesztette gazdaságát és meg­erősítette rendszerét. S vi­szonylag rövid idő alatt, az NDK a világ első ipari hatalmai közé küzdötte fel magát, tekintélye megnőtt barát és ellenség előtt. Munkája és küzdelme ma sem egyszerű. A nyugat­német politika még min­dig a Hallstein-doktrinára hivatkozik, pedig azt ala­posan megtépázta az idő. Inkább az NSZK sem akar ENSZ-tag lenni, nehogy az NDK felvétele „fenye­gessen”. Változatlanul el­hárítanak minden összné- met megbeszélést, bonni torpedókat lőnek ki a ber­lini látogatási engedélyek ellen éppúgy, mint az NSZEP — szociáldemokrata szónokcserével szemben. A bonni kapkodás és ideges­kedés főoka azonban mégis valahol ott rejlik, hogy maguk is érzik: az idő nem nekik dolgozik. Szinte közhelyként hang­zik, annyiszor írtuk már le: az európai helyzet meg­lehetősen bonyolult és ösz- szetett. De van egy igen fontos új tényezője. A nyu­gati hatalmak és a bonni revansisták terveivel szem­ben már német földön is kialakult az ellensúly, a demokratikus német ál­lam személyében. Nemzeti ünnepén ezeknek a gondo­latoknak a jegyében küld­jük testvéri jókívánságain­kat harcostársunknak, ba­rátunknak: a másik Német­országnak, a Német Be- mokratikus Köztársaság­nak.

Next

/
Thumbnails
Contents