Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-30 / 257. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. október 30. Ái „elektromos gumibot" premierje Manilában — Válság Bonnban — A dél-afrikai „apartheid-politika" veresége Az „elektromos gumibot’’ manilai premierje csaknem egybeesett a vietnami agresszióban részt­vevő hét ország manilai konferenciájának megnyi­tásával. A Fülöp-szigeteK rendőreinek új gumibotja, amely áramütéssel kábítja el a támadót, — ebben az esetben a Johnson ellen tüntető fiatalokat, — ugyanazt a „Made in USA’’ feliratot viseli, mint a manilai konferencián elfogadott nyilatkozatok: az Egyesült Államok és csatlósai folytatják a Vietnam elleni háborút, „ameddig azt szükségesnek tartják”. Vagyis alapvető változás nem történt Vietnamot il­letően. Bonnban viszont felbomlott a keresztényde­mokraták és a szabad demokraták koalíciója, s a hosszú ideje vajúdó kormányválság a négy szabad demokrata párti miniszter lemondásával fordulópont elé állította a nyugatnémet politika irányítóit: — szembe kell nézniük az NSZK külpolitikájának csőd­jével. Moszkvában II. Hasszán marokkói király és a szovjet vezetők a két ország műszaki, tudományos és kulturális együttműködéséről szóló egyezményeket írtak alá. A hét eseményei között kell megemlítenünk a Tito—Nasszer—Indira Gandhi közötti „hármas ta­lálkozót” Űj-Delhiben, amelyen elsősorban a neoko- ionializmus elleni küzdelemről volt szó. I INDONÉZIA Megölték Sakírmant A bonni válság hátterében Amikor a közelmúltban Williy Brandt nyugat-ber­lini polgármester, aki egy­ben a nyugatnémet SZDP elnöke, látogatást tett a demokratikus Berlinben, Abrasszimov szovjet nagy­követnél. Bonnban Erhar- dék megkongatták a vész­harangot. Az egyik angol lap bonni tudósítója akkor azt jelentette, hogy a szo­ciáldemokraták készülnek valamire... Valóiéban ar­ról van sző. hogy a bonni politikára olyan súlyosan nehezedik a még Adenauer- től örökölt külpolitika (az NSZK-nak a Haklstein- doktrina alapján a német nép egyedüli képviseletére való igénye) csődje, hogy ez vezetett a politikai egyensúly felborulására. A szociáldemokraták, a mos­tani időszakot, — amikor az Erhard-kormánv ame­rikai szövetségesétől sem kapott elegendő támoga­tást külpolitikájához — alkalmasnak vélik saját pozícióik erősítésére, ki­utat keresni a „német zsákutcából”. Brandt a né­metek együttműködésének szükségesséeéről beszélt a minap, s bár a négy sza­bad demokrata párti mi­niszter költséevetési nézet- eltérések miatt mondott le, a válság igazi oka az a külpolitikai elszigeteltség, amelynek zsákutcájában Bonn ma vergődik. A nyugatnémet főváros­ban kiutat keresnek, kér­dés azonban, mikor jutnak el addig, hogy reálisan szemlélve a mai helyzetet, elismerjék: létezik egy má­sik német állam is, a Né­met Demokratikus Köztár­saság. Pedig a mostani vál­ság az NDK létezésének tagadására épített bonni poétika válsága. Egy bizonyos: miután a szabad demokraták négy minisztere lemondott és Erhard kormányából kivo­nult. a nyugatnémet bel­politikai válság egy csa­pásra elmélyült. Lübke köztársasági elnök a le­mondást elfogadta, ugyan­akkor a Bundesrat, a bon­ni felsőház. visszautasítot­ta a költségvetési terveze­tet. Az általános hangulat szemmel láthatóan a kor­mány ellen fordult és ^ a bonni helvzet ismerői űgv vélik, ezek után Erhard naniai meg vannak szám­lálva. Johnson távol — Bobby otthon Hogy Johnson miért ha­tározta el magát a negy­venezer kilométeres óceáni és dél-kelet ázsiai ..kiruc­canásra” pontosabban a manilai konferenciára, azt „íitn—csak találgat­ták a kommentátorok, — mint utazása előtt. Mert Manilában semmiféle kez­deményezést sem tettek a vietnami konfliktus rende­zésére. Az USA-nak a vi­etnami agresszióhoz tobor­zott (és százmilliós dollár­csekkekkel vásárolt!) csat­lósai inkább a háború folytatásáról, mint befeje­zéséről szónokoltak. S ha a nyilatkozatokban elvétve akadt is néhány olyan mondat, amelyből valami­féle békeszándékra lehetne következtetni, a manilai konferenciáról hazatért Ky miniszterelnök már a sai- goni repülőtéren kijelen­tette, hogy Dél-Vietnam- ban nem lehet szó koalí­ciós kormányról, azaz a dél-vietnami nemzeti fel­szabadítás! frontnak a kormányba való bevonásá­ról. Nem mintha a DNFP hajlandó lenne a Ky-féle bábfigurákkal tárgyalni, de Ky harcias kijelentéseivel annak a halvány látszatát is „agyoncsapta”. hogy hajlandó lenne valamiféle megbékélésre, ami egyéb­ként az amerikai propa­ganda álladóan visszatérő szólama. Manilában tehát igazá­ban nem volt szó békéről. Johnsonnak azonban a no­vember 8-i amerikai kong­resszusi választások előtt nagy publicitásra volt szüksége, s Fehér Ház-beli tanácsadói valószínűleg ezért is javasolták ezt az utazást Otthon, az Egye­sült Államokban ugyanis a vietnami agresszió miatt továbbra is mélyponton van Johnson népszerűsége — ugyanakkor, amikor a három évvel ezelőtt meg­gyilkolt elnök öccse, Ro­bert Kennedy csillaga ál­landóan emelkedőben van. „Bobby” — Robert Ken­nedy — nem tartozik azokhoz, akik támogatják Johnson vietnami háború­ját. Nos, Johnson Manilá­ban „békeangyal” próbált lenni, legalábbis a fotóri­porterek* szemében, hogy az otthoni újságok első olda­lán megjelenő képek és szalagcímek megpuhítsák az amerikai szavazókat. — kétséges, hogy ez sike­rült-e ?N Mi less Dél-Nyugat Afrikával ? Már az ENSZ-közgyűlés általános vitája során he­ves „össztűz” érte az im­perialista hatalmaknak a fejlődő és a gyarmati or­szágokkal szembeni neoko- lonializmusát. Különösen élesen támadták a felszó­lalók az új gyarmatosítók dél-afrikai „végvárához” tartozó Dél-Afrikai Köz­társaságot, a szakadár Rho- déziát és Portugáliát, — amely állandósítani pró­bálja Angola és Mozambik feletti uralmát Az ENSZ apartheid-bizottságának a közgyűlés és a Biztonsági Tanács elé kerülő okmá­nyok súlyos leleplezéseket tartalmaz a dél-afrikai faj­védőkkel együttműködő, il­letve a tilalmak ellenére velük kereskedelmet foly­tató amerikai, angol és francia kormányra nézve. Csütörtökön azután a köz­gyűlés megszavazta azt az afro-ázsiai javaslatot, hogy az egykori népszövetségi mondátumként a pretóriai kormányra bízott Dél-Nyu­gat Afrikát vegyék ki a délafrikai kormány igazga­tása alól! Csupán Dél-Afrika és Portugália szavazott e dön­tés ellen, míg néhány ve­lük cinkos nvugati hata­lom tartő7kodott a szava­zástól. Kérdés, hogy mi történik ezután a 823 ezer pínvzetkilométor Mteriedé- cű. do pug félmillió lako­sú Dél-Nvugat Afrikával, ahol már bevezették a pre­toriai faivédő törvényeket? Mindenképpen érvényt kell aaerzni az döntésé­nnlo éc ehben cyprpref kel1 vőllalníok a fnecrotipn af­rikai országoknak is Megölték dr. Sakirmant, a betiltott Indonéz Kom­munista Párt Központi Bi­zottsága Politikai Bizottsá­gának tagját, aki tagja volt a parlamentnek és az ideig­lenes népi tanácskozó gyű­lésnek, a legfőbb törvény­hozó szervnek is. Sakir­mant a hatóságok azzal gyanúsították, hogy szere­pe volt a Szeptember 30. akcióban. Egy katonai raz­zia alkalmával a hónap elején fogták el. Szombaton az indonéz sajtó arról adott hírt, hogy Sakirmant „szökés közben” agyonlőtték. Az állítólagos szükési kísérletet gyanússá teszi az a djakartai sajtó által ugyancsak közölt je­Most egy éve, 1965. ok­tóber 29-én délben rabol­ták el francia rendőrtisztek közreműködésével Párizs­ban a nyílt utcán Ben Bar­ka marokkói ellenzéki po­litikust és minden valószí­nűség szerint meggyilkol­ták. Az ügy azonban egy év elteltével nemkevésbé rejtélyes és tisztázatlan, mintamilyennek az első napokban mutatkozott. A váratlan fordulatokban bő­velkedő nyomozás és Dli- mi alezredes színpadias kö­rülmények között történt megjelenése miatt közvet­lenül az ítélethozatal előtt elnapolt esküdtszéki tár­gyalás sem lebbentette fel a fátylat Ben Barka sor­sáról. Dlimi alezredes megjele­nése, nem segítette elő az Johnson amerikai elnö­köt szombaton a thaiföldi Chulaongkom-egyetem dísz- doktorává avatták a kirá­lyi pár jelenlétében. Eb­ből az alkalomból Johnson, — aki előzőleg Manilába» a vietnami háború kiter­jesztéséről tárgyalt a csat­lós országok vezetőivel, — beszédét hangzatos béke­szólamokkal tűzdelte még. „Azt mondom a hanoi ve­zetőknek: tegyük félre a fegyvert, és üljünk az asz­tal mellé tárgyalni” — Je­lentette ki. „Tagadjuk meg a halál műveit, lássunk hozzá az élet feladataihoz, elég ebből a bánatból” — hangoztatta. lentés, hogy a kommunista vezetőt Közép-Jávából „erős katonai őrizet mel­lett” szállították Dj akartá­ba, amikor — állítólag — menekülést kísérelt meg. A hadsereg egyik lapja szombaton azt is hírül ad­ta, hogy fiatalokból álló tüntető-csoport gyülekezett össze a börtön előtt, ahol a halálraítélt Subandrio volt miniszterelnökhelyet­test és külügyminisztert őrzik. A Reuter szerint a fiatalok „ki akarták, szaba­dítani” Subandriót, a lap­jelentésből azonban csak az olvasható, hogy katonai egységek a tüntetőket szét­szórták, majd a börtön őri­zetét megerősítették. ügy tisztázását. Dlimi „ön­kéntes” megjelenése a bí­róság előtt nem valami „hősi” gesztus volt, hanem jól kiszámított manőver annak meggátlására, hogy a francia bíróság elítélje Ufkir belügyminisztert. A másik cél nyilvánvalóan az volt, el kell húzni a pert annyira, hogy a közvéle­ményben elüljön a Ben Barka elrablása miatti fel­háborodás és ilymódon si­kerüljön elaltatni az ügyet anélkül, hogy bármit is tisztáznának. A Ben Barka-ügyben az igazság kiderítésére alakult bizottság szombaton dél­ben a párizsi muzulmán­intézetben kegyeletes ün­nepségen emlékezett meg az egy évvel ezelőtt eltűnt politikusról. Alig valamivel ezután, hogy ezek az álszent frázi­sok elhangzottak, Johnson elnök a thaiföldi vezetők­kel ült le „az asztal mellé tárgyalni”, a megbeszélé­sek középpontjában a Thai­földnek nyújtott amerikai katonai és gazdasági segít­ség szerepelt. Thaiföldről, Amerika támaszpont-álla­mából, — mint ismeretes — naponta szállnak fel az Észak-Vietnamot bombázó amerikai gépek. Ez volt Johnson Thai­földi látogatásának utolsó napja. Ma, távolkeleti kőr­útjának következő állo­máshelyére, Malaysiába utazik. • Váratlanul, parázs politi­kai összetűzéssé fajult egy baseball-meccs a nicara- guai fővárosban. Pénteken délután rendezték meg a managuai stadionban a hi­vatásos baseball-bajnokság téli fordulójának első mér­kőzését A kezdő dobást Lorenzo Guerrero, a min­denható Somoza-familia „házi köztársasági elnöke” végezte el, s az ezután kö­vetkező eseményeknek a díszpáholyból maga is szemtanúja volt: Alighogy elkezdődött a játék, diákok törték át a kordont és a pályára vo-, nultak. Jelszavaikban új kormányt, új rendszert kö­veteltek. Hatalmas transz­parenst bontottak ki, — amelynek ez volt a szöve­ge: ..Nem kell több Somo­za!” Nicaraguát immár 35 éve a Somoza-dínasztia kormányozza, vagy úgy, Kivonják a kínai diplomáciai személyzetet Ghánából Mint az Űj-Kíná hírügy­nökség jelenti, az accrai kí­nai nagykövetség jegyzék­ben tiltakozott a ghanai kormánynál amiatt, hogy megszakították a diplomá­ciai viszonyt a Kínai Nép- köztársasággal. A jegyzék a ghanai kor­mányra hárítja ezért a fe­lelősséget és azt állítja, hogy az Accrában tartóz­kodó kínai diplomáciai személyzetet február óta lépten-nyomon sértések ér­ték, sőt az is megtörtént, hogy a kínai nagykövetség egyik diplomatáját brutáli­san bántalmazták. Lemond a brit L^iSZdíépviseló ? Lord Caradon, Anglia ENSZ-képviselője szomba­ton váratlanul hazarepült New Yorkból, hogy saját kérésére sürgősen tanács­kozzék Wilson miniszterel­nökkel és a brit kabinet vezető tagjaival Londoni sajtókörökben elterjedt hí­rek szerint a Lord Cara­don lemondani készül ál­lásáról, tiltakozásul a Wil- son-kormány rhodesiai po­litikája és a dél-afrikai fajüldöző rezsimmel szem­ben tanúsított magatartása miatt. I Luna-12 felvétele o Holdról A Luna—12 szovjet ön­működő űrállomás fénykép- felvételeket készített a Hold felszínének egyes részeiről. A felvételekhez különleges fotótelevíziós berendezés szolgált. A moszkvai tv szombaton bemutatott két felvételt, amelyeket a Lu­na—12 készített A Luna—12 űrállomás, amely október 25-én Hold­körüli pályára lépett, foly­tatta a Hold-körüli térség vizsgálatát. Az űrállomás a Holdat 3,25 óra alatt kerüli meg. Az előre megállapított programnak megfelelően a Luna—:12 szovjet önműkö­dő űrállomással további rá­diókapcsolatokat is létesí­tenek fényképek, tudomá­nyos adatok, és pályamére­tek vétele céljából. * hogy családtag ül az elnö­ki székbe, vagy pedig a család megbízottja. A diáktüntetést a rend­őrség azonnal elfojtotta. A karhatalom minden irány­ból a pályára rohant. A tüntető fiatalok és a rend­őrök között közelharc bon­takozott ki. A stadion húsz­ezres nézőközönsége a be­avatkozás láttán, vakrémü­letbe esett. A kijáratok fe­lé tolongó, rohanó embe­rek egymást taposták agyon. Az AFP és a UPI hírügynökség 12 halálos áldozatot és öt sebesülést jelent. A halottak között négy gyermek van. Még mielőtt a managuai rádió a hírt bemondta vol­na, rendőrség és katona­ság szállta meg a rádió- székházat. Az újságírókat nem engedték be az épü­letbe, bent pedig katonai cenzúrát gyakoroltak. Sebes Tibor FÉNYKÉPEZZEN s szovjet fényképező­géppel Az egész világon elis­mert, kiváló minőségű, tartós modem készülé­kek. Most nyugodtan vá­logathat! Ne várja meg a csúcsforgalmat. Boltjaink minden dara­bot bemutatnak, tanácsot adnak. Árleszállítás! 10%-kaI olcsóbb a más márkájú gépeknél OTP HITELLEVÉLRE: már 280.— Ft-al átvehető a F E D 4 Industar 1:2,8 tokkal, már 480.— Ft-al átvehető a KIEV 4 Jupiter 1:2 tokkal, már 360.— Ft-al átvehető a ZENIT 3M Helios 1:2 tokkal, már 340.— Ft-al átvehető ZORKIJ 4 Jupiter 1:2 tokkal. Továbbra is tisztázatlan a Ben Barka ügy Johnson békeszólamai Véres összetűzés Nicaraguában íjsPl ® világpolitikában

Next

/
Thumbnails
Contents