Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-23 / 251. szám
ISÜ. október 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Vendégek k költészet napjai Budapesten — minden eddigi hasonló találkozónál vonzóbb és jelentősebb eseménysorozat. Jelzik ezt már az adatok: a rendezvények és a résztvevők nagy száma, a konferencia iránt érdeklődést tanúsító külföldi folyóiratok, újságok és rádióállomások tekintélyes névsora. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezekben a napokban minden európai, aki szereti a költészetet, hisz a szép versek erejében, a népek-nemzetek egymást gazdagító szellemi barátságában, a kontinensünket behálózó híradások nyomán Budapestre tekint. Az európai líra reprezentánsai, legismertebb kiválóságai érkeztek fővárosunkba a kor költészeté- neK időszerű kérdéseit megvitatni, ismerkedni, barátkozni. Gazdag a hivatalos program, még gazdagabb a kölcsönös érdeklődés diktálta napirend, a beszélgetések, találkozások hosszú sora. Ez teszi lehetővé, hogy a vendégek a magyar kulturális élet javából is ízelítőt kapjanak, néhány koncert, színielőadás és kiállítás impresszióját is magukkal vigyék. A legfontosabb és egyben legizgalmasabb — költőkről és műfordítókról lévén szó — mégis az: milyen képet kapnak vendégeink a versek fogadtatásáról A számvetés ezidáíg igen kedvező. Barátaink — s ezt nem udvarias frázisok, hanem az őszinte elismerés szavai adják tudtunkra — csodálkoznak. Meglepte őket a személyük és műveik, s általában a költészet iránti érdeklődés intenzitása és hatósugara. Sokan közülük hallottak már arról, hogy Magyarországon a líra nemcsak a költők és „irodalmi céhbeliek” elszigetelt ügye, hanem jóval szélesebb körben hódító szenvedély. De más az ilyesmit a helyszínen tapasztalni, mint olvasni, vagy hallani. A pontos fogalmazást elsőrendű kötelességüknek tartó költők véleményét komolyan lehet venni. Ha ők — franciák, oroszok, németek, lengyelek, olaszok, csehek és mind a többiek is — lelkesednek, érdemes szemügyre venni az okokat. Akkor is érdemes, ha jólismert, nálunk ma már természetesnek tartott jelenségekről van szó. Például a verseskönyvek példányszámáról és kelendőségéről, arról, hogy Magyarországon egy évtizede nem megy ritkaságszámba a nyolc-tízezer példányban megjelenő verskötet. S hogy olykor ilyenekből is új, második kiadást lehet — és kell! — nyomni. A versnek nálunk törzsközönsége van. A találkozó ankétjain és estjein ez a közönség aratja a legnagyobb sikert. Azoic a fiatal és idős verskedvelők, akik váratlanul nagy számban jelennek meg az üzemi és társadalmi klubokban, az irodalmi színpadok matinéin. Jelenlétük is örvendetes — mondják a vendégek, de még figyelemreméltóbb az érdeklődés, a tájékozottság, ami a hallgatóság kérdéseiből és a versekre visszhangzó reagálásból egyaránt kiderül. Ez persze a kitűnő előadókat dicséri, ök most a legnehezebbre vállalkoztak. Idegen nyelv szavaival, csak a hangzás lehetőségeit kihasználva is tudják a vendég költők verseit úgy megszólaltatni, hogy a jelenlevő szerzők felismerjék és elégedetten vállalják a közös produkciót. S mindez nem csupán keretezi, nem is csak változatos színekkel gazdagítja a nemzetközi találkozó programját. A magyar közönség fogékonysága és érdeklődése a kortárs líra eredményei iránt, a legszorosabban összefügg a megbeszélések egyik legfontosabb témájával. Azzal a kérdéssel, hogy vajon képes-e korunk költészete is hatni az egyéni sorsot is eldöntő történelmi-társadalmi folyamatokra, az emberek gondolkodására és cselekedeteire? H a nagyon röviden kell megfogalmazni A költészet napjai Budapesten résztvevőinek ars poeticáját, valahogy így hangozhat: rajtunk is múlik, mit hoz a holnap, merre tart Európa és a világ. Nem kis eredmény, hogy vendégeink — világnézeti és ízlésbeli ellentéteket áthidaló — egységes meggyőződéssel vallják: hisznek a művészet, a versek emberformáló lehetőségeiben és hivatásában, abban, hogy a költők az emberi teljesség igényének kifejezésével, a vágyak, gondok és remények megszólaltatásával hatékonyan segíthetik egy humánus, szép jövő megszületését Dersi Tamás Ellen Niits Tavaszi dal Egén két jelleg-hajó ring: a nap gyönyörködve bólint, szikrázva a partra néz. Domboldalon két nyírfa áll, mert ha a tavasz itt van már, élni egyedül nehéz. Két karcsú fenyő és odébb két zelnice, csupa virág két madár van minden fán. Fenyő tövet két kő nyomja, párosával fut zubogva tengeren is a hullám. Hát csoda-e, hogy mi is így találtuk meg egymást a víg virágzásban napfényben? S hogy azóta együtt járunk s havat és fényt együtt várunk — Így él a szív, másképp nem. észtből fordította: Képes Géza Ellen Niit 1928-ban született Tallinn ban. Eddig legnagyobb feltűnést keltő verskötete: „Tele a föld meglepetéssel”, 1960-ban jelent meg. Ellen Niit magyarul is tud, Petőfi, József Attila és Radnóti verseinek hivatott fordító jaj Guillevic: HÁ VOLNA HELY... Ha volna hely amely Megnyílnék végül is Annak, ki egyre megy csak Meglátni, hogy mit is rejt A végső meredek. Túl a láng és a kén örvényes förgctegjén, Ha volna hely, amely Megadna néki mindent Hős-volta díjaként, Ki futna meg az áldozattól? Tímár György fordítása — Eugene Guillevic neve egyre otthonosabban cseng a magyar olvasónak. Föld és víz című válogatott kötete nagy könyvsiker volt. Guillevic a mai francia líra kiemelkedő alakja, magyaroknak különösen kedves: igen sok magyar verset fordított franciára. A Guillevic által fordított magyar költők közt olyan neveket találunk, mint Arany Jánosét, Ady Endréét, József Attiláét A NEMZETKÖZI KÖLTÖTALÄLKOZ0 KÜLFÖLDI ÉS MAGYAR RÉSZVEVŐI TÖBB IRODALMI ESTEN TALÁLKOZTAK A MAGYAR OLVASÓKÖZÖNSÉGGEL a főváros művelődési hazaiban ÉS KLUBJAIBAN. KÉPÜNKÖN: K. SZIMO- NOV AUTOGRAMOT AD A KOSSUTH KLUBBAN. Ililllilii Salvatore Quasimodo t A felülmúlhatatlan föld Tartozom neked szerelmes szavakkal vagy olyanokkal'tán, melyek naponta felcsendülnek s hangjuk már csöndbe vész. Fél tőlük az emlékezet: bennük könyörtelen jelek ellenséges beszéddé állnak össze s ez a súly a lélekre hull. Az ész zuhanásának hangja nyomja el, szerelmes szavaimat, vagy tán a visszhang kiszámíthatatlan félelme, melynek szorításában szolid sutto gásnál halványabbá homályosul a kép. Vagy a láthatatlan iróniát súrolják szavaim, a gúny sötét peremét és immár bekerítette életemet, szerelmem. Vagy tán a szín kápráztatja el őket, ha beleütődnek fényfalá ba az időnek, mely akkor ér hozzád, ha már az én időm nem bír felidézni sötét szerelmet, mely megrendültén elsiratja majd a szépséget s a viharos szakítást a felülmúlhatatlan földdel, szerelmem. Képes Géza fordítása Salvatore Quasimodo 1901-ben született, Szicília szigetén, Siracusában. 1959-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, Petőfinek legjobb olasz fordítója. Az olasz ellenállás egyik harcos tagja, az antifasiszta ellenállás élményeiből egész kötet verse született. Válogatott versei magyarul Képes Géza fordításában jelentek meg. „Hazatérések”, 1960. (Európa Kiadó.) 4rvo lurtiainem Larin Parask® * Száz autó percenként „hajnalok hasadtán” Ezer villamos évenként „éjek évadján” Emberek áradata „taplófülűek, szikkadt szívűek, hideg kezűek." „Kinek panaszoljam én, szomorú asszony, kinek mondjam el fűzként égető tűrhetetlen kínomat, kinek beszéljem el kibírhatatlan bánatomat? Miért hagytál itt ebben a világtalan világba? Hadd haljanak hamuba a fűzként égető kínok! Idegenek nem istápolnak, hideg a testük, hideg a lelkűk, így cipelem sanyarú sorsom vadidegen sáros utakon.” Képes Géza fordítása Arvo Turtiainon 1905-ben született Helsinki külvárosában. Összegyűjtött verseinek kötete tavaly jelent meg, a költő 60. születésnapjára. József Attila és Ady kitűnő finn nyelvű fordítója. *) Larin Paraske asszony egyike volt a világ legnagyobb népi versmondóinak. Kelet-Karjalában született, ahol Éliás Lönnrot és a többi gyűjtő a legszebb ősi dalokat és hősi énekeket lejegyezte. Neovius Adolf írta le annak az éneknek a szövegét, amellyel Larin Paraske saját férjét elsiratta. Arvo Turtiainen, amikor a nagy énekmondó emlékét felidézi, ennek a méltán híressé vált siratóéneknek egyes részleteit is megelevenítiKöltő-vendégünk : LEONYID M Mielőtt hazánkba érkezett, odahaza a Gorkijról elnevezett állami irodalmi díjjal tüntették ki a robbanékony, lángoló, hatalmas indulatokkal vívódó Leonyid Martinovot, a szabadságra, nagy tettekre és helytállásra született embert. Jellegzetes típusa a Lírai költőnek, egyszersmind az orosz poétának. Olyan alkotó lény, akinél a külvilág folyamatai, az élő-fejlődő valóság mozzanatai azonnal verssé alakulnak, szinte versben lélegzik és gondolkodik. Egyszóval: vérbeli művész, igazi költő. Szenvedélyesen hisz a szó hatalmában, a művészet megtartó erejében, a közösség erkölcsét és humánumát óvó rendeltetésében. A cselekvő, a hasznos, a tetterős művészet, az agitáló és alakító poézis az 6 eszménye, József Attila szavával élve: az „osztály- harcos, a tömegek közt felszálló” vers. Te leírtad a föld felületét című versében például így vall erről Martinov: „Te leírtad a föld felületét. Növekvő városoknak életét. Hajók képét rajzoltad $ gépekét... De testes könyveddel ml lett vajon7 Elfeledték, kár volt a szorgalom. S miért? Oly egyszerű a felelet: Felmagasodtál a világ felett, Csillagig futtattad értelmedet. De nem mentetted senkI életét, S műved nem oltotta ki egy gazét. író, ki szövi szavak szövetét, Puszta Írnokká sekélyesedett — Ezért nem indítasz meg szíveket!” Csupa nyugtalanság, lázas keresés, csupa feszültség ez a költőalkat, a léleknek, szellemnek valami, csillapíthatatlan valóságéhsége, élményszomjúsága él idegsejtjeiben — ugyanaz a tűz. amely a mi Illvés Gyulánkkal rokonítja leginkább. (Nem véletlen, hogy Martinov versei elsősorban Illyésben találtak beleérző fordítóra!) Ez a kereső vágy, az emberi élet és emberivé otthonosult új környezetek utáni áhítozás űzi tova mindig martinovot, verseinek sűrűn izzó lírai személyessége ebhői a romantikus vándor-magatartásból táplálkozik. Kora fiatalságától kezdve szinte szüntelenül úton van: bekóborolta egész Ázsiát, az altáji vidéket, Kazahsztánt, a Turkesztán-szibériai vasút mentét, járt a Bajkál- nál, a Kaukázusban, a Fekete-tenger táján, országutakon, szekereken zötykö- lődve — mindig és újra az emberek között. S ez a nagyvilágba bolyongó, so- ha-meg-nem-nyugvó alapállás nem póz, nem keresett önmutogatás, vagy éppenséggel világidegenség a költőnél. Ellenkezőleg: az emberszeretet, a kollekti- vummal való összeforrás szándéka hajtja őt minduntalan, tovább és tovább. Az élet kialakításának, a jövő tudatos elrendezésének feladattudata az, ami mindig feltölti Martinov ihleteit.A világot lebíró, a természetet és önmagát legyőző emberi karakter poétája Martinov — nincs semmi, ami távolabb állna tőle, mint a tespedás, a tétlen nyugalom, a dolgok helyzetével megalkuvó Kispolgári szemlélődés. Nem tudja elviselni a véglegességét, a változatlanságot, a jelenségek eleve megszabott hierarchikus rendjét, — Valami nagy, szertesu- gárzó, magasbaröpftő köl- tőiség, magával sodró művészi lendület él ebben az örökké forrongó poétában — az élet maradéktalan megélésének elemi forrósága. „Földet rázó s öj földet teremtő” alkotóember 8, méltó szülötte és költő- reprezentánsa a század nagy győzelmének. « világ addigi rendjét sarkaiból kifordító Októbernek. Martinov áradó személyessége talán azért is él, lüktet annyira bennünk, mert szenvedélyének intenzitásában, forradalmiságában a szovjet életforma lényegét érezzük, mert annyira azonosulni tud mindazzal, amtt a lenini eszmék a szovjet emberek világában megvalósítottak. Kevés olyan költő van, aki szemünkben annyira kristálytisztán meg tudná testesíteni a forradalmár lírikus ideálját, mint Leonyid Martinov. S nyilván ez a világot változtatni akaró elszánás közelíti a költőt a magyar lírához is. Martinovban ugyanis a hét évszázados magyar költészet egyik legjobb ismerőjét és barátját is tisztelhetjük. — Petőfi, Ady, József Attila egesz sereg költeményének mesteri átültetése fűződik nevéhez, 's ugyancsak az ő műfordítói diadala a Csongor és Tünde, újabban pedig Az ember tragédiája orosz nyelvű megszólaltatása. A szárnyaló akarat, a népa világában harmóniáját meglelő öntudat rokonítja a magyar költészettel Leonyid Martinovot, a Magyar szavak című vers velünk egy testvér költőjét: „Van A magyarban egy ily szót Csillag, Nem fordítja azt le senkii Értelme fönséges, izzó — „Csillag” — ott is azt jelenti. S bár fordítja menten mind a tolmács, A csillag, ez a magyar szó, Marad, mi volt, sohasem más. Mint az a szó is, hogy Duna, mely Egy a mi nyelvünk Duna) szavával, S amely rohan — akármiig ködlepel Alatt — elektro-, hydro- i hold-világgal! ■S mi az a szó is, hogy Buda: jól Azt jelenti, hogy onnan a nép Az ő örök bércmagaslatairól Egyre biztosabban tekint szerteszét!” Fenyő István Szemfon Kirszonov: ÉN NEM MONDOM... En nem mondom, hogy rám egy esem re hulljon, s utánam jöhet már a vízözön. Hogy lesz-e még ezer és öt év múlva utamon friss nyom — van hozzá közöm Hogy sehol se koduljanak már félve s futhassanak mezítláb gyermekek itt, e földön, hol ezer és öt éve záporban áztunk, s átöleltelek. Hallottam már: csodás a bolygónk, kérém, de mit bánom, hogy vele majd mi lesz... Más hogy van ezzel, nem tudom, de nékem e földön úgy élnem nem érdemes. Radó György fordítása — Szemjon Kirszanov, született 1906-ban, művei 1922 óta jelennek meg. A legismertebb szovjet költők közé tartozik. Majakovszkij jóbarátja és harcos táráé volt, '
