Szolnok Megyei Néplap, 1966. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-23 / 251. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. október 23. m É a világpolitikában Péter János ElSlSZ-beszédének nemzetközi visszhangja — A leszerelés ügye és a vietnami konfliktus — Az imperialisták fékezik a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását — A biztonság feltételei : az ySZK ne jusson atomfegyverekhez Kádár János, Kállai Gyula és Czinege Lajos hazaindult Moszkvából Szombaton délben Moszkvából vonaton haza indult Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, az MSZMP Politikai BiMOLNYIJA—1 A Krasznaja Zvezda riportot közöl, az október 20-án felbocsátott negyedik Molnyija—1 típusú szovjet hírközlési szputnyik megfigyelő állomásán kapott tájékoztatások alapján. Mint a lap tudósítójának elmondták, a hírközlő szputnyikon elhelyezett televíziós kamerát földi parancsra a pálya bármely pontján működésbe lehet hozni. így a kamera nagySydneyben tüntetők tartóztatták feS Johnsont zottságának tagjai, valamint Czinege Lajos honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja. A magyar vezetők az SZKP Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak a meghívására múlt vasárnap érkeztek a Szovjetunióba. mennyiségű, gyakorlatilag felhasználható információ megszerzését teszi lehetővé. így például még mindig nem ismeretes a Föld pontos alakja és a Föld felületének is csak egy tized részére vonatkozólag vannak pontos térképek. A Molnyija—1 segítségével már lebonyolították az első televíziós vételt, amikor is a szputnyik a felhőtakaró különböző alakzatait továbbította. ENSZ-közgyűlés befejezte az általános politikai vitát, amely főleg négy kérdéscsoporttal foglalkozott. A világszervezet 121 tagállama közül 108 ország képviselője vett részt a vitában. Ez majdnem négy hétig tartott és jelentősége van abban, hogy megítélhető belőle a különböző államcsoportok hozzáállása a legfontosabb nemzetközi kérdésekhez, többek között a vietnami konfliktushoz, amely közvetlenül érinti a világbéke sorsát. A szocialista országok állásfoglalásai teljesen világosak és egyértelműek. — Ehhez tulajdonképpen nem kell kommentár. Néhány afrikai és ázsiai ország képviselője a béke szempontjából szintén pozitív értelemben nyilatkozott a vietnami helyzetről. A nyugati országok képviselőinek többsége viszont igyekezett mentegetni az Egyesült Államok magatartását A legtöbb felszólaló azonban elítélte az amerikaiak beavatkozását és kijelentette: a vietnami kérdés megoldásának egyetlen lehetséges módja a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni bombatámadások feltételnélküli beszüntetése és a visszatérés azokhoz a tárgyalási alapokhoz, amelyek a genfi egyezményben vannak lefektetve. Az amerikaiak az ENSZ- közgyűlésben elhangzott állásfoglalásokból megérthették, hogy a világ népeinek többsége elítéli a Vietnamban folytatott agresz- sziós politikát és azt követelik, minél előbb szüntessék meg az agressziót. Ebben az értelemben szólalt fel a magyar külügyminiszter is az ENSZ-közgyűlés politikai vitájában. Péter János beszédének nagy nemzetközi visszhangja van, ami azzal magyarázható, hogy a magyar álláspontot már a múltban is úgy ítélték meg, mint helyes kiindulási alapot fontos nemzetközi kérdések megítéléséhez. Péter János is arról a négy témáról beszélt, ami az általános politikai vitát foglalkoztatta, így elsősorban a vietnami konfliktusról, a fejlődő országok helyzetéről, az európai biztonság és az ENSZ problémáiról. A Vietnam^ kérdéssel kapcsolatban Péter János kifejtette a magyar álláspontot, amely általában eléggé ismert és azonos a szocialista országok véleményével. A világsajtó nagy figyelmet szentelt a magyar külügyminiszter néhány megállapításának. így többek között megjegyzik: Péter János a Vietnami Demokratikus Köztársaság álláspontjának ismeretében határozottan kijelentette: az Egyesült Államok részéről mindezideig semmilyen valódi békeajánlat nem hangzott el. Ezt általában válasznak tekintik arra az állítólagos békejavaslatra, amelyet Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ-meg- bízottja terjesztett elő még az általános politikai vita elején és azóta a nyugati sajtó igyekezett a világérdeklődés középpontjába állítani. Most általában úgy tekintik Péter János állásfoglalását, mint választ az amerikai kezdeményezésre és egyben leleplezését annak a kétértelműségnek, amelyet az amerikai úgynevezett béke javaslattal megpróbáltak elérni, miközben tovább folyik a támadás kiszélesítése Vietnamban. H Z európai kérdésekről szólva Péter János hangsúlyozta: az európai biztonság fő problémája valójában abból adódik, hogy Nyugat-Németország állandó támadásokat intéz az európai status quo ellen, igyekszik az atomfegyverek birtokába jutai és általában olyan agresszív magatartást tanúsít, ami az európai országokat nyugtalanítja. A magyar álláspont szerint az európai biztonság megszilárdításának és a keletnyugati kapcsolatok fejlesztésének egyetlen lehetséges módja, ha fokozatosan megkezdik a kapcsolatok megteremtését a Német Demokratikus Köztársasággal. „Az európai biztonság problémáinak és Németország békés egyesítésének megoldása csak mindkét német állam elismerése útján lehetséges” — mondotta a magyar külügyminiszter. Az ENSZ-ben megvitatott problémák közül figyelmet érdemel még a leszerelés kérdése, vagy pontosabban az a mód, ahogy a különböző államok képviselői állást foglaltak ebben a kétségkívül nagyjelentőségű, bár a jelenlegi körülmények között nehezen megoldható kérdésben. A szocialista országok álláspontja közismert, de erről az oldalról is több ízben felhívták a figyelmet: a vietnami konfliktus rendkívül kedvezőtlen hatással van a leszerelés ügyére. Ennek ellenére talán mégis remélni lehet, hogy egy különösen érzékeny ponton; TOKIÓ Az amerikaiak vietnami agressziója ellen Japánban lezajlott általános sztrájkkal kapcsolatban a tokiói rendőrség szombaton razziát tartott a japán pedagógusok országos szakszervezetének épületében. Körülbelül 700 fegyveres rendőr hatolt be a szakszervezet épületébe és különböző iratokat vitt magával. GENF Európában ezer lakosra számítva a legtöbb házasságkötés a Szovjetunióban történik. 150 országban hajtottak végre erre vonatkozó vizsgálatokat, és kiderült, hogy az országok több mint a felében a házasságkötések száma csökkenő tendenciát mutat. Vonatkozik ez mindenekelőtt a latin-amerikai országokra. Ezzel szemben Kanadában, az Egyesült Államokban és a nyugateurópai országoknak mintegy a felében, 1960 óta emelkedik a házasságkötéA Szolnoki Kertészeti Vállalat vizsgázott kazánfűtőt keres azonnali belépéssel, Jelentkezés a Vöröscsillag úti központi telepünkön. a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására meg van a lehetőség. Egy ilyen egyezmény' létrehozása érdeke valamennyi országnak, érdeke -a két vezető atomnagyhatalom- nak, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak is. Gromiko amerikai látogatása során erről a kérdésről pozitívan nyilatkozott a sajtó képviselőinek. A nukleáris fegyverek elterjedésének megkadályozá- sa, vagy legalábbis korlátozása elé azonban az imperialista politika akadályokat gördít. Miközben az Egyesült Államok kormánya érdeklődést mutat e kérdés megvitatása iránt, olyan álláspontot foglal el, amely lehetetlenné teszi a megegyezést. Az amerikaiak ugyanis szeretnének „összhangot teremteni” a nukleáris fegyverek eltiltása és a NATO atomfelfegyverzése között, ami persze képtelenség — ezt nevezi még a nyugati sajtó is „a kör négyszögesítésének”. — Hiszen egy eltiltó egyezménynek csak akkor van hatása, ha minden eshetőségre kiterjed. Kemikália a helyzetet az is, hogy a NATO atomfelfegyverzése valójában Nyugat-Németországot is hozzájuttathatná az atomfegyverekhez, legalábbis olyan közvetett formában, amely egyformán megfelel Washington és Bonn jelenlegi érdekeinek. Viszont a világ békeszerető népei a biztonság egyik feltételének tekintik, hogy Nyugat-Németország ne jusson atomfegyverekhez és agresszív politikája ne fenyegethesse Európa, sőt a világ békéjét. sek száma. Ez a helyzet például Olaszországban, és Csehszlovákiában (ezer lakosra számítva évi 8 házasságkötés). BOGOTA A columbiai főváros főterén, a parlament épülete előtt körülbelül 60 000 ember fogadta a Santa Marta városából néhány héttel ezelőtt elindult „éhség-felvonulás” résztvevőit, a Magdalena megyei pedagógusokat, akik azért tették meg a körülbelül 1600 kilométeres utat, hogy követeljék a kormánytól hosszabb ideje elmaradt fizetésük folyósítását Az ENSZ „A világ népesedési kilátásai” címmel jelentést adott ki, amelyből —egyebek között — kitűnik, hogy 2000- re a világnépesség várhatólag 6 130 000 000 főre növekszik. A népességnövekedés túlnyomó része a fejlődő országokban következik be, ahol még jelentősen és gyorsan csökkenthető a halálozási aránylóm Johnson amerikai elnök szombaton rövid látogatást tett Sydneyben. A városba érkezése előtt a rendőrség megpróbálta elejét venni a tüntetéseknek, ezért több embert letartóztatott. Őrizetbe vettek egyetemi hallgatókat, akik megkísérelték eltávolítani az utcákról a Johnsont üdvözlő plakátokat és zászlókat. Mindezek ellenére a hatóságok jogosan számítottak arra, hogy heves Ame- rika-ellenes tüntetések lesznek. Amikor az ameriai elnök megérkezett Sydney területére, Robert Askin tartományi miniszterelnök biztosította is az elnököt, hogy Sydney városa mindent megad neki, még a tüntetéseket is. „Nehogy honvágya legyen.” Az elnök gépkocsiba szállt és végig hajtatott a városon. Útját több helyen tüntető tömegek állták el. Néhány száz tüntetőnek sikerült áttörnie a rendőrök sorfalát és megrohannia LONDON Szombaton reggelig több mint száz gyermek holttestét emelték ki a walesi bányászfalucska — Aberfan — iskolájának romjai alól, amelyet pénteken a falu fölé tornyosuló meddőhányó több napos esőzéstől fellazult sártömege temetett maga alá 15 környező házzal együtt. Egész éjszaka reflektorfénynél folytak a mentési munkálatok, több ezer messze környékről odasereglett önkéntes részt- vételével. A 250 méter magas fel- ázott meddőhányóról mintegy 2 millió tonnányi sár- és törmeléktömeg zúdúlt alá a salakhegy tövében álló iskolára, amelyben éppen megkezdődött a tanítás. Az iskolának 254 hét— tizenegy év közötti fiú- és leánytanulója volt. Három viszonylag épségben maradt osztályban a tanulók — összesen 91 gyermek — tanáraikkal együtt meg-, menekültek. Eddig négy tanár holttestét találták meg. Egyelőre még nem tudták pontosan megállapítani, hány gyermek tartózkodott az épületben a szerencsétlenség pillanatában. Attól tartanak, hogy 9—100 gyermek és felnőtt rekedt bent a sártömeggel borított romok alatt, akiknek életbenmara- dásához — bár a mentési Johnson gépkocsiját. Rendőrök és detektívek léptek közbe és szívós dulakodásban fejtették le a tüntetőket az elnöki gépkocsiról. Sok tüntető lefeküdt az úttestre, hogy megakadályozza az autó-oszlop haladását. Motoros és lovasrendőrség is érkezett a tün- tesések színhelyére, s rátámadt a felvonulókra. Kézitusa alakult ki, sokan megsebesültek. Sok ausztráliai azzal fejezte ki Johnson iránti „rokonszenvét”, hogy girland helyett kibontott WC- papírtekercseket dobált az autékaravánra. A rendőrök 12 tüntetőt letartóztattak. Johnson elnök szombat este ausztráliai látogatásának utolsó állomásaként Brisbane-ba érkezett. A repülőtéren az amerikai elnököt mintegy hatezren várták. Az elnök ma reggel utazik Manilába, ahol részt vesz a hétfőn kezdődő konferencián. munkálatok lankadatlan erőfeszítéssel szombaton is folytatódtak — nem sok reményt fűznek. NEW YORK A jelentés megállapítja, hogy az egyéni élettartam ma hosszabb, mint a múltban volt, s ezért a világ népességének növekedése is meggyorsult, s ugyan• ebből az okból tovább gyorsul. Nagy népesség- növekedés várható Afrikában és számottevő Latin-Amerikában hangsúlyozza a jelentés, majd hozzáfűzi, hogy Európa részesedése a népesség növekedésében csökkenőben van. (Jelentős volt a húszas és a harmincas- években.) PRÁGA Pénteken a késő éjszakai órákban Vaclav David csehszlovák külügyminiszter meghívására Prágába érkezett dr. Ahti Karjalai- nen Finnország külügyminisztere. Október 28-ig tartó látogatása alatt megbeszéléseket folytat Vaclav Dáviddal és más csehszlovák államférfiakkal a finn— csehszlovák kapcsolatok további fejlesztéséről, valamint a nemzetközi kérdésekről. LVNA—12 A Szovjetunióban szombaton reggel, magyar idő szerint 9 óra 42 perckor egy űrrakéta segítségével a Hold felé vezető pályára juttatták a Luna—12 automatikus űrállomást. Az űrállomás fellövésének fő- feladata a Hold- szputnyikok berendezésének tökéletesítése a Hold és a körülötte lévő térség további kutatása. naaa ■■SÍ «■■■ ■■■■ Amerikai üzletemberek Budapesten Amerikai vezető üzletemberek és gyárosok ;gy csoportja érkezett szombaton Budapestre. A csoport látogatást tesz több európai országban, körútja során felkeresd Csehszlovákiát, Lengyelországot, Jugoszláviát, Romániát is. Az utazást a New York-ban megjelenő Time című hetilap szervezte. A vendégek között az USA iparának és kereskedelmének olyan ismert személyiséged vannak, mint Henry Ford II., I. F. Cull- mann, a Philip Morris igazgatótanácsának elnöke, R. De Yong, a Goodyear Gumikonszem igazgató- tanácsának elnöke, G. K; Funston, a New York-i tőzsde elnöke, John Harper, az amerikai alumíniumtársaság elnöke, W. Pach, a Gilette igazgató- tanácsának elnöke, R. Warner, a Mobiloil igazgató- tanácsának elnöke. Elkísérte a csoportot Henry Luce, a Time folyóirat tulajdonos-főszerkesztője és eljöttek a lap munkatársai is, i Elmenekültek a lázadók káoszból A laoszi hadsereg kor-i mányhű egységei szombaton reggel bevonultak a Savannakhet-i repülőtérre, a pénteken kirobbant kormány-ellenes támadás központjába. Thao Ma tábornok és a többi lázadó tisztek előzőleg tizenegy T—28-as repülőgép fedélzetén elhagyták a repülőteret, és mint későbbi jelentésekből kitűnt, a thaiföldi Udom légitámaszponton szálltak le és menedékjogot kértek. mmwm &aass V3EK «■■■ Malik elutazott Moszkvából Adam Malik indonéz küL ügyminiszter szombaton Moszkvából Koppenhágába utazott. A repülőtéren Novikov miniszterelnökhelyettes, — Gromiko Szkacskov és mások búcsúztatták az indo- x néz külügyminisztert. Meghalt Hewlelt John«on Dr. Hewlett Johnson ismert békeharcos a Canterbury-! fő egyházmeyve volt esperese szombaton 92 éves korában meghalt egy Canterbury-! kórházban. Dr. Johnsont 1964. szeptemberében a Béke Világtanács Joliot Curie emlékérmével tüntették ki. ■ Hitt MM mm Labdarúgó MB ii KISTEXT—JÁSZBERÉNYI LEHEL l;ü Paál Ferenc J II INDENFELOL ► V