Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-07 / 211. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. szeptember 7. Meghiúsított puccskísérlet Szíriában A damaszkuszi rádió kedden reggel bejelentette, hogy Szíriában államcsínykísérletet hiúsítottak meg. A közlemény szerint az összeesküvésben a Baath párt régi vezetői — Aflak, a párt alapítója, Munif Razzaz, a párt volt főtitkára, valamint Amin El Hafez volt államfő vettek részt. A puccskísérlet meghiúsult — közölte a rádió. Az összeesküvés résztvevői a Baath párt nemzetközi vezetőségének tagjai. A damaszkuszi rádió közleménye szerint az összeesküvés részvevőit rendkívüli bíróság elé állítják. A damaszkuszi rádió közleménye szerint a Baath párt feloszlatott nemzetköPénzhamisítók Algériában A gazdasági bűncselekmények megtorlására felállított rendkívüli bíróság hétfőn hozta meg Algírban első ítéletét egy nagyszabású nemzetközi pénzhamisító banda tagjai felett. A bíróság halálra ítélte Désiré Drai párizsi bártulajdonost, aki korábban Algériában élt, Jean Corti marseilles-i restaurátort és Mohammed Buharid algériai citrom- és narancsexportőrt. Két másik személyt távollétében ítéltek halálra, két vádlott húsz évet kapott ______________________ Ö sszeesküvés zi vezetőségének volt tagjai a reakcióval és a hivatásos politikusokkal, valamint Hafez volt elnök környezetének egyes felderítő tisztjeivel szőttek összeesküvést a február 23-i mozgalomból létrejött rendszer ellen. (Február 23-án döntötték meg Amin El Hafez kormányát, a Szerk) A közlemény hangoztatja, hogy az összeesküvők vérfürdőt akartak rendezni Szíriában és fel akarták számolni a február 23-i forradalom összes vívmányait. Ebből a célból titkos katonai parancsnokságot állítottak fel. A bűnös kísérletet szétzúzták. A letartóztatott ösz- szeesküvők beismerő valloA pekingi lapok jelentese szerint visszatértek vidékre az augusztus 31-i pekingi nagygyűlés résztvevői. Mint az Új Kína hírügynökség jelentette, ezen a gyűlésen „ötszázezer forradalmár pedagógus és diák” vett részt, többségük „az ország különböző részeiben levő egyetemekről, főiskolákról és középiskolákról érkezett a fővárosba, a nagy proletár kulturális forradalomra vonatkozó tapasztalat- csere céljából”. Mint az Üj Kína hírügymást tettek és rendkívüli bíróság elé kerülnek. A béketűrés korszaka elmúlt, ezúttal nem lesz számukra kegyelem — hangoztatta a damaszkuszi rádióban ismertetett nyilatkozat. Az összeesküvés hátteréről szólva a közlemény megállapította, hogy az államcsíny-kísérlet szervezői Jordániával és a szaud- arábiai rendszerrel is kapcsolatban álltak. A szaud- arábiai királyság — mutatott rá a damaszkuszi rádió — hétszer annyit költött a Szíriái forradalmi rendszer megdöntésére, — mint amennyi Szíria évi költségvetése. nökség jelentése mondja, a pekingi nagygyűlés résztvevői azzal az elhatározással tértek vissza vidékre, hogy „tömörítsék az emberek többségét, összpontosítsák az erőket a burzsoá jobboldali elemek kis csoportjára mérendő csapáshoz. Világosan megértették, hogy a csapás fő célpontjául azokat a személyeket kell kiválasztani, akik miután befurakodtak a pártba és hatalmon vannak, kapitalista úton haladnak”. Elítélték a „muzulmán testvérek" újabb csoportjait Az EAK állambiztonsági bírósága hétfőn ítéletet hirdetett a muzulmán testvérek nevű terrorista szervezet kairói és alexandriai csoportjának perében. Az összeesküvők meg akarták dönteni az EAK alkotmányos rendszerét, meg akarták ölni az elnököt és több más vezető politikust. A 96 vádlott közül a bíróság kettőt életfogytig tartó kényszermunkára, 17-et tizenötévi, kettőt tizenkétévi, 17-et tízévi és 45-öt tíz évnél rövidebb ideig tartó kényszermunkára, illetve börtönbüntetésre ítélt, 13- at felmentett. Merénylet Verwoerd ellen Mint a Reuter és az UPI jelenti, a délafrikai parlament keddi ülésének megnyitásakor egy fehér férfi merényletet követett el Hendrik Verwoerd dél-afrikai miniszterelnök ellen. A merénylő késsel több ízben a miniszterelnök nyakába szúrt. Cape Townban kedden hivatalosan közölték: Wer- woerd belehalt sérüléseibe. Hová vezet a változatosság a Közép-Afrikai Köztársaságban Rádiójelentés szerint a közép-afrikai köztársaságban kormányellenes összeesküvést lepleztek le. Az államapparátus egyes tagjai is részt vettek az ösz- szeesküvésben. A részvevők merényletet terveztek Bokassa ezredes államfő ellen. A jelentés nem sorolta fel az összeesküvés részvevőinek nevét. Nhu asszony, Ngo Dinh Diem, egykori dél-vietnami diktátor sógornője, aki Olaszországban telepedett le, nem csupán abból a néhány millió dollárból él, amelyet Saigonból magával hozott (ékszerek alakjában). Fő jövedelmi forrása az, hogy interjúkat ad, mégpedig tetemes áron. ezer dollár egy félórás beszélgetés ára. A feleletek során, amikor a kérdezőknek ad, keveset foglalkozik a jelenSiovjet rakétakísérlelek A TASZSZ közleményt adott ki arról, hogy az augusztus 25-e óta a Csendes-óceán térségében megtartott szovjet rakétakisér- letek sikeresen befejeződtek. így a kísérletek bejelentésekor megjelölt terület szeptember 6-tól kezdve szabaddá vált a hajózás és a repülés számára. nel, hanem annál többet a múlttal és a jövővel. A múlt felöleli azt a boldog korszakot, mikor Dél-Viet- namban Diem lőtt és akasztott, a szónak legszorosabb értelmében, mielőtt ő is erőszakos halál áldozata lett. A jövő valamivel bizonytalanabb; akkor kezdődik, mikor Nhu asszony minden ellensége el fog tűnni. Miután ezek között nemcsak az egész vietnami nép szerepel, hanem az uralmon levő Ky-klikk is, az ország, amibe „örömmel visszatérne”, talán néptele- nebb lenne, mint a Szahara legaszályosabb területe. De nem ez bőszíti fel legjobban azokat a jobboldali újságokat, amelyek Nhu asszony interjúját megvásárolják. A Le Nouveau Candide című francia hetilapot például egészen más hozta ki a sodrából. A nyilatkozatban, amit a lapnak őnagysága adott, isten tudja hányadszor beszéli el, miként ment végbe az az államcsíny, amely sógora életének olyan brutálisan véget vetett. Sajnos az adatok nemhogy nem feleltek meg a tényeknek, de még azokhoz az elbeszélésekhez sem hasonlítanak, amiket ugyancsak Nhu asszony az amerikai Saturday Evening Post munkatársának elcsevegett. Ez a nagy eltérés mind a két lap olvasóinak feltűnt és azt a szerkesztőségeknek meg is írták. De Nhu asz- szonyt a kifogások nem zavarták: „A memória cserbenhagyhatja az embert — mondta a dél-vietnami primadonna. — De némi változatosság nem is árt”. De Nhu asszonynak igen, hiszen nem lehet percenként 33,33 dollárért ugyanazt, vagy ugyanannak a változatait örökké mesélni. A végállomás r Irtó: Mannfred Bartz Mister Quick teljesen józanul haladt New York egyik utcáján. Ebből megállapíthatjuk, hogy mister Quick nem mindennapi amerikai volt. Hirtelen egy ösztövér sápadt fiatalember lépett hozzá, s bevonszolta egy ház kapualjába. „Itt biztonságban vagyunk”. A sápadt alak kabátja zsebéből egy darabka cukrot vett elő. „Mondja, Mister, reggelizett már?” Mister Quick kelletlenül vállat vont. „Mi legyen ez?” „Hát LSD, Mister. Tíz dollárba kerül”. Mister Quick szótlanul ki akart lépni a kapun, de a sápadt egyén belécsimpasz- kodott. „Nem ismeri az LSD-t? Rendkívüli hatása van. Kábítja a tudatot”. Megragadta Mister Quick kabátja ujját és izgatottan egy utcai lámpaoszlopra mutatott. „Látja ott azt a zöld mammutot, narancs- színű ormányával, amelynek végén az izzó Nap ül, éppen felénk csap”. „Nem”. „Látja! LSD nélkül bizonyára azt gondolja, hogy az a mammut egy kenguru”, kiabált a sápadt alak Quick fülébe. „Ne ordítson!” „Azért kiabálok, mert különben egy szót sem hallani, olyan rettenetesen csörögnek a kínzószerszámok”. „Itt csak a maga foga vacog”, felelte Mister Quick ingerülten. „Akkor talán mégsem kellett volna morfium után még meskalint is bevennem”, reszketett a kábult alak, „nézze csak azt a di- nosaurust, amelyik ott egy jéghegyen a levegőbe röpül! Ügy fázom! Adja kölcsön a kabátját! Tegnap este a bárban tartózkodóbbnak kellett volna lennem. A delantin papaverinnel együtt leveri az embert a lábáról. De beszéljünk önről, Mister. Szabad talán egy heroin, ópium és mus- karidin flippet felajánlanom? Ha szeme láttára egy polgárjogi harcost elnáspá- golnak, vagy racionalizálás címén kidobják önt az üzeméből, mindegy, önnek mindig boldogan vihognia kell. Arra azonban számíthat, hogy utólag felfalják a termeszek. Aztán egy rövid, de rendkívül érdekes szenvedés következik, halálfélelemmel, polyneuri- tisszel és fehér pókokkal tarkítva — egyenesen halálklassz ! Amennyiben azonban besorozzák és elküldik repülőnek Vietnamba, ajánlok önnek egy coctailt altatókból, heroinból és hasisból keverve. Akkor mindig bombahangulata lesz. Ó, Mister, nem volna szíves ellopni számomra a jobblábamat — ott fekszik szembe a kirakatban.” Mister Quick belerúgott a szerencsétlen jobblábába. „Ez itt a maga jobblába, ami most fáj”. „Vicces ember maga, hiszen ez a balkezem. És ami igazán fáj, az a harmadik csiszolt szemem. Na, gyújtsunk rá!” Egy cigarettát nyújtott át Mister Quicknek, majd egy másikat húzott elő a nadrágzsebéből és tüzet adott „Különös, furcsa íze van,” mondta Mister Quick az első szippantások után. „Marihuana”, vihogott a másik. Mister Quick eltaposta a cigarettát. „Bizonyára részeg, mi?”, szólt zsémbesen a sápadt alak, „bizonyosan közönséges alkoholtól rúgott be, primitív ember! Vagy talán még szeszt sem iszik? Figyelmeztetem, ha ezt háromszor teszi, akkor aztán nem tud leszokni!” Hátat fordított Mister Quicknek és ujjával megfenyegette a szemben lévő „Pinkerton (pszichoanalitikus) csak előzetes bejelentéssel” névtáblát. „Akkor aztán, Mister, sem zöld mammutot, sem dinosaurust, sem pókokat nem fog látni, de még csak Johnson elnök angyalszárnyában, dicsfényében, olajágában sem fog gyönyörködhetni”. „Én a valóságot olyannak látom, amilyen”, gondolta magában Mister Quick és végérvényesen meglépett. A sápadt alak elcsípte egy arra száguldó daxli farkát és borzadálvtól kimeredt szemmel üvöltötte: „De Mister, hát egyáltalán nem fél?’*. De Gaulle az Új-Hebridákon De Gaulle elnök Új-Ka- ledóniából kedden egynapos látogatásra az Üj-Heb- ridákra utazott. A francia elnököt Port-Vila repülőterén magyar idő szerint hétfőn éjjel 24 órakor a csendes-óceáni francia-brit Kondominium hivatalos személyiségei Jacques Mou- radian, a francia Hebridák főbiztosa és Sir Robert Foster brit főbiztos üdvözölte. De Gaulle a fellobogózott repülőtérről az éljenző tömeg sorfala között a városba hajtatott. A fővárosban a francia államfő látogatása tiszteletére munkaszüneti napot rendeltek el. De Gaulle rádióbeszédet intézett a lakossághoz és tolmácsolta a francia nép jókívánságait. Visszatérése előtt De Gaulle üzenetet intézett II. Erzsébet angol kiránynő- höz, amelyben örömmel állapította meg, hogy „a világ e részén Nagy-Britan- nia és Franciaország együttműködése eredményes”. A francia államfő ezután visszatért Noumeá- ba, ahonnan ma reggel Tahitiba utazik. ffllNDENFELOL BERLIN Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának küldöttsége Gus Hall főtitkár vezetésével megtekintette az NDK és Nyugat-Berlin határán emelt védelmi berendezéseket. A friedriechs- felde-i temetőben a küldöttség tagjai lerótták kegyeletüket a német munkásmozgalom és az antifasiszta ellenállási mozgalom hőseinek sírjánál. AUSTIN A texasi mezőgazdasági dolgozók tüntető menete, amely július 4-én indult el és időközben ötezer főre szaporodott, 400 mérföldes út után, szeptember 5-én a Texas állambeli Austinba érkezett. A menet résztvevői a kormányzósági palota előtt tüntetést rendeztek a biztosított bérminimumra vonatkozó követeléseik alátámasztására. PÁRIZS Couve de Murville francia külügyminiszter kedden délelőtt fogadta Zorint, a Szovjetunió párizsi nagykövetét. A 45 perces megbeszélés fő témája a francia—szovjet kapcsolatok kérdése volt. BANGKOK A legutóbbi thaiföldi árvíz okozta károkról kiadott hivatalos közlemények szerint az ország hét tartományúján mintegy százezren maradtak fedél nélkül. A kormány nagyarányú segélyakcióba kezdett KAIRÓ Apa B. Pant India kairói nagykövete hétfőn felkereste Nasszer elnököt és átadta neki Indira Gandhi miniszterelnök üzenetét. Az Ahram értesülése szerint az indiai kormányfő meghívta Nasszer elnököt, hogy az Új-Delhiben október 21- én kezdődő egyiptomi-indiai—jugoszláv csúcsértekezlet után tegyen hivatalos látogatást az Indiai Köztársaságban. Hasonló meghívást intéztek Tito elnökhöz is. Nasszer elnök közölte a nagykövettel, hogy a meghívást elfogadja. SANTO DOMINGO Wessin Y Wessin tábornokot, a dominikai hadsereg volt főparancsnokát, ismert jobboldali vezetőt Balaguer dominikai elnök nagykövetnek nevezte ki az ENSZ-hez. ÜJ DELHI Tízezer jobboldali tüntető vonult fel hétfőn az indiai parlament elé, hogy tiltakozzon ama törvényjavaslat ellen, amelynek értelmében le lehet vágni az Indiában eddig szentként tisztelt teheneket. „A nép kész vérét ontani a tehenek életéért” — jelentette ki a tömeg előtt egy jobboldali képviselő. Az éhségtől sújtott Indiában 250 millió a szarvasmarhák száma, a szent tehenek húsát azonban nem eszik meg. TOKIÓ Szaszebo japán kikötővárosból kedden ismeretlen rendeltetéssel kifutott a tengerre a Japánban állomásozó két amerikai atommeghajtású tengeralattjáró egyike, a Sea Dragon. A kikötőben tüntetők búcsúztatták a tengeralattjárót — a következő szövegű táblával: „Ne gyere vissza!”. BANGKOK Herbert De Ribbing ENSZ különmegbízott Phnom Penhből Bangkokba érkezett, hogy folytassa a Thaiföld és Kambodzsa közti feszült viszony enyhítésére irányuló fáradozásait RÓMA Kedden megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Cor- neliu Manescu román és Fanfani olasz külügyminiszter között Szeptember 5-én magyar alkalmazott művészeti, grafika- és könyvkiállítás nyílt Kijevben, az ukrán fővárosban. — A képen: látogatók a kiállításon. Pekin ifi feten fás