Szolnok Megyei Néplap, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-30 / 231. szám
I/ükig proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK MEGYEI I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ÉjaBgafiagBS * XVIIi évfolyam, 231. szám. Ara 50 fillér 1966. szeptember 30.. péntek Megyénk ötéves fejlődéséről, a további tervekről, valamint a központi és községfejlesztési költségvetés első félévi teljesítéséről tárgyalt a megyei tanács MHS aktívák kitüntetése Szolnok Megye Tanácsa tegnapi ülésén a megye második ötéves tervének végrehajtásáról és a harmadik ötéves tervjavaslatról tárgyalt, öt év alatt a helyiipar 69.5 százalékos termelésnövelést ért el az 1960. évihez képest, s ezzel a célul tűzött termelésnövekedést túlteljesítette — Nőtt a helyiiparban foglalkoztatott munkások száma, valamint a munka termelékenysége is. Az elért eredmények érdekében központi és saját erőforrásból 37 millió forintot fordítottak állóeszköz fejlesztésre. Az ebből megvalósított Kőrös! úti vasipari üzem, patyolat kazánház, faipari ládagyártó üzem, kunmadarasi mészégető, törökszentmiklósi vasipari műhelycsarnok és a házi- cipőgyártó üzem volt jelentősebb beruházás. A harmadik ötéves tervidőszak alatt HÉ a megyei fejlődés előterébe a minisztériumi és • szövetkezeti ipar lép. A termelés volumenének növekedése — elgondolások szerint — a minisztériumi iparban 65—70 százalékos lesz. A szövetkezeti iparban 1970-re a volumen közel kétszerese lesz az 1965. évinek. Ezt a gyors fejlődési ütemet — az említett szektorokban — jelöltős beruházások, új üzemek építése, rekonstrukciók és üzembővítések teszik lehetővé. Nagyobb kapacitás- bővülést fog jelenteni az új épületelemgyár és ÉM. autódaru-javító létrehozása, a vegyiművek további bővítése, a kőolajtermelő beruházások kiszélesítése, a mezőgazdasági gépjavító profilbővítésre irányuló beruházása, a Ganz Villamos- sági Művek gyáregységbővítése, a bútorgyár, cukor, gyár további rekonstrukciója, s egy sor egyéb létesítmény. A rendelkezésre álló beruházási források figyelembe vételével a harmadik ötéves tervidőszakra 45—46 százalékos termelési volumen növekedést irányoztak elő. Ez csak szélesebb- körű műszaki fejlesztéssel, gépesítéssel, technológiai és gyártásfejlesztési tevékenységgel lesz elérhető. A bázisévhez viszonyítva tervezett többlettermelési értéknek mintegy 62—65 százalékát lehetséges a munka termelékenységének növelésével biztosítani. Az iparban foglalkoztatott munkások száma a tervidőszakban mintegy 15—16 százalékkal növekszik. Részletesen foglalkozott a jelentés az ipar ágazati fejlesztésével,, így például az élelmiszeripar, építőipar főbb célkitűzéseivel, valamint a kereskedelemmel, a művelődésüggvel, az egészségügy célkitűzésével, amely szerint a következő évekből el kell érni, hogy megyénk az egészségügy minden ágazatában felzárkózzék a vidéki állaghoz. Számot adott a jelentés a második ötéves terv lakás és kommunális ellátásáról, valamint az e téren a következő öt évben elérendő feladatról. Külön fejezetként a mezőgazdaság második ötéves terv idején elért eredményeiről, valamint a következő esztendőkre kitűzött feladatokról is számot adott a jelentés. A napirend vitájában résztvevő megyei tanácstagok hangsúlyozták, hogy a tanácsi munkának szerves részévé kell tenni az ipar- fejlesztést, s ami ezzel összefügg, a foglalkoztatott, ságot Utaltak arra, hogy sokkal többet kell törődni a nők munkába állításával, azoknak a lehetőségeknek biztosításával, amelyek elősegítik a nők elhelyezkedését, foglalkoztatását. A termelékenység növelése, a műszaki színvonal fejlesztése, a javító-szolgáltató tevékenység fokozása, valamint a mezőgazdaságban a műtrágya fokozottabb alkalmazása, a takarmánytermesztés s az öntözés lehetőségeinek kihasználása is mind a feladatok közé tartozik. A napirend előadója, Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke kérte a tanácsülésen résztvevő országgyűlési képviselő csoportot, hogy a karcagi kórház befejezéséhez és a szolnoki gyermekváros létesítéséhez szükséges anyagi javak biztosításához adjon segítséget. Másik napirendi pontként az 1966 első félévi költségvetési és községfejlesztési alapról készített beszámoló jelentést terjesztették a megyei tanács elé. A költségvetés végrehajtása ütemszerűen történik, megközelíti az 50 százalékos teljesítést Az első fébA karcagi Gábor Áron gimnáziumban ötvenezer forintos költséggel nyelvi laboratóriumot rendeztek be. Ez különleges tanterem, elkülönítve, az iskola második emeletén, hogy a külső zajok ne zavarjanak. De hogy még egymás beszéde se zavarja a tanulókat, üvegfallal veszik körül a 24 ülőhelyet, ezenkívül két külön fülke van a teremben, teljes hangszigeteléssel. És hogy a látványok zavaró hatását is csökkentsék, a, kettős padokon átlátszatlan lemez választja el egymástól a szomszédokat. A tanár természetesen láthat)« az összes tanulót, évben különösen a felújítások és karbantartások utólagos számlázása miatt ennél kedvezőbb eredmény nem is várható. Az eredetileg megtervezett feladatokon felül további jelentős intézkedések végrehajtása is megtörtént. így elsősorban megemlíthetjük a bérrendezéseket. A gazdasági ágazatba tartozó dolgozóknál havi 11 333 forintot fordítottak bérrendezésre. A szociális és egészségügyi ágazaton belül a bérrendezésre fordított bérkeret évi kihatása 2 949 300 forint. Volumenében legjelentősebb volt a pedagógus bérrendezés, amelynél az éves ráfordítás 9 246100 forint. A bérrendezéseken túl kormányzatunk felemelte a családi pótlékot is, melynek kihatása folyó évben 1 616 000 forint volt. A jelentés második része a községfejlesztési feladatok végrehajtását tartalmazza. Az alap összes bevételei az első félév folyamán az előző év azonos időszakánál több mint 10 százalékkal volt magasabb. Kiemelkedő a társadalmi munka teljesítése, az első félévben az egész évi előirányzatnak 88,5 százaléka realizálódott. Az egy lakosra eső társadalmi munka értéke az első hat hónapban 23,40 forint, amely 8,26 forinttal magasabb az előző év azonos időszakához viszonyítva. A járások között a szolnoki és a kunszentmártoni, a városok közül Mezőtűr és Karcag ért el legjobb eredményt A jászberényi és karcagi városi tanács és tagjai tevékenységéről készült írásos jelentést is elfogadta a megyei tanácsülés, s úgyszintén a több tárgyat érintő előterjesztéseket is. mKtb-ah.kedéstdt de ő is csak hang útján érintkezik velük. Csak a hang! — ez itt a jelszó. Ennek érdekében a tanár és minden tanuló előtt mikrofon van, ebbe beszél, a válasz pedig fülhallgatón érkezik. A tanár egy kapcsolótábla segítségével tetszés szerint kapcsolhat egymással össze beszélgető párokat. Ö mindenkihez szólhat és mincten beszélgetést „lehallgathat”, hogy; segítsen, helyesbítsen. A laboratóriumban jövő héttől kezdve az I/B osztály negyven tanulója számára tartanak két csoportban angol nyelvoktatást. Vezetője Varga József, az intézet igazgatója. Koszorúzást ünnepség a Hősök terén Csütörtökön délelőtt — a fegyveres erők napja alkalmából — koszorúzási ünnepség volt a Hősök terén a magyar hősök emlékművénél. A zenekar eljátszotta a himnuszt, majd a Magyar Népköztársaság fegyveres erői nevében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka helyezett el koszorút. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának képviseletében Vajó Péter, a Központi Bizottság titkára és Csillik András, a KISZ budapesti bizottságának titkára koszorúzott. A budapesti diplomáciai képviseletek katonai és légügyi attaséinak nevében Sz. D. Zotov vezérőrnagy, a Szovjetunió nagykövetségének katonai attaséja, Atanasz Arabadzsijev vezérőrnagy, a Bolgár Nép- köztársaság nagykövetségének katonai és légügyi at* taséja és Wlodzimierz Mus vezérőrnagy, a Lengyel Népköztársaság nagykövetségének katonai és légügyi attaséja helyezett el koszorút. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának képviseletében G. V. Szre- gyin vezérőrnagy, F. K. Maruscsak vezérőrnagy és A. I. Puskin altábornagy koszorú zott A Magyar Partizán Szövetség részéről Gábor István, a szövetség főtitkára és dr. Sós György rendőr vezérőrnagy, a szövetség alelnöke; a . Magyar Honvédelmi Sportszövetség képviseletében Várkonyi László ezredes és Réti Antal elnökhelyettesek koszorúz- ták meg a hősi emlékművet Az őszi munkák dandárja tart a mezőgazdasági nagyüzemekben. Reggeltől késő estig zúgnak a traktorok, készítik elő a talajt a jövő évi kenyér magjának. Vetőgépek járják a határt, szüretelők zajától hangos a szőlő és a gyümölcsös, esténként szekerek, vontatók szállítják a szövetkezeti majorokba, a háztáji gazdaságokba a letört kukoricát. Fizet a föld, cukorrépából is gazdag termést ígér. Több helyen igénybevették a tanuló fiatalok segítségét is. Sajnos, akadnak még olyan helyek, ahol nem szívesen foglalkoztatják a fiatalokat. Pedig csaknem hatezer középiskolás, szakiskolás és általános iskolás vállalna részt ebből a nagy munkából. Mind a termelő üzemeknek, mind a népgazdaságnak érdeke, hogy ami megtermett, ne menjen veszendőbe, hiszen kukoricából az Tegnap a Fegyveres Erők Napja alkalmából kedves, ünnepséget rendezett a szolnoki helyőrségi klubban az MHS Szolnok megyei elnöksége. Ez alkalommal adták át először nem hivatásos katonáknak a honAz Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt elkészítette a szanki szénhidrogénes terület északnyugati részének kutatási zárójelentését és összegezte a Szeged melletti Algyő körzetében megkezdett szénhidrogén kutatások eddigi megállapításait. Szánk község észak-nyugati részén a zárójelentés szerint 4 milliárd köbméternyi iparilag kitermelhető földgáz és milliós Szorosabbra fűzik a KISZ és a földművesszövetkezeti szervek kapcsolatait, —határozta el a KISZ intéző bizottsága és a SZÖVOSZ igazgatósága. Az együttműködés programjában olyan falusi Ifjúsági brigádok megalakítását kezdeményezik, amelyek jobb minőségű, nagyobb hozamú gyümölcsök, zöldségfélék termesztésére, az exportkövetelmények teljesítésére vállalnak kötelezettséget. A jövő évtől pedig együtt állami gazdaságok 19,1, a termelőszövetkezetek 15,8, a háztáji gazdaságok pedig 16,8 mázsás holdankénti termést terveztek. Gazdag szüret ígérkezik, • Szőlőből 23 mázsánál is többet ad holdanként a föld. A tiszafüredi Úttörő Termelőszövetkezetben a napokban befejeződik a silózás. Ezen az őszön 120 hold silókukoricát. takarítanak be. Évről évre árvíz, belvíz károsítja a területet, s ezen a tavaszon is meglátogatta a termőföldet a Tisza. A kukoricát csak júniusban tudták elvetni, így most nagyobb területről silóznak. Az őszi árpát 100 holdon már elvetették. Jelenleg egy Sz—100-as kétműszakban, három MTZ pedig nyújtott műszakban készíti elő a talajt a búza alá. Bezosztájá- ból 300 holdat, Fertődiből pedig 280 holdat vetnek Kukorica után a terven szerint 120 holdon kerül védelmi miniszter kitüntetését. A Honvédelmi Érdemérem 15 év után járó emlékérmét nyolc MHS-aktí- va kapta, míg a 10 év után járó emlékérmeket hatan vették át. nagyságrendű kőolajkészlet van. Az algyői körzet területén 25 milliárd köbméternyi földgáz tárolódik a rétegekben, tehát körülbelül ugyanannyi, mint Hajdúszoboszlón. Nem kevésbé nagyjelentőségű az a megállapítás sem, amely szerint az eddig megkutatott algyői területen körülbelül annyi kőolaj van, mint. amennyi annakidején az első zalai olajmezők, Bu- dafa, vagy Lovászi eredeti kezdő ipari készlete volt, hirdetik meg, a zöldség- és gyümölcstermesztő export- brigádok versenyét. A földművesszövetkezeti szervek a jövőben még nagyobb gondot fordítanak a falusi fiatalok lakásgondjainak enyhítésére, egyebek között építőanyag ellátással, valamint takarékszövetkezeti kölcsönökkel. Nagyobb gondot fordítanak a falusi fiatalok ismereteinek gyarapítására is. Támogatják a közös ifjúsági és szövetkezeti művészeti csoportok alakítását. földbe búza. Naponta két vetőgép dolgozik. Sajnos, a kukoricatörcs még nem kezdődött meg. sok helyen még most is lágy a föld. Befejezéshez közeledik a cukorrépa szedése. Ha kedvező lesz az idő, jövő hét közepén felszedik a termést. Mindössze 20 holdon termesztik ezt az igen fontos ipari növényt. Az abádszalóki Lenin Termelőszövetkezetben megfelelő ütemben haladnak az őszi munkák. Emellett a házi építőbrigádnak arra is jut ideje, hogy a közösben tevékenykedjék. Az idén három kombájnszínt építettek meg és a gazdasági épületeket rendbehozták. Rendszeresen javítják a tagok házait, vagy ha éppenséggel úgy adódik, újat építenek. Ebben az esztendőben Juhász Antalné. Varga Lajos és Bozóki Ferenc házát építik fel többek között. Nyelvi laboratórium a karcagi gimnáziumban Ami megtermett, takarítsuk be idejében Befejezéshez közeledik a cukorrépa szedése a tiszafüredi Úttörő Tsz-ben f Házakat építenek az abádszalóki Lenin Tsz tagjai Sok milliárd köbméter földgáz, milliós nagyságrendű olajkészlet az 41földön A KISZ és a SZÖVOSZ együttműködése