Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-14 / 192. szám
Í9W6. augsztus 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A szolnokiak új pihenőhelye A Zagyva torkolatánál, a híd tövében hangulatos nép kU parkot alakíttatott ki a városi tanács. Ode zöld gyep, virágok, kis sé- tautak padokkal, ezek az új kis pihenő jellemzői. Az eddig jóformán megközelíthetetlen Damjanich-szo- bor is a szolnokiak közkincsévé vált: az emlékmű mintegy lezárja a kis teret. (Fotó: Nagy Zsolt) Televízió és tömegk NÉPMŰVELÉS A STATISZTIKA TÜKRÉBEN Nem is olyan régen eleven vita folyt a sajtóban a televíziónak a színjátszásra, s általában a kulturális életre gyakorolt hatásáról; Akkoriban voltak akik azt hangoztatták, hogy a televízió elvonja az emberek figyelmét a színháztól, a könyvtől, s a kultúra egyéb területeitől. Ezzel a véleménnyel sokan vitába szálltak, de elegendő bizonyíték egyik fél kezében sem volt, s ezért mindenki azt hangsúlyozta: a végső ítélettel várni kell, amíg a vevőkészülékek tömegmértékben elterjednek. Nos, e tekintetben az utóbbi években óriásit léptünk előre, s nem érdektelen megnézni, hogy napjainkban milyen hatást gyakorol a televízió a külnböző irányú kulturális érdeklődésre. A népművelés legfrissebb, 1965-ös statisztikai összesítése szerint 1965 december 31-én 831 182 televízió volt az országban. — A tömegméretű elterjedés tulajdonképpen 1961-ben kezdődött meg, ekkor lépték túl az előfizetők a 200 ezret — tehát körülbelül innen kell figyelemmel kísérnünk a népművelés különböző területeinek az adatait is. Kezdjük talán a sokat emlegetett színházlátogatással és a könyvolvasással. 1961-ben 6 millió 157 ezer néző előtt játszottak színházaink. Ezután a színház- látogatók 1958-ban kezdődött lassú csökkenése még két évig folytatódott, s 1963-ban 5 millió 881 ezer nézővel elért egy „mélypontot”, majd ismét javult a helyzet, s 1965-ben csaknem 5 millió 912 ezer látogatót számláltak. 1961- hez viszonyítva tehát 245 ezer nézővel kevesebb volt tavaly. De ehhez tegyük hozzá azonnal, hogy Budapesten és a vidéki városokban — tehát a nagy színházakban — mintegy 560 előadással kevesebbet tartottak. Ami pedig a könyvek szeretetét illeti: a televízió elterjedésével párhuzamosan nem csupán nem csökkent, hanem rohamosan növekedett. A tanácsi könyvtárnak és könyvkölcsönzőknek 1961-ben 1 mii- hó 80 ezer beiratkozott oi- iSBfiáac »we^-osm l millió 551 ezer, tehát a növekedés csaknem 50 százalékos. Ugyanebben az időben a kölcsönzött kötetek száma 24 és fél millióról 40 millió 200 ezerre emelkedett A könyvvásárlásban pedig különösen rájukcáfoltak a tények azokra, akik a televíziótól féltek, hiszen a kiskereskedelmi könyvforgalom 168 millió forinttal növekedett 1961 óta. Akkor 610 millióért vásároltak könyvet az emberek, 1965-ben pedig 778 millió forintért. És mind többen kiváncsiak a múzeumokra és a kiállításokra is. 1961-ben az előző évekhez mérten rekordmagasságot ért el a múzeumlátogatók száma — csaknem 4 millió volt — s ezt is több mint másfél millióval túlszárnyalták 1965-re. Ami pedig a Kiállítási Intézmények és a Műcsarnok kiállításait illeti: 1965-ben csak 6 ezerrel volt több látogató, mint 1961-ben, s mégis az érdeklődés lényeges növekedéséről lehet beszélni, hiszen tavaly 215 kiállítást rendeztek, 1961-ben pedig 309-et. Tehát egy kiállítást átlagosan 1900 látogató tekintett meg 1961-ben, de 1965-ben már 2800. Érdekes az ismeretterjesztő előadások számának és látogatottságának alakulása is. A tanácsi és a szakszervezeti rendezésben tartott ismeretterjesztő előadások száma ugyanis 135 ezerről 88 ezerre, a látogatóké pedig 7 millió 720 ezerről 4 millió 278 ezerre csökkent. De ugyanebben az időben a TIT előadásainak száma 68 ezerről 85 ezerre, a hallgatók száma pedig 3 millió 983 ezerről 4 millió 416 ezerre emelkedett. A tanácsi és a szakszervezeti ismeretterjesztő előadások csökkenése tehát nem hozható közvetlen összefüggésbe a televízió elterjedésével, illetve az érdeklődés lanyhulásával. Egyedül a mozilátogatók számának csökkenéséből lehet egyértelműen a televízió hatására következtetni. Itt ugyanis az állandó és folyamatos emelkedés után éppen 1960-ban és 1961-ben törik meg a grafikon, ettől kezdve csökken a látogatók száma, mégpedig eléggé roharoo1961-ben pedig 135 millió mozinéző volt, de 1965-ben már csak 106 millió. És ez a csökkenés Budapesten éppúgy kimutatható, mint a vidéki városokban és községekben. Sőt, a községekben annak ellenére, hogy időközben csaknem 100 mozival gyarapodott a hálózat, 12 millióval volt kevesebb néző, Az évbeli egybeesés m televízió elterjedésének kezdete és a mozinézők számának csökkenése között nyilvánvaló összefüggéseket mutat. Érdekes azonban, hogy ez sem olyan magától értetődő folyamat. Az ezer lakosra jutó televízióelőfizetők tekintetében például Komárom megye községei az első helyen állnak a megyék községi listáin, városai pedig a városok rangsorában a másodikon. Ennek ellenére az ugyancsak ezer lakosra jutó mozilátogatók nagyságrendjében Komárom megye községei a negyedik helyen, városai pedig a hatodik helyen vannak. Vagy: Békés megye községei a televízióval való ellátottság tekintetében a megyék községek szerinti sorrendjében az előkelő harmadik helyet foglalják el, s mégis első helyen állnak a mozilátogatás listáján. El lehet tehát mondani, bogy a televízió tömeges elterjedése nem csupán nem ártott a népművelés egyéb ágazatainak, hanem kifejezetten kedvet csinált az olvasáshoz, a művelődéshez, az ismeretek gyűjtéséhez. A mozilátogatók számának csökkenése is viszonylagos, hiszen ha a képernyőn bemutatott filmeket is számítjuk — márpedig kulturális hatásuk miatt igenis számításba kell venni ezeket is! — akkor összehasonlíthatatlanul megnőtt a „mozinézők” tábora, a filmművészet hatóköre. A televízió tehát örvendetesen kiegészíti a lakosság kulturális ellátását, sokoldalúbbá, sőt színvonalasabbá teszi azt, növeli a népművelés iránti igényt és az igényességet is. Ezért most már a televízió, kontra népművelés vitázgatás helyett mindinkább a jobb együttműködés útjain-mód- jain ajánlatos gondolkodni. X, fe AZ IDEGENFORGALOM és a közvélemény Az idegenforgalom fejlődése világjelenség. A nemzetközi turizmus hogyomá- nyos területein — Svájcban, Olaszországban, Ausztriában stb. — az idegenfogalmi bevételek növelik a nemzeti jövedelmet; más országokban, köztük hazánkban, nagy erővel és gyors ütemben teremtik meg az idegenforgalom fejlesztéséhez szükséges feltételeket. Ennek köszönhető, hogy 1964-ben már kb. 8—9 millió, 1965-ben 11—12 millió dollár bevételhez jutottunk az idegenforgalom forrásaiból. A nem lebecsülendő gazdasági előnyök mellett politikailag is hasznos, hogy 1 millió felett Jár azoknak a külföldieknek a száma, akik évente hosszabb-rövi- debb ideig tartózkodnak hazánkban. (Természetesen hasonlóan kedvező hatást kelt az is, hogy a kiutazó magyar állampolgárok száma az elmúlt években megsokszorozódott, e rövid cikk keretében azonban csak a beutazókról esik szó.) A nagy külföldi-jár ás előnye, hogy a szocialista országokból érkező barátaink jobban megismerik életünket, ennélfogva még szorosabbra fonódnak az összekötő szálak. A turizmus segítségével a társadalmi, az emberek közötti kapcsolatok megközelítik azt a szintet, amelyet a szocialista országokkal a politikai, a gazdasági és kulturális kapcsolataink már elértek. Az utazgatások jó alkalmat adnak az ismeretek gyarapítására, a tapasztalatcserére. I. Azok, akik az idegenforgalom negatív politikai következményeit emlegetik, nem is a szocialista országokból érkezőkre vagy a kapitalista országokból hozzánk látogató kommunistákra,velünk rokonszenve- zőkre gondolnak, hanem a fejlett tőkés államokból érkező „átlagturistára”. Róluk mondják, hogy „lazítanak”. S az ő példájuk alapján gondolkodnak el azon, mennyire hatásos eszköz az imperialisták fellazító politikájának kezében a növekvő idegenforgalom és milyen mértékben célszerű növelni a beutazók számát? Kétségtelen tény, hogy a fellazítás vizsgálatánál nem hagyható figyelmen kívül az idegenforgalom. A fejlett tőkés országokból érkező turisták bizonyos fokig elősegítik a Nyugat iránti illúziók erősödését, fellépésük, viselkedésük, nálunk mutatott életmódjuk a nyugati életforma dicsőítésének hat. Eddig a sokszor hallott megállapítás. De itt nem szabad pontot tennünk a mondat végére. Elsősorban is el kell oszlatni azt a véleményt, miszerint az idelátogató nyugatiak a kapitalista társadalom kereszt- metszetét adják. A kapitalista országokból érkező átlagturista odahaza nem átlagember, hanem a vagyonosok kisebb kategóriájába tartozik. A tőkés országokból javarészt az jön hozzánk, akinek pénze van, a kevésbé tehetős munkás, paraszt vagy alkalmazott otthon marad. Ennélfogva a szállodák előtt parkoló „autócsodák” tulajdonosai láttán nem arra kell gondolnunk: így élnek az emberek a kapitalizmusban, hanem a leg- többször arra. így élnek a tőkések és a hozzájuk szorosan kötődő elit. Tisztában kell lenni azzal, hogy az egyes nyugati turisták csak egy viszonylag szűk réteg életformáját tükrözik és róluk megítélni, hogyan él a többség a kapitalizmusban — szűklátókörűség. Számításba kell venni még azt is, hu=ry a kapitalista országokból érkezők túlnyomó többsége a fejlett kapitalista államokból (Ausztria, NSZK, USA, Franciaország, Kanada — az érkezők számának sorrendjében) látogat hozzánk. A gyengén fejlett tőkés világ állampolgárai turistaként a nagy távolság és egyéb okok miatt, alig-alig utaznak Magyarországra. Amit egyesek tehát, a beutazók alapján, az egész kapitalista világra vonatkozó következtetésként levonnak, tulajdonképpen csak az öt-hat legfejlettebb kapitalista országra érvényes. Már ez a felismerés is lehetővé tenné, hogy szélesebb politikai látókörrel szemléljük a kapitalizmust. II. A turizmus kapcsán nagyon gyakoriak az összeha- sonlítgatások a hazai és a külföldi viszonyok között. llem kell félni tőlük. Az összehasonlítások rendszerint csak akkor végződnek számunkra negatív eredménnyel, ha a felszínt a részkérdéseket kiragadva tárgyaljuk vagy bizonyos problémákat nem teljes és reális megvilágításban (például nem a múlttal összevetve, az adottságokat felmérve stb.) vizsgálunk. A magyar viszonyokat főleg szociális, közművelődési, egészségügyi és sok más területen is összehasonlíthatjuk a fejlett tőkés világ átlagával, mert a szocialista társadalom előnyei szemléltetően bizonyíthatók. Büszkeséggel mutathatjuk meg azt is, hogyan közelítjük meg azokat a fejlett kapitalista országokat, amelyekkel szemben a fel- szabadulás előtti elmaradottságunk következtében hátrányban vagyunk, de hátrányunkat éppen a szocialista fejlődés útján fokozatosan behozzuk. Szocialista épitőmunkánk eredményeit, a rendszerünkben rejlő óriási lehetőségeket bizonyíthatjuk, ha mai helyzetünket összevetjük a kapitalista országok átlagával, a Magyarországhoz egykor hasonló, de kapitalista úton haladó országokkal. A Hor- thy-rendszer utolsó évtizedében az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében a félfeudális elmaradott Portugália, Törökország és Görögország szintjén álltunk. Ma az említett országokat magunk mögött hagytuk és az egy főre jutó nemzeti jövedelem termelésében felzárkóztunk például Olaszországhoz. Nem arról van tehát szó, hogy eltagadjuk, ami a tőkés világban még fejlettebb, jobb mint nálunk, de lássuk be, semmi okunk sincs „hasra- esni” a Nyugat képviselői előtt. Mert Igaz, hogy Japán sokkal jobb tranzisztoros rádiót gyárt, mint mi, de az összehasonlításnál nagy súllyal essen latba, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelem termelésében Japánt is megközelítettük. Ha a magyar közvéleményben gyökeret verne ez a nézőpont, ugyancsak mérséklődnének az illúziók a kapitalizmus iránt III. Mindössze néhány gondolatot sorakoztattunk fel és máris kiderül, hogy az idegenforgalomból fakadó fellazítás megfelelő politikai és propaganda munkával ellensúlyozható. S még nem is beszéltünk olyan nagy tartalékokról, mint a nemzeti önbecsülés, bátor kiállás politikánk, vívmányaink védelmében, az állami fegyelem, az állam- polgári kötelesség, az éberség, amelyek segítségével méginkább lenyesegethetjük az idegenforgalom alapvetően pozitív hatású növekedésével együtt járó negatív kinövéseket. A közvélemény felkészítése, a megfelelő politikai légkör megteremtése, a kapitalista világgal való kapcsolatok kibővülése folytán mindenkitől megkövetelhető politikai magatartás kialakítása a legfőbb feltétele annak, hogy a fellazító politika hatástalanná váljék. Azokkal szemben, ‘akik szervezőik megbízásából tudatos kártevésre utaznak hazánkba, a törvény szigorával járunk el, cselekedeteiket megtoroljuk. Ezek a jelenségek azonban semmiképpen nem indokolják, hogy idegenforgalmi politikánkon, annak alapvető célkitűzésein változtassunk. Annál is inkább, mert meggyőződésünk, hogy a nyugati állampolgárok hazánk jó hírét viszik el Nyugatra, azt hogy udvariasan fogadták a határon őket, nincs éhség Magyarországon, csinosan öltözködnek, kulturáltak a kirakatok, pezsgő a közélet, vidámak az emberek, eredményeinkről, gondjainkról egyaránt nyíltan beszélünk. Mindezek tudatában kell átgondoltan, körültekintően és határozottan cselekednünk annak érdekében, hogy az idegenforgalom ne lehessen hatásos fellazító eszköz. Ez csak rajtunk múlik. (P. T.) A Világtörténet 9. kötetéről Kilencedik kötete jelent már meg magyarul annak a tíz vaskos kötetből álló „Világtörténet”-nek, amelyet a Szovjet Tudományos Akadémia által szervezett és irányított, jól felkészült tudóskollektívák írtak. Az 1924-től 1939-ig terjedő időszakot, azt a másfél évtizedet elemzi és ismerteti ez a kötet, amikor a Szovjetunióban — a problémákkal együtt is — felépült a szocializmus, amikor a kapitalista világban — bizonyos szélcsend után — kirobbant egy példátlan hevességű fúlftrw&Hsí S& fi válság hozzájárult az oly sokáig szilárdnak vélt■ gyarmati rendszer szétbomlásának kezdetéhez és a búr- zsoá parlamentárizmus és burzsoá demokrácia régi formái hanyatlásához is. A majd 750 oldalas kötet nagy érdeme, hogy nemcsak ismerteti ezeket a különösen közeli eseményeket, hanem értékeli is azokat. A konfliktusok és tragédiák nem fedik el azokat a történelmi eredményeket, amelyeket a nemzetközi munkásosztály és szövetségesei értek el, (Kossuth K&ayvfciaáój
