Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-14 / 192. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. sugusztus Í4 Bizakodva és türelemmel Sokét fegyelmezetlenkednek a megyei labdarúgók A meg-'ei labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsá­ga tavasszal és ősszel az eddigi fordulók során 137 határozatot hozott, csaknem kétszáz személy ügyé­ben döntve, és hol vagyunk még az idény végétől... A bizottság szinte példátlan esetek sorát is tár­gyalta, s a játékvezetők fojtogatásától kezdve az ösz- szes elképzelhető fegyelemsértésig. Tiszajenő és Jászárok szállás csapata levonult, a vezetők nem egyszer oktalan mesékkel szépítik a bi­zottság előtt a vétkes játékosok cselekedeteit, termé­szetesen a játékvezetőt okolva. A Kengyel—Kisújszál­lási MÁV MTE találkozón augusztus 7-én, • befeje­zés után Rimóczi Sándor szakosztályvezető ököllel támadt a levonuló ellenfél egyik játékosára, közben négy vendégjátékos meg is sérült. A fegyelmi bizott­ság a kengyeli vezetőt 1967. december 31-ig eltiltotta a pályák látogatásától ét a tisztségviseléstől Szarnák András labdarúgó ebben az évben nem játszhat, s a kengyeli pályát négy hétre betiltották. Az elkövetkező hetekben a megyei labdarúgó pá­lyákon igen heves küzdelmet várhatunk a feljutá­sért és a kiesés elkerüléséért. Azonban a cél eléré­séhez felhasznált eszközök közül ideje volna már tö­rölni a durvaságot. Vétség esetén pedig működjenek a megválasztott fegyelmi bizottságok és hozzanak megfelelő döntéseket. Ki kell végre nyíltan mondani, hogy a fegyelme­zetlen, durva, sportszerűtlen játékos nem sporember, nem kívánatos a pályán. S vonatkozzék ez ugyan így a vezetőkre **. Egy hét múlva úszó EB A vízilabda OB L első két fordulója befejeződött, a' a Szolnoki Dózsa az 5. helyen áll. A tabellát néz­ve a várt eredmény szüle­tett, hiszen jelenleg átala­kulóban van a csapat, és csak az 1968-as bajnoki idényben számíthatunk ar­ra, hogy ismét ütőképes gárdát sikerül összehozni a Damjanich-uszodában, mely beleszólhat az első helye­zések eldöntésébe, „Háromlépcsős“ csapat „Kisiklás” volt a Vasas Izzótól elszenvedett idegen­beli vereség, a Csepel Autó elleni hazai döntetlen, bal- szerencsével kaptak ki a Honvédtói, a BVSC-vel szemben pedig idei legjobb játékukkal maradtak alul a szolnokiak, sok ellenük ítélt 4 méteres révén. Te­hát nem álltak messze a harmadik hely megszerzé­sétől sem! Ami pedig eb­ben a kiegyensúlyozott baj­nokságban nagy tzó lett volna. Kada János szakosztály­vezető szerint jelenleg „há­romlépcsős” csapat a szol­noki Dózsa. Az első cso­portba sorolta a tapasz­talt és idősebb pólósokat (Kanizsa, Kuezora, Koncz, Pintér I., Szegedi, Urbán, Pintér II.). a másodikba azokat, akiknek még keve­sebb idő állt rendelkezésre a beilleszkedéshez (Szabó, Kádár, Kiss, Kulcsár, Sel- meczi), végül itt vannak a legfiatalabb reménységek (Vezsenyi P., Borzi, Kato­na, Kozák). Belőlük ková­csolják össze elsősorban azt az együttest, amely a ké­sőbbiek során betörhet az OB 1; élcsoportjába. Mennek —1 maradnak ? Kanizsa Tivadar edző ar­ról beszélt, hogy sajnos a legjobb ifjúsági játékosok jelentős hányada nem ma­rad Szolnokon, egyetemre készül. így csak néhányuk- ra számíthat biztosan, m többiek a Dózsában tanul­takat másutt fogják gyü- mölcsöztetni. Azonban, ha Vezsenyi Péter, Borzi és Katona a jövőben úgy fej­lődik, ahogy várják tőlük, akkor viszonylag megnyug­tatóan kiegészül a csapat, és visszakerülhet a későb­biek során az őt megillető helyre. Ez persze nem fog gyorsan menni, egy-két évi céltudatos, erős edzésmun­ka és nagy türelem szüksé­ges hozzá. Vissza a 4x5-höz Az OB I. első két fordu­lójára visszatekintve meg­állapítható, hogy a 4x7 perces játékidő érdekeseb­bé tette a több gól révén a közönség számára a mér­kőzéseket, jobban kijött a csapatok közötti tudáskü­lönbség. Azonban az együt­tesek alig éltek a cserele­hetőségekkel. általában ke­vés klub rendelkezik meg­felelő számú azonos képes­ségű játékosokkal, ennél­fogva a vízilabdázók több­sége az utolsó negyedre, Il­letve az utolsó találkozóra elfáradt. Amennyiben a Nemzet­közi Üsző Szövetség nem szabja meg hivatalosan a 4x7 perces játékidőt, való­színűleg Magyarországon is visszaállítják a 4x5 per­cet Ugyanígy nem vált be a háromfordulós lebonyo­lítási rendszer sem — emiatt korábbi cikkünkben aggályaink is voltak —, bár a fájó pont, a harmadik forduló még hátra van, az minden bizonnyal irreális­sá teszi a mérkőzések ki­menetelét, ezeken keresz­tül pedig magát a bajnok­ságot is. Hosszú holtidény Az MNK kiírása sem a legszerencsésebben sike­rült, hiszen már most Befejezésükhöz érkeztek a II. Országos Sport Napok eseményei. Augusztus 14. és 20. között Budapesten kerül sor a záróaktusra, a központi rendezvényekre. Ennek keretében lesz au­gusztus 14-én a Népstadion­ban az ünnepélyes meg­nyitó, amelynek műsorán 10 000 sportoló mutatja be gyakorlatait. Ezt a prog­ramot egészíti ki a Ferenc­város—Vasas bajnoki lab­darúgó mérkőzés. Augusz­tus 20-án ugyancsak a Nép­stadionban kerül sor a II. OSN záróünnepélyére, amely a Bp. Honvéd—Fe­rencváros bajnoki labdarú­gó mérkőzéssel kezdődik és esti világításnál 8 ezer sportoló látványos gyakor­lataival, tűzijátékkal feje­ződik be. Ezenkívül az Ü ttörő Olimpia, a Falusi Dolgozók XV. Spartakiádja és a Kö­zépfokú Iskolák Bajnoksága küzdelmein körülbelül két és félezer sportoló küzd majd a győzelemért, akik a három nagyszabású tö­megverseny mintegy fél- milliónyi indulója közül harcolták ki maguknak a döntőben való szereplés jo­gát. A II. OSN központi ren­dezvényein természetesen igen sok vidéki sportoló is részt vesz. Sokan szerepel­nek a megnyitó és a záró­ünnepély műsorában gya­korlataikkal. még többen lépnek pályára a három tömegverseny országos dön­tője során. A vidéki sportolók a Vár­na utcai kollégiumban kap­nak szállást. Ez a kollé­gium közel esik a Nép­stadionhoz. nem lesznek közlekedési problémáik. A Szervező Bizottság az OSN megyei eseményeinek rendezői közül 350 kiválóan dolgozó aktívát meghívott Budapestre, ök a szervező bizottság költségén nézik végig az érdekes sportbe­mutatókat és versenyeket. A nagy sportesemény iránt országszerte igen augusztus közepén eljutot­tak a legjobb hat közé a győztes csapatok, alig van hátra néhány találkozó. Az úszó EB után három hét alatt befejeződik az OB L is. (Annak ellenére, hogy a Komjádi Kupában sok OB I-es játékos is nevezhető.) Gyakorlatilag tehát októ­bertől májusig ..holtidény” lesz, amit éppen az MNK téli megrendezésével lehe­tett volna elkerülne. Ami pedig a Szolnoki Dó­zsát illeti, úgy véljük bá­tor kézzel, helyesen kezd­tek fiatalítani, és próbálják visszaállítani a sportág já­ték-jellegét Továbbra is bízni kell a csapatban és türelemmel várni, míg is­mét felzárkóznak a legjob­bak mellé . Selmeexy Attila nagy az érdeklődés. — A megnyitó és a záróünne­pély jegyeinek egy része már elővételben elkelt Az Állami Biztosító szervezé­sében külön autóbuszok ér­keznek az ország minden tájáról Budapestre a II. OSN központi rendezvé­nyeire. De hogyan utazhatnak a fővárosba azok a vidéki sportkedvelők, akik az ed­digi akciókból kimaradtak? Kérdésünkre Kozmano- vics Endre, a II. OSN Szer­vező Bizottságának főtit­kára a kővetkező választ adta: — Megállapodásunk van az IBUSZ-szal, hogy 25 fő :elentkezése esetén, csopor­tosan 33 százalékos ked­vezménnyel utazhatnak a Vasárnapi műsor KAJAK-KENU Országos verseny Szolnokon, 9.30. KÉZILABDA Férfi NB L: Martfűi MSE— Csepeli Vams Martfű, 1L Bar­th*. LABDARÚGÁS NB n.í Szolnoki MTE—Sze­gedi VSE MTE-pálya, 15.30. Orosz. Jb. Lehel—Bp. Előre Jászberény, 16. Katona. NB ÜL: Tiszai ölűvár—Mart­fűi MSE Tlszaföldvár, W. If]. Barcs. Megyei L o.: Cukorgyár—Rá- kóczifalva 10.30, Békéscsabáról; Jb. Honvéd—Üjszász 14.30, Bar- tha; Mezőtúri Sp.—Kunszent­mártoni VM 1«, Vágó B.; Tő­rök szén tmiklóM Vasas—Karcag 16, Klimon; Jászjákóhalma— Jászárokszállás 16, Fehér; Kis­újszállás—Jb. Vasas 16, Debre­cenből : Olajbányász—Kengyel 10.30, Hoffer. (Az MLSz ren­delkezése alapján a legkésőb­bi kezdési időpont 16 óra lehet l) sportbarátok Budapestre. Ahol ilyen igény meg­nyilvánul, ott az IBUSZ kirendeltségek olcsó autó­busz- és filléres vonatuta­zásokat is megszerveznek. Nagyon helyes lenne, ha falvakban, városokban a sportegyesületek gyűjtenék össze a jelentkezőket és szervezetten fordulnának az IBUSZ-hoz. Sportolj velünk! Ez volt a jelszava a II. Országos Sportnapok versenysoroza­tának. A jelszó teljes sikert aratott, a IL OSN kereté­ben több, mint egymillió sportoló lépett pályára, tíz­ezrek ismerkedtek meg a sportolás örömeivel és száz- ?zrek gyönyörködtek a sportoló fiatalok teljesít­ményeiben. Augusztus 20—27-e kö­zött rendezik meg a hol­landiai Utreeht-ben a VIII. úszó, műugró és vízilabda Európa-bajnokságot, melyre kijelölték a résztvevő ma­gyar versenyzőket Üszők: Csikány József, Lenkei Ferenc, Gulyás Ákos, Jaczó László, Csaba László, Lázár Péter, Szentirmai István, Turóezy Judit Kovács Edit is. n. vSciStSk (L. Köbbel) i b c d e * a h Támad». a király ellen Minden vérbeli sakkozó arra törekedik, hogy az ellenfél kirá­lya ellen döntő támadást indít­hasson, azt minél előbb meg­mattolhassa. Ez az akció azon­ban csak akkor hozhat gyors sikert, ha az ellenfél elmu­lasztja a királyállás kellő vé­delmét. Mai játszmánkban bemutatunk egy klrályszámyl támadást, ahol az ellenkező oldalra való sáncolás esete áll fenn. Vezérgyalog megnyitás dr. Aljechln—Marshall Baden-Baden 1925 L d4 «15 *. C4 QN (Sötét így tempót veszít, ellenfele erős gyalog centrumra tesz szert) S. Szentesi Éva, Szathmári Katalin, Kovács Zsuzsa. — Műugrók: Balikó Jacquelin, Konkoly János. Vízilabdá­zók: Ambrus, Molnár, Szí­vós, Konrád II, Pécsik, Bodnár, Dömötör, Felkai, Kárpáti dr„ Rusorán II, Konrád III, Gyerő II. Sze­rény a létszám, szerények a remények, Turóczyban, Lenkeiben és a vízilabda- csapatban bízhatunk csak. ed H lát 4. t* HK I. F<*S M (Az amerikai nagymester a cseljátékok nagy kedvelője) 6, de Hg4 7. H13 He« (7. f4-re Fc5 8 Hh3 Vh4+ jöhet! 8. Fg5! Fe7 9. F:e7 V:e7 10. Hc3 Hce5 11. H:e5 V:e5 (Vala­mivel jobb U. „H:e5 12. Fej 0—0 13. 14 Hg4 14, F:g4 Vh4+ 11. g3 V:g4 1«. V:g4 F:g4 folyt.) 12. h3 HK 13. Vd24 Fd7 (13. Vd2 előkészíti a hosszúsáncot, segíti a klrályszárnyi gyalog­rohamot, egyben akadályozza sötét hosszúsáncát) 14. Ve3! Fc* (Az újabb finom lépésre 14. „Va5-tel kellett volna pró­bálkozni) U. 0-0—4 0—4 (Hosz- szú oldalra általában akkor le­het sáncolnl, ha a centrum erős és a k-számyon gyors támadás indítható, — itt ez az előfeltétel adva van) 16. f4 Ve6 (16. ...Va5-re 17. e5 Hd5 18. H:d5t F:d5 1». F:h7 K:h7 20. VdS+ Jöhet) 17. es Bfe* 1*. Bhel Bads 1». #5 Vei 2*. VgS Hd5 21. fi! Vf* 2*. FC4! H.-CS (Erős lépés. A futó döntő sze­rephez fog jutni az a2—g8 diagonálison) 23. B:d8! B:d8 24. fg! H:a2 (A király elleni döntő támadás megindult. 24. Ve8-ra 25. F:fl+! K:f7 26. Bfl+ Kei 27. Bf8+ Kd5 28. Bf8! jöhet) 25. Kbl Ve8 (25. F:a2-re Vc5 szabadít) 26. e€! Fe4+ 27. Kai 15 (27. ...lei-ra 28, F:ei-f- V:ei 2». V:d8 K:g7 30. Vd4+ és B:e4 nyer) 2*. e7+ Bd5 2». VKI Vfl (Óriási erővel támad az exvllágbaj- nok) 30. e8V+ és matt két lé­pésben. * 15. sz. feladvány megfejtése; 1. 0—0+ Bit 2. Veí+ te 1. BrS ef 4. Kfll bg2 matt. Miskolci középiskolás Ián yok készülődése a Nép­stadionban a „Hálós labda” című gyakorlatira, Nag if érdeklődés előzi meg a II, OSN központi rendezvényeit SAKKÉLET Row átvezeti: Dóiké Nándor Keresztrejtvény Bértőlc Brecht Tíz esztendeje halt meg Ber­tolt Brecht német író, költő és kritikus, a XX. század egyik legnagyobb drámaírója. Vízszintes: 1. Brecht színmű, amely a harmincéves háború­ban Játszódik. 11. Kurt Weil- Brecht operája. Az 1966—67-e? színházi évadban Operaházunk is műsorára tűzi. 14. Az ógö­rög mitológia szerint az iste­nek lakhelye. 15. Valaminek a befejezése után. 16. Bal be­tűi keverve. 17. Araszt. 19 Szándékozó (—’) 20. Diplomá­sok neve előtt álló rövidítés 21. Cók-... 23. Magas rangú cím volt a török és mongol népek­nél (névelővel) 24. Állítsátok meg Arturo...! (Brecht szín­műve). 26. Zavarosan gomo­lyog. 29. A Duna osztrák mel- lékfolyóia. 30. Milano opera­háza. 31. Kifogyhatatlannak látszó tÖm°g. 33. Kettős betű 94. A hirtelen észbekapás kife­jezésére használt Indulatszó. 35. Szkandium vegyjele. 37. To iásdad alakú. 39. PT. 40. Ün­nepélyesen beiktat. 42. Éppen- hogy csak. 43. HU. 44. Valami- oől lemetszett keskeny darab. 46. Fordított kettősbetű. 47. A Visztula mellékfolyója Len­gyelországban. 48. HL. 50. Ilyen növény pl. a rozmaring, leven­dula stb. 52. Véletlenül a föld­re hullat. 53. AIM. 55 Maga­sabb állásba helyezi. 57. Ma­gyar Távirati Iroda. 58. Az egyik szülőhöz túlzottan von­zódó. 60. Sír anagrammája. 61 Állat lakik benne. 62. Duna... (község Pest megyében). 64. Azonos betűk. 66 Somlyó Zol­tán írta hozzá dalait. 67. Tör­ténetíró és publicista (1845— 1906. Ignác). 69. Vagonrako­mány. Függőleges: 1 Bertolt Brecht műve amelyet 1928-ban irt. 2. A német és a nemzetközi munkásmozgalom harcosa — (Walter). 3. Női név röviden. 4. Kötőszó. 5. Póz betűi, ke­verve. 6. Kitűnő füstölt húsféle. 7. Van, németül. 8. MZ. 9. MU. 10. Alma-... (kazah főváros). 11. Tréfa, bohóság. 12. Az ok­iratok megszabott formáit érin­tő. 13. Ferdén, részűt. 18. Fo­lyó Jugoszláviában. 21. Gyötrő, emésztő. 22. A ,,Háry János’* zeneszerzője. 25. TAÖ. 26. Ki­csinyítő. 27. Vasútállomás, röv. 28. Kiváló olasz csillagász, fi­zikus és matematikus (1564— 1642). Életéről Brecht színmű­vet írt. 32. TIG. 35. Jaroslav Hasek népszerű alakja, akit Brecht a második világháború­ban szerepeltet. 36. Francia város a La Manche-csatorna legkeskenyebb pontján. 38. Az egyik Brecht-színmű fő alakja. 40. Két névelő. 41. Csavarja. 43. Olyan energia, amely a gépet mozgásba hozza. 45. Be­cézett férfinév. 47. Szintén nem 49, Szovjet város Vor©­nyezstől északra. 51. Tagadó­szó. 54. Nem ugyanazzá. 56. A görög mitólógiában az alvilág egyik folyója. 58. Nagy sike­rű műsordarab volt ez a Brecht-színmű nálunk is. 59. Kerek számjegy. 63. IDU. 64. ...-Ovaneszján (neves szovjet atléta). 65. Műveltető képző. 66. Toktermést hozó gazdasági növény. 68. YS. 6Í. TK 70. Egyiptomi Nap-isten. Beküldendő: a vízszintes i, 11, függőleges 1, 28, 35, 38 és 58 számú sorok megfejtése, — augusztus 18-ig. Múltheti rejtvényünk helyes megfejtése: Szigeti veszedelem. Horváth Márk. Te a hazáért halni tudtál. Szulejmán. Almás patak. — Könyvet nyert: Sza­bó Katalin, Tiszabura. — (A könyvet postán küldjük el.) Szolnok megyei Néplap REJTVÉNYSZEL VÉNYE 1966. augusztus 14.

Next

/
Thumbnails
Contents