Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-05 / 184. szám

1886. augusztus 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Á bizalomért mindennap meg kell küzdeni Gyenge szövetkezeiből — jő gazdaság Néhány éve a tiszafüredi Szabad Föld Termelő­szövetkezetet a leggyengébb gazdaságok között emle­gették járásszerte. Nem volt becsülete a rendes mun­kának, gyakran megesett, hogy lába kelt a szövetke­zeti tulajdonnak. Egy-egy évben háromszáz—négyszáz zsák elveszett. Vagy, jött a gépállomás szántani, s mindegy, hogy milyen munkát csinált, nem ellenőrizte senki. Szóval, elfolyt a pénz. A növendékmarhákat ősszel istállóba kötötték. De gondozó nem akadt az égvilágon. Ügy döntött a veze­tőség legyen mindenki soros, egy-két napot töltsön a jószággondozással. Két napnál tovább senki sem vál­lalta a munkát. Akkoriban év végéig nem kerestek többet, a zárszámadási kimutatások szerint, nyolcezer forintnál. A társadalombiztosításról és az üzemeqészséqüoyről tárgyalt a MEDOSZ megyei bizottsága — Az embereket kellett megnyernünk. — Hogyan? Mondok én egy példát; nem akart senki növendékmarha- gondozó lenni. — Szóltam Tóth Miklós bácsinak. Vál­lalná-e? A téli hónapok alatt minden állat után 20 forint prémiumot kapna. Ha hozzávesszük, hogy a víz a legjobb termőfölde­ket keresi meg, s a szántó- terület 40—42 százaléka szi­kes jellegű talaj, akkor még jobban tudjuk értékel­ni a gazdasági megerősö­dést. Mert ma már 40 fo­rinton felüli munkaegység­ről beszélnek a szövetkeze­tiek, s az egy tagra eső évi jövedelem 16 ezer forint körül várható. Persze nehezebb. Nehe­zebb erről a színvonalról a legjobbak közé jutni. De megpróbálják. A vetésszer­kezet módosításával, inten­zívebb kertészkedéssel, az emberek jobb munkájával. Mert most is, mint néhány évvel ezelőtt, a legfonto­sabb az ember. S munkál­kodása. Anélkül semmire se jutni. L. L A MEDOSZ megyei bi­zottsága tegnap délelőtt ki­bővített ülést tartott, ame­lyen többek között meg­tárgyalta a mezőgazdasági üzemek társadalombiztosí­tási és üzemegészségügyi helyzetét. A szóbeli jelentés, ame­lyet Kátai Mária megyei titkár tartott, részletesen számot adott arról, hogy az üzemi bizottságok és a szakszervezet társadalmi aktivistái miként tevékeny­kednek az üzemegészség­ügy javítása érdekében, va­lamint a társadalombiztosí­tási feladatok ellátásában. A beszámoló is tartal­mazta és több hozzászóló szintén hangsúlyozta, hogy az eredmények elismerése mellett őszintén szólni kell a hiányosságokról, mind­arról, ami a tisztaságot, az egészségügyi kultúrát ille­tően tapasztalható az álla­mi gazdaságokban, gép- és gépjavító állomásokon, s egyéb mezőgazdasági jel­legű üzemben. Többen megemlítettték a nevelő, felvilágosító mun­ka fontosságát, az ellenőr­zés javítását, s azt, hogy további erőfeszítéseket kell tenni az egészségügyi és szociális létesítmények fej­lesztéséért, létesítésért. A kongresszusi munka­verseny tapasztalatairól és az első félévi tagdíj fize­tésről írásos jelentésben tá­jékoztatták a megyei bi­zottságot KökélBT — szilva a kopár vidékek új gyümölcse Az erózió pusztította ko­pár domboldalakra, termé­ketlen talajokra nemesíte­nek új gyümölcsfajt a Kertészeti és Szőlészeti Fő­iskolán. Egyik szülője a kökény és a zöldringló ke­resztezéséből származik, s a Szovjetunióból került a szigetcsépi nemesítő telep­re, a másik szülő a köz­kedvelt hazai kékszilva. A hármas keresztezésből eddig 12 utód jött létre, s mindegyik más-más ter­mést hozott. Van, amelyik­nek a gyümölcse majdnem olyan kicsi, kemény és íz­telen, mint a kökény, né­hány pedig szép formájú, és színű, meglehetősen jó minőségű kékszilvát érlel. — Nem kötöm le magam — mondta az öreg. — Kár, pedig már jóvá­hagytuk a prémiumot. — Máskor is ígérték már. De nem adták. — Kifizettük, amit meg­ígértünk. Most lógondozó az öreg. Nyugdíjas már. Azért eljár rendesen szö­vetkezetünkbe dolgozni — sorolja az elnök, Oláh Lajos. A lucemabetakarítás min­dig elhúzódott. Sok veszte­ség érte a szövetkezetét. Erre azt mondta a vezető­ség; ha gyorsan, rendesen, jó gazda módjára idejében bekazlazzák a szénát, a ka­zalmester 100, a beosztot­tak pedig 80 forintot kap­nak prémiumként. Bekaz- lazták. Másnap rögtön ki­fizették a „szénapénzt”. — Az emberek bizalmáért mindennap meg kell küz­deni. Legalábbis nekünk akkor nagyon kellett. Ösz- szel szedték volna a répát. Esős idő járt. Cukrot kér­tek. Minden száz négyszög­ölért két fciló cukrot. Más­különben ott maradt volna a répa a földben. Megígér­tük. Jártunk fűhöz-fához, mert adós volt akkor még a szövetkezet, a termést már várta a gyár. Végül is sikerült, kifizettük, amit megígértünk. De csak pénz­ben tudtuk adni. Megértet­ték — így az elnök. — Az­óta másképpen megy min­den. Hogy csak egyet em­lítsek, sorban állnak a jó­szággondozásért. A gyenge szövetkezetből néhány év elteltével jó közepes, jó gazdaság lett Minden az embereken mú­lott. Mert hiába a jó terv, elgondolás, ha nincs, aki megcsinálja. És a tiszafü­redi Szabad Föld Tsz-ben először az embereket nyer­ték meg a munkának. Nem ígértek semmit fölöslege­sen. De amire szavukat ad­ták, azt mégtartották. Legjövedelmezőbb üzem­águk a kertészet. Azelőtt is 100 holdon termesztettek zöldségféléket, most is. Évi egy—egymillió kétszázezer forint bevételt ad a közös­nek. Ez az évi összes bruttó jövedelemnek a 22 százalé­kát teszi ki. Az állattenyésztésük is sokat javult. Az 1964-es esztendőben 680 hízót 8—9 hónapos korban értékesí­tettek. Mintegy 1 200 000 fo­rint bevételhez jutottak. Azóta javult a hizlalás színvonala. Egy kiló sertés­hús előállítására ' 3.5—3.9 kiló táptakarmányt hasz­nálnak fel. A hízókat 6—7 hónapos korban értékesítik. Június végéig 250-et adtak el és ez tisztán 110 ezer forintot hozott a kasszába. Tavaly a közös gazdasá­got megkereste a belvíz, a száj- és körömfájás és más elemi csapás is. De már nem tudta visszavetni a feilődésben. Az elmúlt né­hány esztendő migszilárdí- totta, megerősítette a vala­mikori gvense gazdaságot Tavasszal 150 holdat telje­sen kipusztított a belvíz. barátomról semmi rendkívülit nem mond­hatok. Sovány volt, szegény volt, árva volt. Ez minden és ha még hozzá teszem, hogy körülbelül hétéves volt: el is mondtam min­dent, amit Jancsiról mon­dani lehet. Mindezen szerény tulaj­donságok azonban baráto­mat egyáltalán nem érde­kelték és nem keserítették el. Sőt, vidám volt, mint márciusban a cinege, szí­vós, mint a kökényvessző és fürge, mint a mókus. Volt azonban egy olyan tu­lajdonsága, amit ma is cso­dálok; rendkívül adakozó volt az utolsó palavesszőig, sőt az utolsó darab kenyé­rig. Azóta már tudom, hogy csak a végtelenül szegény ember lehet ilyen végtele­nül adakozó, túl minden határon és feltételezve min­denkiről, hogy hasonló mó­don gondolkozik. Barátomat az ajándéko­zás lázában — természete­sen — nem gátolta az sem, hogy maga az ajándék — hogy is mondjam?... — másé volt. Ezt az értelmet­len felnőttek úgy mondják, hogy Jancsi lopott, holott ez nem igaz, hiszen Jancsi nem tartott meg semmit, még a sajátját sem. Két­ségtelen azonban, hogy ba­rátom ajándékaival vigyáz­ni kellett, mert előfordult, hogy éppen kirakodó szem­lét tartottam játékaim kö­zött, miközben János bácsi, az asztalos és apám éppen a világpolitika irányvona­lát állapították meg. Egy­szer csak János bácsi sze­me megakadt játékaim egy­velegén és azt mondja: — Hopp, a srófhúzóm... Apám — ahogy ilyenkor szokás — elvörösödött, mert a sróf húzót Jancsitól kap­tam, aki „találta”... — Hát az a lókötő nem teszi be ide többet a lábát — mondta apám miután a srófhúzó eredete kiderült, bár Jancsit igyekeztem tisz­tára mosni. — Miért nem barátkozol te a Péterrel, Jóskával, pláne Harangozó Miskával? Azok jómódú gyerekek... azoknak nem ragad a ke­zükhöz semmi... Az atyai intelem azonban falrahányt borsó volt és én nem tágítottam Jancsi mel­lől, de ajándékaival csak titokban játszottam, mert származásuk bizonytalan­nak mutatkozott. Az ajándékokat — termé­szetesen — viszonozni kel­lett, mert barátom kapni is majdnem annyira szeretett, mint adni. Így aztán ceru­zák tűntek el, pecstéviasz, a kártyából a makkdisznó, sőt anyám stelázsijáról egy szobor is, amit azonban vissza kellett kérnem Jan­csitól, mert rettentő valla­tásnak néztem elébe. — Majd hozok mást he­lyette — ígértem barátom­nak, így a szobor meg is jelent a polcon s egy szóval sem árulta el, hogy Jan- csiéknál járt látogatóban. Ígéretemet persze meg­tartottam és egy szép piros patront „szereztem” Jancsi­nak, ami — súlya után ítél­ve — töltött volt. — Eldurrantjuk! — ör­vendezett a barátom és konyhájuk nyitott tűzhelyé­re dobta a patront, amely azonban begurult a búbos­kemencébe és egyáltalán nem akart durranni. Köz­ben bejött Juli néni, Jancsi anyja, összekotorta a pa­razsat és odatolta a levest is a tűzhöz, amikor aztán a patron szépen durrant... sőt a levesesfazekát is fel­borította, pedig három lá­bon állt... Mondanom sem kell, hogy rémülten távoztunk a kony­hából — elől Juli néni — aki az első ijedelem után seprűt fogott, de... nem, Ju­li néni nem vert meg soha senkit és elsősorban nem: egyetlen fiát. Az anyai szeretet azonban nem óv meg mindentől, fő­leg nem a betegségektől és így bizony Jancsi egyszer ágyban maradt. — Olyan gyengeforma vagyok — mondta — s anyja tehetetlenül ült ágya mellett, mert nem segített sem a tyúkleves, sem a hársfatea. — Doktor? Hun van ne­kem arra pénzem? — mondta Juli néni. — Csak legalább valami jó orvosság lennel... Azóta ötven év múlt el és tegnap kezembe került az a piros doboz, amit úgy hívunk, hogy „patikás”. Be­lenyúlok, nézem az isme­retlen, megmaradt orvossá­gok gyűjteményét és egy­szer csak... lám, ragyogni kezd az emlékek tengeré­ben a mohos szikla... Fekete Istvánt JANCSI 4 pártkongresszus tiszteletére Beváltják adott szavukat a fiatalok Parasztifjúsági tanácsko­zást tartottunk márciusban. Ott indult útjára az a kongresszusi verseny, — amelyhez végül is járá­sunkban 3250 fiatal csatla­kozott. Kilencvennyolc bri­gád, illetve munkacsapat fiataljai adták szavukat ar­ra, hogy eredményes, jó munkával köszöntik a párt IX. kongresszusát. A versenynek, a fiatalok önkéntes erőpróbájának már hagyománya van ná­lunk. Most azonban sok ésszerűséggel is megtoldot- ták erejüket az ifjak. A Ci- bakházi Gépjavító Állomá­son például újításokat és azok bevezetését vállalták. Anyám éjjeliszekrényének fiókja (még a szagát is ér­zem) s egy kis kéz kotorá­szik benne... az én kezem. Vettem ebből is, abból is, csomagoltat és cukorkafor­mát, fehér port és sárga port, mert a barátomnak orvosság kellett, mégpedig jó orvosság. Vettem és vittem, ostyá­val és anélkül és összeülve hárman beosztottuk az ada­golást. — Juj, de keserű — fin- torgott Jancsi az egyiktől, mire Juli néni azt mondta: az a jó, mert akkor gyó­gyít... és utána megenged­tük, hogy a csokoládéból is egyen a keserűség ellensú­lyozására. Ez a csokoládé egy kis dobozban volt és „Purgó” felírást viselt. Ezek után Jancsi meg­nyugodott, ámbár délután barátom igen mozgalmasan viselkedett, mondván, hogy valóban jó orvosságot hoz­tam, mert betegsége elle­nére többször úgy ugrott ki az ágyából, mint egy élet­vidám szöcske. Akkor aztán sokáig, na­gyon sokáig nem láttam barátomat, talán azért, mert a szívemben őriztem. Azaz mégis! 1945 áprilisában, amikor Budapest romten- ger volt egy őrült háború őrültsége után, és az éhség azt hitte, úr lehet a város felett: levelet kaptam Jan­csitól, hogy ekkor, meg ek­kor érkezik. Meg is érkezett. A vonat tetején, füstösen, kormosán, de vidáman. Hóna alatt nagy kenyér, másik kezé­ben egy füzér csirke s ak­kor eszembe jutottak a „jómódú gyerekek" és meg­törültem a szemem, mert talán korom ment bele... eszembe jutott Péter. Jóska, Harangozó Miska... és meg­öleltem Jancsit, aki szegény volt, de nekem egyetlen barátom. Ez az „ötletük” másfél millió forint többletter­melést jelenthet o gépja­vító állomásnak. S hogy a vállalkozók sza­vának alapja volt, azt bi­zonyítja: eddig egy millió forintot teljesítettek a vál­lalásból. • Bár sok termelőszövetke­zetben, gépjavító állomáson és különböző vállalatnál is van versenybizottság, a kö­zelmúltban időszerűnek tar­totta a KISZ járási bizott­sága, hogy utána nézzen: mi valósul meg a vállalá­sokból, hol, ki, hogyan áll­ja adott szavát. Csak né­hányat sorolok fel azok közül, akik ígéretük után hozzá is láttak annak be­váltásához: Tiszakürtön a Hunyadi Tsz baromfigon­dozói és tehenészei eddig már vállalásukat túl is tel­jesítették. A Kunszentmár­toni Állami Gazdaság nö­vendékmarhákat nevelő brigádja júniusban 149 szá­zalékra teljesítette felada­tát. A kombájnosok kong­resszusi versenyében is ki­emelkedő eredményt ért el Komlós Imre, a Mesterszál­lási Gépjavító Állomás, Győri József és M. Kovács József, a kunszentmártoni gépjavító, illetve állami gazdaság dolgozója. Mesterszálláson az Üt- törő Tsz-ben Szabó Elek és munkatársai a sertéshizla­lásban értek el jelentős gazdasági eredményeket. Egyre több a szocialista címért küzdő brigád is. Az ivari jellegű üzemek­ben harminc, a mez*gaz­daságban huszonhét, a kereskedelemben pedig huszonöt brigád fiataljai pályázták meg ennek a címnek az elérését. Sok helyen biztatták az­zal a fiatalokat vállalásuk teljesítésére, hogy elért eredményeiket közreadják; Rendszeresen közhírelik Ti- szainokán. Cserkeszölj őn a legjobb teljesítéseket. Öcsö­dön, Tiszaugon, Mesterszál­láson és még több más he­lyen fényképes híradókban, faliújságokon számolnak be arról, ki mit vállalt és mit teljesített. Az eredmények bizta­tóak, dicsérik a fiatalokat; s mindazokat, akik segítsé­gükre vannak eredményeik elérésében. Szeretnénk még nagyobb sikereket. Nem­csak anyagiakban, hanem abban is, hogy a verseny gondolatát, a közösségért végzet munka felelősségét mindenki érezze. Száraz László a kunszentmártoni lírást KlSZ-blzottság titkára SILÓZZÁK A KUKORICÁT A TISZAFÖLDVÁRI LENIN TSZ-BEN. — N. Zs. —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents