Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-26 / 201. szám
I 1966. augusztus 2b. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Akinek a kenyér adja a kenyeret Évről évre csökken az újítások száma a szolnoki járműjavítóban A különleges eljárás hátránya — A szakértők külföldön, javaslatok as asstalfiákban — Kedvrontó bürokrácia Lassan húsz éve pék. Két évig a szakmát tanulta, aztán katona lett. Amikor 1953-ban leszerelt, másnap jelentkezett a szolnoki Sütőipari Vállalatnál. Keserű hat év következett. Kengyelről járt be naponta. Ka délelőtt 10 órakor indult munkába, csak másnap 3 órakor érkezett haza. A műszakon túli időt az utcákon, a vonaton, várótermekben töltötte. — Észre sem vettem, hogy rohan az idő. És én azóta is csak azzal élek, ami az újságokból, rádióból, a tv-ből, s az üzemből rámragadt... — Családunkból testvér vagy szülő áldozatot nem követelt a háború. Mégis az törte meg az életemet. Ha másért nem, azért, mert nem tanulhattam rendesen. Most gondolkodom, hogy elvégzem a nyolcadik osztályt. Ahhoz, hogy a tanulás értékét a felnőtt ember felfoghassa, emberi érettség is kell. Most marxista középiskolába jelentkeztem. Ha azt nézem, hogy tíz éve párttag vagyok és ugyanannyi ideje pártvezetőségi tag is, magam mondom saját szemembe: nem fejlődtem úgy, ahogy kellett volna. Erre az iskolára rendszeresen el akarok járni, pedig nem lesz egyszerű. Bodnár József fiatalember. Kemencemunkás a Sütőipari Vállalatnál. Németh Istvánná, a vállalat párttitkára mondta, hogy csak munkaidő előtt vagy után kereshetem fel, mert munka közben szót sem lehet vele váltani. Ki van minden perce számítva. Minden percre szüksége van ahhoz, hogy a 35 mázsa kenyeret bevesse! Ezer- hétszázötven darab kétkilós kenyér minden műszakban S a kemence, amibe vet, 350—360 fokos meleg! — Három műszakban dolgozunk. Mire megszoknám az éjszakát vagy a nappali, már váltunk. Dehát nekem a kenyér adja a kenyeret. Nálam mindig az az úr: a tészta. Az diktálja a tempót, az szabja meg, mit tehet a mester. Ha szemrehányást tesz is magának, amiért könnyen hagyta az iskolát, van amiért megküzdött. — Hét évvel ezelőtt házasodtunk össze Marikával. Együtt gyűjtöttünk a szövetkezeti lakásra. Arra. hogy a folyosóból rögtönzött, raktárból alakított szobákat otthagyhassuk, hogy mire kislányunknak, Andreának az emlékei megmaradnak, csak ezt a napfényes, szép lakást lássa. Így van ezzel más is. A pártmunkát tehát valóban mindig csak munkaidőn túl végezheti. Akár taggyűlési beszámolót készít, akár más feladata van. Most, a nyáron épült fel a Rákóczi úti üzemben az olajtüzelésű, finom pékárut sütő kemence. A munkások, akik ott dolgoznak, mégis elégedetlenek. Nemrég kaptak ott először fizetést. Öt-hatszáz forinttal kevesebbet, mint előző helyükön. Ennyi pénzt meq- érez a család. Tíz-tizenöt éve a vállalatnál dolgoznak. Megszokták a legrosz- szabb kemencét és a ki- lenc-tizenkétórás műszakot is. Nagyobb fizetésért a hosszabb munkaidőt, a rosszabb körülményeket is vállalták. A vállalatot viszont fejleszteni kell. S a tizenkétórás műszak sem jó, előbb-utóbb megsínyli a dolgozó is. meg a család is. Ilyen dolgokról is beszélni kell. Volt egy eset. Fegyelmi ügy. Egy művezető — nem ez volt az első esete — ittasan gorombáskodott egyik műhelyben. Párttag is. — Szerettem volna, ha a pártvezetőség szavából megérti: javát akarjuk. Azt, hogy uralkodjon magán, hogy ne vesszen el, mint szakember. Pedig már ott tart. Vizsgálgatom magamban, hogy hol is hagyhattuk, hol hagyhatta ki- siklani az életét... Volt kellemesebb feladatom is. A munkaversenyt értékelők között bejártam nemrég minden üzemet. Megismertem sok régi kollégát, ösz- szehasonlíthattam, hol milyen a rend, a szorgalom. — Hasonló feladatom számtalan volt a tíz év alatt. Mindig a legméltóbb fizetséget kaptam érte: A beleszólás jogát emberek gondjaiba, nevelésébe, elbírálásába. Most ötödször adok számot, miként éltem ezzel az évtizeden át megújított joggal. B. E. Filipp Gyenyiszovicsol tegnap délelőtt baráti beszélgetésre fogadta Csáki István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. A beszélgetésen többek között jelen volt: Z agyi János, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának titkára, Fodor Mihály, a Szolnok megyei tanács vb elnöke, dr. Ungor Tibor, a megyei pártbizottság tagja, osztályvezető, M. Szabó István megyei rendőrkapitány, Brassói Tivadar, a Kilián György Repülőtiszti Iskola parancsnoka, Posta Mihály megyei munkásőrparancsnok, Mánál Sándor, a tiszafüredi járási pártbizottság titkára és Bugajov elvtárs, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok képviselője. Ezután a szovjet vendég a Hazafias Népfront klubjába látogatott, ahol találkozott a város, a A szolnoki járműjavítóban évről évre csökkent a bevezetett újítások száma. Főként az a feltűnő, hogv a benyújtott javaslatok többségét elutasítják. Az idei első fél évre is ez volt a jellemző. Hatvan- kilenc újítási javaslatból mindössze huszonegyet fogadtak el, melyek után 120 000 forint népgazdasászolnoki járás párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeti vezetőivel. E találkozáson Gál Gyula, a' Hazafias Népfront megyei elnöke mondott köszöntőt, majd ismertette Szolnok megye községeinek, városainak az elmúlt 22 év alatt történt fejlődését. A megye ipari fejlődéséről szólva többek között elmondotta: ma az ország kénsav és műtrágya szükségletének csaknem felét a Tiszamenti Vegyiművek adja, s hogy Szolnok lett az alföldi kőolaj - fúrás és kutatás központja. Ismertette a megye mezőgazdaságának fejlődését is, a termelőszövetkezetek eddig elért eredményeit. Válaszbeszédében a szovjet vendég örömének adott kifejezést a kedves fogadtatásért, s elmondotta: öröm számára, hogy a 22 évvel ezelőtti sok véráldogi megtakarítást értek el Július-augusztusban tizenöt javaslat közül hármat már elfogadtak. A vállalat illetékes előadója elmondotta, hogy az újítási mozgalom pangását nem kis részben a szakmával járó különleges eljárási módnak lehet tulajdonítani. Az újítási javaslatok zöme ugyanis a vasúti kocsik szerkezeti megváltoztatására irányul, melyet közponzat nem volt hiábavaló. Meggyőződése, hogy a magyar nép felépíti a szocializmust, s biztosítja hazája függetlenségét épp úgy, mint a szocialista tábor többi országa. Elismeréssel szólt mindarról, amit eddig megyénkben látott és tapasztalt. Szólt néhány személyes élményéről is. A Filipp Gyenyiszovics Kiva kíséretében levő tiszafüredi elvtársak elmondották: amikor Tiszafüred mellett levő Sarud községbe látogattak, a szovjet vendég így szólt: „itt a falu szélén levő házsor még nem volt meg a háború alatt”. Megkérdeztek egy arra elhaladó asszonyt, mikor épült a falunak ez a része. Az asszony, aki nem tudta, kik sétálnak az utcán, mondotta: „1949-ben”. Ez az epizód is bizonyítéka annak, hogy a hazánkat felszabadító szovjet hadsereg egyik parancsnoka milyen jól emlékszik azokra a helyekre, ahol több mint két évtizeddel ezelőtt harcolt. Tegnap délután az egykori rohamzászlóalj parancsnok a martfűi Tisza Cipőgyárba látogatott. tilag csak a minisztérium hagyhat jóvá. Pontosabban azok bevezetését az egész vasúira egységesen írja elő. Ez az eljárás bár indokolt, a gyakorlatban el- bürokratizálódik, mivel a minisztérium nem tartja be az újítási rendeletben előírt elbírálási határidőt. Noha a vállalat szabályosan és idejében előkészíti, véleményezi és feladja ezeket az újításokat: a minisztériumi átfutási idő átlagosan három hónapot vesz igénybe. Mint a vállalatot tájékoztatták azért, mert a minisztériumi szakértők sokat tartózkodnak külföldön (például vasúti kocsit vásárolnak stb.), más pedig nem helyettesíti őket. Ezért fut össze sok újítás az asztal fiókban, s olvasatlan pihen hosszú hetekig. Ez a bürokratikussá süllyedő módszer természetesen elkedvetleníti az újítókat. No persze nemcsak a minisztériumot kell hibáztatni. Mint egy vizsgálat bebizonyította, az elutasított újítások nagy százaléka nem felel meg a rendeletekben előírtaknak. Ezek között jócskán akad olyan, mely’.en jó gondolat rejlik, csak éppen a javaslat kidolgozásába csúszott hiba. A vállalati főmérnök ehhez a következő megjegyzést fűzte jelentésében: „Elősegítené az újítási mozgalmat, ha a műszaki vezetők fokozottabb segítséget adnának az újítóknak a javaslatok kidolgozásában, s esetleg a rajzok elkészítésében”. Filipp Gyenyiszovics Kiva Szolnokon Pártunk Központi Bizottságának, s a járási párt- bizottság meghívására Tiszafüreden tartózkodó, a községet, a járást felszabadító szovjet rohamzászlóalj parancsnokát, Filipp Gyenyiszovics Kivát két napra Szolnokon vendégül látja a Hazafias Népfront Szolnok megyei Elnöksége. Napsütéses reggel íjzép szál kukoricák meredtek a kaján, csonka Holdra. A diny- nyésen túl egy bagoly huhogott el valakit, de az öreg Balog úgy vette, mintha nem hallaná. Ásí- tozott, a mozdulatlan kukorica katonákat hunyorogta. — Így jó, ha nem fúj, akkor jó. Mert mire való, semmire se! Csak kiszárítja a földet... Meg az embert... Lusta, hamuszín felhő mászott a Hold elé. Olyasmi, mint a sűrű szalmapernye a búbosból. — A felhő a nagyon jó. Abból eshet. Az kell — motyogta, amikor letápászkodott a nagykabátjára. Féloldalt dőlt, de az egyik szemhéja negyedúton még megállt. A tanyában egy nagyhangú, izgága kakas ébresztgette a többit — Virizsol már — mérgelődött. — Ez is olyan, akár a szél: csak abajgatja az embert! Nem hagy szundítani. Az öregnek már minden ellenére van. Még a föld is! Nyomja a csontját, a fiatalnak meg olyan, mint a pe- helypárna. A lusta esőfelhők végleg megülték a kifli-Holdat. — Tolvajnak való idő gondolta — amikor nekivetette a fejét a trázsafának: — Tán csak nem jön senki... Amikor megpirkadt úgy érezte, az öregségéből is fogyott valami az éjszakával. Komótosan felcihelődött és nekiindult a dinnyetáblának. Félúton se járt, amikor meglátta a nyomot. Az abroncs mélyen belevágott a homokba. Nézte a patanyomokat. A lovak belerágtak a kövér tu- kuzdinnyékbe, a maradék a porban csúfoskodott. Felvett egy szétmarcingolt darabot, a ragacsos, homokos lé befolyt az Inge alá A krisztusát — káromkodott. Megint nagyon öregnek, semmirevalónak érezte magát. Már másodszor lopják meg a héten, kocsikkal, mázsaszám. Ahogy végiggondolta, reszketni kezdett az ina, leült egy akác- tuskóra, belehunyorgott a felcsúszó Napba, majd a tanyát leste. Az embereket is odaképzelte az udvarba, a Fazekas gyereket, az elnököt, ahogy odaszólt neki hétfőn reggel: — Maga ne menjen már szénát gyűjteni, Balog bátyám, hanem váltsa föl esténként a diny- nyést. Könnyebb lesz... Az a hétfő valahogy belefolyt ebbe a péntekbe, mindenre nagyon jól emlékezett, egy jottányit se hagyott ki erről az esze. Akkor nagyokat bólogatott az elnöknek: — jó, persze, hogy jó, oda is ember kell, ha satnyább is, ha öregebb is, de csak tesz valamit. A csőszség is munka. Munka, persze, hogy munka, csak jól csinálja az ember. Aztán eltűnt a tanya, mintha délibáb vette volna a hátára. Nagy homály lett minden: a dinnyeföld, a kukoricás, meg a kiserdő, minden. Felkelt, kétrét állt, hallotta ahogy roppan a dereka, érezte, hogy sós a szeme. Egy nagy kövér tukuzdinnyére potyogtak az apró vfzcseppek... — Az vagyok, ami a szél. Olyan... Nem felhő, csak szél vagyok! Jó arasznyit feljebb húzott már a Nap, de még mindig ott állt a tuskó mellett, akkor is, amikor elébe lépett a Fazekas gyerek, az elnök. —■ Magának meg mi baja, Balog bátyám? Az öreg könnyei bajusszá végén bizonytalankodtak: — Megloptak, fiam! A száraz anyaföld se váló már a markomba, vagy... csak az való. — Elaludt? — kérdezte az elnök. Bólintott. — Elnyomott a holdvilág. Semmi se vagyok már. — Megnézte mennyit vihettek el? — nézett a dinnyeföldre a másik. — Felpakoltak két lóval... — motyogta az öreg. Az elnök a cigarettáját mor- zsolgatta, azután megfordult elindult, de hármat se lépett: — Hát... sejti-e, hogy ki volt? Az öreg nekitámaszkodott a tuskónak: — Kocsis-féle lehetett! Ki csinálna más ilyet! A nagydarab férfi hümmögött, hallgatott, mondani is akart valamit, meg nem is, aztán csak kibukott belőle a szó: — Jó szimatja van, Balog bátyám. Az volt. Sinka, a fuvaros. Az öreg ember a botja után kapott: — Megfogtátok? Hé, megfogtátok?! — Meg — bólintott az elnök és elindult. — Aztán elzavartok-e most, Pista? Segítni akartam én, csak- hát... Leragadt a rossz szemem. A férfi a kabáthajtókáját gyű- rögette. A dűlőútról, a bricská- jától már kiabáltak: jöjjön már elnök elvtárs, elkésünk! Visszaintett, várjanak! Az öreg kétrét állt előtte, a kalapja széle mögül leste. Nagyokat nyelt, összevissza szaladgált az ádámcsutkája. Az elnök érezte, hogy valamit mostmár mondania kell: — No, hát... Szóval elbágyasz- totta a holdvilág?! Az öreg Balog belekapott a szóba: — Csak attól járhattam csúnyán, mert annyira azért még nem vénültem el... A másik feszengett, mintha szűk lett volna a kabátja. — Mennyi most, Balog bátyám — kérdezte. Az öreg feszített egyet a derekán, erőből, hogy a botja is lejjebb szaladt a homokba. — Hetvennégy, fiam! Az elnöknek megint kiabáltak, mire az elindult. Nem akarta észrevenni, hogy az öreg húzza magát utána, de aztán csak megállt. Az öreg az arcába lesett. Minden ránc mozgott a szája körül: — Aztán mondjál már valamit! Mi lesz velem?! Belémrug- tok? öreg kutya mehet: mert vak, mert nem tud ugatni... Az elnök rágta a cigarettát és ugrott egyet az ádámcsutkája, amikor az öreg, az apja kubikostársa, alázatos kutyamozdulattal levette a kalapját és a mellére szorította: — Elvénültem, fiam. Csak mondtam az előbb, hogy mondjak valamit. Kutyának se vagyok jó. Annak se... A bricskától újra kiabáltak, mire a behemót ember nagyon csúnyán visszakáromkodott, majd akkora levegőt vett, hogy szinte szétrepedt az inge és odaszólt az öregnek: — Tegye fel a kalapját, Balog bátyám. Megsüti a fejét a Nap. Nemcsak a holdvilág árthat meg az embernek... Az öreg nagyot nyelt: — Tréfálkozol rajtam? Hát így vót, ha tréfálkozol is, ígyen vót. Ezt mondod, azt meg elhallgatod, mit csináltok velem! Azt nem mondod... Az elnök a dinnyeföldet leste, másik cigarettát kotort elő, nagyokat szippantott. Mit mondjon? A vén ember érzi az igazságot, de mégis azt várja, hogy biztassák: — „dehogy is, Mihály bátyám, legény még maga!” Ha rábólintanak, hogy igen, eljárt az idő, akkor vége! Ha megtudja, hogy már csak nyűg, befejezi. Akkor minden ilyen hamar bevégzi! De mit csináljon vele? Hová tegye, ahol nincs láb alatt, ahol nem csinál kárt?! Megint csúnyán elkáromkodta magát. Hát kell ez neki? Trotyli vénekkel kínlódjon, amikor azt se tudja, hol a feje? Ez meg nyüszit itt előtte, mint valami kenetlen taligakerék... Már-már kitört volna a mérge, amikor elszégyellte magát. A taligakerék miatt. Az nyikorogta el ennek az erejét is, meg az ő apjáét is! Vállalni kell őket, a nyomorúságukat, mert ki vállalja?! A hatodik cigarettát szívta egyáltóhelyében, amikor úgy tört ki belőle a szó, mintha valami nagy öröm érte volna: — Azt gondoltam, ha már meg van az a dinnye, nem lehet olyan nagy baj. Aztán nappal is lehet éjjeliőr az ember. Az öreg Balog ráhunyorgott: — A kertre gondoltál, fiam? — Arra, ott nappal kell a csősz — mondta az elnök. Az öregember félve sandított rá: — Akkor még máma beállhatnék oda... A másik megint harapott egyet a cigarettáján: — Majd holnap. Nincs maga annyira rászorulva. Az öreg maga elé pusmogott: — Éppen nem vagyok, dehát. addig él az ember, amíg dolgozik. Aki nem bír, az nincs... Az elnök felvette a kunyhó elől az öreg nagykabátját, meg a szatyrot: — No jöjjön, maguk felé megyek, hazaviszem. Amikor elindultak, a Nap már magasan fent volt az útján, a hátukba sütött. A dinnyeföld szélén csendben szívták a meleget a kukoricák; a kiserdő se rezdüit, mert egy csepp szél, annyi se volt... ’r-*=rat T atfflS
