Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-10 / 162. szám
X R. július 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 főbb híján a* artézlkűt és és a kanna vize Is hűsíti a strandot nélkülöző jász- kiséri fiatalokat. (Foto: Nagy Zsolt) renbe-Ken tartotta a szolnoki Szigligeti Színház évadzáró társulati ülését. Befejeződött tehát hivatalosan is az 1985/66-os évad, amely a színház fennállása óta talán az egyik legsikeresebb szezonnak mondható. Most azonban anélkül, hogy részleteiben értékelnénk az elmúlt évadot, a színház jövő terveiről, az új tagokról kértünk tájékoztatást Berényi Gábor igazgatótól. — A színház régi és leendő barátait érthetően foglalkoztatja a kérdés, milyen darabokat láthat az 1966167-es évadban a Szigligeti előadásában. — Nemrég készült el a színház végleges műsorterve. E szerint szeptember 30-án Kálmán Imre C i r - kuszhercegnó című nagyoperettjével nyitjuk az új évadot, Habay Anikóval a címszerepben. Igyekeztünk eleget tenni a szolnoki közönség régi kérésének. ezért a zenés darabok között több nagyoperettet iűztünk műsorra. Az említett Cirkuszhercegnőn kívül előadjuk Ábrahám Pál Viktória című operettjét és Behár György Éjféli . an de vu című látványos revűoperett- )ét is. Ez utóbbit a kecskeméti színházzal együttműködve állítjuk színpadra, a kecskeméti színház ugyanis későbbi időpontban szintén műsorára tűzte a darabot. Az anyagi erők koncentrálásával reméljük még látványosabb produkciót láthat majd a közönség. Ha már a zenés daraboknál tartunk e műfajban s további két bemutatónk egy harmincas években nagy sikert arató zenés vígjáték, az Egy b ol on a százat csinál felújítása lesz. A régi nagy sikerek felújítása már szinte hagyománynak számít színházunkban. Emlékezzenek csak Nóti Károly Nyitott -blak című darabjára. A szabin nők elrablására vagy a legutóbbi Én és a kisöcsém 'című zenés vígjátékra. Reméljük, hogy ezúttal is jól szórakoznak majd a színházlátogatók, ötödik zenés bemutatónk egy eredeti bemutató lesz, Fehér Klára—Stark Tibor—* G. Dénes György: Vonat- rablás magyar módra című zenés vígjátéka. A prózai bemutatók közül első darabunknak Shakespeare III. Ri eh ár d című tragédiája lesz, Horváth Sándor címszereplésével. Premierjét október 28-án tervezzük. November 19-én tűzzük műsorra a francia színpad egyik jelenkori kiválóságának M. Achardnak Bolond lány című nagysikerű darabját. A további prózai bemutatók között szerepel Csehov Cseresznyéskert , című drámája .és Péchy Blanka Regény című művének színpadi változata. Bevallom, nagy várakozással tekintünk ez utóbbi bemutató elé. amely szintén ősbemutató lesz, és nem titkoljuk, ha sikerül, a magyar színpad eseményének számít majd. Az ötödik prózai bemutató egy későbbi időpontban eldöntendő darab. Ogy érezzük, hogy ezzel a megfogalmazással várakozásában nem vezetjük félre a közönséget. Lehet* hogy egy új magyar drámát tűzünk műsorra, hiszen októberben zárul a magyar drama pályázat, amelyen még sok minden eldőlhet. Az is lehet, ha nem találunk megfelelő magyar darabot, ötödik bemutatónk egy modern nyugati dráma lesz. — Ügy tudjuk, hogy ebben az évben a nagy színház mellett, kísérleti jelleggel, egy stúdió színházat akarnak létrehozni. Erről hallhatnánk valamit? — Elképzeléseink minden szinten támogatásra találtak. a stúdió színház műsorterve azonban csak később alakul ki és működését feltehetően csak novemberben kezdheti meg. Végül egy szintén sokakat érdeklő kérdés, az eltávozottak helyett kik lesznek a színház új tagjai? — A Thália Színházba távozó Drahota Andrea és Kozák Andráson kívül, a színészi állományban levők közül egyedül csak Simon Kázmér szerződött el Győrbe. Szolnokra szerződött a Debreceni Csokonai Színházból Szabó Ildikó, Tolnai Miklós és a szolnoki közönség által már jól ismert Harsányt Frigyes, a József Attila Színházból D ö m s ö d i János és lesz még egy főiskolásunk is, a tehetséges K t á n i c z -j a j os. — rideg — KEHI ALTALABAN — KONKRÉTAN ÉLÜNK |l eszédtéma lett „Az osztályharc néhány időszerű kérdése, az MSZMP KB ideológiai irányelvek tükrében” című írás és az utána hozzászólásként megjelent; „Konkrétabban tanulmányozzuk a helyi tapasztalatokat!” és az ezt követő „Kezdeme- nyezés és felelősség” című cikkek. Nem "köznapi szenzációt” tartalmazó írásokról van szó, hanem olyan kérdésekkel foglalkozókról, amelyekre azt mondjuk — politika. Két évtizeddel ezelőtt még a politikát „úri huncutságnak” tartották az emberek, ma pedig beleszólnak a „dolgok” menetébe. Igaz, hogy nem egybehangzó, egyértelmű és egyforma mértékű a beleszólás gyakorlata, de van! Ott, ahol a politika valamely szintnek megfelelő általánosítása történik, e színes, eleven „vélemény- halmazzal” azok mozgató rugóinak, törvényszerűségeinek megragadásával feltétlenül számolni kell, nemcsak ebben az esetben, hanem minden más kérdésben is. Meggyőződésem, hogy pártunk és a mi megyei bizottságunk gyakorta, tában is ez így van, másként nem lehetne társadalmi fejlődésünk ilyen gyors ütemű. Megítélésem szerint Bálint elvtárs bíráló megjegyzései nemcsak szándékukat tekintve őszinték, de lényegében igazak is. A bírálat éle nem elméleti jellegű. Ki tagadhatná azt például, amit Ungor elvtárs írt, hogy hazánkban leraktuk a szocializmus alapjait és a fejlődés mai szakaszában az osztályharc gazdasági és ideológiai oldala került előtérbe, hogy erősödött a munkás-paraszt szövetség és a szocialista viszonyok aktívan hatnak a tömegek tudatára. Tagadja-e bárki azt, hogy ma már a párt- szervezeteknek másként kell foglalkoznia a kérdésekkel, mint jónéhány évvel ezelőtt? Az is ismert, milyen parasztpolitikai intézkedések láttak napvilágot a VIII. kongresszus óta stb. A fenti megállapítások- kai nem szállt Bálint elvtárs vitába, ö véleményem szerint, a következőket kifogásolja: Ungor elvtárs cikke és több, az utóbbi időben a Néplapban megjelent e tárgyú cikk „nem faggatja eléggé a megyei valóságot, nem konkretizálja az egyes megállapításokat, nem követi nyomon a valóság dinamikus mozgását, — ezért túlzottan nagyvonalú”. Ezt hiányolja ő és mások is. Nem kíváncsiságból, hanem azért, mert szeretnék tudni, mit kell tenni itt Szolnok megyében a párt általános politikájának végrehajtása érdekében, mellyel mélységesen egyetértünk. Annak ellenére, hogy a bírálat éle nem elméleti jellegű — abban az értelemben, hogy az osztály- harc helyett nem mikroszo- ciológiát követel — meggyőződésem. hogy ez elméleti jellegű összefüggésektől el nem választható sem a megbírált cikk, sem a bírálat maga. Mert úgy politizálni, hogy azt a tömegek, a dolgozó emberek, — akik a politikát végrehajtják — ne értsék meg, már elméleti problémákat vet fel. Marx megállapította, hogy a burzsoázia és a proletariátus közötti osztályharc szükségszerűen proletárdiktatúrához vezet és e diktatúra is csak átmenet egy osztálynélküli kommunista társadalomba. Ennek a történelmi szükségszerűségnek puszta felismerésétől még nem lett volna 1917-ben szocialista forradalom. Ezt ma már mindenki tudja. Csak úgy lehetett azt megvívni, hogy a párt, Lenin, elemezte a konkrét orosz valóságot, kitűzte a konkrét elvégzendő feladatokat a kommunisták ezeket megmagyarázták az egyszerű embereknek, azok megértették és tettek! Ma sincs másképp! A nagy országos célok mindig konkrét körülményeken — személyi feltételeken, emberek tulajdonságain képességein, a helyi anyagi adottságokon — át valósulnak meg. 1 Világos, hogy minden egyedi esetből nem lehet az osztályharcra, a politikára következtetni. Az, hogy egy hét után leválik a cipőm talpa, ez nem az osztályharc problémája közvetlen. Valószínű, hogy közvetve sem. Lehet, hogy véletlenszerűen rossz anyagszérja áldozata a cipő, vagy az adott munkás pillanatnyi figyelmetlensége, szállítás, vagy egyéb dolgok játszottak közre. De ha a cipők általában ilyen tulajdonsággal rendelkeznek, ott már gazdasági, szervezési, szociális, bérezést, stb. problémáik húzódhatnak meg, ez pedig már az osztályharc fogalomkörébe tartozik. Bár hozzá kell tenni, hogy egy-egy gyár termékeinek rossz minősége, a konkrét üzemi gondok sem érintik legtöbb esetben az országos politikát, de mégis részei annak, ezért nem elhanyagolhatók. Például sók üzem lényegében hasonló gondja jelezte a gazdaságirányítási rendszer felülvizsgálásának szükségességét. Az emberek nem általában, hanem konkrétan élnek. Nem társadalmi törvények. hanem jelenségek között élnek és e Jelenségek befolyásolják elsősorban indulataikat, véleményeiket, tetteiket. Ha ez igaz, akkor szüntelen feladatunk a jelenségek vizsgálata, azaz az emberek véleményének kutatása alakítva és ellenőrizve ezáltal munkastílusunkat, politikánkat; A Népszabadság július 6-i számának „Mindennapos feladat” című vezércikke tízezer emberrel folytatott őszinte, közvetlen eszmecseréről ír. S többek között ilyen megállapítást tesz: „...a bizalom a párt iránt nem egyszer s mindenkorra adott. Jóllehet, bízhatnak a tömegek általában a párt politikájában, kikezdhetik a bizalmat, ezt a legértékesebb politikai tőkét, a helyi torzítások, a munkahelyi bajok és hibák." Majd felsorol a vezércikk ilyeneket: állásidő, túlóra, anyaghiány, szervezetlenség, pazarlás, az adminisztratív létszám túlzott növekedése, egyes vezetők helytelen magatartása. Később az is kiderül a cikkből, hogy e bajok nyolcvan százalékát helyileg orvosolni lehetett volna. Az ilyen kérdésekkel való foglalkozás igenis forradalmi tett, ¥7 élreértés ne essék, a-* munkásosztály politikájának megvalósításáért folyó harcról és nem e politika lényeges elemeit meghatározó társadalmi törvényekről van szó. Nem, egy percig sem gondolom, hogy a tudományos tételeken nyugvó politikát hangulati elemek határozzák meg alapvetően. Ott nagyon is mélyen fekvő, objektív viszonyok működnek. A párt politikájának tudományos alapjai, általános elvi tételei, amelyek a konkrét országos helyzet lényeges összefüggéseit tükrözik, és e politika megvalósításáért folyó gyakorlati osztályharc. azonban két különböző dolog (bizonyos értelemben) és Bálint elvtárs ezen utóbbit feszegette. Az egyes példáknak s politika tudományos vonatkozásaiban önmagukba*?) bizonvító ereje nincs. De van bizonyító ereje az ismétlődő eseteknek a politika végrehajtása vonatkozásában és bizonyos esetekben a politika elvi megfogalmazásaiban is. Ugyancsak a Népszabadság egyik nem régi számában olvashattunk az állami gépkocsik gyakori jogtalan igénybevételéről. A cikkből kiderült, hogy ez nem ritka eset és a Népstadion egyik mérkőzésén csaknem száz olyan állami gépkocsi parkírozott, amely utasai nak Budapesten az nap semmiféle keresnivalóim nem volt. A szolnoki 7-es autóbuszjárat egyik utasa különböző cifraságok- közepette így reagált a fenti dologra: „Én keresem nekik a benzin árát...” Lehet, hogy a tudományos tudat e megállapítással vitába szállna és bonyolult összefüggéseken át bebizonyítaná, hogy nem ő, de nem is más konkrét ember, hanem... ez lehetséges. Az viszont igaz, hogy minden érték forrása a munka, így a benzin sem származhat máshonnan. Az, hogy e felháborodott ember nem nyersolajfínomítással foglalkozik és mit sem tud a v bonyolult társadalmi munkamegosztásról, ót nem érdekli és a tényen sokai nem is változtat. Mindez persze nem jelenti azt. hogy ugyanez az ember a következő percekben ne állapítsa meg, hogy „ennyit mint az utóbbi tíz évben Szolnokon sohasem építettek, pedig már nem vagyok mai gyerek”. Bár ennél is azonnal hozzáteszi, hogy meg lehetett volna ismételt állványozás nélkül is oldani a Vosztok úti építkezést. Igaza van? Igen! — Mondhatja? Igen! Jussa van hozzá, övé, miénk az ország. A minap úttörők utaz- tak Csillebércre, a megye legjobb úttörői. Fiúk és lányok értesítést kaptak, hogy a megjelölt napon 9 órára az úttörőházban jelenjenek meg és onnan majd egy pedagógus vezetésével elindulnak a nem mindennapi útra. Mi sem lett volna természetesebb, hogy ez valóban így történik és az sem lett volna hiba, ha valaki pár percig beszél nekik (nem a két rendszer között folyó világméretű osztalyharcról. a NATO válságáról és a kínai elvtársakkal folyó vitáról), hanem arról, milyen nagy megtiszteltetésben van részük azáltal, hogy reájuk esett a választás. Megköszön ni az úttörőmozgalomban végzett munkájukat és né hány tanácsot adni nekik az eljövendő tíz napra, az utazásra vonatkozóan. Nem ez történt. Fél tízig várakoztak a gyermekek és a szülők. Természetesen már valamennyien türelmetlenkedtek. Fél tíz után bejött a takarító néni?! És azt mondta „mindenki menjen az állomásra”. A gyermekek és szüleik megrohanták a rendes járatú autóbuszt. Civakodás, sírás, bőröndök, csomagok, felnőttek és gyermekek egymás hegyén hátán... Kiértek az állomásra. Ott nem várta őket senki, vé- gülis előkerült egy fiatalember, megállapította, hogy lekésték a vonatot, stb. stb. Attól persze, hogy ez az eset megtörtént, nem dőlt össze a világ és tovább építjük a szocializmust, dé jobb lett volna, ha nem történik így, mert e fiúk és leányok a közeljövő munkásai, parasztjai és értelmiségiéi lesznek. És ilyen, vagy ehhez hasonló események bizony nem a legjobb nyomokat hagyják bennük. (Csak megjegyzem, hogy ugyanebben az időben legalább öten tartózkodtak az úttörőház emeleti helyiségeiben, az irodákban.) A kadhat, aki az ilyen és ^ ehhez hasonló bírálatoktól „félti” a párt politikáját. Bármilyen jószándékkal is teszi, én a magam részéről az ilyen szándékot éppen jól felfogott osztályérdekemlfen nem tudom tisztelni. Szerintem fgy van állandó kapcsolat az „osztályharc néhány mai problémája” és mindennapi életünk között. ’ Földi Jósacf Mit játszik jövőre a színház ? Kik lesznek az új tagok?
