Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-30 / 179. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. júiusl 39, A francia küliigi/miniszter a Balatonnál A balatoni utazásnál az esernyő is fontos szerepet ka­pott: a kiadós nyári eső ellenére vendégünk jókedé- lyűen vágott neki a magyar tengerhez vezető útnak. (Foto: Bozsán) Brezsnyev fogadta U Thant-ot Zendülés Nigériában Maurice Couve de Mur- ville, francia külügyminisz­ter és felesége, valamint kísérete pénteken Buda­pestről különvonattal a Balatonhoz utazott. A ven­dégeket elkísérte Szilágyi Béla külügyminiszterhelyet­tes és felesége, valamint Raymond Gastambide, a Francia Köztársaság buda­pesti nagykövete. ' Balaton- füredről gépkocsival foly­tatták útjukat Tihanyba, ahol megtekintették a mú­zeum kiállításait és az apátságot, majd Badacsony­ba látogattak. Ebéd után a Szőlészeti Kutató Inté­zet vendégházában borkós­tolón vettek részt. A ba­dacsonyi tartózkodást ha­jókirándulás követte, majd a vendégek visszautaztak a fővárosba. Kállai Gvula. a Minisz­tertanács elnöke pénteken délután az Országházban fogadta Maurice Couve de Murville francia külügymi­nisztert és szívélyes eszme­cserét folytatott vele. A látogatásnál jelen volt Pe­ter János külügyminiszter, Szilágyi Béla külügymi­niszterhelyettes és V alkó Márton, a Magyar Népköz- társaság párizsi nagykö­vete. A Reuter hírügynökség megbízható forrásokra hi­vatkozva gyorshírben je­lentette, hogy a nigériai hadsereg egyes különítmé­nyei pénteken átvették az az ellenőrzést a lagosi re­pülőtér felett. A repülőtér környékén harcok folynak és szemtanúk jelentése sze­rint több haláleset és se­besülés is történt. Magá­ban Lagosban nyugalom uralkodik, de a katonai kormányzat székhelyét erő­sen felfegyverzett egységek őrzik. A fenti források szerint a hadseregen belüli zendü­lésnek a története a követ­kező: a Lagostól mintegy 80 kilométerre fekvő Abeo- kuta városban csütörtök este az Ironsi tábornok ka­tonai rendszeréhez hű erők törtek be, miután a város­ban a kormány megdönté­sére irányuló összeesküvést lepleztek le. A hadsereg szakadár lázadó elemei és a kormányhű csapatok kö­zött fegyveres harc tört ki és a jelentések több ha­lottról és számtalan sebe­sültről adnak hírt. Később a zendülés kiterjedt a La­gos külvárosában található Ikega területére is, az itt Általános szakértői véle­mény, hogy az organikus égőtermékek — szén, kő­olaj, földgáz — világtarta- léka már csak 150—200 évig elegendő a világ ener­giaszükségletének kielégí­tésére. Pesszimista vélemé­nyek szerint azonban, még ennyire sem futja, hiszen az energiafogyasztás évi 5 százalékkal növekszik. Ez a helyzet olyan kiút ke­resésre késztet minden ipa­ri államot, amely ebből a ma már egyre inkább fe­nyegető energetikai zsák­utcából kivezet. Milyen lehetőségek van­nak? Elsősorban az urán s más hasadó anyagok, tehát az atomenergia kihasználá­sa jön számításba. Annak, hogy az atomerőművek a hagyományos erőműveknek eddig nem váltak vetély- társaivá, elsősorban köz­gazdasági okai vannak. Az atomerőművek áramterme­lése eddig még többe ke­lévő repülőteret a lázadók elfoglalták. Ironsi tábornok a jelen­tések szerint jelenleg a Lagostól mintegy 160 kilo­méterre északra fekvő Iba- danban vezeti a lázadás leverésére irányuló hadmű­veleteket. Abeokuta, ahol a harcok kezdődtek, Lagos és Ibadan között fekszik. Lagosban a hadművele­teket Ogundipe tábornok, a hadsereg vezérkari főnö­ke irányítja. A nigériai rá­dió épületét erős kordon veszi körül. A hadseregen belül ki­robbant pénteki lázadás közvetlen oka egyelőre nem ismeretes. Minden­esetre január óta, amikor Ironsi tábornok fegyveres hatalomátvételt hajtott vég­re, több zavargásra került sor, mivel Észak-Nigériá- ban általános nyugtalansá­got keltettek a tábornok­nak az ország egyesítésé­re és a törzsi rendszer fel­számolására irányuló ter­vei. Ironsi tábornok rövid­del a hatalom átvétele után megszüntette a tarto­mányi beosztást és egysé­ges államnak nyilvánította Nigériát. Ez elégedetlensé­get szült a főként muzul­rül, mint a normál építésű erőműveké. — A tudósok azonban bíznak benne, hogy rövidesen jobb gazdasági mutatókat érnek el. Az NDK előtt is — az NDK-t a világ tíz vezető ipari hatalma közé sorol­juk — az a feladat áll. hogy hosszú távra szóló energiagazdálkodási prog­ramot alakítson ki. Az NDK barnaszénkész­lete tekintélyes (24 milliárd tonna), de nem kimeríthe­tetlen. Azonkívül a barna­szenet, mint sok kémiai termelési ág alapanyagát; ezután gazdaságosabban használják fel, mint az energiatermelésnél. — Az NDK progresszíven növek­vő energiaszükségletét ezért 1975-től már nem lehet a barnaszénre alapozni. A további barnaszénbá­zisra épülő nagy erőművek mellett, rövidesen az atom­erőművek kerülnek előtér­be. A kezdés már megtör­tént: 1966. május 9-én mánok lakta és korábban a szövetségi államban vezető szerepet vivő északi terü­leten. Nigéria 55 millió lakosá­val afrika legnépesebb ál­lama. Az AP magasrangú ame­rikai katonai forrásokra hi­vatkozva jelenti, hogy a VDK közlekedési rendsze­rének amerikai bombázása nem érte el célját, nem si­került csökkenteni a dél­vietnami szabadságharcosok utánpótlását. Az amerikaiak újabb sta­tisztikát tettek közzé a vietnami háborúban eddig elszenvedett veszteségeikről. Eszerint az amerikaiak 1962 óta összesen 29 000 embert vesztettek a harcok­ban. Az amerikaiak 4400 halottat ismernek el, 3600 katona az elmúlt 12 hónap­ban esett el. Az amerikai katonai szó­vivő Saigonban közölte, hogy az elmúlt 24 órában mérsékelt harci tevékenység folyt csak Dél-Vietnamban. Rheinsbergben — Berlin közelében — egy nagy ki­terjedésű erdő közepén üzembe helyezték az NDK első atomerőművét; ez az első atomerőmű német föl­dön, amely áramot ad a hálózatba. A helyválasztást a biztonsági tényezők ha­tározták meg: három kilo­méteres körzetben nem ta­lálható település, maga Rheinsberg városka kilenc kilométerre fekszik a reak­tortól. Az NDK első atomerő­művének kapacitása 70 megawatt, a termelt áram egy 12 kilométer hosszú 110 megavoltos vezetéken keresztül jut az összekötő hálózatba. (60 MW elegen­dő egy Lipcse nagyságú város áramellátására.) A rheinsbergi erőmű víz­nyomásos reaktorral, telí­tettgőzturbinával, blokk­kapcsolásban dolgozik. A víznyomásos reaktorral olyan típust választottak, Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára pénteken fo­gadta U Thant ENSZ-fő- titkárt. A szívélyes és baráti lég­körű beszélgetés alkalmával Brezsnyev és U Thant nem­zetközi kedésekről, vala­mint az Egyesült Nemzetek Szervezetének tevékenysé­géről tárgyalt. Wüson W ashingfonbcm Harold Wilson brit mi­niszterelnök csütörtökön a késő esti órákban Washing­tonba érkezett. Az ameri­kai fővárosban tárgyaláso­kat folytat Johnson elnök­kel. Még a pénteki nap fo­lyamán tovább utazik Otta­wába, hogy eszmecserét folytasson Pearson kanadai miniszterelnökkel. A Fehér Ház szóvivőjé­nek közlése szerint nem dolgoztak ki hivatalos prog­ramot, de annyi ismeretes, hogy a vietnami háború, a NATO, továbbá a kelet— nyugati kapcsolatok prob­lémái kerülnek szóba. Ottawában ugyancsak a vietnami kérdés alkotja majd a megvitatásra kerülő problémák középpontját. — Kanada ugyanis az indo­kínai nemztközi felügyelő és ellenőrző bizottság tagja. Sorrendben Wilsonnak, mint miniszterelnöknek, ez a negyedik washingtoni uta­zása. A szóvivő szerint az össze­csapásokban 109 partizánt öltek meg, az amerikaiak saját veszteségének adatait viszont nem közölte. A TASZSZ Moszkvából jelenti, hogy a kanadai hadiipari vállalatoknak adott amerikai megrende­lések értéke 1965-ben elérte a 260 millió dollárt: ez 93 millióval több, mint 1964- ben és csaknem kétszerese az 1963 évi számnak A kanadai kormány vé­leménye szerint az, hogy Vietnamba küldenek fegy­vereket, nem mond ellent a semlegességnek. Más ál­láspontra helyezkednek azonban azok a társadalmi szervezetek, amelyek fel­lépnek az Egyesült Államok délkelet-ázsiai intervenciója ellen. amely megfelel a nemzet­közi fejlődésnek, s a jö­vőben is helytáll majd. A víznyomásos reakto­roknak egész sor előnyök van: igen üzembiztosak és továbbfejleszthetők. Belát­ható időn belül 600—800 megawatt teljesítményű, hasonló típusú erőművek épülhetnek. Az erőmű építésénél a biztonsági berendezések­nek nagy figyelmet szen­teltek. Olyan berendezése­ket használtak a környék radioaktív fertőződésének megakadályozása érdeké­ben, hogy semmiféle szeny- nyeződés nem érheti a kö­zeli tavakat, s a szép tájat, amely természetvédelmi te­rület és üdülőcentrum. Az erőmű személyzete állandó orvosi ellenőrzés és sugár- védelem alatt áll. Az NDK első atomerő­művének építésénél nagy segítséget nyújtott a Szov­jetunió, hatalmas tudomá­nyos és technikai tapasz­talataival. valamint szállí­tásával. A rheinsbergi erő­mű közepén álló felirat vi­lágosan kimondja: „Az atom munkás legyen, ne katona”. Werner Komstke MOSZKVA A Szovjetunióban hivata­los látogatáson tartózkodó Bazziaz iraki miniszterelnök pénteken felkereste Nyi- kolaj Podgomijt, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökét. RÓMA Fanfani olasz külügymi­niszter Lengyelországban tett négynapos hivatalos lá­togatásáról csütörtökön visszaérkezett Rómába. NEW YORK Az amerikai ENSZ-misz- szió New York-i székháza előtt csütörtökön tüntetés­re került sor a hágai nem­zetközi bíróságnak Dél-Af- rika kérdésében hozott ha­tározata ellen. A tüntetők transzparensein olvasható feliratok a Dél-Afrikában uralkodó Apartheid-politi­ka megszüntetését követel­ték. SALZBURG A klessheimi kastélyban Lujo Toncic-Sorinj osztrák külügyminiszter csütörtö­kön megnyitotta a IX. salzburgi diplomataszemi- náiriumot, amelyen 43 or­szágból 60 fiatal diplomata vesz részt. Az idei szemi­nárium központi témája a béke fenntartása és a le­szerelés. Az előadók név­során számos ismert poli­tikus és diplomata talál­ható. LUSAKA Az angolai népi felszaba­dító mozgalom — a Lusa- kában kiadott hadi jelenté­sek szerint — júniusban új frontot nyitott az ország déli részében. A dél-angólai harcok során egy hónap alatt 114 portugál katona vesztette életét. A szabad­ságharcosok megsemmisí­tettek több portugál kato­nai állást, felrobbantottak egy. hidat, jelentős mennyi­ségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak. A portugál légierő megtorlásként tá­madást intézett több an­golai falu ellen. PÁRIZS Franciaország és az Egye­sült Arab Köztársaság kép­viselői csütörtökön egyez­ményt írtak alá. Az egyez­mény rendezi azokat a vi­tás kérdéseket, amelyek a két ország között a Szuezi csatorna államosításával — s az egykor francia kézben levő tőkék és ingatlanok kisajátításóv- ’ kapcsolat­ban merültek fel. A francia részvénytársaságoknak fi­zetendő kártalanítási össze­get az EAK ugyanúgy ha­tározza meg, mint a más országokkal kötött egyez­ményekben. Franciaország a kártalanítási összeget egyiptomi áruk vásárlásá­ra fordítja. PÁRIZS Paul Verges, a Reunion' Kommunista Párt első tit­kára, akit 1964 márciusé­ban autonómista tevékeny­sége miatt háromhavi elzá­rásra ítéltek, és azóta ille­galitásban élt, jelentkezett a hatóságoknál. Verges a L’Humanité munkatársá­nak adott nyilatkozatában kijelentette, a pártvezető­séggel egyetértésben jelent­kezett. Elítélése amnesztia alá esik, és részt akar venni a parlamenti válasz­tások kampányában. Ver- ges-t ennek ellenére őrizet­be vették. A kommunista vezető éhségsztrájkba kez­dett Követeli, hogy Fran­ciaországba szállítsák, mert a párizsi bíróság előtt akar válaszolni arra a további vádra, amelyet a Témoig- nage című réunioni lapban megjelent cikkei miatt emeltek ellene. Réunion szigetén tüntetésekre ke­rült sor. a lakosság szolida­ritásáról biztosítja a kom­munista párt első titkárát. PÁRIZS A gazdasági együttműkö­dési és fejlesztési szervezet (OECD) idegenforgalmi bi­zottságának adatai szerint a világ idegenforgalmából származó bevétele 1965-ben 12 milliárd dollár volt. Ez az összeg a világ teljes ex­portja 6 százalékának felel meg. Az említett bizottság je­lentésében — a Reuter közlése szerint — az áll, hogy 1965-ben a világ tu­ristáinak száma 115 millió főre rúgott. A közölt adatok szerint az idegenforgalomból S'zár- mazó bevétel Spanyolor­szág deviza-jövedelmének 42 százalékát, Ausztria de­viza-jövedelmének 24 szá­zalékát. Írországénak 18 százalékát, Görögországé­nak 14 százalékát, Portu­gáliának 13 százalékát, va­lamint Olaszország és Svájc deviza-jövedelmének 12—12 százalékát adta. TIENCSIN KAZ Űj-Kína hírügynök­ség jelentette, hogy a tien- csini akrobata-csoport több sikeres új számot dolgozott ki, amelyek a műsorszá­moknak erős ideológiai tartalmat adnak. Mindez a most folyó nagy kulturális forradalom keretében tör­ténik. Az új számok kidolgozá­sa Mao Ce-tung-nak az irodalomról és művészetről meghirdetett tanításai alapján történik. Mint a kínai hírügynök­ség rnegj egyzi, az egyik leg- ha'ásosabb műsorszám fénypontja az. amikor a színpad azurqék hátteré­ben feltűnik Mao Ce-tung elnök arcképe, ami kifejezi r kínai nép határtalan tisz­teletét és szeretetét nagy vezetője iránt. A tiencsini művészcso­port új számainak kidolgo­zásánál szakított azoknak a burzsoá „szaktekintélyek­nek” a befolyásával, akik ellenzik munkások, parasz­tok és katonák szerepelte­tését az akrobatamutatvá­nyoknál és ehelyett léleg­zetelállító, életveszélyes produkciókra törekszenek. A csoport tagjai rendszere­sen tanulmányozzák Mao elnök irodalmi és művé­szeti tanításait és a nagy proletár kulturális forrada­lom más fontos dokumen­tumait. A burzsoá vonal elvetésével az akrobata­csoport tagjai olyan új mű­sorszámokat dolgozhattak ki, amelyek az akrobatiká­ban is a poliikát helyezik az előtérbe és az akrobata­művészetet erős fegyver­ként használják fel a nép egyesítésére és nevelésére, az ellenség megtámadásá­ra és megsemmisítésére. LONDON Pénteken délben közzé­tették az angol kormány gazdasági kényszerintézke­déseit tartalmazó Féhér könyvet. Az okmányból és a vele foglalkozó sajtó- kommentárokból kiderül, hogy a kormány semmiféle engedményt sem tett a szakszervezeteknek és a legmerevebben végre kí­vánja hajtani a bérek tel­jes befagyasztását. A kö- vekező hat hónapra. WASHINGTON Az amerikai hadügymi­nisztérium bejelentette, hogy csütörtökön eltűnt az amerikai légierők egy U — 2-es felderítő gépe. amely „szokásos repülését” haj­totta végre Dél-Amerika irányában; A minisztérium szóvivő­je közölte, hogy a géppel az utolsó rádióösszekötte­tést akkor tartották fenn, amikor az Florida parjni felett repült. Később a ra- darberendezések Panama felett fedezték fel. A szóvivő szerint való­színű, hogy a pilóta elvesz­tette eszméletét és a repü­lőgép immár robotpilóia irányításával folytatja (te­jét déli irányban. Áramot ad az NDK első atomerőműve Vietnami helyzetkép

Next

/
Thumbnails
Contents