Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-03 / 156. szám
19M. július 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Minisztertanács és a • SZOT közös határozata az államigazgatási szervek és n szakszervezetek rendszeres munkakapcsolatáról és együttműködéséről A forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke és elnökhelyettesei, valamint a SZOT titkárságának tagjai megbeszélést tartottak. Tájékoztatták egymást az ország gazdasági életével, a dolgozók élet- és munka- körülményeivel kapcsolatos tapasztalatokról, néhány időszerű kérdésről, s áttekintették a kormány és a SZOT előtt álló közös feladatokat. A megbeszélésen abból Indultak ki, hogy az ország- gyűlés elfogadta az új ötéves tervről szóló törvényt, eredményesen folyik az 1966. évi népgazdasági terv végrehajtása, mindjobban kibontakozik az MSZMP IX. kongresszusa tiszteletére kezdeményezett szocialista munkaverseny, megkezdődött a gazdasági irányítás reformjából adódó feladatok kidolgozása. Figyelemmel arra, hogy a feladatokat helyesen kialakítani és végrehajtani csak úgy lehet, ha ebben a dolgozók — mindenekelőtt a szervezett dolgozók — javaslataikkal, tanácsaikkal tevékenyen részt vesznek, az állami és társadalmi szervek összefogását meg keE erősíteni, együttműködésük formáit tovább kell fejleszteni, tartalmát pedig tovább kell javítani és bővíteni. A megbeszélés résztvevői kialakították az államigazgatási szervek és a szak- szervezetek rendszeres munkakapcsolatának, együttműködésének főbb vonásait és módszereit. Megállapodásukat a Minisztertanács és a SZOT elnöksége jóváhagyta. A megbeszélésen létrejött megállapodás az alábbi főbb intézkedéseket tartalmazza. A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy a soron lévő legfontosabb feladat' az 1966. évi népgazdasági terv. valamint az új ötéves terv sikeres megvalósítása. A kor-' mány és a SZOT erőteljesebb együttműködése arra irányul, hogy előmozdítsa a terv legfőbb céljainak elérését — közöttük a munka hatékonyságának növelését, a termelékenység emelését, a minőség javítását, a takarékosság fokozását —, valamint a termelés és a fogyasztás, továbbá az egészségvédelem, a kulturális előrehaladás és a szociális gondoskodás további fejlesztését. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége egyetért abban, hogy a szakszervezetek tevékenyen részt vesznek az új gazdasági mechanizmus részletes kidolgozásában. Az állami vezető szervek és a szakszervezeti központi szervek között tovább fejlesztik az állandó konzultációs kapcsolatot, javaslataikat közösen egymás ülésein előterjesztik, s arra törekednek, hogy a kérdések megítélésében előforduló véleménykülönbségek nyíltan felszínre kerüljenek és egyeztetésük megtörténjék. Közösen biztosítják, hogy maradéktalanul érvényesüljön a munka törvény- könyvének az a rendelkezése, miszerint a dolgozók életkörülményeivel kapcsolatos kérdésekben a Minisztertanács a SZOT véleményének meghallgatásával döntsön, a miniszterek pedig az érintett szakszervezetekkel egyetértésben határozzanak és az e kérdésekben hozott fontosabb határozatokat együtt adják ki. A gazdasági irányítás reformja szükségessé teszi, hogy a dolgozók jobban részt vegyenek a közügyek intézésében és ez a dolgozók aktivitásának újabb forrását nyitja meg. Ebből következik, hogy az üzemi demokráciának. az üzemi szakszervezeti munkának tovább kell fejlődnie, magasabb színvonalra kell emelkednie. Mindez szükségessé teszi, hogy a szocialista vállalatok vezetésében együttesen és egyidejűleg érvényesüljön az igazgató egyszemélyi vezetése és a dolgozók kollektív részvétele. A szakszervezetek és a gazdasági vezetés közös feladata, hogy mozgósítsák a dolgozókat kötelességük teljesítésére, egyszersmind a vezetésben való részvételre, jogaik érvényesítésére. A vállalati gazdasági vezetés és a szak- szervezetek megállapodásait kollektív szerződésben kell összefoglalni. A dolgzók napi ügyeivel való alaposabb, lelkiismeretesebb foglalkozás, a dolgozók hathatósabb érdekvédelme indokltté teszi, hogy a szakszervezeti szervek a gazdálkodás jobb megszervezését, az egészségesebb és biztonságosabb munkafeltételeket biztosító fokozottabb követelményeket állítsanak a gazdasági vezetés elé. Szükséges, hogy a dolgozók élet- és mukaköriü- ményeivel kapcsolatos meghatározott kérdésekben a gazdasági vezetők üzemi szinten is csak a szakszervezetekkel való egyetértés alapján döntsenek. Az így létrejött döntéseket és intézkedéseket a szakszervezetek támogassák, viszont emeljenek vétót minden olyan intézkedéssel szemben. amelyek a törvényes rendelkezéseket, a közös megállapodásokat, a szocialista erkölcsnek megfelelő bánásmódot sértik, s ne járuljanak hozzá ilyen intézkedések végrehajtásához. A jövőben az üzemi és üzemegységi gazdasági vezetők tevékenységének megítélésénél, vezető tisztségükben történő megerősítésüknél vagy leváltásuknál a szakszervezeti szervek véleményét Id kell kérni. Ennek rendszerét is közösen dolgozza ki a Minisztertanács és a SZOT elnöksége. Egyetértés alakult ki abban is, hogy a SZOT és a szakszervezetek a törvényes rendelkezések megszegőivel szemben az illetékes állami szerveknél eljárást kezdeményezzenek, s a szakszervezetekkel kötött megá 11 apod ások megszegése esetén — amennyiben szükséges — tiltakozásukat nyilvánosan is kifejezzék. Az új gazdasági mechanizmusban a szakszervezetek jogainak fokozottabb érvényesítéséhez szükséges intézkedésekre a javaslatokat a Szakszervezetek Országos Tanácsa dolgozza ki. Ezzel egyidejűleg a SZOT javaslatot tesz az üzemi demokrácia továbbfejlesztésére is. A megbeszélésen foglalkoztak néhány más időszerű kérdéssel is. Megállapították, hogy az üzemi dolgozók szociális, kulturális, munkavédelmi, egészség- ügyi és munkásellátási helyzetének javítására — ahol ez még nem kielégítő — további intézkedéseket kell tenni. E kérdés rendezésére a SZOT elnöksége — megfelelő időben — előterjeszti javaslatait a kormánynak. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége felkéri a dolgozókat, hogy e nemes mozgalom keretében segítsék elő műhelyük, üzemük, vállalatuk, intézményük ez évi feladatainak megvalósítását, mert ez alapozza meg a további fejlődést, ez biztosítja az ország termelő erődnek fejlődését és ezzel az életszínvonal további növekedését. Biztató eredmények A MÉK-től kapott tájéA harmadik ötéves terv, „stílusa*' koztatás szerint több gyümölcsből és zöldségféléből a tervezettnél már többet szállítottak exportra. Korai káposztából például a Német Demokratikus Köztársasággal 2Ó00 mázsára kötöttek szerződést, s már 2400 mázsát szállítottak. — Nyolcvankétezer karalábé és 45 ezer fej saláta szintén az NDK-ba és Csehszlovákiába „utazott”. A híres nagykörűi cseresznyét repülőgép vitte Svédországba. Ausztria és az NSZK is vásárolt cseresznyét, ebből a gyümölcsből a tervezett 500 mázsa helyett, 1400 mázsa került exportra. A zöldborsó, bab, újburgonya és főzőtök is keresett cikk a külföldi piacokon, ezekből is szállítottak megyénkből a m?r említett országokba, az 1200 mázsa meggyből pedig Belgiumba is jutott. Mint ismeretes, jelenleg a vállalatok úgyszólván térítésmentesen kapják a termelési eszközöket, az ingatlanokat stb. A jelenlegi devizaszorzók mellett az importtermékek belföldi átadási ára általában alacsonyabb, mint az ellenértékként szállított exporttermékek társadalmi költsége. Ezért a vállalatoknál úgyszólván nincs reális mérlegelési kényszer, szükségleteik megítélésében: a vállalat abban érdekelt, hogy, minél több beruházást és minél több importterméket kapjon. Az új gazdasági mechanizmus viszonyai között a vállalatok saját erőből, vagy visszafizetési kötelezettség (és megfelelő kamatteher mellett), hitelből fininszírozhatják csak beruházásaikat; az importtermékekért a tényleges árat kell megtéríteni általában olyan devizaszorzók alkalmazásával, amelyekben kifejezésre jut a deviza átlagos nép- gazdasági kitermelési költsége. Ilyen körülmények között a vállalatok mérlegelni kényszerülnek igényeiket, kalkulálni a fejlesztéssel kapcsolatos ráfordításokat stb. Röviden azt mondhatnánk, hogy az új gazdasági mechanizmus hozzájárul ahhoz is, hogy reális szükségletek, gazdaságilag jobban megfontolt, a feltételekkel körültekintőbben számoló szükségletek és igények alakuljanak ki. A jövőben a vállalatok fejlesztési politikájukban figyelembe kell venni: milyen anyagi terhet, milyen kamatterheket, milyen törlesztési feltételeket stb. jelent számukra a fejlesztési erőforrások igénybevétele. A jelenlegi rendszerrel szemben az állóeszköz fejlesztéssel együtt, azzal arányosan kell majd a megnövekedett forgóeszköz szükségletet is biztosítani. Jelenleg, ha egy vállalat fejleszti kapacitásait, azok üzembehelyezése után a bankhoz fordul forgóeszközért, mert enél- kül az új kapacitás nem üzemeltethető. A jövőben a vállalati fejlesztési alapból az állóeszközöket és a forgóeszközállományt arányosan fejlesztik. Ez elvileg is helyesebb a jelenlegi rendszernél, mert az álló- és forgóeszközök iránt jelentkező igény Szépen fejlődik Szolnok megye szövetkezeti állatállománya Baromfitenyésztésben is lehagyták a háztájit (Tudósítónktól) 1951-ben befejeződött Szolnok megyében a mező- gazdaság kollektivizálása. Akkor még a szövetkezetek nagyrésze — különösen amelyek az átszervezés idején alakultak — nem rendelkezett jelentős állatállománnyal a szükséges istállókkal, felszerelésekkel. Kevés volt a szakember, kicsi a takarmánybázis. Szolnok megyében, s az ország más megyéjében is a szövetkező gazdák adták ösz- sze — a közgyűlési határozatban foglaltak szerint — a közös állomány jelentős részét. A szövetkezetek része 1961-ben. az átszervezés befejezésének évében a tanácsi (szövetkezeti, közös, egyéni) szarvasmarhaállományból 61.5 százalék, sertésállományból 32.5 százalék volt. A többi a háztáji és egyéni gazdaságoké. Ebben az időben a tsz-ek baromfiállománya még elenyésző a háztáji és egyéni gazdaságokhoz mérten. 1961-ben a közös gazdaságok ilyen állományrészesedéssel is az állami és szövetkezeti felvásárlásból a vágómarha 51 százalékát, a sertés 53 százalékát, a vágóbaromfi 36 százalékát adták. A tojásból a szövetkezetek részesedési aránya csak 11 százalék. Természetesen minden esetben figyelembe kell venni a gazdaság — főleg a háztáji és egyéni gazdaság — ön- fogyasztását, önellátását, amely a termelési arányokat eltolja. Az új nagyüzemi gazdaságok első évei (1961—1962) a szükségmegoldások évei voltak. Sok községben a tagok istállóiban maradt a beadott vagy vásárolt szarvasmarha és sertés. Régi csűröket, magtárakat alakítottak át istállókká, és nagymértékben alkalmazták a szerfás építkezést. A közös állatállomány gyenge minőségű, s csak néhány gazdaságban fajtatiszta. Nyilvánvaló, ilyen körülmények között a tsz-ek közös állatállománya a hozamokat illetően lemaradt a háztáji és egyéni gazdaságok mögött. Főleg azért, mert a háztáji és egyéni gazdaságban egy számosállatra a jó állomány mellett sokkal magasabb volt az anyag- és munkaráfordítás. Ez tény. Bár számszerű adatokkal bizonyítani nem lehet. A háztáji és egyéni gazdaságok nem tartják nyilván a ráfordítást. A korábbi, viszonylag magasabb termelési eredményekben közrejátszott a magasabb és gondosabb élőmunkabefektetés is. 1961—65-ier jelentős változások történtek. Lényegét érintően ugyan nem változott a számszerű ráfordítási arány. A közös gazdaságok mégis nagyot fejlődtek. Nagyméretű építkezés (istállók, sertésólak) kezdődött. Kialakultak termelőszövetkezeteinkben a nagyüzemi állattenyésztés anyagi és technikai feltételei. Vásárlással és tenyészállatneveléssel bővült az állomány. Szolnok megyében jónak kell tekintenünk a tsz-közös állatállomány minőségi javulását. Az 1963—64-ben a tsz-ek határozott minőségi szelekciót hajtottak végre. Ekkor kezdődött a fajtatiszta állatállomány kialakítása. A fejlődést, az előrehaladást a közös állomány százalékos gyarapodásánál és minőségi fejlődésénél sokkal jobban mutatja a nagy ütemben fejlődő árutermelés. A nagyüzemi gazdálkodás fölénye ebben nyer megcáfolhatatlan bizonyítékot. Hasonlítsuk össze 1961—65-ig a közös, a háztáji és egyéni állományt; az ezáltal produkált hozamokat, termékeket, a háztáji gazdaságoknál a személyes fogyasztást is számolva. A következő kép tárul elénk: a felvásárolt vágómarha több mint 72 százalékát, a tejnek több mint 70 százalékát adták a termelőszövetkezetek. Az említett 60 százalékos állományi részesedéssel. Hízósertést véve az arány még kedvezőbb, bár nagy súllyal szerepel a háztáji gazdaságok fogyasztása. A mintegy 39—40 százalékos állománnyal a közös gazdaságok az árutermelés 70 —74 százalékát szolgáltatták. Gyökeres változás történt a baromfiállományt, főleg az árubaromfit illetően. Huszonhárom százalékra növekedett a tsz-ek baromfiállományának aránya. Ennél fontosabb: a közös gazdaságok szolgáltatták 1965-ben a vágóbaromfi 66 százalékát, a tojás 30—31 százalékát. 1961-ben még a felvásárolt tojás csaknem egészét a háztáji és egyéni gazdaságok adták. Ám a termelőszövetkezetek általában lemaradtak az állami gazdaságoktól. Míg a termelőszövetkezeteknél 335 a tehénistállók átlagos férőhelyszáma, addig az állami gazdaságoknál 517. Az állami gazdaságok 100 katasrtrális holdra jutó számosállatsűrűsége 38 százalékkal haladja meg a_ tsz-ekét. Egy tehénre jutó évi átlagos teihozam pedig 20.3 százalékkal nagyobb. A termelőszövetkezetek éppúgy szocialista nagyüzemek. mint az állami gazdaságok. Az állami gazdaságok a termelésben, gazdálkodásban példát mutatnak a termelőszövetkeze- tekijek. WénMozdoséouatrBl« szüksége van a közösben, a háztáji és egyéni gazdaságokban termelt állati termékekre egyaránt. A háztáji és egvéni gazdaságok árutermelésének a százalékos részesedésen kívül is nagy a jeletősége: általában tsz-nvugdíiasok. fiatalabb családtagok fizikai munkája hasznosul benne. A ráfordítás egv része a háztartás melléktermékeiből kerül ki. A jövőben is folytatódik a szerkezetváltozás és arányeltolódás, s mindinkább előbbre törnek a termelőszövetkezetek; Tóth Pál egyaránt a felhalmozás része, tehát nem indokolt, hogy a kétféle igény kielégítését elszakítsuk egymástól. így elérhető, hogy a vállalatok csak olyan kapacitásokat létesítsenek, amelyek működtetéséhez a szükséges forgóeszközökkel is rendelkeznek. Az új gazdasági mechanizmusról folyó vitákban vállalati szakemberek gyakran feltették a kérdést: a jövőben könnyen előfordulhat, hogy valamilyen vállalati szempontból megvalósíthatónak és hatékonynak bizonyuló fejlesztési elképzelést a bank nem támogat és a vállalat nem kapja meg a szükséges hiteleket. Tény, hogy ilyen esetek — ha nem is gyakran — előfordulhatnak a jövőben. A bank valóban megtagadhatja bizonyos fejlesztési célok anyagi támogatását még akkor is, ha azok gazdaságosnak bizonyulnak. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a vállalat az egységes szocialista gazdaság része és mint ilyen, az adott időszakban felhalmozásra szánt (tervezett) erőforrásokból csak a lehetőségek határáig vehet igénybe. Hiába gazdaságos tehát valamilyen vállalati fejlesztési elképzelés, ha az esetleg még gazdaságosabb befektetési lehetőségektől vonja el az erőforrásokat, vagy ha olyan pótlólagos erőfeszítésekre kényszeríti a népgazdaságot, amely a gazdasági eszközök szétforgácsolásához vezet. A bank a népgazdaság érdekeinek képviseletében és védelmében a népgazdasági és a piaci szempontok együttes mérlegelésével dönt. A célok és a lehetőségek összhangja nagymértékben a népgazdasági tervekben kifejeződő gazdaságpolitikai döntésektől függ. Az erőforrásokkal reálisan számoló fejlesztési (beruházási) célkitűzések, továbbá a jövedelempolitika (a jövedelemszabályozás) alapvetően befolyásolja a népgazdaság egyensúlyi helyzetét. Igen fontos, hogy a közgazdasági szabályozás eszközeit (a jövedelemelvonást, — hitel- és kamat — kondíciókat stb> a terv elkészítésével összehangoltan alkalmazzák és működtessék. Ez ugyanis fontos feltétele annak, hogy a vállalati fejlesztési célkitűzések tendenciaszerűen a népgazdasági terv irányába hassanak. Ellenkező esetben a vállalatok olyan fejlesztési célokat tűzhetnének maguk elé, amelyeknek összessége lényegesen meghaladja a népgazdaság teherbíróképességét, vagy — esetleg — lényegesen elmarad attól. Az új- gazdasági mechanizmus a népgazdasági tervezés szintjén is nagyobb lehetőségeket biztosít a reális fejlesztési célok kitűzésében. A terv ugyanis a népgazdaság fő összefüggéseinek (arányainak) fejlődésére koncentrálhat, megszabadul a gazdasági élet részleteinek aprólékos szabályozásától és így lehetőség nyílik terv- változatok készítésére. E terv-változatok a célok és lehetőségek különböző variációival irányozzák elő a gazdasági növekedés és az életszínvonal emelésének ütemét. A célok és a feltételek közötti összhang megteremtését szolgálja a célok rugalmasabb meghatározása. Figyelemre méltó ebből a szempontból a harmadik ötéves terv „stílusa”: a tervben kevésbé törekedtek a részfolyamatok (a részfeladatok) számszerűen pontosított előírására; ezzel szemben rugalmasabban irányozták elő a fő fejlesztési célokat. Dr. Varga György
