Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-14 / 139. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. június 14. Továbbra is első a az Nß II-ben MÁV Szolnoki MÄV— S.- tar jani Kohász 3:1 (0:1) Szolnok, 2500, v.: Bana. Szolnok: Donka — Füle, Abonyi, Kolláth — Varga, B. Nagy — Tóth I-, Józsa, Csábi, Rozmis, Tóth II. — Edző: Nagyszalóki András. Salgótarján: Libus — Taj- ti, Martinkó, Bablena — Csal a, Havasi — Rozgon- di, Balázs, Lovász, Nyerges, Fiikor. Edző: Kiss Gábor. Lendületes Kohász támadásokkal indult a találkozó, előbb lesgólt lőttek, majd a 11. percben Roz- gondi futtából megszerezte a vezetést a vendégeknek. 0:1. Ez nagy önbizalmat adott nekik, szervezetten és szerencsésen védekeztek. A MÁV jól rohamozott, azonban jelentős mezőnyfölényét nem tudta kihasználni. Szünet után a hazai együttes .fokozta az iramot, egyenlíteni azonban csak a 62. percben sikerült Varga nagyszerű lövésével. — A hátralévő időszakban beszorult a Kohász, bár néha megpróbálkoztak ellen- támadásokkal. A 87. percben Rozmis hatalmas partdobásából Csábi a kapu baloldalába fejelt, a labdát a befutó Bablena még beljebb nyomta. 2:1. Az utolsó percekben átforrósodott a hangulat, a játékvezető csak nehezen tudott rendet teremteni. — Rozmist Táj ti megrúgta, ő viszont a mérkőzés vége után vett elégtételt, mire Bana kiállítottnak nyilvánította. A két csapat találkozója a tavaszi idény legizgalmasabb mérkőzését hozta. A szolnoki gárda kissé kényelmesen kezdett és csak nehezen sikerült a győzelmet megszerezni a friss vendégek ellen. H. Gy. Békéscsabai Előre— Jászberényi Lehel 1:0 (0:0) első félidőben az MTE sokkal többet támadott. — Papp I. lőtt fölé, majd a másik oldalon Koroly fejelte kapu fölé a labdát. Szerencsés góllal szerezte meg a vezetést a hazai együttes: Sülé lövését a gólvonal előtt Makai kivágta, de a játékvezető a partjelző megkérdezése után középre mutatott. 1:0. A második félidőben Ka- rakast Szalai II. csúnyán felvágta, a szélsőt öt percig ápolták. Az 58. percben Koroly távoli lövését Nagy kiejtette és a befutó Sülé megszerezte a második gólt. Az MTE kissé visszaesett, bár Nagy F. lövését nehezen védte Bükéi. A 80. percben Koroly távoli lövését Nagy elnézte és a labda a jobb sarokban kötött ki. 3:0. Még Karakas lőtt az oldalhálóba. Jó: Szalai I., Makádi, Sülé, ill. Molnár, Gazsó. Nagy F. P. K. Az NB II. további eredményei: MGM Debrecen— Kiskunfélegyházi Vasas 2:2 (1:0), Bp. Előre—Nagy- bátony 4:0 (2:0), Gyulai MEDOSZ—Ceglédi VSE 3:1 (1:1), Borsodi Bányász —KISTEXT 7:0 (4:0), Szegedi VSE—Kecskeméti Dózsa 1:0 (0:0), Bp. Spartacus —Miskolci Bányász 2:1 A labdarúgó NB II. Keleti csoport 1. Szó. MÁV 15 10 3 2 32:11 23 2. Bp. Sp. 15 9 3 3 20:15 21 3. Bp. Előre 15 9 2 4 24:13 20 4. Pénzügy. 15 7 4 4 27:16 18 5. SZVSE 15 9 6 24:21 13 6. Kecském. 15 6 5 4 23:12 17 7. Nagybát. 15 7 2 6 14:15 16 8. B-csaba 15 6 4 5 18:20 16 9. Debrecen 15 5 5 5 21:20 15 10. KISTEXT 15 5 4 6 20:23 14 11. B. Bány. 15 5 3 7 21:17 13 12. Gyula 15 5 3 7 18:20 13 13. Jászber. 15 6 1 8 19:24 13 14. Sál. KSE 15 5 3 7 13:18 13 15. Szó. MTE 15 5 3 7 15:26 13 16. Cegléd 15 5 2 8 31:28 12 17. K-félegy. 15 2 4 9 15:37 8 18. Misk. B. 15 2 3 10 12:31 7 NB III • Békéscsaba, 2500, v.: Hu- szák. Előre: Kucsera — Kvasz, Litauszky, Szűcs — Zahorná, Kiss — Gál, Bó- csik, Dobó, Sülé, Batke. — Edző: Szombati György. Lehel: Szekeres — Fortuna, Szulyovszky, Helle — Józsa, Nagy — Sántha, Bánhidi, Kelemen, Szántai, Fülöp. Edző: Buchár László. Az első félidőben csaknem végig a hazai csapat támadott, de gólt nem tudott elérni. Szekeressel az élen jól zárt a Lehel-védelem. A vendég csatárok jól tartották a labdát. A 25. percben Bócsik az 5-ösön lyukat rúgott. Szünet után változatosabb lett a játék, mindkét fél sokat lőtt kapura. A 64. percben ügyes csabai összjáték után Bócsik kapásból vágta a labdát a bal alsó sarokba. 1:0. Fokozatosan feljött a Lehel, a 75. percben Szántai hagy lövését Kucsera bravúrosan védte. — Az egyenlítés nem sikerült. A hátralevő időben a hazai csapat támadott többet. A mérkőzés végig változatos és élénk iramú volt. A hazai csapat korszerűbb csatárjátékával nyert. Jó: Szűcs, Kiss, Bócsik, ill. Szekeres, Szulyovszky, Nagy. — lászló — Pénzűgyőr— Szolnoki MTE 3:0 (1:0) Budapest, 500, v.: Zsolt. Pénzügyőr: Bilkei — Szálai II., Zalai, Kisházi — Szelei I., Makádi — Eger- szalóki, Koroly, Fonyódi, Sülé, Szabó. Edző: Miksovszky Zoltán. — MTE: Nagy P. — Kövér, Makai, Molnár — Papp I., Papp II. — Sebők, Pál, Gazsó, Nagy F., Karakas. Edző: Lazányi Péter. Változatos, nagyiramú mérkőzésen már az első percben Sülé nagy lövését védte remekül Nagy. — Az Vezető helyre került a Martfű Martfű— B.-csabai Honvéd 2:0 (1:0) Martfű, 400, v.: Géczi. Martfű: Németh — Nagy 11., Seres, Horváth — Sütő, Bodnár — Botka, Nagy 1., Szűcs, Mészáros, Mezőteleki. Edző: Csendes Imre. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, — mindkét csapat egyformán kivette részét a támadásokból, a martfűiek azonban veszélyesebbek voltak. A második félidőben végig a martfűi együttes irányította a játékot és számos gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. A közepes iramú és színvonalú, helyenként kemény mérkőzésen a martfűiek megérdemelten győztek. G.:. Botka (2). Jó: Nagy II., Bodnár. Botka, Mészáros, ill. Papp, Rakoncás. Kerekes. — verbók — Mezőtúri Honvéd— Szegedi Spartacus 3:0 (1:0) Mezőtúr. 400, v.: Győri. Honvéd: Vasas — Öllé, Egei. Árvái — Szűcs 1, Földesi — Fogarasd, Morav- szki. Kocsik, Sánta, Szűcs II. Edz»: Horváth Ferenc. A tartalékos hazai csapat javuló . játékkal biztosan győzte le a jóképességű játékosokból álló szegedi együttest. A 13. percben a gyors Sánta megszerezte a vezetést. Szünet után a 13. percben ismét ő növelte a gólok számát, két perccel később pedi beállította a végeredményt. A hazaiak győzelme megérdemelt. Jó: Árvái, Egei. Sánta, Földesi, ill. Gerendeli, Hódi, Tut- rai, Solymár. — sindel — Mezőkovácsháza— Tiszaföldvár 0:0 Mezőkovácsháza, 400, v.: Szabó L. Tiszaföldvár: Tóth — Polyóka, Kovács, Né- posz — Balla, Kávási — Molnár, Lukács, Pálinkás, Berta, Bíró. Edző: Sági Endre. Mindkét félidőben a hazaiak támadtak többet, a tiszaföldvári együttes szervezetten és igen lelkesen védekezett. Tóth bravúros védések sorozatát mutatta be. A játékvezető igen sokat tévedett és ítéleteivel a vendégeket sújtotta. A tiszaföldvári csapat minden tagját dicséret illeti lelkes és odaadó játékáért. A mezőkovácsháziak legjobbjai Gajdos és Gudácsi. Ez a tiszaföldvári együttes első idegenben szerzett pontja. — németh — Az NB III. további eredményei: Kalocsai Honvéd —Szegedi Honvéd 4:1, Kiskunhalasi MEDOSZ—Kalocsai VTSK 1:0, Makói Vasas—Mezőhegyesi Kinizsi 1:1, Kecskeméti TE—Békéscsabai VTSK 1:0, Orosháza—Csongrád 4:0. . A bajnokság állása 1. Martfű 14 8 3 3 21:10 19 2. M-kovh. 14 7 5 2 18:12 19 3. Sze. Hon. 14 9 — 5 19:11 18 4. Kecsk.TE 14 6 6 2 15:11 18 5. Bcs.Honv. 14 6 5 3 18:11 17 6. Kiskunh. 14 6 3 5 16:18 15 7. Kai. Hon. 14 5 4 5 26:16 14 8. M-túri H. 14 5 4 5 18:15 14 9. Kai.VTSK 14 5 4 5 14:14 14 10. M-hegyes 14 5 4 5 17:19 14 11. Orosháza 14 5 3 6 14:16 13 12. Sze. Sp. 14 5 3 6 16:23 13 13. Bcs.VTSK 14 4 3 7 17:14 11 14. T-földvár 143 4 7 17:24 10 15. Makó 14 3 3 8 8:21 9 16. Csongrád 14 2 2 10 9:28 6 Megyei l.o. A Kilián megelőzte a T-miklósi Vasast Szó. Kilián HSE—Mezőtúri Spartacus 5:1 (1:0), Délibáb utca, 500, v.: Höffünger. Az első félidő széteső játéka után a második negyvenöt percben eredeti összeállításával lépett pályára a Kilián, melynek korszerűen játszó támadósorát a mezőtúri védelem nem tud- ta feltartani. G.: Bagi, Kovács, Rozgonyi, Révfi, Szolnoki, ill. Máté. Jó: a Kilián csatársor, ill. Máté. Mezőtúr ifi—Kilián ifi 2:1. R. F. Üjszász—T-miklósi Vasas 0:0 Üjszász, 300, v.: Rékasi. Végig nagy iram Jellemezte a találkozót. Az első félidőben a hazaiak, szünet után a vendégek támadtak többet. A döntetlen igazságos. Jó: Dancsó. Kovács I., Nagy, Mérész. Gulyás, ill. Lőrinczi, Flicker, Balázs I., Szabó I., Mezei. T-miklós ifi—Üjszász ifi 3:2. — varga — Olajbányász — Jászárokszállás 0:0 Jászárokszállás, 400, v.: Debrecenből. Alacsony színvonalú, durva belemenésekkel tarkított játék, a hazaiak többet, a vendégek veszélyesebben támadtak. A játékvezető visszavont egy gólt, így a hazaiak elestek a győzelemtől. Jó: Kiss, Sipeki, ill. Szabó, Sós. Kiállítva: a 61. percben Kókai, ill. Nagy S. Jászárokszállás ifi—Olajbányász ifi 2:1. — nemoda — Rákóczifalva — Jászberényi Honvéd 2:0 (1:0) Rákóczifalva, 400, v.: Dobos. A hazaiak győzelme nagyobb arányú is lehetett volna, mivel nagyrészt fölényben játszottak és sok gólhelyzetet kihagytak. G.: Kiss I., Molnár. Jó: Dósa, Perei, Kiss 1., Szelei, Rékasi, ill. Oldal, Rédel, Keresztesi. — molnár — Jászberényi Vasas—Kengyel 5:3 (2:2) Jászberény, 200,, v.: Ozsvár. A vendégek a Vasasvédelem hibájából kétszer is vezetéshez jutottak. Szünet után azonban a Vasas nagy iramot diktált és megszerezte a győzelmet. G.: Urbán illésből) , Hering, Kövér. Benke. Bató, ill. Szarvák I., U. Szabó. Rigó (öngól). Kiállítva: Urbán. ill. Szarvák II. Jó: Kövér. Bató. ill. Szántai, Szarvák I. Jászberény ifi—Kengyel Ifi 2:0. B. I. Karcag—Kisújszállás 1:1 (1:0) Karcag, 400, v.: Csák II. A kezdeti bizonytalankodás után magára talált Karcag többet támadott, azonban a vendégek védelme jól zárt. Mindkét csatársor több helyzetet hagyott kihasználatlanul. — G.: Kovács Cs.. ill. Nagy. Jó: Béres (a mezőny legiobbjal. Kovács T . Vivát, 111. Márton, Gábor, Nagy. Karcag ifi—Kisújszállás ifi 2:1. Sz. Vegyiművek—Cukorgyár 1:1 (0:1). Vegyiművek ifi—Cukorgyár ifi 3:2. Kunszentmártoni VM—Jászjákóhalma 1:1 (1^). Kunszentmárton ifi—Jász jákóhalma ifi 3:1. A megyei bajnokság állása 1. SZÓ. Kil. 12 9 1 2 44:12 19 2. Tm.Vasas 12 8 3 1 26:10 19 3. Vegyimü. 12 6 5 1 20:10 17 4. R-falva 12 6 5 1 13: 7 17 5. Olajbány. 12 6 4 2 19: 5 16 6. Üjszász 12 6 2 4 18:16 14 7. Jb. Vasas 12 5 4 3 21:19 14 & Mezőtúr 12 4 4 4 15:18 12 9. Jákóhal. 12 5 2 5 15:15 12 10. Cukorgy. 12 4 4 4 15:23 12 11. Km. VM 12 4 3 5 20:22 11 12. K-szállás 12 4 2 6 17:18 10 13. J-ároksz. 12 3 4 5 17:19 10 14. Karcag 12 2 3 7 16:29 7 15. Jb. Hon. 12 1 — 11 14:36 2 16. Kengyel 12 — 11 13:44 — Az ifjúsági bajnokság állása 1. Mezőtúr 12 11 1 _ 27: 4 23 2. Kilián 11 9 1 1 37: 8 19 3. Tm.Vasas 11 8 2 1 27: 6 18 4. K-márton 11 8 2 1 22: 9 18 5. Olajbány. 11 6 1 4 23:18 13 6. Vegyimű. 11 4 5 2 20:19 13 7. K-szállás 11 5 2 4 15:15 12 8. Karcag 11 4 3 4 12:21 11 9. Üjszász 11 5 — e 24:24 10 10. Jb. Vasas 11 4 1 6 15:15 9 ll. R-falva 11 2 4 5 11:21 8 12. J-ároksz. 11 2 3 6 9:18 7 13. Cukorgy. 12 1 2 9 9:18 4 14. Kengyel 11 1 — 10 6:38 2 15. J-jáknh. 11 — 1 10 8:31 1 16. Jb. Hon. “ — — — 0: 0 — ☆ A labdarúgó NB í. utolsó tavaszi fordulójának eredményei: FTC—Honvéd 3:1, Tatabánya—Győr 5:1, Salgótarján— MTK 3:1, Csepel—Ózd 3:2, Diósgyőr—Dunaújváros 0:0, Dorog—Vasas 0:0, Pécs—Ü. Dózsa 2:0. A labdarúgó NB I. állása 3. Vasas 13 8 5 — 29:15 21 2. Ferencv. 13 8 4 1 33:16 20 3. Honvéd 13 9 1 3 23:13 19 4. Tatab. 13 6 4 3 25: 9 16 5. Ü. Dózsa 13 6 3 4 33:19 15 6. Pécs 13 4 7 2 14:15 15 7. Csepel 13 4 5 4 14:14 13 8. Győr 15 5 3 5 14:20 13 9. Dunaűjv. 13 3 5 5 12:20 11 10. DVTK 13 3 3 7 12:19 9 11. Ózd 13 3 2 8 13:26 8 ' 12. SBTC 13 2 4 7 9:18 8 13. MTK 13 2 4 7 10:23 8 14. Dorog 13 1 4 8 10:24 6 24. heti 1. Ferencv.—Bp. Honvéd 1 3:1 2. MTK—Salgótarján 2 1:3 3. Dorog—Vasas x 0:0 4. Győr—Tatabánya 2 1:5 5. Kap. Ho.—Szombath. x 2:2 6. Eger—Oroszlány 1 3:0 7. Sze. VSE—Kecskemét 1 1:0 8. B-csaba—Jászberény 1 1:0 9. Mosonm.-Várpalota 2 0:5 30. Dombóvár—Pécsi B. x 3:3 11. Zalaeg. TE—Zala. D. 1 2:0 12. Novara—Lecco x 0:0 13. Palermo—Mantova x 0:0 *f"l 14. Livorno—AS Reggina 2 0:1 A Kenderes! Földműves- szövetkezet TÜZÉP-telepén nagy mennyiségben kapható: Eternit vízvezetéki nyomócső 50, 60, 80, 100 mm-es. Eternit nyomó ívcső 50. 60.* 80, 100 mm-es. Simplex karmantvű a nyomócsövekhez 50. 60. 80, 100 mm-es. Karmantyú gumigyűrűk 50. 60. 80, 100 mm-es csövekhez. Stukatúr nádszövet, 3 cm-es nádpadió. Tölgy parketta I. és II. osztály. Egységes bükk parketta. Ajtók és ablakok nagy választékban. Érdeklődni lehet a TÜZEP telepen. Telefonszám: 30. Mai OSN műsor 16 órától: Olajbányász- jportnap a Tisza-liget- ben (üzemi, majd Szó. Olajbányász—szovjet katonai csapat labdarúgó mérkőzés, a Kilián HSE NB Il-es kézilabdázóinak bemutatója, 17 órakor a vízitelepen Olajbányász—szovjet katonák asztalitenisz találkozó, ugyanebben az időpontban Olajbányász —Szolnoki Dózsa teke- viadal, a Dózsa-pályán). 16.45: városi úttörő férfi tőrcsapatbajnokság, Szolnok, Bajcsy-Zsilin- szky úti iskola. 1,9.00: És még mit tud? — élsportolók vetélkedője (a megyei tanács Tisza-parti strandján). r. OOOCXXXJOCOCOCXDOOOOOOOOOOOOOOOC OOCttXyOOOOOQOOOO&OQGC&ZOOOOOQOOQGCXXOOSOCKOOtf Az OSC ellen győztek, Egerben kikaptak vízilabdázóink A vízilabda OB I. legutóbbi kettős fordulójában szombaton Budapesten az orvosegyetemiek ellen Sel- meczi — Pintér II, Kádár — Kulcsár — Kanizsa, Urbán, Kuczora összeállításban játszott a Szolnoki Dózsa, és jó játékkal 6:5-re nyert. Egerben viszont Sel- meczi — Pintér I, Pintér II. — Kulcsár — Kanizsa, Urbán, Kuczora összetételben vereséget szenvedtek 3:2 arányban. Most sem sikerült tehát „duplázni”. Azonban pólósaink harcos, jó küzdőszellemben játszottak, de sok pontatlanság, két kihagyott négyméteres, és több szabálytalanság akadályozták a kibontakozást. Javítani való még mindig van, de nem lehetetlen a felzárkózás, a sikeres szereplés. — Több kétkapus edzésre lesz szükség, komoly ellenfelekkel szemben. A két találkozón Kanizsa Tivadar és Selmeczi László átlagon felüli teljesítményt nyújtott. A gólokon Kanizsa (4). Kulcsár, Pintér I, Pintér II. és Urbán (1—1) osztoztak. Kada János A vízilabda OB I. állása 1. Ü. Dózsa 10 8 1 1 55:26 17 2. BVSC 10 7 2 1 60:34 16 3. FTC 10 5 3 2 54:40 13 4. Csepel A. 10 4 4 2 46:39 12 5. Egri D. 10 4 3 3 45:40 11 6. Szó.Dózsa 10 5 1 4 47:47 11 7. Bp. Honv. 10 4 — 6 39:37 8 8. Vasas I. 10 3 — 7 35:72 6 9. OSC 10 1 1 8 38:46 3 10. B. Spart. 10 1 1 8 38:76 3 Végre győztek a martfűi kézilabdázók Martfűi MSE—Bp. Vörös Meteor 25:15 (13:7) Martfű, vezette: Banal. Martfű: Csillag, Rácz 5, Kesjár 1, Gellert, Gálik 2, Fabulya 6, Bárdos 4, csere: Varga, Fodor 3, Sándor 2, Tobak 2. A meleg ellenére a cipő- gyáriak nagy erőbedobással kezdtek s már az első percekben valósággal lerohanták ellenfelüket. Az eddigi mérkőzéseken erőltetett „rendszer” játék helyett az átlövések kerültek előtérbe, teljes sikerrel. Fabulya és társai szinte szétlőtték az ellenfél védelmét, Csülag hiba nélkül, parádésan védett. A mérkőzés sorsa a nagy martfűi fölénnyel zárult első félidőben dőlt el. A második félidőben a cseresorral kiegészült csapat Rácz, Kesjár és Fabu- lya nélkül mintegy 10 percig rendkívül ötletesen és eredményesen játszott. Ez volt a mérkőzés legszebb része. Közben Csillag a kiállítás somsára jutott. Varga állt be helyére és a közönség pompás védéseknek tapsolhatott régi kedvence jóvoltából. A sziporkázó játék után Martfű 25:15-re nyerte a mérkőzést. Kár, hogy a csapat csak a tavaszi forduló utolsó mérkőzésén lendült formába és így kiesési gondjai lehetnek. Ez a találkozó is azt bizonyítja, hogy megvan a képességük, csak az a kérdés, lesz-e olyan szakember, aki ezt gyümölcsöz- tetni'-t'udja. — gyűri — Kézilabda NB I. (fér») 1. Bp.Hon. 12 11 1 — 258:177 23 2. Győri E. 12 7 1 4 210:206 15 3. Bp. Sp. 12 7 — 5 206:177 14 4. Győri T. 17 7 — 5 216:190 14 5. Ózd 12 6 1 5 216:210 13 6. Elektr. 12 6 1 5 189:185 13 7. Csepel 12 6 1 5 196:199 13 8. Pécsi B. 12 6 — 6 200:211 12 9. Bp. VM. 12 5 — 7 217:204 10 10. Ü. Dó. 12 5 — 7 184:194 10 11. FTC 11 5 — 7 160:179 10 12. Martfű 12 4 1 7 199:244 9 13. Csömör 12 3 2 7 155:185 8 14. DVTK 12 1 2 9 202:250 4 Varga nagy lövésével szemben tehetetlen volt a salgótarjáni kapus: a labda a feje felett vágódott a hálóba. Ezzel egyenlített a vasárnapi győztes mérkőzés«'” a Szolnoki MÁV a Kohász elles