Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-12 / 138. szám
1 äW, Június 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 GONDOLATOK A HAZAFiSÁGRÓL Nacionalizmus új köntösben Köpeczi Béla: A Rákóczi-szabadsághaic és Franciaország Akadémiai Kiadó, I960 1853-ban, a szabadság- harc kitörésének 250. évfordulóján ismét bebizonyosodott, s azóta is újabb munkák igazolják, hogy marxista magyar történet- írásunk milyen nagy jelentőséget tulajdonít a Rákóczi Ferenc vezette függetlenségi harcnak. Kedvelt témája volt ez persze, más alapokon, a polgári történetírásnak is. Thaly Kálmán óta, Márki Sándor nagy önéletrajzán keresztül már a polgári történetírók igen nagy tényanyagot gyűjtöttek össze, s marxista történetírásunk ehhez még roppant nagy. elsősorban a korszak gazdasági és társadalmi problémáit érintő anyagot tárt fel és értékelt. Már azt lehetett volna gondolni, hogy minden lényegeset tudunk, s csak apró részletek kiderítése lehet a feladat. Köpeczi Béla könyve most ismét bebizonyította, milyen sok, eddig teljesen ismeretlen anyag található még, mihelyt a régi történetírástól örökölt és sajnos mindmáig teljesen le nem küzdött szűkös, csak Magyarország határain belül maradó szemléletünkön túllépve valaki nekilát a kutatásnak. Köpeczi Béla ezt tette, s ebben a vaskos kötetben, hosszú évek szorgos és fáradhatatlan kutatásának az eredményében széles európai távlatban mutatja be a szabadsáharcot, külpolitikai vonatkozásait, amelyek az adott korszakban igen lényegesen befolyásolták a szabadságharc menetét. A szerzőnek sikerült teljes mértékben feldogoznia a szabadságharcra vonatkozó francia levéltári anyagot, elsősorban a külügyminisztérium levéltárát, a korabeli, bámulatosan nagy sajtóanyagot és a Magyar- országgal foglalkozó vagy annak történetét és korabeli eseményeit valamilyen módon érintő könyvanyagot is, A sajtóanyagból nemcsak a Franciaországban megjelent, s többé-kevésbé a hivatalos francia felfogást tükröző hírlapokat, röplapokat dolgozta fel a szerző, hanem a külföldön, pontosabban Hollandiában megjelenő francia nyelvű sajtót is, amely néha frissebb híranyagot közölt, bár ugyanakkor a francia politikával szembenálló s így a magyar felkeléssel szemben is idegenkedő álláspontot képviselt. Ezen az egészében új, nálunk (és nemcsak nálunk) ismeretlen anyagon túlmenően Köpeczi Béla a korszak nagy külpolitikai kérdéseit, meg az ideológiai áramlatokat tárgyaló hatalmas irodalomban is kitűnően tájékozott, g éppen ezért témáját igen nagy távlatban tudja megfogalmazni. A történésznek és irodalomtörténésznek egyaránt kitűnő szerző esetében a szakértő számára talán nem meglepő, de ugyanakkor óriási teljesítmény. A könyv két nagy részre oszlik. Az első. terjedelemben nagyobb részt a szabadságharc és a francia külnolitika kapcsolatait tár- gyalia. szinte napról napra menő részletességgel, minden elérhető hazai levéltári és egyéb forrásanyagot is bevonva. A kísérletek, a dinlomáciai levelezések és tárgyalások áhrá?olása mellett Köpeczi Béla megmutatja az embereket is akik ezeket a tárgyalásokat folytatják, találó arckéveket rajzol a fejedelemről. megbizottairól. a francia támvalóf elekről, megmutatja erényeiket és hibáikat, s ígv a történeti folyamat teljességét. Ha megkísérel iíik következtetéseit összefoglalni (ami persze a nagy és színes anyag leszűkítését is jelenti), azt mondhatjuk: az adott európai helyzetben. amikor a spanyol világbirodalom örökségéért nagy európai háború folyt Franciaország és a Habsburg birodalom közt, s ebben Anglia és Hollandia a Habsburgok oldalán avatkoztak be a harcba. Rákóczinak feltétlenül Francia- országgal kellett kapcsolatot teremtenie. Köpeczi Béla nagy tárgyi tudással éppen azt bizonyítja, számos eddigi tévedést vagy ferdítést helyreigazítva, hogy nem a francia diplomácia játszotta ki egyszerűen a magyar szabadságharcot, mint az egyik ütőkártyát a sok közül, a Habsburgokkal szemben, hanem' Rákóczi kezdeményezte ezt az együttműködést, mert tisztában volt azzal, hogy Magyarország egymagában gyenge a birodalom ellenében. XIV. Lajos francia királytól pénzbeli támogatást várt. esetleg katonai együttműködést, s a magyar ügy diplomáciai alátámasztását egyéb európai hatalmasságoknál. Mindebből kapott is valamit, de korántsem olyan mértékben, ahogy azt elvárta, s ahogy Franciaország egyéb szövetségeseit támogatta. Szerződést akart kötni a franciákkal, s ennek révén a magyar szabadság ügyét európai üggyé emelni, hogy az eljövendő béketárgyalásokon Magyar- ország vagy legalábbis az erdélyi fejedelemség önállósága az európai külpolitika egyik, szerződésiben elismert alapjává lehessen. A szövetség megkötésére azonban a franeia udvar nem volt hajlandó. Hogy miért, arra nézve már a korábbi történetírás ’ sok magyarázatot vetett fel. Köpeczi Béla tisztázta megnyugtató módon a választ: egyrészt azért, mert a francia diplomácia nem bízott eléggé a kuruc felkelésben, látta a sok csatavesztést Is a győzelmek mellett, s tudott az újból és újból meginduló béketárgyalásokról. Másrészt maga Franciaország is meggyengült a nagy küzdelemben, s nem akarta a kezét megkötni arra az esetre, ha engedményeket kell tennie, a béke érdekében. Ez a belső gyengeség magyarázza azt is, hogy még anyagiakban sem nyújtott nagyobb segítséget. Az objektív okok mellett pedig szubjektív tényezők is számítottak: XIV. Lajos nem vett tudomást arról, hogy Európa már nem olyan, amilyen az ő ifjúkorában volt, ezért nem volt hajlandó pl. orosz szövetségről tárgyalni. mert nem látta meg I. Péter Oroszországának roppant jelentőségét. A konzervatív tényekkel nem számoló francia külpolitika így valójában a francia érdekeket sem szolgálta jól. Rákóczi tisztóban volt ezzel is, tehát nem lehet azt mondani (mint régebben áhítottak), hogy a francia diplomácia játékszere lett volna. Köpeczi munkája éppen Rákóczi elképzeléseinek önálló voltát támasztja alá. A könyv második része bemutatja a magyar szabadságharc külföldi propagandáját. a magyar álláspontot tükröző idegen nyelvű munkákat, s azután részletesen tárgyalja a szabadságharc francia visszhangját, az egyszerű hírközlésektől a francia vagy a franciaellenes álláspontot tükröző kommentárokig A részletes elemzésből a szerző azt a következtetést vonja le, hogy a szembenálló felek nem elvi alapon foglaltak állást a magyar szabadságharc mellett vagy ellene, hanem kizárólag saját politikai érdekeik alapján. Ezért támogatta az abszolutizmus megtestesülését jelentő Franciaország a Habsburgok elleni felkelést, s a polgári Anglia és a köztársasági Hollandia a Habsburg-abszoJútizmust. Igen érdekesek és korban túl mennek a szabadságharc 8 éves szakaszán a könyv utolsó fejezetei. Ezekben Köpeczi Béla a Magyarország történetével és földrajzával foglalkozó francia munkákat elemzi, s kimutatja, mennyi tévedés,'pontatlanság, hagyományos megállapítások kritikátlan átvétele található bennük, de ugyanakkor akad a tényeket ismerő, a magyar szabadságharccal rokonszenvező álláspont Is. Egy másik fejezet a kuruc felkeléssel foglalkozó francia szépirodalmi munkákat elemzi, egészen a XIX, század elejéig. A széles körkép teszi lehetővé, hogy megvonja a szerző a szabadságharc eszmei jelentőségének a mérlegét is, megmutassa helyét Európa fejlődésében. Rákóczit az eszmetörténeti háttérben elhelyezve, rámutat arra. hogy felfogásában a későbbi felvilágosult abszolútizmushoz állt legközelebb, s így messze kimagaslik kortársai közül. Talán csak egy igényünk lehet a szerzővel szemben: igen hasznos volna, ha könyvének eredményeit rövid, népszerű összefoglalásban minél szélesebb olvasóköre" séff ismerhetné meg. Niederhauser Emil V an egy átkos örökségünk, amelyet mint fő politikai és ideológiai eszközt a nemzetközi reakció és a hazai reakciós erők maradványai időnként némi sikerrel a szocializmus ellen felhasználhatnak, s ez: a nacionalizmus. Igaz, hogy ma már durva, nyílt formában nem jelentkezhet, ennek nincs meg már sem a gazdasági, sem társadalmi, sem politikai feltétele. Hiba lenne azonban ha azt gondolnék, hogy mindennek következtében ma már nem is rejthet magában veszélyeket. A szocialista termelési viszonyok, a szocialista rendszer létrejöttével nem szűnik meg automatikusan a nacionalizmus és a nemzeti szűklátókörűség, hiszen az egykori nemzeti viszálykodások maradványai, mint az egyik legszívósabb tudati maradványok a leghuzamosabban táplálják a nacionalizmust. Különösen olyan országban, mint Magyarország, ahol a levitéz- lett társadalmi rendszer éppen a fajelmélettel kombinált durva nacionalizmusra építette egész külpolitikáját, társadalmi nevelési elveit. Közel három évtizeden át ezt a mérget csepegtette az emberek fejébe és szívébe az iskola, a levente intézmény, a katonaság és az egyház. Ez. hatotta át a sajtót, a könyvkiadást és a rádiót. S mindennek a maradványai — mint átkos kór a test szöveteiben — még nem múltak el nyomtalanul. S ma még az a generáció jelenti a ..derékhadat. amely ilyen szellemi emlőkön nevelődött. M i is az a nacionalizmus, amiről olyan gyakran szó esik? Legkönnyebben úgy ismerhetjük fel, ha legjellemzőbb vonásaira gondolunk: a nemzeti kérdés előtétbe állítására, a nemzeti gőgre, a más népek lebecsülésére. A burzsoá nacionalizmus hamis kép a ha- zafiságról. Már Ady megmondotta ezt írva: „A nacionalizmus nem hazafiság. A hazafiság valami olyan sine qua non-ja az embernek és társadalomnak, hogy még fogalommá sem kelt sűríteni. A közös kultúrában, a közös társadalmi munkában álló becsületes emberek mind azok. Hazafiak, ha úgy tetszik. Aki ellensége a haladásnak, a jobbratörésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, hazaáruló, ha örökösen nem is tesz egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli” Emlékezünk, milyen tragikomikus volt az ellenforradalom idején: ha valaki nyíltan cáfolni próbálta az ellenforradalom demagógiáját, érvekkel nem tudták elhallgattatni, ezért rákezdtek a himnuszra. A magyar himnusz olyan devalvációjával még soha nem találkoztunk, mint éppen abban az időben, naponta tízszer-hússzor a himnusz... Ady ezeknek is szólt: „...hazaáruló, ha örökösen nem tesz is egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli”. A nacionalizmus burzsoá szemlélet. — A mindenek felett álló állítólagos nemzeti érdekekre hivatkozva elkendőzi az osztályérdekeket, úgy tesz, mintha az egész nemzet érdekeit szolgálná. Már Lenin megmondotta, hogy a hazaszeretet a legmélyebb emberi érzés, amely nagy tettekre késztet. Hazaszeretet és nacionalizmus azonban ég és föld. De a magyar nacionalizmus éppen a magyar hazaszeretetre építve élt vissza gáládul ezzel a szent érzéssel, s ennek leple alatt vitte vágóhídra a magyar életeket az első és második világháborúban. Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a nacionalizmus már kiveszett a magyar társadalmi tudatból. Érdemes felfigyelni arra, hogy miután az ellenforradalom leverésében, a népi hatalom megvédésében és a szocializmus tovább építésében olyan nagy sikereket értünk el, egyes nyugati kapitalista körök — amelyek ezelőtt minden átkot ránk szórtak — most feltűnően elkezdenek bennünket dicsérni s tegyük hozzá nem: utolsósorban azért, hogy barátainkról szidalmakat suttogjanak a fülünkbe. Azokat a kétségtelen sikereket, amelyeket elértünk eltúlozzák, valami sajátosan a „magyar lelkiségből” eredő jelenségként értékelik, hogy ezzel társadalmunk bizonyos rétegeiben legyezges- sék a nemzeti gőgöt, ami szintén nem veszett még ki társadalmunkból. N em múlt még el nyomtalanul a nacionalista gőg, amely a két háború közötti időben valamiféle különleges adottságot hazudott a magyarságnak, azt állítva, hogy értékesebb a román, a szerb, vagy a szlovák és cseh embernél. Nem múlt még teljesen ki a társadalmi tudatból az állítólagos „kultúrfölény” hazug legendája. Holott akik ismerik a felszabadulás előtti kulturális-művelődési helyzetet, tudják, hogy nem fölényről, hanem kulturális sötétségről volt itt szó, s ma már tudjuk, hogy a szomszéd népek semmivel sem mutatnak fel kevesebbet irodalomban, művészetben, kultúrában, mint mi magyarok. Sőt, sok testvéri nép a társadalmi felelősség- tudat, a haladás iránti kötelességtudat tekintetében messze előttünk járt, miközben országunk Hitler utolsó csatlósa volt. Ügy véljük, s a magyar ellenállást egyáltalán nem sértjük meg. ha ezt a történelmi tényt is elimerjük! A nacionalizmus ellen nem csökkenthetjük ma sem a harcot. Elsősorban saját országunk bizonyos társadalmi rétegei tudatában meglévő nacionalista, nézetek ellen szükséges küzdenünk, s nem lehet feladatunk, hogy e helyett a más népeknél szintén még meglévő nacionalista szűklátókörűségre irányítsuk a tüzet. A munkásosztály kiemelkedő , vezetői e kérdéssel kapcsolatban már régen megfogalmazták az egyes nemzeti munkásosztályok kötelességét: a nacionalizmus nemzetközi veresége érdekében minden ország munkásosztályának elsősorban saját országa nacionalizmusa ellen kell kito^niel A nacionalizmus élesztjük “etésére a hazai és külföldi reakció a szocialista országok közötti együtmükö- dés problémáiból is hasznot akar húzni. Azt a szirénhangot fújják, hogy állítólag a szocialista nemzeti összefogás és együttműködés „csorbítja az országok nemzeti szuverenitását”, a KGST államok gazdasági együttműködése állítólag „kiszolgáltatottságot” jelent. Hazánk, mint szocialista ország éppen azért menetelhet a haladó nemzetek élvonalában, mert a szocialista országok közösségének tagja, része a szocialista világrendszernek, a nemzeti érdekek szempontjából korlátlanul kihasználhatja — a kölcsönös előnyök alapján — a nemzetközi együttműködésben rejlő hatalmas lehetőségeket. Sokan nem azért terjesztik a „tőlünk mindent kivisznek” demagógiáját, mert nem ismernék a külkereskedelem hatalmas szerepét nyersanyag- szegény országunk gazdálkodásában, hanem ezzel is bizonyos nacionalista — s mindenek előtt szovjetellenes érzéseket próbálnak élesztgetni. Ez a körülmény is mutatja, hogy azok, akiknek ehhez érdeke fűződik napjainkban új formában próbálják visszacsempészni, a megvert, de teljesen még ki nem irtott nacionalista ideológiát társadalmunk tudatába. A nacionalizmus nemcsak nálunk, de minden országban árt a szocialista országok közössége együttes érdekeinek, minden egyes ország érdekeinek. Hiszen a nacionalista elzárkózás éppen az előbb említett nemzetközi összefogásban rejlő nagy lehetőségektől fosztja meg az elzárkózó szocialista államot. Másrészt — amint a példa is mutatja — ez a* elzárkózást törekvés bátorítást is ad az imperializmusnak, hogy a szocialista országok egysége bomlasz- tásának céljából „itt lehet valamit keresni”. A kommunisták noha internacionalisták, egyben o leghívebb hazafiak is. S miközben harcolnak a nacionalizmus ellen, leghívebb ápolói az igaz hazafi- ságnak. Ebben a hazában ma ismét, érdemes magyarnak lenni, s ez a szocialista nemzeti büszkeség nem idegen az internacionalizmustól. A szocialista nemzeti büszkeség alapját éppen a szocialista építés sikereivel vetettük meg. A címer, a himnusz és a trikolor nagyon fontos egy nemzet életében, de nem a nemzeti jelvények milyensége dönti el, hogyan él a nép, milyen a társadalmi berendezkedés. Nemzeti\ büszkeséggel mondhatjuk, hogy ma hazánkban jobban él a nép. mint bármikor. hogy tűnik a nyomorúság. eltűnt az ember ember általi kizsákmányolás, hogy az építő munka eredményeként egyre szebb lesz az édes haza képe, szebbé formálódik a magyar táj, s emberebbé a munkás, a paraszt, az értelmiség, hazánk minden állampolgára, Megvalósul mindaz, ami nemzeti történelmünk igaz hazafiainak vágyálma volt. Igazán büszkék lehetünk sikereinkre, s ezek alanián nagyob ‘nemzeti méltóságot kell tanúsítanunk. A nehéz munkával elért eredményeinken alarmló szocialista nemzeti önérzet és büszkeség megfér az internacionalizmussal, mert nem más népek ellen irányul. hanem éppen a többi szocialista ország népeivel összefogva szolgálía a jelent és holnapot. Rács Lala mészáros lajos: tabani hazak
