Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-11 / 137. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. JULas ft: Mindenfelől VIETNAM Megszállták Hűét A partizánok erőművet robbantottak Pénteken este dél-vietnami tengrészgyalogosok és ejtőernyősök szállták meg Hűé városát és kihirdették a statáriális törvénykezést. Mint ismeretes. Hűé a Saigont katonákormány ellen folyó buddhista kampány központja. A buddhista szerzetesek által működtetett titkosadé ugyancsak pénteken közölte, hogy a harmadik napja éhségsztrájkot folytató Thich Tri Queang boncot kórházba szállították. Az AFP jelentése szerint délután öt órától ötven buddhista pap, papnő, diák és egyéb hívő szintén éhségsztrájkot kezdett két napra, hogy ezzel is demonstrálja: a hűéi tömegek Tri Queang mögött állnak. A sztrájkolok bevették magukat a központi pagoda épületébe. Saigonból érkezett Reuter jelentés szerint Nguyen A brit szakszervezetek szövetségének főtanácsa cserbenhagyta a sztrájkol ó matrózokat. Geoge Wood- cick, a TUC főtitkára, aki spanyolországi nyaraláséi megszakítva érkezett csütörtökön este Londonba .a szakszervezeti főtanács és a tengerész szakszervezet végrehajtó bizottságának együttes ülésén közölte a matrózok vezetőivel, hogy ne számítsanak a TUC támogatására, ha nem fogadják el tárgyalási alapul a Thieu államfő három hóna-, pos teljhatalmat játszott Ky tábornok kezére. A dél-vietnami partizánok pénteken hajnal előtt felrobbantották a Lai- Thieu-i erőművet, amely mindössze 32 kilométernyire északra fekszik Saigontól. A robbanás következtében teljes egészében hasznavehetetlenné váltak a berendezések, az erőmű őrzésére kirendelt személyzet 40 tagja szenvedett sebesüléseket, közöttük egy délvietnami rendőr. A Dél-Vietnam északi részén fekvő Huéban újabb titkos rádióadó jelentkezett: a helyzet külön furcsasága, hogy a „földalatti” rádiót a saigoni kormány üzemelteti és ennek segítségével akar propagandaháborút vívni a zendülő buddhisták ellen. A hivatalos hűéi rádió még jóval ezt megelőzően a buddhiskormánv által _ kinevezett viszgáló bizottság ajánlásait. Bill Hogarth, a tengerész szakszervezet főtitkára kijelentette, hogy a tengerészek a TUC támogatása nélkül is kitartanak igazságos követeléseik mell et.t és folytatják a sztrájkharcot. „Végrehajtó bizottságunk úgy véli, hogy magútokban is győzhetük, akár további nyolc hétig is ki tudunk tartani’ — mondotta. ta diákok kezére került, akik a saját propagandájuk szolgálatába állították. A földalatti kormányrádió mellett zavartalanul működik a buddhisták titkos adója, amely „Rádió SOS Buddhizmus” néven jelentkezik az éterben. Saigontól 500 kilométernyire északra, Kontum tartományban tovább dühöng a harc a felszabadító hadsereg egységei és két bekerített amerikai század között. Hajnalban amerikai csapaterősítéseket irányoztak a helyszínre és 167 bevetésben repülőgépek is megpróbáltak támogatást nyújtani: napalm-bombákkal akarták visszaszorítani a támadó partizánokat. A csata kedden kezdődött. A C és az A jelzésű század partizánokat v^tt üldözőbe, amikor az üldözöttekből egyszerre támadók lettek és sarokba szorították az ellenséget. Saigonban bejelentették, hogy a B—52-es óriásgépek pénteken újabb szőnyegbombázást hajtottak végre a dél-vietnami fővárostól alig 96 kilométernyire északnyugatra a kambodzsai határ közelében. Más gépek ismételt bevetésen jártak Észak-Vietnam fölött. A Vörös folyó völgyében támadtak gazdasági objektumokat. Johnson joaadást rendez Johnson amerikai elnök június 14-re meghívta az ENSZ 116 tagállamának képviselőit a Fehér Házba. Ilyen természetű fogadás a Fehér Házban teljesen újszerű, mint hivatalosan indokolták, csupán társadalmi jellegű. A meghívottak között szerepel U Thant ENSZ-főtitkár is. A 300 tagú vendégsereget repülőgépek viszik a fogadás napján Washingtonba és utána vissza New Yorkba DELHI Haideraibadban csütörtökön megnyílt az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának egy hétig tartó ülésszaka. Az ülésszak megvitatja az ország politikai és gazdasági helyzetét, a küszöbönálló országos választások és a párt választási taktikájának kérdéseit. LONDON Rusk amerikai külügyminiszter pénteken csaknem másfélórás megbeszélést folytatott Londonban Wilson miniszterelnökkel, kormánykörök szerint Vietnamról. a NATO válságáról és Dél-Rhodesááról. BUENOS AIRES Buenos Airesben mintegy ezer peronista tüntető közelharcot folytatott a szét- oszlatásukra kirendelt rendőrökkel, akiknek két órába telt a tüntetés elfojtása. A felvonulók a kormány betiltása ellenére meg akarták ünnepelni egy tíz évvel ezelőtt kivégzett peronista tábornok halálának évfordulóját. A rendőrség gumdbotokat. könnygázbombákat és tűzoltófecskendőket alkalmazott az ünnepség helyének megtisztítására- Hír szerint három tüntető megsebesült és több személyt letartóztattak. OSLO A központi statisztikai hiva^a1 adatai szerint Norvégja külföldi fizetési mérlege ez év első negyedében 4 500 000 font sterlingnek megfelelő deficittel zárult. Az elmúlt év azonos időszakában a fizetési mérlegen 11 250 000 font sterlingnek megfelelő deficit mutatkozott. NEW YORK Az Egyesült Államokba n Scout típusú rakétával pénteken Földk örüld pályára juttattak egy új mesterséges holdat. Pályájának a Földtől mért legtávolabbi pontja 4104 kilométer, legközelebbi pontja pedig 560 kilométer. A műhold a sn- gárveszély tanulmányozására szolgál. Csütörtökön egv Samos mintájú kémszput- nyikot bocsátottak fel az Egyesült ÁllamokbanVálság Görögországban A Reuter jelenti a görög fővárosból, hogy Konstantin király pénteken fogadta Panajotisz Pipinelisz vo'.t miniszterelnököt és Sztefa- nopulosz miniszterelnököt, hogy a fenyegető politikai válság hullámait elsimítsa. Mint ismeretes, az ERE visszavonta az általa támogatott kormányból Vur- dumbasz tárca nélküli minisztert és kedden döntenek arról, hogy 99 parlamenti képviselője milyen álláspontra helyezkedjék. — A háromszáz tagú görög parlamentben a Sztefanopu- losz-kormány az ERE képviselőivel együtt csupán 152 szavazattal rendelkezikA TUC cserben hagyta a brit matrózokat A SZTRÁJK FOLYTAI ÓDIK Jubileumi yásár Poznanban Felvonulnak a világ autógyárai Június 12-én nyitja kapuit a hagyományos poznani nemzetközi vásár. Az idei, 35. jubileumi vásáron öt földrészről 47 ország kiállítói vesznek részt. A kollektív kiállítók között szerepelnek a szocialista országokon kívül a többi között Anglia, a Német Szövetségi Köztársaság, Görögország, Ausztria, Svédország, Olaszország, Törökország, Franciaország (100 százalékkal nagyobb területen, mint a múlt évben), Spanyol- ország Európából, Kamerun, Kongó, Marokkó, Nigéria. Afrikából, Argentína, Brazília, Kanada, az Egyesült Államok Amerikából, Ceylon, Izrael, Japán, Libanor^, Szíria Ázsiából, továbbá Ausztrália és Űj Zéland. A lengyel ipar kiállításán a főhelyet a nehézipar különböző ágainak termékei foglalják el. Jelentős lesz a lengyel élelmiszer- és építőanyagipar, a textil- és vegyipar, a fa- és bányaipar kiállítása is. Az idei vásár egyik újdonsága a legjelentősebb világcégek személygépkocsi kiállítása. A szocialista országok autógyárain kívül a FIAT, a Mercedes, a BMW, a Volkswagen, az NSU, a SIMCA, a Peugeot* a Citroen, a Renault, a Rootes, a ROVER, a Ford és a Jaguár gyárak mutatják be legújabb gyártmányaikat. A vásár ideje alatt technikai felvilágosító iroda működik, amely az érdeklődő szakembereknek sokoldalú tájékoztatással szolgál a lengyel és külföldi műszaki újdonságokról. A 35. poznani vásár június 26-ig lesz nyitva. K. S. Napirendre tűzte: AZ ÉLET Irta: Bálint József, az MSZMP KB Államgazdasági Osztály helyettes vezetője A gazdasági mechanizmus reformjától társadalmunk ma azt várja, hogy az állami vállalatok, a szövetkezeti gazdaságoik szocialista tulajdonformájából származó előnyök, egész gazdaságunk lehetőségei a termelésben, a kereskedelemben és általában a gazdálkodásban még jobban kibontakozzanak. E várakozásra nemcsak a reform célkitűzései adnak okot, hanem a magyar népgazdaság kétév- tizedes fejlődése is. Az elmúlt húsz esztendő minden eredménye azt jelzi, hogy a szocialista vállalatok és szövetkezetek mind érettebb és fejlettebb színvonalon tevékenykedtek. Amikora gyárakat tulajdonába vette a munkásság, és azok élére legjobbjait, valamint a bizalmat élvező szakembereket állította, a gyárak élete nemcsak nem állt meg, hanem egyre inkább lendületet kapott, miközben nagy erővel kellett küzdeni az állami vállalatok egy részénél mutatkozó veszteség megszüntetéséért. S ha egy külföldi turista ma megkérdezi, hogy államunk miből képes a mai, a régóta emelkedő színvonalú egészségügyi szolgáltatásra, oktatásra és nyugdíjfizetésre, akkor azt mondhatjuk: döntően az állami vállalatok jövedelmeiből. A termelőszövetkezetek szocialista gazdálkodásában végbement fejlődés időben rövid, de a megtett út hosszú volt. Tizenöt évvel ezelőtt sokan mosolyogtak még. ha azt hallották, hogy az állami gazdaságoknak — melyek nagyrészt szétszórt földterületeken kezdAz eredmények kellő értékelése és elismerése munkánk, nemzetünk önték meg működésüket — a korszerű mezőgazdasági termelés előremutató alakulatainak, bázisainak keli lenniük, és többségükben ma ilyen gazdaság. A szó igazi értelmében a ma élő nemzedékek szemeláttára váltak a kezdetben nemegyszer csetlő-botló termelő- szövetkezetek megszilárdult és gazdaságilag is egyre erősödő gazdasággá. A szocialista gazdálkodás fejlődése, a szocialista rendszer által teremtett kedvezőbb feltételek között végzett derekas munka áll amögött, hogy a háború előtti évi 33 kg-hoz képest az egy lakosra jutó húsfogyasztás 50 kg-ra, a cukorfogyasztás 11 kg-ról 29 kg-ra emelkedett. becsülése. Ez nem kérkedés és megnyugvás, de ok a bizakodásra. Azt is tudjuk, hogy az egy lakosra jutó évi húsfogyasztás Franciaországban 74 kg, Nyugat-Németországl>an 61 kg, Ausztriában 62 kg. Kevés még a városokban és a falvakban a lakás, s olykor még az ivóvíz sem a legegészségesebb. A további előrehaladás forrását csak úgy, mint eddig, magunknak kell megteremteni. — Ezért kötelességünk keresni szüntelenül és nyughatatlan ul az új módszereket, vezetési formákat, hogy gyorsan gyarapítsuk az ország gazdaságát és hatékonyabban használjuk ki valamennyi lehetőségünket. Ez az egész nemzet érdeke. A dolgozó nép szolgálatában álló pártpolitika szellemében született meg százak és ezrek gazdag tapasztalatára támaszkodva a gazGazdasági fejlődésünknek milyen feltételei változnak meg, amelyek sürgetik a gazdaságirányítási rendszer reformját’ Említsünk közülük csupán néhányat. A lakosság megnövekedett jövedelmi színvonala lényeges és tartós változást von maga után a lakosság fogyasztásának. keresletének összetételében. Emlékezzünk. nem is olvan régen milyen bútoréhség volt! dasági mechanizmus reformjának programja. A reform szükségessége abból a felismerésből származik, hogy egyrészt a társadalmi fejlődés magasabb foka és újszerű feltétele tökéletesebb gazdaságirányítási rendszert követel, másrészt jobb vállalati munkával és hatékonyabb állami irányítással az ország erőforrásai gyorsabban gyarapíthatók, illetve jobban kihasználhatók. Olyan vezetési formákról, módszerekről van sző, amelyekkel a szocialista tervgazdálkodás erényei még jobban kibontakoznak és ezáltal a szocialista gazdasági rendszer még esélyesebb versenytársává lesz a rengeteg társadalmi ellentmondással és buktatóval terhelt kapitalista rendszernek. Az utóbbi öt évben a bútor- vásárlás 40 százalékkal emelkedett. A bútoripar fejlesztésére ezalatt 360 milliót költöttek, bővült a választék és a vevő már válogat és egyre követeli, hogy a kereskedelem is jobban válogasson, amikor az ipartól vesz. De így van ez a ruházati cikkeknél és a műszaki áruknál is. Volt idő. nrm'kor a rádiót úev vették a vevők, hogy azt vitték haza, ami volt. Közben azonban a lakosság rádióellátottsága szinte teljessé vált, most már a rádióvásárló igen válogatós? Ilyen körülmények között az igények gyorsabban is változnak, amihez a termelésnek, a gazdálkodásnak alkalmazkodnia kell. A lakosság által a legutóbbi években vásárolt tartós fogyasztási cikkek többmilliárdos értéket képviselnék. A lakosság tulajdonában 371 ezer motor- kerékpár (1960-ban 227 ezer), 83 ezer személygépkocsi (1960-ban 18 ezer 500 db), televízió 850 ezer darab van. Ezek karbantartása az egykori javító kisiparral már nem oldható meg, egyre inkább jól felkészült javítóhálózatot igényel. S lényegében ide sorolható sok más szolgáltatás (étkeztetés, ruhanemű tisztítás, szállítás stb.), amelyekben az igények lényegesen megnőttek, egyrészt a jövedelmek emelkedése miatt, másrészt a munkát vállaló nők számának és ezáltal a család szokásainak átalakulása következtében. Egyszóval, a lakosság áruellátási és szolgáltatási igénye magasabb, Korábbi eredményeinkre alapozunk Uj körülmények — Új irányítási rendszer