Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-08 / 134. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. június 8. Megkezdődött a NATO minisztereinek értekezlete Féltonnás űrlaboratórium a világűrben ' Kedden délelőtt tíz óra­kor a brüsszeli városháza színpompás gót termében hivatalosan is megnyílt a NATO miniszteri tanácsá­nak brüsszeli értekezlete. Boeynants belga minisz­terelnök —, hogy indokolja az integrált katonai szer­vezet szükségességét (és természetesen a NATO-pa- rancsnokságok befogadásá­nak fontosságát) megismé­telte az elcsépelt vádakat a „vasfüggöny túlsó ol­dalán” fenyegető katonai erőről és azt állította, hogy a NATO biztosította a bé­ke fenntartását, majd éle­sen kirohant a semlegesség gondolata ellen. Paul Martin kanadai kül­ügyminiszter, a brüsszeli értekezlet tiszteletbeli el­nöke kifejezte meggyőződé­sét, hogy a NATO megőr­zi „védelmi és elrettentő” erejét. Martin, akárcsak Boey­nants, szintén emlegette az úgynevezett keleti „katonai veszélyt”, amelyet — úgy­mond — a NATO léte el­lensúlyoz, de rögtön utána kénytelen volt elismerni, hogy a Szovjetunió nem akar nukleáris háborút és az összes NATO-országok kapcsolatokat építenek ki a kelet-európai országokkal. Manlio Brosio NATO-fő- titkár arról beszélt, hogy a NATO történelmében .fon­tos és kényes” szakaszába lépett és a jelenlegi meg­beszélések komoly hatást gyakorolhatnak a további fejlődésre. A főtitkár volt az egyedüli a három szó­nok közül, aki célzott arra, hogy előreláthatólag Bel­giumban lesz a NATO európai főparancsnokságá­nak székhelye. A három megnyitó be­szédre egyaránt rányomta bélyegét a kényes egyen­súlyozás a nemzetközi helyzet realitásai és az idejétmúlt integrált kato­nai gépezet fenntartásának indoklása között. Az ülés után a miniszte­rek gépkocsin óthajtatták a gyalog alig öt percnyire lévő kongresszusi palotába, ahol zárt ajtók mögött folytak a tanácskozások Először Martin kanadai külügyminiszter tartott rö­vid bevezetőt. Hangoztatta, hogy a tizennégy ország egyet­ért annak szükségességé­ben, hogy fenntartsák az Integrált katonai szerve­zetet. Továbbra is együtt kíván működni katonai téren Franciaországgal, de en­nek az együttműködésnek a kereteit pontosan meg akarja határozni. Végül pe­dig leszögezte, hogy a NATO átszervezésének nem szabad veszélyeztetni „a szövetség biztonságát”. — Martin a kelet—nyugati kapcsolatokról szólva han­goztatta, hogy a feszültség enyhült és kívánatosnak és üdvözlendőnek minősítette a kölcsönös látogatásokat a keleti és nyugati országok között. Ezután Luns holland kül­ügyminiszter, aki a tizen- négyek hétfői tanácskozá­sain elnökölt, ismertette azt a nyilatkozatot, ame­lyet már hétfőn este felol­vasott a sajtó képviselői előtt a tizennégyek dönté­seiről, a szövetség katonai átszervezését illetően. Luns után Couve de Murville szólalt fel, közöl­te, hogy Franciaország a maga részéről nem gördít aka­dályokat a tizennégyek határozatainak megvaló­sítása elé, — ahhoz ugyanis, hogy ezek a határozatok a NATO-tanács hivatalos döntéseivé váljanak, ter­mészetesen a francia kül­ügyminiszter igenjére is szükség volt. A francia kül­ügyminiszter a Párizsban lévő NATO politikai köz­pont, a tanács jövőjéről szólva kijelentette: a pá­rizsi kormány örülni fog, ha továbbra is otthont ad­hat a szervezetnek, ha pe­dig ez nem sikerül, akkor jó szerencsét kíván a ta­nácsnak, bárhol is helye­zik majd el. A francia külügyminiszter kissé gúnyos válasza azzal függ össze, hogy a tizenné­gyek hétfőn nem tudtak megegyezni abban, hogy végül is elvigyék-e Párizs­ból a NATO-tanácsot avagy sem, — elsősorban a kana­daiak vezette csoport ellen­kezése miatt — és október­ben újabb ülésen döntenek ebben a kérdésben. A tanácskozás második részében Luns holland kül­ügyminiszter ismertette a franciákkal a tizennégyek szándékait a Nyugat-Né- metországban állomásozó francia csapatok jövőjéről folytatandó tárgyalásokat illetően. Luns közölte, hogy a tizennégyek továbbra is a már korábban kijelölt ötös bizottság keretében kívánnak tárgyalni Fran­ciaországgal a Nyugat-Né- metországban állomásozó francia csapatok és a NATO katonai feladatai­nak összehangolásáról. — Couve de Murville válasza erre az volt, hogy a bonni kormány képviselőivel kez­dődnek kétoldalú tárgya­lások a Nyugat-Németor- szágban állomásozó francia csapatokról. Az ötös bizottsággal Franciaország csak szi­gorúan katonai kérdé­seket hajlandó megtár­gyalni, politikai problé­mákról viszont nem foly­tat megbeszélést. Rusk amerikai külügy­miniszter felszólalásában — jó forrásból származó értesülések szerint — azt hangoztatta, hogy a két vi­lágháború története bebi­zonyította, hogy a vezérka­rok kérdése politikai prob­léma, tehát politikai szin­ten kell döntést hozni ezek- bem a kérdésekben. Hasonló álláspontot foglalt el a vita során Schröder nyu­gatnémet és Harmel belga külügyminiszter is. RÖMA Az olasz építőipari do'gő­zök kedden 24 órás álta­lános sztrájkba léptek, hogy ilymódon adjanak nyomaté­keit a kollektív szerződés megújítására irányuló kö­vetelésüknek. A dolgozók a többi között a bérek 12 százalékos felemelését, sza­vatolt bérminimum beve­zetését, továbbá a szak- szervezeti és egyéb demok­ratikus jogok érvényesíté­sét követelik. Az elmúlt év októbere óta ez az épí­tőipari dolgozóik 10. általá­nos sztrájkja. KARACHI Ravalpindiben és Lahore kör­nyékén hétfőn reggel erős föld­lökéseket észlel­tek. Egy ember meghalt és heten megsebesültek a földrengés követ­keztében. PÁRIZS Az Air France 2500 piló­tája és kiszolgáló személy­zete kedden 48 órás sztrájkba lépett. A szitrój­Hétfő este helyi idő sze­rint 22.48 órakor egy At­las Agena rakéta segítsé­gével a Cape Kennedy ra­kétakilövő állomásról Föld körüli pályára bocsátották az Ogo—3 geofizikai ob­szervatóriumot. Az Ogo mesterséges hold család legújabb tagján el­helyezett tudományos ap­parátus a Föld sugárzási övezeteinek ionizált ré­szecskéit, a mágneses mező viharait, az atmoszféra fel­sőbb rétegeiben végbemenő lumineszkálást, és az at­moszféra felsőbb, sűrűségé­nek változásait tanulmá­nyozza majd. Az Ogo—3 felszerelése nagyobb az ed­dig felbocsátott összes ame­Zakaria Mohieddin mi­niszterelnök, aki hétfőn megbeszélést folytatott Szingh indiai államminisz­terrel, elutazása előtt kö­zölte, a Delhi hármas csúcs- találkozó október elejei időpontjának megválasztá­sánál figyelembe vették, hogy az ENSZ-közgyűlés október végén ül össze, az arab csúcsértekezlet szep­kolók fizetésemelést köve­telnek. Kedden reggel a menetrendszerű 70 repülő­gép egyike sem szállt fel. MIAMI Hondurasban az elmúlt éjjel az Alma nevű hur­rikán pusztított. A hatalmas eső­zést követő árvíz­ben San Rafael városka szinte el­tűnt a föld színé­ről. Hetvenhárom ember lelte halá­lát az árban. Ha­vannában á ha­tóságok rendkívü­li állapotot ren­deltek el a közel­gő hurrikán mi­att, amely kedden reggel mintegy 400 kilométerre közelítette meg Kubát. rikai mesterséges holdaké­nál. A szitakötő alakú re­pülő laboratórium súlya 515 kilogramm. Az eredeti tervek szerint az Ogo—3-at egy héttel ezelőtt kellett volna felbo­csátani, a Gemini—9 repü­lése miatt azonban ezt jú­nius 6-ra halasztották. ☆ Hétfőn este megérkezett Cape Kennedybe Stafford és Cérnán, a Gemini—9 két utasa. Mint mór jelentet­tük, a Bermuda-szigetektő! mintegy 200 kilométernyi távolságban az Atlanti­óceánra leereszkedett űrha­jósokat a Wasp amerikai repülőgépanyahajó vette fe­délzetére. temberben zajlik le és az afrikai csúcskonferenciát novemberre tervezik. Az indiai államminiszter szerint elhatározták, hogy a három el nem kötelezett ország értekezletét a kül­ügyminiszterek tanácskozá­sa kezdi meg, ezután kerül sor Tito marsall, Nasszer elnök és Indira Gandhi asszony találkozójára. BELGRAD Kedden délelőtt Belgrád- han a szakszervezetek szék­házának nagytermében megkezdte munkáját a ju­goszláv dolgozó nép szo­cialista szövetségének VI. kongresszusa. A kongresz- szust Lazar Kolisevszki, a szövetség országos bizottsá­gának elnöke nyitotta meg, aki üdvözölte a több mint nyolcmillió tagot számláló szervezet küldötteit és a vendégként jelenlevő 70 európai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai párt, illetve haladó mozgalom képvise­lőit. A szocialista szövetség kongresszusán részt vesz hazánk népfront-küldöttsé­ge is Erdei Ferencnek, a Hazafias Népfront főtitká­rának, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia alelnökének a vezetésével. Bonn fegy vereket vásárol Angliától Kedden véget értek a bonni hadügyminisztérium­ban azok a tárgyalások, amelyeket Von Hassel had­ügyminiszter Healey angol hadügyminiszterrel folyta­tott. A kétnapos megbeszé­lésekről kiadott közlemény szerint Von Hassel újabb fegyvervásárlásokat helye­zett kilátásba és megígérte angol kollégájának, hogy a bonni kormány segítséget nyújt az angol kormánynak azon deviza-kiadások fede­zésére, amelyeket az NSZK- ban állomásozó angol csa­patok fenntartása okoz Nagy-Britanniának. A tárgyalásokon Healev rámutatott, hogy Anglia csak nehezen tudná fenn­tartani a csapatok jelenlegi létszámát, ha nem kap de­vizasegítséget Bonntól ab­ban a formában, hogy az NSZK fegyvereket vásárol Angliától. A mostani tár­gyalások konkrét eredmé­nyeként az NSZK haditen­gerészeti légelhárító fegy­vereket, radar-készülékeket és katonai tehergépkocsikat vásárol majd Angliától. Még nem ismeretes, va­jon ezek a vásárlások ösz- szegszerűen mennyiben elé­gítik ki az angol igényeket; MONTREAL A kanadai Quebec tarto­mányban vasárnap képvi­selőválasztásokat tartottak. A választásokon a nemzeti unió győzött, a 108 tagú alsóház mandátumai közül ötvenötöt szerzett meg, a liberális párt, amely hat éven át volt kormányom, ötvenegy mandátumot ka­pott, két mandátum füg­getlen képviselőknek jutott. NEW YORK A tennessee állambeli Hemandó városka közelé­ben hétfőn merényletet kö­vettek el James Meredith, a néger polgárjogi mozga­lom ismert harcosa ellen. Paul Johnson, Mississippi állam kormányzója bejelen­tette, hogy a merénylet színhelyén letartóztatták a negyvenegy éves James Norvellt, egy fanatikus fe­hér férfit, aki beismerte, hogy három lövést adott le Meredd thre. Meredith-et, aki a lábén és a hátán sebesült meg, a memphisi kórházba szállí­tották. Az orvosok vélemé­nye szerint minden remény megvan felgyógyulására. A Tito-Nasszer-Gandhi találkozó Országúton dűlőúton JUGOSZLÁVIÁI JEGYZETEK VI. Tizenöt hold akácerdő közepén áll a Bagremara, más néven a bácskapalán- kai vadásztársaság Akácos nevű otthona. őszintén szólva kisebb szállodának is beillik ez az épület. — Jurkovics András, a vad­gazda pontos számadást adott: 170 őz van az erdő­ben, de a fácánokat, a nyulakat, a foglyokat és a fürjeket nem számolta meg. Járnak ide németek, olaszok vadászni a majd kétezer hektáros vadászte­rületre. Évente mintegy 4—5 ezer dollár bevételük van, mert a külföldi va­dász tíz dollárt, a jugoszláv háromezer dinárt fizet. De ezért szállást kap és azt eszik és annyit, amennyit akar. Amikor ott jártam, ép­pen olasz vendégeket várt, s felesége már főzte szá­mukra a finom vacsorát. ☆ A Fruskagorán keresztül erdei út vezet Vénacra, a Növi Sad-iak kedvenc ki­rándulóhelyére és Andrevl- jere, ahol az öregek és rokkantak nyaralója van. Erről az útról egy kicsi, erdei ösvény vezet Lédin- cére. Parányi falu ez a hegy tetején, az erdő kö­zepében. Nem volt mindig a hegy­tetőn a falu. Valamikor a völgyben építették fel, ap­ró faházakból otthonaikat az emberek. Aztán jött a háború. A németek egy éj­jel felgyújtották a falut. Aki megmenekülhetett, nem tért vissza ide többé. Az üszkös romokat benőtte a fű. Ügy maradt minden mementónak. Az emberek pedig új fa­lut építettek maguknak, — fent a hegy tetején. ☆ Széles műút vezet fel Belgrádból az Avalára, ar­ra a hegyre, amellyel a szerb hegyek vonulata kez­dődik. Két csodálatos em­lékművet láttam az Ava- lán. Az egyik: 1943. októbere. Véres harcok dúltak itt Belgrád felszabadításáért. Kis híján múlt, hogy nem vesztette életét itt Birjuzov, a felszabadító szovjet had­sereg parancsnoka. Húsz évvel később, 1963. októ­ber 14-én nagy ünnepséget rendeztek Belgrádban a felszabadulás tiszteletére, s meghívták erre az egykori szovjet parancsnokot, Bir­juzov marsall t, több más szovjet tiszttel együtt. — Amikor a szovjet delegá­ció repülőgépen hazafelé tartott Belgrádból, az Ava- la fölött ködbe kerültek, s a gép lezuhant. Ott pusz­tultak valamennyien. Em­lékmű áll most ott, azon a helyen, a hegy oldalában, ahová a repülőgép zuhant, s mindig friss virágok dí­szítik a talapzatát. Jugosz­lávia népe soha nem felej­ti el a felszabadítókat. A másik: Az Avala tete­jén van az ismeretlen ka­tona síremléke. Valamikor az 1930-as években kezdték építeni, szürke márvány­ból. A háború ideje alatt a németek le akarták rom­bolni az emlékművet. Visz- szavonuláskor aknavetők­kel támadták, de nem tud­ták rombadönteni Ivan Meskovics szobrászművész alkotását. S az ismeretlen katona síremléke, a sírem­lék előtt márványba fara­gott anyák, feleségek, lá­nyok alakja példázza: az anyák soha nem felejtik a hősöket, könnyüket mindig értük ontják és soha nem akarnak háborút. ☆ Közép-Szerbiában van Oplenac. Itt emelkedik egy bizánci stílusú pravoszláv templom, mely a szerb ki­rályok temetkezési helye. A templomot belül még a kriptában is mozaik fres­kók borítják, melyek a középkori macedoni és szerb festészet nyomán készültek. Majd négyezer négyzetméter a mozaik fe­lülete és tizenötezer szín- árnyalatból van összerak­va. Itt van I. Péter, I. Sán­dor király és felesége sír­emléke és itt nyugszik Ka­ra Györgye, az 1804-es szerb felkelés vezetője. A templom ma múzeum, s az őr szívesen beszélget Kara Györgye harcairól. Arról, hogy itt a szomszédos To- polán volt főhadiszállása annak az embernek, aki a szeeénvek igazáért küzdött. ☆ Országúton — dűlőúton sok emlékművet, történel­mi emléket, építészeti re­meket lát az ember, szerte egész Jugoszláviában. Ha arra járnak, nézzék meg ezeket. ' Varga Viktória UUüliIJJWUUUi.VWW..-UHUUUUUW.Iiu . . Az ismeretlen katona síremléke az Avalán

Next

/
Thumbnails
Contents