Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-06 / 106. szám
Pilág proletárjai egyesüljetek! SZOLNOK MEGYEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANAC5 LAPJA X VII, évfolyam, 106, szám. JLra 50 iiliér i960. május 6., péntek. A IX. honttresszus tiszteletére A Tisza Cipőgyár terven felül négyszázezer pár cipőt ad a kereskedelemnek . (Tudósítónktól.) E hét elején röpgyűlése- ket tartottak a Tisza Cipőgyárban a futószalagok, az önálló üzemrészek dolgozói. A röpgyűléseken határoztak a kongresszusi verseny elindításéról — megállapították legfontosabb feladataikat is a munkaversenyben. A kereskedelem megrendelését a gyár nem teljesen tudta teljesíteni az idén — tornacipőből és vulkanizált, gumitalpú cipókból. A verseny során ezeket a termékeket gyártó körök dolgozói május első munkahete és december 31 között 400 000 párral gyártanak többet tervüknél, s mintegy 100 000 pár vulkanizált, gumitalpú cipőt is készítenek tervelőirányzatukon felül. A kongresszusi munkaversenyben több mint száztíz szocialista és a címért küzdő brigád, valamint szocialista üzemrészek tettek munkavállalásokat. Jelentős a szabászat dolgozóinak felajánlása: hulladékanya- golcbój 40 000 pár bébi-, gyermek- és aratószandáil itészítenek. A IX. pártkongresszus tiszteletére indított munka- \"ersenvben részt vesz a vállalat műszaki gárdája is. Űj gyártmány féleségeket dolgoznak ki, illetve régi formákra új modelleket terveznek — és vezetnek be nagyüzemi gyártásra. V erseny mozgalom a jobb áruellátásért — Cél a kiváló földművesszövetkezet cím elnyerése Eredményesen zárult a felszabadulási verseny mozgalom megyénk földművesszövetkezeteiben. Az áruforgalmi terveket túlteljesítették, taglétszámuk és részjegyalapjuk növekedett, jobb lett az áruellátás, megszépültek az üzletek. A földművesszövetkezetek a versenyidőszak alatt több mint kétmilliárd forint értékű árut biztosítottak a falusi lakosságnak és csaknem kétmillió forint értékben végeztek szolgáltató munkát. Ezenkívül az fmsz- tagok társadalmi munkája meghaladja a kétmillió forintot. Ez utóbbi elsősorban az üzletek belső és külső csinosításéban mutatkozik meg. Az összeredmény értékelése ssaerint legjobb eredményt a jászapátiak érték el, akik munkájuk jutalmául több mint tízezer forintot kaptak. A felszabadulási versenyidőszak után az fmsz-ek csatlakoztak a SZOT és a KISZ Központi Bizottsága felhívásához, a IX. párt- kongresszus tiszteletére újabb versenymozgalmgt kezdeményeztek. Vállalták, hogy elsősorban a kiskereskedelmi, vendéglátóipari, felvásárlási, valamint ipar. szolgáltatási tervüket teljesítik, tovább szépítik, korszerűsítik a boltokat, bővítik az áíuválasztékot. igyekeznek eleget tenni a Kiváló fmsz cím követelményeinek. A versenyt, negyedévenként értékelik, majd a versenyszakasz lezárása után (1966. december 31.) a legjobbakat jutalmazzák. A MÉSZÖV igazgatósága erre a célra ötvenezer forintot biztosított. Száz képeslapéi bélyegárusító automata A posta rövidesen befejezi az előkészületeket a Balaton-menti nyári forgalom zavartalan lebonyolítására. A mintegy 120 balatoni postahivatal május 5-től 400 fővel megerősítve tart szolgálatot. A fürdőidény kezdetétől, legkésőbb azonban május 15-től a tavalyinál több, lényegében valamennyi forgalmas postahivatal — mint például a siófoki, a lellei, a badacsonyi, a füredi, a keszthelyi — este 9 óráig tart nyitva. Megszervezték a motelek, a sátortáborok postai szolgálatát is. A nagyobb kempingekben szükség szerint napi 2—3 órán át működő ideiglenes posta- hivatalt állítanak fel, a táborokban kézbesítik a levél és pénzküldeményeket. Ezenkívül a Balaton északi és a déli partján menetrend szerint egy-egy autó-posta közlekedik majd, meghatározott időben felkeresi a táborokat, házhoz viszi a postai küldeményeket. Ugyancsak helyben, a kempingekben vásárolhatják meg a nyaralók az üdvözlőlapokat és a bélyegeket. Erre a célra az üdülőhelyeken a kempingekben mintegy 100 képeslap- és bélyegáru'sító automatát szerelnek fel. Intézkedett a posta a balatoni üdülőhelyek hírlap, képeslap és folyóirat ellátásának megjavításáról is. Az igényeknek megfelelően bővítették a balatoni telefonhálózatot, több kézi kezelésű központot automatizáltak. Száznyolcvankét vason és 29 camion áru érkezett eddio külföldről a IVSY-re Fő szakaszához érkezett a Budapesti Nemzetközi Vásár építése és ezt jelzik azok a tetemes külföldi szállítmányok is, amelyek eddig a vásár külföldi kiállítói számára befutottak. A szállítmányozással megbízott MASPED vállalat már 182 vagon és 29 ca- mion-árut juttatott a Városligetbe. Csupán a szovjet pavilon számára eddig 240 láda küldemény érkezett. Befutottak az első nagyobb szállítmányok az indiai, burmai, egyiptomi, belga, angol kiállítók számára is és így ezekben a pavilonokban is megkezdődhetett az áruk kicsomagolása és elrendezése. A jövő hétre várják azoknak a cégeknek a küldeményeit, amelyek egyéni kiállítóként jelentkeztek a BNV-re Segély! kapnak a belvízkárosult családok Borplnce hordók nélkül Tizenötmillió forint a tiszakürti pincészet korszerűsítésére A szőlő csak hetek múlva virágzik, de a Csongrád —Szolnok megyei Állami Pincegazdaság tiszakürti pincészetétaen már a szüretre készülődnek. A telepen nagyarányú rekonstrukciót hajtanak végre. Több mint 15 millió forintot fordítanak a beruházásra. Üj pince, körforgalmú betonút, iroda, fürdő és ebédló épül. Tizenkét nagyteljesítményű horizontál rendszerű préselő gépet állítanak munkába. A pince építése már befejezéshez közeledik, — augusztus 31 az átadás határideje. Jellemző adat: a régi pincében 21 ezer hektoliter bort tudtak tárolni, az új 32 ezer hektoliter befogadóképességű. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dicséretes munkát végez itt A pince éltér a hagyományos rendszerű borpincéktől, itt nincsenek hordók. A folyosók falát, mennyezetét hófehér csempe borítja. A falból 32 csap áll ki. A beépített vasbeton, üveggel bélelt tárolók ezer-ezer hektoliter mustot, illetve bort fogadnak be. Fénycsővilágítást szereltek be, a fejtés teljesen gépesített. A horizontál gépekből kifolyó mustot egy aknába gyűjtik, ahonnan földbe épített csőhálózaton folyik a must a hatalmas tárolókba. A hőmérséklet a legmelegebb nyáron sem lesz több plusz 12—13 foknál. — A horizontál prések egyenként és óránként 25 mázsa szőlőt tudnak feldolgozni — mondja Tőzsén József, a pincészet vezetője — A régi berendezéssel 10 ezer, ezzel 15 ezer mázsa szőlőt dolgozhatunk fel hetenként. Jobb minőségű mustot nyerünk, s a gépek kezeléséhez kevesebb ember szükséges, A felépült a művelődési ház s t iSepan Tegnap délután ülésezett Szolnokon az ár- és belvízkárok helyreállítására, a károsultak megsegítésére Létrehozott operatív bizottság. Arról döntöttek, hogy a Vöröskereszt Országos Elnökségétől és az országos bizottságtól kapott 500 ezer forintot mely járások és városok között osztják el. A bizottság véleménye szerint azoknak, akiknek háza megsemmisült a belvízkárok következtében, 3—5 ezer forint közötti segélyt juttatnak Az OTP megyei igazgatósága a napokban utalja ki a járási, városi fiókoknak az illetékes területre jutó segélyösszeget. Ezután döntenek a helyi szervek egyenkénti elbírálás alapján a segélyezés mértékéről. A helyi lehetőségekhez, adottságokhoz mérten a segélyösszegek a legrövidebb időn belül kifizetésre kerülnek. Öt évig gyűjtött a csépai községi tanács vb arra, hogy művelődési házat építhessenek a községben. A terv valósággá vált, a művelődési ház felépült, s előreláthatólag június első vasárnapján átadják A 250 személyes színházteremmel, klubhelyiséggel, könyvtárral és más egyéb helyiségekkel felszerelt művelődési ház építésére 1 850 000 forintot költöttek. A megyei tanács művelődésügyi osztályától megkapták a 150 ezer forint értékű felszerelést is. Ezekben a napokban járdát építenek a művelődési ház körül, s parkosítják az-épü- let előtt lévő területet. — Mindezt a község lakói végzik társadalmi munkában, akik egyébként * a művelődési ház építésétől derekasan kivették a részüket. Százötvenhárman csupán tavaly 23 000 forintot meghaladó társadalmi munkát végeztek a művelődési ház belső területének feltöltésénél. — De ugyancsak társadalmi munkában termelték ki az 50 köbméter homokot, s szállították az építkezéshez a tsz zetorosok, rakodómunkások. Az idén ismét jelentős társadalmi munkát végeznek Csépa lakói. Az új művelődési ház előtti tér parkosítására 350 köbméter termőföldet hordtak — Ugyanakkor ez kétszeres társadalmi munkának számít, mert a parkosításhoz szánt földet ők termelték ki azzal, hogy elvégezték a földmunkát a Rákóczi és Hunyadi úton. ahol az útfenntartó vállalat szélesíti a község főútvonalát. Ugyancsak társadalmi munkában készülnek majd a virágágyak az új parkban. Egy-egy társadalmi munkásra 695 forint értékű munka jut. Mindemellett az idén ezer nyárfát ültetnek, illetve ültettek már el. Tovább végzik a község területén a földutak felújítását, a vízlevezető árkok tisztítását. Június fl-ra késiül el az ellő szövetkezeti búi Kisújszálláson, törkölyt is szállítószalagok hordják el. A korszerű berendezéssel négy hét alatt 60 ezer mázsa szőlőt lehet feldolgozni. — A kapacitást csak akkor tudjuk megfelelően kihasználni, ha a szőlőt egyenletesen szüretelik a szövetkezetekben. Sokan azt szeretnék, hogy két hét alatt minden termést átvegyünk. Erre képtelenek vagyunk. A folyamatos üzemeléshez jobb összhangot kell kialakítanunk a szövetkezetekkel. A pincegazdaság nyolc szövetkezettel van kapcsolatban A termés 80 százalékát szőlőként értékesítik a tsz-ek. így előnyösebb. Nem kell fölöslegesen présgépekre beruházniok és a feldolgozásra szánt munkaerőt a szüretelésben foglalkoztathatják. Tiszakiirtön 1964-ben olt a csúcs. Ekkor bő termést takarítottak be a gazdasá- 1 gok, s a pincészetnél 41 ezer mázsa szőlőt és 21 ezer hektoliter mustot értékesítettek. Tavaly a peronoszpóra sok kárt okozott, így mindössze 9200 mázsa szőlőt és 800 hekt. mustot vehettek át. Bár a szüret még messze van, az eddigi kilátások biztatóak. A szőlő ,-zépen fejlődik, a fürtképződés is megfelelő. Ha a gazdaságok Jól védekeznek a kártevők ellen a termésre sem les? panaszuk. Két évvel ezelőtt sok gondot okozott a tárolótér hiánya. A tiszakürti rekonstrukció befejezésével, most ez is megoldódik. A pincészet jelenleg 10 500 hektoliter bort tárol. A kereslet nagy, s a szüretig minden bizonnyal kiürülnek a gazdaság boroshordói. . .V — m. 1. — Az Elnöki Tanács ülése A népköztársaság Elnöki Tanácsa csütörtökön ülést tartott. A Baranya, Heves és Békés megyei tanácsok javaslatára az Elnöki Tanács június 30-i hatállyal megszünteti a pécsváradi. a pétervásári, a sarkadi és a gyomai járásokat. A megszűnő járások községeit a pécsi, a mohácsi, az egri, a szeghalmi, a gyulai, illetve a szarvasi járáshoz csat ol- iák Az Elnöki Tanács az 1957. évi V. törvénycikk alapján honosítási, visszahonosítási és a magyar állampolgár- sági kötelékből való elbocsátási egyéni ügyekben hozott döntést: végül egyék ügyeket tárgyalt.