Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-05 / 105. szám
19M. május 5. SZOLNOK MEGTEl NÉPLAP 3 ## Ahol lehet, ott lépjünk előbbre Május végén nyílnak a pavilonok este is lesz áru Az eredmények megszilárdítására való törekvés, a jövő teendőinek vizsgálata, eddigi munkamódszereik finomítása, kiegészítése, ez adta a jászberényi járási pártbizottság legutóbbi tanácskozásának alapgondolatait, mikor a Központi Bizottság 1964. decemberi határozata óta eltelt idő eredményeit elemezték. Szekeres Lászlónak, a járási pártbizottság első titkárának zárszavából vett gondolatokkal lehet legjobban összefoglalni az elért eredményeket: „Nőtt a tsz-tagok, a járás dolgozóinak alkotókészsége, kedve, javult a munkához való viszony. A tavaly őszi esős, sáros időben is ezrek és ezrek dolgoztak, dacoltak hideggel, sárral. — Sokan versenyeztek Is. Hét brigád másodszor, tizenhat pedig először indult a szocialista címért. Az állatbetegségek, az árvíz és más elemi csapások okozta veszteségeket az emberek felelősségvállalása, a munkában való helytállása csökkentette. Ez adta az erőt az ütemes előrehaladáshoz”. Az emberek tettrekészsé- ge, szorgalma nagyban hozzájárult ahhoz — ahogyan ez a párt-végrehajtóbizottság beszámolója is kimondta — hogy a termelőszövetkezetek gazdálkodási eredménye egy ka- tasztrális holdra számítva tavaly átlag 2220.— forint volt a járásban. Három tsz gazdálkodási eredménye a 3000 forintot is meghaladta. A Jászsági Állami Gazdaságban az egy mázsa - búza előállítására fordított munkaórát 1.1 órára csökkentették, ami csaknem egyharmada az 1960. évinek. A munkában való helytállás, a javuló termelési eredmények tették lehetővé azt is, hogy jutalom címén 290 ezer forintot kioszthassanak a járás mezőgazdasági üzemeiben versenyző dolgozók között. „Ahol lehet, ahol a feltételek adottak, ott lépjünk előbbre”. A járási pártvégrehajtóbizottságnak ezt a javaslatát emelte ki a választott testület, s az eredmények elismerése mellett ehhez adott újabb biztatást is. Elsősorban azzal. hogy az árnyoldalakat Is feltárta. A beszámoló és a felszólalások együttesen keresték ki azokat a tényezőket, amelyek lassítják az előrehaladást. A Jászsági Állami Gazdaságban például gépesítették a fejést. Ezzel azonban korántsincs befejezve ennek a módszernek az elfogadtatása. A munka ugyan könnyebb, de azóta a gazdaságban jelentősen csökkent a tejhozam. Ennek nem a gép az oka — bár a dolgozók közül többen is így fogják fel —, hanem az. hogy kevés ember ért megfelelően a kezelésükhöz. így tehát nem tudják kihasználni mindazt a lehetőséget, amit a gépesítés nyújt: a fiatalok fokozottabb „helyhezköté- sét”. a termelési eredmények növelését stb. Ebben a gazdaságban a kukoricatörést is megkísérelték gépesíteni. A próbálkozás esvelőre még nem vált be. í,Mernünk kell mégis kockáztatni — mondta felszólalásában a gazdaság igazgatója —, a buktatókkal számolnunk kell. Ha ezt nem tesszük meg, lassúbb tesz az előrehaladásunk”. A vezetés biztonsága erősítésének lehetőségeivel is foglalkozott a pártbizottság, hozzátéve, hogy ezt a biztonságérzetet a szövetkezeti tagokban is tovább kell erősíteni. Erre az utóbbi időben megjelent gazdasági intézkedések sok lehetőséget adnak. A párt- alapszervezeteknek, a kommunista vezetőknek azonban mindenütt segíteni kell ezeknek az érvényre- jutását. Több helyen vesznek gépeket, ami az emberek munkáját feltétlenül megkönnyíti. De ezeket nem mindenki fogadja segítőtársként. Van, aki attól tart. hogy nem lesz számára új munkalehetőség. Erről őszintén beszélni kell a szövetkezeti tagokkal. Sürgetik ezt olyan tények is, hogy például a tsz-ek- ben kialakították a kombájnszérűket, de a munkát a legtöbb helyen ott is kézierővel végzik. Ugyanakkor közismert a szám: a járás termelőszövetkezeti tagjainak 65.2 százaléka ötven éven felüli. A mezőgazdasági tanulók szerződtetésénél is lehetnek, legyenek kezdeménye- zőek a szövetkezet kommunistái — állapította meg a pártbizottság: Javasolják a szorgalmas tanulók külön díjazását, hogy megtalálják számításaikat a szövetkezetben és meg is „telepedjenek” ott. A fiatalok otthontartása, hazahívása nélkül nem lehet elég gyors a fejlődés. Ott van jelentős változás, ahol ezzel számolnak. A jászfény- szarui Béke Tsz-ben ez év eleje óta 130 új tagot vettek fel, köztük sok olyan fiatalt, aki évekkel ezelőtt hagyta ott faluját, máshol keresve megélhetést. Sokat segíthet az előbbre jutásban a gépek pontos, jó javítása — ami jórészt a gépjavító állomások dolga. A Jászkiséri Gépjavító Állomáson e felfogás jegyében szaktanfolyamokat — lakatos, hegesztő, rajzismereti, stb. — rendeztek és rendeznek, hogy a dolgozók precízebb munkához is értsenek. Ezek a tanfolyamok vonzzák a fiatalokat is. Körültekintően és alaposan vitatta meg a párt- bizottság a pártalapszerve- zetek sokirányú teendőit, amelyek az emberekkel való fokozott törődést és a gazdasági eredmények javítását egyaránt szolgálják. (B. E.) Melegen süt a nap. A május nevelő hónap. A kertekben zöldibe borultak a bokrok, nagyra nőttek a zöldségfélék. A kerítések mellett belől orgonafák nyílnak. A betonjárdát pedig gesztenyefák kísérik. Fehér, hegyes virágok integetnek. A város szélén, ahol a gazdasági iskola működött régen, új házak sütkéreznek a fényben. Nagyablakos, palatetős. üvegezett verandás házak. Utcát ki- tesznek. Néhányra még nem került fel a mész. a malter, mutatja a vályogot, a téglát, amiből építették. Az utcának a neve is új: Eszperantó utca. A házakra nem írták még ki a házszámokat. Táblák sem hirdetik az utca nevét. Mégis tudják, ez az Eszperantó utca. Beljebb alapozzák a Farkas Lajos házát. Az építőbrigád tagjai levették az inget. Ülnek a napon, Ci(Folytatás az 1. oldalról) valamint a VII. kerületi kis piacon idényjellegű pavilonokat állítanak fel. — Ezeket május végétől — amikor a zöldség-gyümölcsfélék tömege megjelenik — őszig tartják nyitva. — A boltokban az esti órákban járatok beállítása). A tanács vb igen fontosnak tartotta a munkáskerületek ellátásának megjavítását. A IX. kerületben a törteli Rákóczi Tsz nyit idényboltot. Szorgalmazzák, hogy termelőszövetkezetek is több árut hozzanak a piaci elárúsító standjaikra. Tavaly a forgalomba hoA pedagógusok szakszervezete és a Művelődésügyi Minisztérium által kezdeményezett kedvezményes lakásépítési akció élénk érdeklődést váltott kj a pedagógusok körében. Gondos előkészítő munkával — a megyei szakszervezeti szervek közreműködésével — összegyűjtötték az igényeket, « ennek alapján határozták meg a megyei kereteket. Az elbírálást rábízzák a helyzetet közelebbről ismerő megyei szervekre, amelyek össze tudják egyeztetni az oktatásügy érdekeit az építkezők egyéni törekvéseivel. Amint a pedagógusok szakszervezetében elmondották, ebben az esztendőben a pedagógusok kedvezményes lakásépítő akciója keretében 1300 jelentkező igényét tudják ki el égi telni az Országos Takarékpénztár által engedélyezett kölcsönkeretből. Ezen belül a Művelődésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó iskolák nevelőinek soraiból több mint 1200-an, a Munkaügyi, valamint a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt működő oktatási intézmények pedagógusai közül pedia csaknem százan juthatnak kedvezményes építési kölcsönhöz. Örvendetes, hogy a jelentkezők között elég nagy számban, mintegy 40 százalékos arányban vannak pedagógus házaspárok, továbbá olyanok, akik járási székhelyektől távoleső, kisebb községekben kívánnak letelepedni — élve a jelentős anyagi támogatásgarettáznak. Odébb Farkas Lajos, a kisújszállási Dózsa Tsz traktorosa meszet olt — Tavaly vettük meg a portát. Tízezer forint ráment. Ősszel meg felépítettük a melléképületet. Cseréptetős, fehérre meszelve. Mérete mutatja, nagy házhoz szánták. — Néztünk mi házat a városban, de drága volt. Aztán elhatároztuk az asz- szonnyal, újat csináltatunk. Farkas Lajosék öt éve házasok. Amikor összekerültek. arra gondoltak, jó lenne egy kis ház. Nem nagy. Amibe elférnek. Két öreg gondozását vállalták. A férfi a közös gazdaságban jól keresett. — Az alapot betonból rakjuk. Aztán téglából, és vályogból építjük a falat. Két szoba konyha, fürdőszoba. éléskamra. Ilyen lesz a ház. Verandát is építünk. Üvegezett verandát. Farkas Lajos szülei árenzott árunak 50—52 százaléka volt szervezett, a többit a spontán felhozatal tette ki. Ezért volt hullámzó az ellátás. Az idén a szervezettség aránya jóval nagyobb lesz. De elősegítik, hogy a háztáji és magán- termelők is több árut hozzanak Szolnokra (autóbusz- járatok beállítása). Május elsejére a piactéren megnyílt az fmsz füs- tölthús-áru boltja, ami máris népszerű. A Kossuth téren épülő új bérház földszintjén zöldség- és gyümölcsüzlet nyílik. A város ellátását lényegesen megiavítja a MÉK újonnan épülő hűtőháza, és feldolsal. Ez perspektivikusan lehetővé teszi, hogy a kisebb települések iskoláiban is fokozatosan kialakuljon a pedagógusok törzsgárdája. A keretek el osztásánál egyébként előnyben részesítik a házaspárokat, a családfenntartó és a fiatal pedagógusokat. Az illetékesek ezúton is felhívják az érdekeltek figyelmét, hogy a kölcsönfel- használóknak legkésőbb június 30-ig alá kell írniok az Az aggteleki karsztvidéken számos olyan forrást isimernek, amelyek viselkedése tudományos magyarázatra vár. Ilyen a Kossuth cseppkőbarlang Nagy tohonya forrása és a szili oei fennsíkon fakadó Lófej forrás. Ezek a legaszályosabb nyári, időjárásban is — függetlenül a felszíni csapadéktól — időnként kitörnek és átlagos vízhozamuk 20—30-szorosát lövellik a szabadba. A jelenség okainak felderítésére Maueha László geológus, az építőipari és közlekedési műszaki egyetem Tohonya völgyi ásvány- és földtani kutató állomásának vezetője vállalkozott. A kutatóállomás laboratóriumában elkészítette az egymás alatt elhelyezkedő dág házban laknak. Régen volt. Nyolc gyereket neveltek. Kicsi volt a szoba. Földes. A kemence nagy helyet foglalt el benne. Esténként odaültek a padkára, melegedtek. Egyik házból a másikba költöztek. Árendás házba. — Az élethez ez is hozzátartozik. A magáéban lakjon az ember. Ne szóljon rá senki, hogy hangosan húzta be a kaput. A két idős ember gondozása után rájuk maradt a ház. De kiesd ház volt az. Inkább eladták. Gyűjtögettek is néhány ezer forintot. Tavaly tavasszal aztán megvásárolták a portát. — Már akkor vetettünk zöldségeket. Kapáltunk, de a kertből, a portáról alig tudtunk hazavinni valamicskét. Az idén más lesz. Nyárra talán már a kerítés is elkészül. A kisújszállási Dózsa Tsz építőbrigádjának tagjai ismét munkához látnak. Locsolják a betont, lapátolják a földet. Kinek mi a dolga. — Amíg a ház fel nem épül, addig nem kell a szövetkezetbe mennem dolgozni. Itt megcsinálok mindent. Ezzel is kevesebbe goző telepe. A tervek szerint november 15-én r ják át rendeltetésének. Azok' a tsz-ek, melyek Szolnoknak szállítanak élőbaromfit, hivatalos áron 20 vagonnyi takarmány megsegítésben részesültek. A városi tanács végrehajtó bizottsága végezetül köszönetét fejezte ki az állami gazdaságoknak, a termelőszövetkezeteknek, a MÉK-nek és az egyéb kereskedelmi szerveknek a megyeszékhely ellátása érdekében nyújtott segítségükért. — m. 1. — OTP-nél a kötelezvényt. Ajánlatos, hogy az építeni szándékozó nevelők előta- karékossággal gondoskodjanak arról, hogy amikor igényüket benyújtják, már rendelkezzenek a szükséges anyagi feltételekkel. Tekintettel arra, hogy a kedvezményes akció 1970-ig tart, remélik, hogy a következő években minden jogos igény kielégítésére sor kerülhet — fejeződött be a tájékoztatás. három szivornya modelljét amely a föld alatt lejátszódó hidrológiai folyamatokat hűen tükrözi. A modellel kimutatta, hogy a barlangban kialakult hármas szi- vornyarendszer — egy igen érzékeny elektromos berendezéshez hasonlóan — a legkisebb vízhozam változásokat is felerősíti és azokra kitöréssel reagál. Magyarázatot adott arra is, hogy a vízkitörések miért délben, éjfélkor, reggel és este 6 órakor következnek be. A fiatal tudományos kutató r megoldásnál abból indult ki, hogy a kitörések ideje egybeesik a Nap és a Hold gravitációs hatása által okozott árapállyal, ami nemcsak a tengereken, hanem a légkörben is jelentkezik, és hat a földi mágnestérre. Ez azonban a kerül. Mert kiadással jár. De később jó lesz. Farkas Lajosék nem kertek kölcsönt az OTP-től. ötéves házasok. Összegyűjtöttek 70—80 ezer forintot. A házra. — A brigád mindent megcsinál. Nagy segítség ez. Felépítik a házat és amennyi munkaegységet teljesítenek, annyit vonnak majd le tőlem zárszámadáskor a szövetkezetben. Reggelenként korán kelnek Farkas Lajosék. Megetetik a jószágokat és indulnak azonnal a gazdasági telepre. A kislányt óvodába viszik. De délután kijön ő is. Játszik a nagy udvaron. a melléképület előtt. És beszél, egyre beszél. nevetgél, szaladgál a portán. — Őszre szeretnénk beköltözni. Később a villanyt bevezettetni és a vizet. Kényelmes ház legyen. Otthon érezzük igazán magunkat. Dolgozik a brigád. Jó hete kezdték meg az alapozást és sokra haladtak azóta. 1963-tól építgetnek a szövetkezet tagjainak lakásokat. Hatvannégvben 2, hatvanötben pedig 4 házat Felhőkarcoló yita Egy amerikai üzletember New Yorkban két 110 emeletes felhőkarcolót szeretne építeni, de a 102 emeletes Empire State Building vezetősége mindent elkövet, hogy ezt a tervét meghiúsítsa. Kétségtelen, hogy ha New Yorkban nem az Empire State Building tartja majd a felhőkarcolók magassági rekordját, ez súlyos anyagi veszteségeket okozhat: jelenleg ugyanis a turistáktól 2.5 millió dollárt szednek be évente az Empire State Building kilátóján, további 800 ezer dollárt pedig televízió antennák „helypénze” címén. A 110 emelet magas felhőkarcolók építtetője azzal próbálja enyhíteni az Empire State Building vezetőségének fájdalmát, hogy hangsúlyozza: felhőkarcolóit jó messzire építené onnan. Egyelőre még nem kapta meg az építési engedélyt. szilárd földkéregben eloez- lik és csak igen érzékeny műszerekkel mutatható ki. Maueha László hosszú hónapokon át figyelte, hogy a karsztos kőzetek miként reagálnak az árapály jelenségekre. Munkája meglepő és egyedülálló tudományos eredményt hozott. Kiderült, hogy az árapály jelenség közvetett hatása a karsztvidékeken kimutatható. Amikor a föld szilárd kérgében dagály keletkezik, a karszt közötti repedések ezredmilliméteres szélességben szétnyílnak és a bennük levő vizek megapádnak. Fordított helyzet lép fel az apálynál. Az árapály hatására a karsztos kőzetek mozgásba jönnek, s szivacs- szerűen záródnak, illetve nyílnak. csináltak. Az idén 4 vállalásuk van. A Farkas Lajosé után vár rájuk az újabb munka. Kezdhetnek akár a Feke Károly házának lebontásához és újjáépítéséhez, vagy akár Ari Lajos házának bővítéséhez. — Köszönettel tartozom a brigádnak. És a szövetkezetnek is. Könnyebb igy az építés. Olcsóbb is. Állunk a meszes gödör mellett. Farkas Lajos á lapátra támaszkodik. Szemébe tűz a nap. Lejjebb húzza simléderes sapkáját. Elnéz a melléképületre, onnan a készülő ház alapjaira. — Ha jó idő jár, nyáron felhúzzuk a tetőt. Amikor majd a léceket sze- gelik, egy feldíszített gallyat kötnek a tető gerincéhez. Szalagok lobognak majd rajta. Köszöntik a házat, az építőket, — Bár már holnap lenne. Szép nap lesz. Szépek a mostani napok is. Jó idő jár Farkas La- josékra. A ház pedig napról napra többet mutat magából. A ház az életbe* tartozik.- Lukács Imre Ezerháromszáz pedagógus építhet lakást az idén kedvezményes OTP kölcsönnel Nagy jelentőségű tudományos felfedezés: szivornyarendszer okozza a jósvaíői Lófej forrás időszakos vízkitöréseit